Page 17 of 224

15
EBD ÜZEMZAVAR (Színes kijelző)
Járó motor esetén a figyelmeztető lámpák egyidejű felgyulladása az EBD (elektronikus fékerőelosztó) rendszer üzemzavarát
jelzi, vagy azt, hogy a rendszer nem működőképes. Ebben az esetben az erős fékezés a hátsó kerekek idő előtti
blokkolását és a jármű megfarolását eredményezheti.
Egyes változatoknál a kijelzőn megjelenik az erre vonatkozó üzenet.
A lehető legnagyobb óvatossággal, azonnal keressük fel a legközelebbi Fiat márkaszervizt a rendszer ellenőrzése céljából.
x
>x
>
SEBESSÉHATÁR TÚLLÉPÉSE (Színes kijelző – egyes változatoknál/piacon, ahol előírt)
A szimbólum akkor jelenik meg a kijelzőn egy megfelelő üzenettel és egy hangjelzéssel együtt, amikor a gépkocsi
meghaladja a Beállítás menüben beállított sebességhatárt (pl. 120 km/h).
120
UTAS OLDALI ELÜLSŐ LÉGZSÁK/OLDALLÉGZSÁK KIKAPCSOLVA
Az ellenőrző lámpa az utasoldali légzsák védelmi állapotát mutatja. Ha az ellenőrző lámpa nem világít, az utasoldali védelem
aktív: a kiiktatását a Setup menüben tudja megtenni (ebben az esetben a lámpa felgyullad). A gépkocsi beindítása után
(amikor a gyújtáskulcsot MAR állásba fordítja), ha az előző leállítás óta már legalább 5 másodperc eltelt, az ellenőrző lámpa
körülbelül 8 másodpercre felgyullad. Amennyiben ez nem történik meg, forduljunk egy Fiat márkaszervizhez.
Előfordulhat, hogy a motor 5 másodpercen belül végrehajtott leállítási/újraindítási manőverei során a figyelmeztető lámpa
kikapcsolt állapotú marad. Ilyen esetben az ellenőrző lámpa helyes működésének ellenőrzéséhez állítsuk le a motort, várjunk
legalább 5 másodpercet, és hajtsuk végre a motorindítás műveletét.
Az ellenőrző lámpa a gépkocsi állapotától függően eltérő intenzitással világíthat. Az intenzitás egy gyújtás bekapcsolási
cikluson belül is változhat.
““
ESCESC
KIKAPCSOLT ASR RENDSZER (színes kijelző)
A színes kijelzőn felgyullad a szimbólum egy erre vonatkozó üzenettel együtt, amikor a műszerfalon elhelyezkedő ASR-OFF
gomb megnyomásának hatására az ASR rendszer kikapcsol. Ezzel egyidejűleg felgyullad a gombon lévő led.
VV
ABS ÜZEMZAVAR
Az indítókulcs MAR állásba fordításakor a figyelmeztető lámpa felgyullad, de néhány másodperc múlva ki kell aludnia.
A figyelmeztető lámpa felgyullad, egyes változatoknál a kijelzőn megjelenő vonatkozó üzenettel együtt, amikor a rendszer
üzemképtelen vagy nem áll rendelkezésre. Ebben az esetben a fékrendszer eredeti hatásossága változatlanul megmarad,
de nélkülöznünk kell az ABS által biztosított előnyöket.
Óvatosan vezessünk tovább, és minél hamarabb keressünk fel egy Fiat márkaszervizt.
>>
Page 18 of 224

A JÁRMŰ MEGISMERÉSE
16
Start&Stop RENDSZER KIKAPCSOLÁSA (egyes változatoknál/piacokon, ahol előírt)
A Start&Stop rendszer kikapcsolását a lámpa vagy a szimbólum felgyulladása jelzi a kijelzőn, egyes változatokon a kijelzőn
megjelenő megfelelő üzenettel együtt.
TT
START&STOP RENDSZER AKTÍV (egyes változatoknál/piacon, ahol előírt)
A lámpa folyamatosan világít, egyes változatokon, a kijelzőn megjelenített megfelelő üzenettel együtt, mely jelzi a Start&Stop
rendszer aktiválását.
UU
EOBD/BEFECSKENDEZŐ RENDSZER ÜZEMZAVAR
Normál körülmények között az indítókulcs MAR állásba fordításakor a figyelmeztető fényjelzés felgyullad, de a motor
beindulása után azonnal ki kell aludnia.
Ha a figyelmeztető lámpa égve marad vagy menet közben felgyullad, egyes változatoknál a kijelzőn megjelenített megfelelő
üzenettel együtt, az a motor befecskendező rendszerének nem megfelelő működését jelenti; a folyamatos fény jelzi az
üzemanyag-befecskendező és gyújtási rendszerben keletkezett rendellenességeket, amelyek nagyobb károsanyag-
kibocsátást, gyengébb motorteljesítményt és magasabb üzemanyag-fogyasztást okozhatnak.
Ilyen esetben folytathatjuk az utat, de ne terheljük erősen a motort, és hajtsunk mérsékelt sebességgel.
Meghibásodást okozhat, ha a járművet tartósan üzemelteti, miközben a figyelmeztető lámpa folyamatosan világít, lehető
leghamarabb forduljon a
Fiat Márkaszervizhez.
Kizárólag benzinmotoros változatoknál
A figyelmeztető lámpa villogása a katalizátor károsodásának lehetőségét jelzi.
A figyelmeztető lámpa villogása esetén a gázpedál felengedésével tartsa a motor fordulatszámát alacsony értéken
mindaddig, amíg a lámpa villogása meg nem szűnik; ezután csökkentett sebességgel, a lámpa felvillanásait eredményező
manővereket kerülve folytassa az utat, és a lehető leghamarabb keressen fel egy Fiat Márkaszervizt. START&STOP RENDSZER ÜZEMZAVAR (színes kijelzővel rendelkező verziók) (olyan verzióknál/piacon, ahol előírt)
A szimbólum felgyullad, egyes változatoknál a kijelzőn megjelenített üzenettel együtt, és jelzi a Start&Stop rendszer
üzemzavarát. Amint lehet, forduljon a Fiat Márkaszervizhez.
jj
UU
Page 19 of 224

17
TARTALÉK-ÜZEMANYAG - TANKOLÁS NÉLKÜL MEGTEHETŐ TÁVOLSÁG
Az indítókulcs MAR állásba fordításakor a figyelmeztető lámpa felgyullad, de néhány másodperc múlva ki kell aludnia.
A figyelmeztető lámpa vagy a kijelzőn lévő szimbólum felgyullad, ha a tartályban kb. 5 liter üzemanyag maradt. A szimbólum
jobb oldalán lévő háromszög azt az oldalt jelöli, amelyen az üzemanyag-betöltőnyílás található.
FIGYELMEZTETÉS Ha változattól függően a figyelmeztető lámpa villog vagy a szimbólum folyamatosan világít, az a
rendszer meghibásodását jelenti. Ilyen esetben forduljon Fiat Márkaszervizhez a rendszer ellenőrzése céljából.
IZZÍTÓGYERTYÁK/IZZÍTÓGYERTYA MEGHIBÁSODÁS (Diesel verziók)
Izzítógyertyák
Az indítókulcs MAR állásba fordításakor a figyelmeztető lámpa (egyes változatoknál/piacokon) felgyullad, majd kialszik, amikor az
izzítógyertyák elérték a meghatározott hőmérsékletet. A motort azonnal elindíthatjuk, amint a figyelmeztető lámpa kialszik.
FIGYELMEZTETÉS Enyhe vagy magas külső hőmérséklet esetén lehetséges, hogy a figyelmeztető lámpa szinte
észrevehetetlenül rövid ideig világít.
Izzítógyertyák meghibásodása
A figyelmeztető lámpa villog, egyes változatoknál a kijelzőn megjelenő vonatkozó üzenettel együtt, amikor üzemzavar
keletkezett az izzítógyertyák vezérlő rendszerében.
Ebben az esetben forduljon minél előbb Fiat Márkaszervizhez.mm
DPF (RÉSZECSKESZŰRŐ) TISZTÍTÁSA FOLYAMATBAN (DPF egységgel rendelkező Diesel verzióknál)
Az indítókulcs MAR állásba fordításakor a figyelmeztető lámpa felgyullad, de néhány másodperc múlva ki kell aludnia.
A figyelmeztető lámpa vagy a szimbólum a kijelzőn folyamatosan világít, egyes változatoknál a kijelzőn megjelenő üzenettel
együtt, jelezve a vezetőnek, hogy a DPF rendszerből a regenerálási eljárással el kell távolítani a felgyülemlett káros
anyagokat (koromrészecskéket).
A regenerálás során a figyelmeztető lámpa nem világít, csak akkor gyullad fel, amikor a vezetési körülmények a vezető
figyelmeztetését igénylik.
A figyelmeztető lámpa kikapcsolása érdekében tartsa mozgásban a járművet a regenerálási eljárás befejezéséig.
Az eljárás időtartama körülbelül 15 perc.
Az eljárás végrehajtásához szükséges optimális körülmények eléréséhez haladjunk a járművel 60 km/órás sebességgel
2000 fordulat/percnél magasabb motorfordulatszámon.
A figyelmeztető lámpa felgyulladása nem a gépkocsi hibáját jelzi, ezért nem szükséges a járművet márkaszervizbe vinni.
Egyes változatoknál a figyelmeztető lámpa felgyulladásával egyidejűleg a kijelzőn megjelenik egy erre vonatkozó üzenet.
tt
Page 20 of 224

A JÁRMŰ MEGISMERÉSE
18
VÍZ A GÁZOLAJSZŰRŐBEN (Diesel változatoknál)
Az indítókulcs MAR állásba fordításakor a figyelmeztető lámpa felgyullad, de néhány másodperc múlva ki kell kapcsolnia.
Ha menet közben a szimbólum folyamatosan világít a kijelzőn, azt jelzi, hogy a
gázolaj szűrőben víz van.
Egyes változatoknál a
èfigyelmeztető lámpa felgyullad, és a kijelzőn megjelenik a vonatkozó üzenet.
EE
FIAT CODE RENDSZER ÜZEMZAVARA
Ha a gyújtáskulcs MAR állásában az ellenőrző lámpa vagy a szimbólum a kijelzőn állandó fénnyel világít, egyes változatoknál
a kijelzőn megjelenített megfelelő üzenettel együtt, akkor az a Fiat Code rendszer lehetséges üzemzavarát jelzi.
Ha működő motornál a kijelzőn villog a lámpa vagy a szimbólum, ez azt jelenti, hogy a járművet nem védi a motort leállító
készülék.
Ilyen esetben minél forduljon minél előbb Fiat Márkaszervizhez.
HÁTSÓ KÖDLÁMPA
A visszajelző lámpa felgyullad a hátsó ködlámpa bekapcsolásakor.
ÁLTALÁNOS ÜZEMZAVAR JELZÉS
Ha a figyelmeztető lámpa a következő esetekben gyullad fel, a lehető leghamarabb keresse fel a Fiat Márkaszervizt a hiba
megszüntetése érdekében.
Motorolajnyomás-érzékelő hibája
A figyelmeztető lámpa felgyullad a motorolajnyomás-érzékelő működési zavarának észlelése esetén.
Üzemanyag-elzáró rendszer működésbe lépése/üzemzavara
Az üzemanyag-elzáró rendszer működésbe lépése/üzemzavara esetén a figyelmeztető lámpa felgyullad, egyes
változatoknál a kijelzőn megjelenő vonatkozó üzenettel együtt.
Külső világítás hibája
Az ellenőrző lámpa felgyullad, a külső világítás rendellenességekor.
44
èè
Page 21 of 224

19
ESC RENDSZER (egyes változatoknál/piacon, ahol előírt)
Az indítókulcs MAR állásba fordításakor a figyelmeztető lámpa felgyullad, de néhány másodperc múlva ki kell aludnia.
ESC rendszer beavatkozása
Menet közben a figyelmeztető lámpa villogása az ESC rendszer működését jelzi.
ESC rendszer meghibásodása
Ha az ellenőrző lámpa nem alszik ki, vagy bekapcsol menet közben felgyullad az ASR OFF gombon lévő LED-del együtt.
A kijelzőn megjelenik egy erre vonatkozó üzenet.
Forduljunk a Fiat Vevőszolgálati Hálózathoz.
Hill Holder üzemzavar
Az ellenőrző lámpa felgyulladása, egyes változatoknál a kijelzőn megjelenített megfelelő üzenettel együtt a Hill Holder
rendszer üzemzavarát mutatja.
Ilyen esetben forduljon minél előbb Fiat Márkaszervizhez. Parkolás érzékelők üzemzavara
A figyelmeztető lámpa a kijelzőn megjelenő üzenettel együtt felgyullad a parkolás érzékelők működési zavara esetén.
A Start&Stop rendszer meghibásodása (multifunkciós kijelzővel ellátott változatoknál)
A rendszer üzemzavarát a figyelmeztető lámpa felgyulladása jelzi. A műszerfalon megjelenik egy erre vonatkozó üzenet.
Légzsák ellenőrző lámpa üzemzavara (azoknál a piacoknál/változatoknál, ahol rendelhető)
A lámpa felgyullad és villog, a
¬lámpa üzemzavarakor.
ESCESC
FÉKBETÉTEK KOPÁS
A jelző lámpa felgyullad, néhány verziónál a kijelzőn ezzel együtt megjelenik a vonatkozó üzenet, ha az első vagy hátsó
fékbetétek kopottak (egyes változatoknál/piacon, ahol előírt).
Ilyen esetben minél előbb cseréltessük ki azokat.
dd
JEGESEDÉS VESZÉLYE AZ ÚTFELÜLETEN
A szimbólum megjelenik a kijelzőn (egyes változatoknál egy vonatkozó üzenettel együtt), amikor a külső hőmérséklet 3 °C-
ra vagy az alá csökken.
èè
(multifunkciós
kijelzővel
felszerelt verziók)
(színes
kijelzővel
felszerelt
verziók)
Page 22 of 224

A JÁRMŰ MEGISMERÉSE
20
ÜZEMANYAG-ELZÁRÓ RENDSZER RENDELLENESSÉG (Színes kijelző)
Az üzemanyag-elzáró rendszer meghibásodása esetén a kijelzőn megjelenik a szimbólum egy vonatkozó üzenettel együtt.
Forduljunk a Fiat Vevőszolgálati Hálózathoz.
ÜZEMANYAG-ELZÁRÓ RENDSZER (színes kijelző)
A kijelzőn megjelenik a szimbólum egy üzenettel együtt, amikor az üzemanyag-elzáró rendszer működésbe lép.
Az üzemanyag-elzáró rendszer újraaktiválásához lásd
“üzemanyag-elzáró rendszer” bekezdést.
ss
KÜLSŐ VILÁGÍTÁS ÜZEMZAVARA (színes kijelző)
A kijelzőn megjelenik a szimbólum egy vonatkozó üzenettel együtt, amikor a következő világítási elemek egyikénél
rendellenesség észlelhető: nappali menetjelző fények (DRL) - helyzetjelzők - irányjelzők - hátsó ködlámpa -
rendszámtábla-világítás.
Az üzemzavar oka lehet az izzó kiégése, a hozzá tartozó biztosíték kiolvadása vagy áramköri szakadás.
Javasoljuk, hogy forduljon Fiat Márkaszervizhez.
BB
SERVICE (PROGRAMOZOTT KARBANTARTÁS) LEJÁRT
Ha az esedékes karbantartás ideje közeledik, a kijelzőn megjelenik egy szimbólum és az esedékes karbantartásig hátralévő
kilométerek vagy mérföldek száma. Ez az információ az indítókulcs MAR állásba fordításakor, az esedékes karbantartásig
hátralevő 2000 kilométertől (vagy ennek megfelelő mérföldtől), vagy egyes változatoknál 30 naptól, és a gyújtáskulcs
minden egyes MAR állásba fordításakor ismétlődve, illetve egyes változatoknál/piacokon 200 kilométerenként (vagy ennek
megfelelő mérföldenként) jelenik meg a kijelzőn.
A Karbantartási tervben előírt műveleteket végeztessük el egy Fiat márkaszervizben, ahol ezután elvégzik ennek a
kijelzésnek a nullázását is (reset).
FÉKLÁMPÁK MEGHIBÁSODÁSA (Színes kijelző)
A féklámpa (stop) meghibásodása esetén a színes kijelzőn megjelenik a szimbólum egy kapcsolódó üzenettel együtt.
Az üzemzavar oka lehet az izzó kiégése, a hozzá tartozó biztosíték kiolvadása vagy áramköri szakadás.
Javasoljuk, hogy forduljon Fiat Márkaszervizhez.
TT
Page 23 of 224

21
SZÜRKÜLET-ÉRZÉKELŐ ÜZEMZAVARA
A szimbólum a szürkület-érzékelő meghibásodása esetén gyullad fel (a kijelzőn megjelenő erre vonatkozó üzenettel együtt).
Minél előbb forduljunk egy Fiat márkaszervizhez.
ESŐÉRZÉKELŐ MEGHIBÁSODÁSA
A szimbólum az esőérzékelő meghibásodása esetén gyullad fel. Minél előbb forduljunk egy Fiat márkaszervizhez.
HILL HOLDER ÜZEMZAVAR (Színes kijelző) (egyes változatoknál / piacon, ahol előírt)
A Hill Holder rendszer meghibásodása esetén a kijelzőn megjelenik a szimbólum a vonatkozó üzenettel együtt.
Ebben az esetben forduljon minél előbb a Fiat Márkaszervizhez.
**
SPEED LIMITER ÜZEMZAVARA
A szimbólum a Speed Limiter berendezés üzemzavara esetén gyullad fel. Amint lehetséges, keressünk fel egy Fiat
márkaszervizt a hiba megszüntetése érdekében.
PARKOLÁS ÉRZÉKELŐK ÜZEMZAVARA (Színes kijelző – egyes változatoknál / piacon, ahol előírt)
A parkolás-érzékelők meghibásodása esetén a szimbólum megjelenik a kijelzőn egy vonatkozó üzenettel együtt.
Forduljon a Fiat Márkaszervizhez.
Page 24 of 224

A JÁRMŰ MEGISMERÉSE
22
HELYZETJELZŐK ÉS TOMPÍTOTT FÉNYSZÓRÓK - FOLLOW ME HOME
Helyzetjelzők és tompított fényszórók
A visszajelző lámpa felgyullad a helyzetjelző lámpák vagy a tompított fényszórók bekapcsolásakor.
Follow me home
A „Follow me home” berendezés használatakor a visszajelző lámpa felgyullad, egyes változatoknál a kijelzőn megjelenő
vonatkozó üzenettel együtt.
33
iTPMS RENDSZER (egyes változatoknál/piacon, ahol előírt)
Gumiabroncsnyomás alacsony
A figyelmeztető lámpa folyamatosan világít, amikor egy vagy több gumiabroncs légnyomása az ajánlott küszöbérték alá
csökken, vagy jelezheti a lassú nyomásveszteséget.
Ily módon az iTPMS rendszer figyelmezteti a vezetőt arra, hogy egy vagy több gumiabroncs leeresztett, valószínűleg
gumidefekt történt. Ebben az esetben a lehető leghamarabb állítsuk helyre a gumiabroncs nyomásának előírt értékét.
A gépkocsi normál használati körülményeinek helyreállítása után végezzük el a gumiabroncsok alapbeállítási eljárását.
FIGYELMEZTETÉS Ne vezessünk tovább egy vagy több leeresztett gumiabronccsal, mert az jelentősen rontja a gépkocsi
vezethetőségét. Állítsuk meg a gépkocsit, kerülve a hirtelen fékezéseket és kanyarodásokat.
Az iTPMS rendszer meghibásodása/átmenetileg kikapcsolt iTPMS rendszer
A figyelmeztető lámpa kb. 75 másodpercig villog, majd égve marad (a kijelzőn megjelenő üzenettel együtt), ha a rendszer
átmenetileg kikapcsolt vagy meghibásodott.
A rendszer ismét működni kezd, amint a működési feltételek ezt lehetővé teszik; ellenkező esetben a normál használati
körülmények helyreállítása után végezzük el az alapbeállítási eljárást.
Amennyiben a hibajelzés továbbra is fennáll, minél hamarabb forduljunk egy FIAT márkaszervizhez.
n
KÖDFÉNYSZÓRÓK
A visszajelző lámpa felgyullad az első ködfényszórók bekapcsolásakor.
BAL IRÁNYJELZŐ
A jelzőlámpa felgyullad, amikor az irányjelző (index) kormánykapcsoló kart lefelé mozdítja, vagy amikor, a jobb oldali
indexszel együtt, megnyomja a vészvillogó gombját.
55
FR