Page 57 of 400

FIGYELEM!
• A műszerfalon lévő légzsákra vagy aközelébe tilos bármilyen tárgyat he-
lyezni, mert az a légzsák kioldásához
elegendő súlyosságú ütközésnél sú-
lyos sérüléseket okozhat.
• Ne tegyen semmit a légzsákok bur- kolataira vagy köréjük, és ne pró-
bálja meg a burkolatokat kézzel fel-
nyitni. Károsíthatja a légzsákokat, és
súlyos sérüléseket szenvedhet, mert
a légzsák esetleg nem fog működni,
amikor szükség lenne rá. A légzsák
párnáinak burkolata úgy lett kiala-
kítva, hogy csak a légzsák felfúvódá-
sakor nyíljon ki.
• Ne fúrja meg, ne vágja fel, és más módon se bolygassa a térdpárnát.
• Ne szereljen tartozékot (például ri- asztó visszajelzőt, autórádiót, CB
rádiót stb.) a térdpárnára.
A felfúvódó légzsák által okozott esetle-
ges sérülések kockázatának minimalizá-
lása érdekében az alábbi lépéseket java-
soljuk megtenni:
A 12 éves és ennél fiatalabb gyermekek
utazzanak az egyik hátsó ülésen bekötve.
FIGYELEM!
Gyermeket menetiránnyal ellentéte-
sen néző gyermekülésben soha ne he-
lyezzen a gépkocsi első ülésére, ha ott
utas oldali első légzsák található. A
felfúvódó légzsák súlyos, akár végze-
tes sérüléseket is okozhat az ebben a
pozícióban helyet foglaló gyerek szá-
mára.
A kellően biztonságos használat érdek-
ében olvassa el a biztonsági gyermek-
üléshez mellékelt használati utasítást.
Az összes utas mindig viselje megfelelő
módon a biztonsági öv váll- és csípőhe-
vederét.
A biztonsági öv megfelelő módon tör-
ténő viseléséhez még nem elég nagy
gyermekek (lásd a biztonsági gyermek-
üléssel foglalkozó részt) utazzanak a
hátsó ülésen rögzített biztonsági gyer-
mekülésben, vagy ülésemelőn, bekötött
biztonsági övvel biztosítva. Az idősebb
gyermekek, akik már nem használnak
biztonsági gyermekülést vagy üléseme-
lőt, utazzanak valamelyik hátsó ülésen
megfelelően bekötve. Ne engedje, hogy a gyermek a biztonsági öv vállhevederét
maga mögé vagy a karjai alá bújtathassa.
Ha a gépkocsi légzsákrendszerét egy
testi fogyatékkal élő személy érdekében
módosítani kell, forduljon az ügyfélszol-
gálathoz.
A vezető- és az utasoldali első ülést kel-
lően hátra kell csúsztatni, hogy a kor-
szerű első légzsáknak legyen elég helye
felfúvódni.
Ne dőljön neki se az ajtónak, se az ab-
laknak. Ha a gépkocsi oldallégzsákokkal
is rendelkezik, a légzsák felfúvódáskor
hirtelen és erőteljesen kitölti a vezető és
az ajtó közötti teret.
FIGYELEM!
• Ha ütközés során csak a légzsákok
védelmére támaszkodik, súlyosabb
sérüléseket szerezhet. A légzsákok
csak a biztonsági övvel együtt nyúj-
tanak kellő védelmet. Bizonyos üt-
közéseknél a légzsákok ki sem nyíl-
nak. Mindig csatolja be a biztonsági
övet, még akkor is, ha rendelkezik
légzsákkal.
(Folytatás)
51
Page 58 of 400

FIGYELEM!(Folytatás)
• Ha a korszerű első légzsákrendszerműködésbe lépésekor a vezető vagy
az utas túl közel tartózkodik a kor-
mánykerékhez vagy a műszerfalhoz,
akkor súlyos, akár végzetes sérülést
is szenvedhet. A légzsákoknak
helyre van szükségük a felfúvódás-
hoz. Dőljön hátra úgy, hogy a kor-
mánykereket és a kezelőszerveket a
karjait kényelmesen kinyújtva elér-
hesse.
• Az oldallégzsákok szintén helyet igényelnek a működésükhöz. Ne
dőljön neki se az ajtónak, se az ab-
laknak. Üljön felegyenesedve az ülés
közepén.
• Ütközés esetén Ön és az utasai sok- kal súlyosabb sérüléseket szenved-
hetnek, ha nincsenek megfelelően
becsatolva. A gépkocsi belső felüle-
tének vagy utastársainak ütközhet,
esetleg kieshet a gépkocsiból. Min-
dig győződjön meg arról, hogy Ön is
és utasai is megfelelően be vannak
kötve. Ülésbe épített kiegészítő oldallégzsák
rendszer (SAB)
Az ülésbe épített kiegészítő oldallégzsák
(SAB) rendszer oldalról érkező ütközés-
nél nyújthat kiegészítő védelmet. A
SAB meglétét az első ülések külső olda-
lára varrt légzsák címke jelzi.
A légzsák a felfúvódásakor felnyitja az
üléskárpit eleje és oldala közötti varrást.
Mindegyik légzsák külön nyílik ki, így
balról érkező ütközésnél csak a bal, jobb-
ról érkező ütközésnél pedig csak a jobb
oldali lép működésbe.
Kiegészítő oldalsó függönylégzsák
(SABIC)
A SABIC légzsákok oldalirányú ütközés
és a gépkocsi felborulása esetén nyújt-
hatnak kiegészítő védelmet a karosszéria szerkezete mellett az első és a hátsó ülé-
sek utasainak. Mindegyik légzsák felfú-
vott kamrákat hoz létre az ablaknál ülő
utasok feje mellett, így csökkentve az
oldalirányú ütközéskor keletkező fejsé-
rülések kockázatát. A SABIC légzsákok
lefele nyílnak ki, eltakarva az ablakokat
az ütközés felőli oldalon.
MEGJEGYZÉS:
• Ha a gépkocsi felborul, mindkét ol-
dalon működésbe léphetnek az elő-
feszítők és/vagy a SAB és SABIC
légzsákok.
• Esetleg nem tűnik egyértelműnek, hogy a belső kárpit egyben egy lég-
zsák burkolata, de a légzsák felfúvó-
dásakor hasonlóképp kinyílik az is.
• A SAB és SABIC légzsákokhoz túl közel kerülve azok felfúvódáskor sú-
lyos, akár végzetes sérüléseket is
okozhatnak.
A rendszer oldalsó ütközésérzékelőkkel
rendelkezik, amelyeket úgy kalibrálnak,
hogy a légzsákkal történő utasvédelmet
szükségessé tevő ütközéskor működésbe
hozzák az oldallégzsákokat.
Az ülésbe épített oldallégzsák kiegészítő címkéje
52
Page 59 of 400

Az ülésre szerelt oldallégzsákok (SAB)
és oldalsó függőny légzsákok (SABIC)
egészítik ki a biztonsági öv rendszert.
Az utasok, beleértve a gyermekeket is,
akik nekidőlnek vagy túl közel vannak az
ülésre szerelt kiegészítő oldallégzsákok-
hoz vagy oldalsó függőny légzsákokhoz,
súlyosan, akár halálosan is megsérülhet-
nek. Az utasok, különösen a gyerekek,
ne helyezkedjenek el vagy aludjanak az
ajtónak, az oldalablakoknak dőlve, vagy
olyan helyen, ahol az oldallégzsákok
vagy az oldalsó függőny légzsákok felfú-
vódnak, még akkor sem, ha gyermek-
ülésben utaznak. Lehetőleg mindig füg-
gőleges helyzetben, függőlegesre
beállított ülés háttámlával üljön, hasz-
nálja a biztonsági öveket, és a gyermek
életkorának és súlyának megfelelő mé-
retű gyermekülést vagy csecsemőhordo-
zót használjon.FIGYELEM!
• A gépkocsi SABIC légzsákokkalrendelkezik, ezért ne szereljen fel
olyan kiegészítőt, ami megváltoztat-
hatja a tetőt, például ne szereltessen
napfénytetőt a gépkocsiba. Ne sze-
reljen állandó rögzítésű (csavarral
rögzített) akasztókat a gépkocsi te-
tejére. Semmilyen okból ne fúrja át a
gépkocsi tetejét.
• Ha a gépkocsi a bal és a jobb oldalon kiegészítő oldalsó függönylégzsák-
kal (SABIC) rendelkezik, ügyeljen
arra, hogy ne halmozza a poggyászt
vagy csomagokat olyan magasra,
hogy eltakarja a SABIC helyét. A
SABIC környékén nem lehet a mű-
ködését gátló akadály.
• Ne használjon külön megvásárol- ható üléshuzatot, és ne tegyen sem-
mit saját maga és az oldallégzsákok
közé; a védelem jelentősen csökken-
het, és/vagy a tárgyak Önhöz nyo-
módva súlyos sérülést okozhatnak. Ütközés ellen védő térdpárnák
Az ütközéstől védő térdpárnák segítik a
vezető és az első utas térdeinek védel-
mét, és az első ülésen ülőket úgy pozici-
onálják, hogy a legmegfelelőbb módon
érintkezzenek a korszerű első légzsákok-
kal.
A biztonsági övekkel és előfeszítőkkel
együtt a korszerű első légzsákok és az
ütközéstől védő térdpárnák fokozott vé-
delmet nyújtanak a vezető és az elöl ülő
utas számára. Az oldallégzsákok szintén
a biztonsági övekkel együttműködve
nyújtanak fokozott védelmet.
LÉGZSÁK FELFÚVÓDÁS
ÉRZÉKELŐK ÉS
VEZÉRLŐBERENDEZÉSEK
Utasvédelmi biztonsági vezérlőegység
(ORC)
Az ORC a gépkocsi jogszabályok által
előírt biztonsági rendszerének része.
Az ORC határozza meg, hogy frontális
vagy oldalsó ütközésnél szükség van-e az
első és/vagy oldallégzsákok működésére.
Az ütközésérzékelők jelei alapján a köz-
ponti elektronikus ORC egység szükség
53
Page 60 of 400

esetén, számos tényezőtől függően (pél-
dául az ütközés súlyosságát és típusát
figyelembe véve) működésbe hozza a
korszerű frontális légzsákokat, a SABIC
légzsákokat, az ülésbe épített kiegészítő
oldallégzsákokat, valamint az első biz-
tonsági övek előfeszítőit.
A továbbfejlesztett első légzsákokat úgy
tervezték, hogy különböző tényezőktől,
többek között az ütközés súlyosságától
és jellegétől függően, a biztonsági öveket
támogatva többletbiztonságot nyújtsa-
nak bizonyos frontális ütközéseknél. A
korszerű első légzsákok nem csökkentik
a hátsó és oldalsó ütközések, illetve a
felborulásos balesetek során fellépő sé-
rülések kockázatát.
A korszerű első légzsákok nem lépnek
működésbe minden frontális ütközés
során, beleértve azokat is, melyekben a
gépkocsi jelentősen károsodik — pél-
dául a gépkocsi valamelyik sarkát érintő
ütközésnél, tehergépkocsi alá futásnál,
valamint szögben történő ütközésnél.
Ugyanakkor az ütközés típusától és he-
lyétől függően a korszerű első légzsákok
működésbe léphetnek olyan balesetnél,amely viszonylag kis mértékben káro-
sítja a gépkocsi elejét, de jelentős kezdeti
lassulással jár.
Az oldallégzsákok nem lépnek műkö-
désbe minden oldalsó ütközésnél. Az ol-
dallégzsákok működésbe lépése az ütkö-
zés súlyosságától és típusától függ.
Mivel a légzsákérzékelők a gépkocsi las-
sulását folyamatosan mérik, a gépkocsi
sebessége és a károsodás önmagukban
nem elegendőek annak eldöntésére,
hogy a légzsákoknak működésbe kellett
volna-e lépniük.
A biztonsági övek minden ütközésnél az
Ön védelmét szolgálják, és szükségesek
ahhoz is, hogy Önt megfelelő helyzet-
ben, a felfúvódó légzsáktól távol tartsák.
Az ORC rendszer a gyújtáskapcsoló
START (INDÍTÁS) vagy ON/RUN
(BE/ÜZEM) állása esetén figyelemmel
kíséri a légzsákrendszer elektronikus ré-
szegységeinek készenléti alkalmasságát.
Amikor a kulcs az OFF (KI), az ACC
(TARTOZÉK) állásban van vagy nincs
gyújtáson, a légzsákrendszer ki van kap-
csolva, és a légzsákok nem lépnek mű-
ködésbe.Az ORC tartalmaz egy biztonsági tápel-
látó rendszert, amely akkor is műkö-
désbe hozza a légzsákokat, ha az akku-
mulátor elveszíti a töltését, vagy a
felfúvás előtt lekapcsolódik.
Az ORC emellett a gyújtás
bekapcsolásakor körülbelül
négy-nyolc másodpercre ön-
ellenőrzés céljából bekap-
csolja a légzsák figyelmeztető fényét a
műszerfalon. Az önellenőrzés befejezté-
vel a légzsák figyelmeztető fénye kikap-
csol. Ha az ORC hibát észlel a rendszer
bármely elemében, akkor egy pillanatra
vagy folyamatosan bekapcsolja a légzsák
figyelmeztető fényét. Indítás után a fény
esetleges ismételt bekapcsolásakor egy
hangjelzés is hallható.
A rendszer diagnosztikát is végez, mely-
nek során bekapcsol a légzsák figyelmez-
tető fénye a műszercsoporton, ha olyan
hibát észlel, amely érintheti a légzsák-
rendszert. A diagnosztika rögzíti a hiba
jellegét is.
54
Page 61 of 400

FIGYELEM!
A műszercsoporton lévő légzsákfi-
gyelmeztető fény figyelmen kívül ha-
gyásával nem számíthat a légzsákok
működésére egy esetleges balesetnél.
Ha a gyújtás bekapcsolásakor lefutó
izzóellenőrzés során a visszajelző
lámpa nem kezd világítani, égve ma-
rad járó motor mellett is, esetleg me-
net közben kezd világítani, nézesse
meg azonnal a légzsákrendszert egy
hivatalos márkaszervizben.
Vezető- és utasoldali korszerű első
légzsákot felfúvó egységek
A vezető- és utasoldali korszerű első lég-
zsákot felfúvó egységek a kormánykerék
közepében, illetve a műszerfal jobb olda-
lán találhatók. Amikor az ORC ütközést
észlelve a korszerű első légzsák működé-
sét kéri, akkor a felfúvó egységeknek je-
lez. A légzsákok felfúvására a rendszer
nagy mennyiségű, nem mérgező gázt
generál. A légzsák felfúvódása az ütkö-
zés súlyosságától és jellegétől függően
különböző mértékű lehet. A kormány-
kerék közepe és a műszerfal jobb felső
része is szétválik és kihajlik, ahogy a légzsákok teljes méretre fúvódnak. A
teljes felfúvódás körülbelül 50-70 ezred-
másodperc alatt jön létre. Ez nagyjából
egy pislogás idejének a fele. A légzsákok
a felfúvódás után gyorsan leeresztenek,
közben segítik megtartani a vezetőt és az
első utast.
A felfúvógáz a légzsák oldalain található
lyukakon távozik. Így a légzsákok nem
akadályozzák a gépkocsi irányítását.
Ülésbe épített kiegészítő oldallégzsák
(SAB) felfúvó egységek
Az ülésbe épített kiegészítő oldallégzsá-
kok (SAB) rendeltetésszerűen csak bi-
zonyos oldalütközéseknél aktiválódnak.
Az ORC az ütközés típusától és súlyos-
ságától függően meghatározza, hogy
szükség van-e a légzsákok működésére.
Az ütközés típusától és súlyosságától
függően az oldallégzsák felfúvó az ütkö-
zési oldalon működésbe léphet, és adott
mennyiségű, nem mérgező gázt bocsát
ki. A felfúvódó SAB az ülés varrását
felszakítva az utas és az ajtó közötti térbe
fúvódik fel. A SAB teljes felfúvódása
körülbelül 10 ezredmásodperc alatt
megtörténik. Az oldallégzsák olyannagy sebességgel és erővel mozog, hogy
sérülést okozhat Önnek, ha nem megfe-
lelően foglal helyet, vagy akkor, ha a
felfúvódás helyén tárgyak találhatók. Ez
különösen a gyermekeket érintheti.
Kiegészítő oldalsó függönylégzsák
(SABIC) felfúvó egységek
Olyan ütközéseknél, amelyek a gépkocsi
oldalának egy adott részét érintik, az
ORC az ütközés típusától és súlyosságá-
tól függően működésbe hozhatja a SA-
BIC légzsákokat. Ilyen esetekben az
ORC a SABIC légzsákot csak az ütkö-
zési oldalon hozza működésbe.
Az oldalsó függönylégzsák felfúvásához
a rendszer adott mennyiségű, nem mér-
gező gázt generál. A felfúvódó függöny-
légzsák a tetőkárpit külső szélét el-
nyomja maga elől, és befedi az ablakot.
A felfúvódás körülbelül 30 ezredmásod-
perc alatt jön létre (ami körülbelül ne-
gyede annak az időnek, amely alatt Ön
egyet pislog), elegendő erővel ahhoz,
hogy sérülést okozzon Önnek, ha nem
megfelelően foglal helyet és csatolja be
magát, vagy akkor, ha a felfúvódás he-
lyén tárgyak találhatók. Ez különösen a
55
Page 62 of 400

gyermekeket érintheti. A függönylég-
zsák felfúvott állapotában körülbelül 9
cm vastag.
Mivel a légzsákérzékelők a gépkocsi las-
sulását folyamatosan mérik, a gépkocsi
sebessége és a károsodás önmagukban
nem elegendőek annak eldöntésére,
hogy a légzsákoknak működésbe kellett
volna-e lépniük.
MEGJEGYZÉS: Ha a gépkocsi fel-
borul, az előfeszítők és/vagy a SAB és
SABIC légzsákok is mindkét oldalon
működésbe léphetnek.
Elülső és oldalsó ütközésérzékelők
Frontális és oldalsó ütközéseknél az üt-
közésérzékelők segíthetnek az ORC
egységnek annak eldöntésében, hogy az
adott ütközésre mi a megfelelő reakció.
Ütközésre reagáló korszerű rendszer
A légzsák működését kiváltó baleset ese-
tén, amennyiben a kommunikációs há-
lózat és az elektromos tápellátás ép ma-
rad, az esemény természetétől függően
az ORC eldönti, hogy az ütközésre rea-
gáló rendszerrel elvégeztesse-e az aláb-
biakat:• A motorba jutó üzemanyag elzárása.
• A vészvillogó működtetése az akku-
mulátor lemerüléséig vagy a gyújtás
kikapcsolásáig.
• A belső világítás bekapcsolása az ak- kumulátor lemerüléséig vagy a gyúj-
táskulcs eltávolításáig.
• Az ajtózárak automatikus kinyitása.
A fejlett baleseti beavatkozási rendszer
funkciónak az eseményt követő kikap-
csolása érdekében a gyújtáskulcsot IGN
ON állásból IGN OFF állásba kell for-
dítani.
A légzsákok működése esetén
A korszerű első légzsákok közvetlenül a
felfúvódásuk után leeresztenek.
MEGJEGYZÉS: Az első és/vagy ol-
dallégzsákok nem minden ütközéstí-
pusnál lépnek működésbe. Ez nem je-
lenti azt, hogy a légzsákrendszer
meghibásodott. Ha az ütközés során a légzsákok műkö-
désbe lépnek, az alábbiak közül egy vagy
több esemény bekövetkezhet:
• A légzsák nylon anyaga a felfúvódás és
leeresztés során a vezetőnél és az első
utasnál horzsolást és/vagy a bőr kipi-
rosodását okozhatja. A horzsolás ha-
sonlít a csúszó kötél okozta égéshez
vagy ahhoz a sérüléshez, amely sző-
nyegen vagy a tornaterem padlóján
történő elcsúszáskor keletkezik. Az
ilyen sérülést nem vegyi anyagokkal
való érintkezés okozza. A sérülés nem
állandó jellegű, normál esetben hamar
meggyógyul. Ugyanakkor, ha pár na-
pon belül nem tapasztalható jelentős
gyógyulás vagy felhólyagosodik a seb,
azonnal forduljon orvoshoz.
• A légzsák felfúvódásakor füsthöz ha- sonló részecskéket láthat. A részecs-
kék normál melléktermékei a légzsák
felfúvására alkalmazott nem mérgező
gázt képző folyamatnak. Ezek a leve-
gőben szálló részecskék irritálhatják a
bőrt, a szemet, az orrot vagy a torkot.
Ha bőr- vagy szemirritációt tapasztal,
öblítse le a területet hideg vízzel. Orr-
vagy torokirritáció esetén menjen friss
56
Page 63 of 400

levegőre. Ha az irritáció nem szűnik,
forduljon orvoshoz. Ha a részecskék a
ruhájára kerültek, az eltávolításához
kövesse a ruha készítőjének tisztításra
vonatkozó utasításait.
Ne vezesse a gépkocsit, ha a légzsákok
működtek. Ha újabb baleset részesévé
válik, a légzsákok nem lesznek ott, hogy
megvédjék Önt.
FIGYELEM!
Az egyszer már működésbe lépett lég-
zsákok és biztonságiöv-előfeszítők
nem védik meg egy újabb balesetnél.
Haladéktalanul cseréltesse ki a légzsá-
kokat, a biztonságiöv-előfeszítőket és
az első biztonsági övek visszahúzó
mechanikáit egy márkaszervizben.
Emellett ellenőriztesse az utasvé-
delmi biztonsági vezérlőegység
(ORC) rendszerét is. A légzsákrendszer karbantartása
FIGYELEM!
• A légzsákrendszer bármely elemé-
nek módosítása azt eredményezheti,
hogy nem fog működni, amikor
szükség lenne rá. Komoly sérülése-
ket szenvedhet, ha a légzsákrendszer
nem védi Önt. Ne módosítsa a
rendszer elemeit, vezetékeit, sem a
jelöléseket, címkéket a kormányke-
rék közepén vagy a műszerfal jobb
oldalának felső részén. Ne módo-
sítsa az első lökhárítót, a gépkocsi
karosszériájának szerkezetét, és ne
szereljen fel rá kiegészítő fellépőt
vagy felhágót.
• A légzsákrendszer bármely elemé- nek saját kezűleg történő javítása
nagy veszélyeket rejt. Feltétlenül
szóljon a gépkocsin munkát végző
szerelőnek, hogy légzsákrendszer is
található a gépkocsiban.
(Folytatás)
FIGYELEM!(Folytatás)
• Ne kísérelje meg a légzsákrendszeregyetlen elemének módosítását sem.
A légzsák véletlenül felfúvódhat,
vagy hiba keletkezhet a működés-
ében, ha módosítást végeznek rajta.
A légzsákrendszer szervizelését
bízza a hivatalos márkaszervizre. Ha
az ülés, a huzata vagy a párnája bár-
milyen módon szervizelésre szorul
(beleértve az ülésrögzítő csavarok
kiszerelését, beszerelését, kilazítását
vagy meghúzását), vigye a gépkocsit
hivatalos márkaszervizbe. Kizárólag
a gyártó által jóváhagyott üléstarto-
zékokat szabad felhasználni. Ha a
légzsákrendszert fogyatékkal élő
személy számára módosítani kell,
forduljon a hivatalos márkakereske-
déshez.
Légzsák figyelmeztető fénye
Ön is azt szeretné, hogy a lég-
zsák készen álljon a védel-
mére egy esetleges baleset so-
rán. A légzsák figyelmeztető
57
Page 64 of 400

fénye folyamatosan figyeli a légzsák-
rendszer elektromos alkatrészeihez kap-
csolódó belső áramköröket és összekötő
vezetékeket. Bár a légzsákrendszer nem
igényel karbantartást, azonban ha a kö-
vetkező jelenségek valamelyikét észleli,
javasoljuk, hogy azonnal forduljon egy
hivatalos márkaszervizhez a légzsák-
rendszer megjavítása érdekében.
• A légzsák figyelmeztető fénye a gyúj-tás bekapcsolásakor nem világít négy-
nyolc másodpercen át.
• A légzsák figyelmeztető fénye a négy- nyolc másodperc elteltével nem alszik
el.
• A légzsák figyelmeztető fénye vezetés közben néha bekapcsol vagy úgy is
marad.
MEGJEGYZÉS: Ha a sebesség-
mérő, a fordulatszámmérő vagy bár-
mely, a motor működésével kapcsola-
tos mérőműszer meghibásodik, az
utasvédelmi biztonsági vezérlőegység
(ORC) szintén működésképtelenné
válhat. A légzsákok ekkor nem biztos, hogy képesek lesznek védelmet nyúj-
tani Önnek. Azonnal ellenőrizze a biz-
tosítékokat. A légzsákokkal össze-
függő biztosítékokkal kapcsolatban
lásd a biztosítéktartó fedelének belső
oldalán található jelzéseket. Forduljon
a márkaszervizhez, ha a biztosítékok
jók.
Eseménynaplózó (EDR)
A gépkocsi eseménynaplózó (EDR)
egységgel rendelkezik. Az EDR fő célja
az ütközés vagy az ütközésközeli helyze-
tek, mint például a légzsák kioldódása
vagy egy út melletti tárggyal való ütközés
adatainak rögzítése, amelyek segítenek
megérteni, hogyan működtek a gépkocsi
rendszerei. Az EDR rendszert a gépko-
csi dinamikájával és biztonsági rendsze-
reivel kapcsolatos adatok rövid ideig, jel-
lemzően maximum 30 másodpercig
tartó rögzítésére tervezték. Az EDR eb-
ben a gépkocsiban az alábbi adatokat
rögzíti:
• Hogyan működtek a gépkocsi külön-
böző rendszerei;
• Használták-e a vezetőoldali és az uta- soldali biztonsági övet; • Mennyi ideig (ha egyáltalán) nyomta
a vezető a gáz- és/vagy a fékpedált;
valamint
• Milyen sebességgel haladt a gépkocsi.
Ezek az adatok segíthetnek azoknak a
körülményeknek a megértésében, ame-
lyek a balesethez, esetleges sérülésekhez
vezettek.
MEGJEGYZÉS: Az EDR adatokat
a gépkocsi csak akkor rögzíti, ha nem
egyértelmű a baleseti s zituáció; nor-
mál vezetési feltételek mellett az EDR
nem rögzít adatokat, valamint szemé-
lyi adatok (pl. név, nem, kor és a bal-
eset helys zíne) sem kerülnek rögzí-
tésre. Ugyanakkor külső fél, például a
hatóság az EDR adatokat összekap-
csolhatja a baleset vizsgálatánál feltett
rutin kérdésekre adott, személyi ada-
tokat érintő válaszokkal.
Az EDR által rögzített adatok kiolvasá-
sához speciális berendezés szükséges, és
hozzá kell férni a gépkocsihoz vagy az
EDR egységhez. A gépkocsi gyártója
mellett külső fél, például a hatóság is
rendelkezhet a speciális berendezéssel,
amellyel kiolvashatja az adatokat, ha
hozzáfér a gépkocsihoz vagy az EDR
egységhez.
58