Page 209 of 224

207
• Bár az LPG berendezés számos biztonsági eszközzel
rendelkezik, minden alkalommal, amikor a járművet hosszabb
időre leállítja, illetve meghibásodás vagy baleset következtében
veszélyes körülmények között mozgatja, az alábbiakat javasoljuk:
hajtsa ki a rögzítéseket, majd távolítsa el a fedelet, zárja el az LPG-
csapot ehhez forgassa el a recézett gyűrűt az óramutató járásával
megegyező irányba, helyezze vissza a fedelet, és csavarja vissza a
rögzítéseket.
• Szigorúan tilos bármilyen típusú LPG adalékot használni.
• Időszakosan (félévente legalább egyszer) tanácsos kiürülni
hagyni a tartályban lévő LPG-t, és az első tankoláskor
ellenőrizze, hogy nem haladja-e meg a 30,5 literes maximális
mennyiséget (a tartalék mennyiséggel együtt). Ha a kapott érték
magasabb lenne 30,5 liternél (a tartalék mennyiséggel együtt),
azonnal Fiat márkaszervizhez kell fordulni.
Különleges használati körülmények esetén:
• indítás és üzemelés alacsony külső hőmérsékleten
• alacsony propántartalmú LPG betöltése után a rendszer
időszakosan úgy vált át a benzines üzemmódra, hogy az
átváltás nincs jelezve.
Az alábbi esetekben:
• alacsony LPG szint az üzemanyagtartályban
• magas teljesítményigény esetén (pl. előzés során, teljes
terhelésű jármű esetén, meredek emelkedőn történő
közlekedéskor), a rendszer automatikusan átválthat a benzines
üzemmódra a szükséges motorteljesítmény biztosítása
érdekében; ebben az esetben az átváltást az átkapcsolón lévő
narancssárga (benzin) led felgyulladása és a zöld (LPG) led
kialvása jelzi. A fent felsorolt körülmények megszűnésekor a
rendszer automatikusan visszavált az LPG üzemmódra. Az
átkapcsolón lévő narancssárga (benzin) led kialszik, és a zöld
(LPG) led felgyullad.
(FOLYTATÁS)
A GÉPJÁRMŰ MEGFELELŐ ÁLLAPOTÁHOZ
• A fent leírt automatikus átváltás érdekében gondoskodjon arról,
hogy a benzintartályban mindig legyen megfelelő mennyiségű
üzemanyag.
• Szükséges tehát, hogy a benzintartályban mindig legyen tartalék
üzemanyag a benzinszivattyú épségének megóvása és az LPG
üzemmódról a benzin üzemmódra történő időszakos átváltások
biztosítása érdekében.
30) KERÉKCSERE
A meghajtókar forgatásánál ügyeljünk arra, hogy az szabadon
történjen, és a talajjal való érintkezés során ne horzsoljuk le a
kezünket. Az emelő mozgó alkatrészei („csigamenet” és csuklók) is
okozhatnak sérüléseket: kerüljük ezek megérintését. Alaposan
mosakodjunk meg, ha a kenozsírral beszennyezodtünk.
31) FIX&GO GUMIABRONCS GYORSJAVÍTÓ KÉSZLET
• A tömítőfolyadék -40 °C és +55 °C közötti hőmérsékleten
hatásos. A tömítőfolyadék eltarthatósági ideje korlátozott. Olyan
gumiabroncsok javítására van lehetőség, melyek futófelületén a
sérülés átmérője nem nagyobb 6 mm-nél. Mutassuk meg a
patront és a címkét a szakembernek, aki a gumiabroncs-javító
készlettel kezelt gumiabroncsot javítani fogja.
Page 210 of 224

FIGYELMEZTETÉSEK ÉS AJÁNLÁSOK
208
1) KULCSOK - TÁVVEZÉRLŐ
A lemerült elemeket a törvényben előírt módon, speciális
tárolóedényben kell gyűjteni, vagy le kell adni a Fiat
márkaszervizben, ahol gondoskodnak az ártalmatlanításukról.
2) LÉGKONDICIONÁLÁS
A rendszer a gépkocsi értékesítési országaiban hatályos
jogszabályoknak megfelelő R1234yf hűtőfolyadékot használ.
Feltöltéskor ügyeljen arra, hogy kizárólag a motortérben
elhelyezett megfelelő adattáblán jelölt gázt használja.
Más hűtőközeg használata a berendezés hatékonyságát és
épségét veszélyezteti. A kompresszorhoz használt
kenőanyagnak is szigorúan meg kell felelnie a hűtőközeg
típusának, forduljon az Fiat Márkaszervizhez.
3) KARBANTARTÁS - FOLYADÉKSZINTEK
ELLENŐRZÉSE
• Az elhasznált olaj és a kicserélt olajszűrő környezetre ártalmas
anyagokat tartalmaz. Ezért ezek cseréjét egy Fiat
márkaszervizben ajánlatos elvégeztetni.
• Az elhasznált váltóolaj a környezetre ártalmas anyagokat
tartalmaz. Az olajcserét Fiat Márkaszervizben ajánlatos
elvégeztetni, ahol rendelkezésre állnak a fáradtolaj
ártalmatlanításához szükséges, törvényi előírásoknak és
környezetvédelmi követelményeknek megfelelő berendezések.
•Az akkumulátorok a környezetre rendkívül káros anyagokat
tartalmaznak. Az akkumulátor cseréjéhez forduljon Fiat
Márkaszervizhez.
A KÖRNYEZET VÉDELME ÉRDEKÉBEN
4) KARBANTARTÁS - KAROSSZÉRIA
A tisztítószerek szennyezik a környezetet. A gépkocsit csak olyan
helyen szabad mosni, ahol a keletkezett szennyvíz elvezetése és
tisztítása megoldott.
Page 211 of 224
Page 212 of 224
Page 213 of 224
Page 214 of 224
HOGYAN ISMERHETED FEL AZ
EREDETI ALKATRÉSZEKET
Pollenszűrő
Eredeti
cserealkatrészek
LengéscsillapítóFékbetétek
Eredeti
cserealkatrészek
Az Eredeti cserealkatrészek felismeréséhez elegendő ellenőrizni, hogy az alkatrészen láthatók-e a védjegyeink,
melyek mindig világosan láthatók az Eredeti alkatrészeken, a fékrendszertől a szélvédőtörlőkig, a lengéscsillapítóktól a pollenszűrő.
Valamennyi Eredeti cserealkatrészt a szakembereink szigorú ellenőrzések alá vetik mind a tervezési, mind a gyártási folyamat során,
és ellenőrzik a megbízhatóságot, valamint azt, hogy a gyártáshoz a legmodernebb anyagokat használták-e.
Ennek célja, hogy hosszútávon biztosítsuk a teljesítményt és a biztonságot számodra és az utasok számára.
Kérd és ellenőrizd mindig az Eredeti cserealkatrészek használatát.
Eredeti
cserealkatrészek
Page 215 of 224

A Mopar Vehicle Protectionegy sor olyan szolgáltatási szerződést kínál, melyeket azért alakítottunk ki, hogy
valamennyi ügyfelünknek biztosítsuk a probléma- és aggodalommentes autózás élményét.
Termékkínálatunk a Fiat Chrysler Automobiles csoport által jóváhagyott kiterjesztett
garancia- és karbantartási
tervek széleskörű és rugalmas választékából tevődik össze. Mindegyik egy sor különböző év és kilométer opcióval
úgy épül fel, hogy igazodjon az Ön vezetési igényeihez.
A szolgáltatási szerződéseket olyan szakértők készítették, akik ismerik autójának minden alkatrészét, és elk
ötelezték
magukat, hogy azt elsőrangú állapotban tartsák. Tudásunk és szenvedélyünk olyan termékek tervezésében ölt testet,
melyek valamennyi ügyfelünknek a “gondtalan vezetés” élményét ígérik.
Csak a Mopar Vehicle Protectionrévén lehet biztos abban, hogy minden szervizműveletet
magasan képzett
szakemberek végeznek el hivatalos Fiat Chrysler Automobiles csoport márkaszerviz hálózatban a
megfelelő szerszámokat, berendezéseket és kizárólag eredeti alkatrészeket használva szerte Európában.
Még ma
nézze meg, mely szolgáltatási szerződések érhetők el az Ön számára, és válassza azt, mely a
legjobban illeszkedik vezetési szokásaihoz!
További információkért kérdezze a helyi márkakereskedőt.
TARTSA AUTÓJÁT TIP-TOP
A SEGÍTSÉGÉVEL
ÁLLAPOTBAN
Page 216 of 224

MEGJEGYZÉS
............................................................................................................................................................................................................