Page 425 of 548

4257-1. Fontos tudnivalók
7
Ha baj történik
Ha gépjár művét vészhelyzetben meg kell
állítania
Határozottan lépjen mindkét lábával a fékpedálra, és erősen nyom-
ja le.
Ne pumpálja a fékpedált, mivel így a gépjármű lelassítása egyre nagyobb
erőfeszítést igényel.
Kapcsolja a sebességváltó kart N helyzetbe.
Ha a sebességváltó kart N helyzetbe kapcsolta:
Miután lelassított, az útról félre húzódva állítsa meg a gépjárművet.
Állítsa le a hibrid rendszert.
Ha a sebességváltó kart nem tudja N helyzetbe kapcsolni:
A lehető legerőteljesebb lassítás érdekében tartsa lenyomva a fék-
pedált mindkét lábával.
A hibrid rendszer leállításához
nyomja a motorindító gombot
legalább 2 másodpercig, vagy
egymás után legalább 3-szor
nyomja meg röviden.
Az útról félre húzódva, biztonságos helyen állítsa meg a gépjárművet.
Kizárólag vészhelyzetben, ha például a szokásos módon lehetet-
len megállítani a gépjárművet, a következő eljárással állítsa meg:
1
2
3
4
3
Nyomja legalább 2 másodpercig, vagy
legalább 3-szor nyomja meg röviden
4
VIGYÁZAT!
Ha a hibrid rendszert menet közben kell leállítani
A kormányrásegítés nem működik, a kormánykerék csak nagyobb erővel
forgatható el. Amennyire csak lehet, lassítson, mielőtt kikapcsolná a hibrid
rendszert.
5
Page 426 of 548

4267-2. Teendők szükséghelyzetben
Ha gépjár művét vontatni kell
A következők a sebességváltó meghibásodását jelezhetik. Vontatás
előtt lépjen kapcsolatba hivatalos Toyota márkakereskedéssel, szer-
vizzel, vagy más, megfelelő képesítéssel és felszereléssel rendelkező
szakemberrel, vagy vontatásra szakosodott céggel.
A többfunkciós információs kijelzőn egy, a hibrid rendszer meghibá-
sodását jelző hibaüzenet jelenik meg, és a jármű nem mozdul.
A gépjármű szokatlan zajokat hallat.
Ne vontassa gépjárművét lengőke-
retes vontatóval, mert a karosszéria
megsérülhet.
Ha a vontatás elkerülhetetlen, javasoljuk, hogy azt hivatalos To-
yota márkakereskedés, szerviz vagy más, hivatalosan minősített
és megfelelően felszerelt szakember, illetve vontatásra szakoso-
dott cég végezze emelős vontató vagy autómentő segítségével.
Használjon minden vontatáshoz biztonsági vontatókötelet, és
tartsa be az állami és a helyi biztonsági előírásokat.
Kétkerék-meghajtású modellek: Ha gépjárművét megemelt kere-
kekkel elölről vontatják, a hátsó kerekeknek és tengelyeknek jó
műszaki állapotban kell lenniük. (427, 430. o.)
Ha ezek megsérültek, használjon vontatózsámolyt, vagy vegyen
igénybe autómentő szolgáltatást.
Összkerékmeghajtású modellek: Ha gépjárművét megemelt ke-
rekekkel vontatják, használjon vontatózsámolyt. (427, 430. o.)
Helyzetek, amelyekben vontatás előtt kapcsolatba kell lépjen
márkakereskedőjével
Vontatás lengőkeretes vontatóval
Page 427 of 548
4277-2. Teendők szükséghelyzetben
7
Ha baj történik
Ha a gépjármű rögzítéséhez köte-
let vagy láncot használ, a besatí-
rozott szög legyen 45.
A rögzítőket ne húzza túl szoros-
ra, mivel az a gépjármű megron-
gálódásához vezethet.
Vontatás a gépjármű megemelésével
Elölről (kétkerék-meghajtású
modellek)Elölről (összkerékmeghajtású
modellek)
Engedje ki a rögzítőféket. Helyezzen vontatózsámolyt a
hátsó kerekek alá.
Hátulról
Helyezzen vontatózsámolyt az
első kerekek alá.
Autómentő igénybevétele
Page 428 of 548
4287-2. Teendők szükséghelyzetben
Ha vontató teherautó nem áll rendelkezésre, szükséghelyzetben gép-
járművét rövid ideig vontathatja a vonószemhez vagy kampóhoz rög-
zített kötéllel vagy lánccal is. Ilyen módon történő vontatásra csak 5
km/h (3 mph) sebesség alatt, rövid távolságon, szilárd útburkolattal el-
látott úton tegyen kísérletet.
A vontatás alatt a vezetőnek a gépjárműben kell tartózkodnia, hogy
kormányozza a gépjárművet és kezelje a fékeket. A kerekeknek, a
hajtásláncnak, a tengelyeknek, a kormányműnek és a fékeknek jó
műszaki állapotban kell lenniük.
Vegye ki a vonószemet.
Távolítsa el a vonószem borítá-
sát laposvégű csavarhúzó se-
gítségével.
A karosszéria megóvása érdeké-
ben helyezzen rongyot a csavarhú-
zó és a karosszéria közé az ábrán
bemutatott módon.
Helyezze a vonószemet a lyuk-
ba, majd kézzel kissé húzza
meg.
Szükséghelyzeti vontatás
Vontatás szükséghelyzetben
1
2
3
Page 429 of 548
4297-2. Teendők szükséghelyzetben
7
Ha baj történik
Kerékanyakulcs vagy kemény
fémrúd segítségével húzza
meg teljesen a vonószemet.
Biztonságosan rögzítse a kötelet és a láncot a vonószemhez.
Vigyázzon, nehogy kárt tegyen a karosszériában.
Szálljon be a vontatandó gépjárműbe, és indítsa el a hibrid rend-
szert.
Ha nem tudja beindítani a motort, kapcsolja a motorindító gombot ON
módba.
Kapcsolja a sebességváltó kart N helyzetbe, és engedje ki a rögzí-
tőféket.
Ha a sebességváltó kart nem lehet elmozdítani 489. o.
Vontatás közben
Ha a hibrid rendszer ki van kapcsolva, akkor sem a kormányerő-rásegítés,
sem a fékerő-rásegítés nem működik, így a kormányzás és fékezés lényege-
sen nehezebb.
Kerékanyakulcs (felszereltségtől függően)
A kerékanyakulcsot a szerszámkészletben találja. (462. o.)
4
5
6
7
Page 430 of 548

4307-2. Teendők szükséghelyzetben
VIGYÁZAT!
Tartsa be az alábbi biztonsági figyelmeztetéseket.
Ellenkező esetben súlyos vagy halálos sérülés következhet be.
Vontatás közben
Vontatás közben
Kötéllel vagy lánccal történő vontatás esetén kerülje a hirtelen indulásokat
stb., mivel ezek a vontatószemet, kábelt, illetve láncot magas terhelésnek
teszik ki. A vonószem, a kábel vagy a lánc megsérülhet, az ennek követ-
keztében kialakuló törmelék pedig emberekhez csapódhat, és komoly
károkat okozhat.
Ne kapcsolja ki a motorindító gombot. Előfordulhat, hogy a kormányzár
miatt a kormánykereket nem lehet elforgatni.
Vonószemek felszerelése a gépjárműre
Győződjön meg a vonószemek biztonságos rögzítéséről. Ha nincsenek biz-
tonságosan rögzítve, akkor a vontatás során kilazulhatnak.
Kétkerék-meghajtású modellek:
Biztosítsa, hogy a gépjárművet az első
kerekek, vagy mind a négy kerék meg-
emelésével szállítsák. Ha a gépjárművet
vontatni kell és az első kerekek a talajjal
érintkeznek, a hajtáslánc és a kapcsoló-
dó alkatrészek károsodhatnak, vagy a
motor működése által termelt villamos
áram tüzet okozhat, attól függően, hogy
milyen jellegű a sérülés vagy hiba.
Összkerékmeghajtású modellek:
Biztosítsa, hogy a gépjárművet mind a
négy kerék megemelésével szállítsák.
Amennyiben vontatáskor a jármű kere-
kei a földön vannak, a hajtáslánc vagy
egyéb, ehhez kapcsolódó alkatrészek
károsodhatnak, a gépjármű lerepülhet a
vontatóról, a motor működése által gene-
rált elektromosság pedig tüzet okozhat a
meghibásodás jellegétől függően.
Page 431 of 548
4317-2. Teendők szükséghelyzetben
7
Ha baj történik
FIGYELEM
A gépjármű károsodásának megelőzése a gépjármű megemelésével
végzett vontatás során
Ne vontassa a gépjárművet hátulról, ha a motorindító gomb kikapcsolt ál-
lapotban van. A kormányzárszerkezet nem elég erős ahhoz, hogy egyene-
sen tartsa az első kerekeket.
A gépjármű megemelésekor ellenőrizze, hogy elegendő hely áll-e rendel-
kezésre a vontatáshoz a megemelt gépjármű másik végénél. Ha nincs ele-
gendő hely, a vontatás során a gépjármű megrongálódhat.
A gépjármű károsodásának megelőzése a lengőkeretes vontatás során
A gépjárművet se elölről, se hátulról ne vontassa lengőkeretes vontatóval.
A gépjármű vészhelyzeti vontatás során fellépő sérülésének megelőzé-
se érdekében
Ne rögzítse a kötelet vagy láncokat a felfüggesztés alkatrészeihez.
Page 432 of 548

4327-2. Teendők szükséghelyzetben
Ha úgy gondolja, hogy valami nincs
rendben
Szivárgás nyomai észlelhetők a gépjármű alatt
(A légkondicionáló berendezésből csöpögő víz a természetes mű-
ködés velejárója)
Lapos gumiabroncsok vagy egyenetlen gumiabroncskopás
A motorhűtőfolyadék-hőmérsékletkijelző mutatója folyamatosan a
normálisnál magasabb értéket mutat
A kipufogórendszer hangjának megváltozása
Kanyarodás közben erős, csikorgó hang
A felfüggesztési rendszerhez kapcsolódó furcsa zajok
A hibrid rendszerrel összefüggő kopogó vagy más hang
A motor kihagy, akadozva vagy egyenetlenül jár.
Jelentős teljesítménycsökkenés
Fékezéskor a gépjármű érezhetően valamelyik irányba húz
Vízszintes úton haladva a gépjármű erősen az egyik oldalra húz
Csökkent fékhatás, szivacsszerűen lenyomható fékpedál, a pedál
majdnem a padlót éri
Ha a következő jelenségek valamelyikét észleli, gépjárműve va-
lószínűleg beállításra vagy javításra szorul. Mielőbb keressen fel
hivatalos Toyota márkakereskedést, szervizt vagy más, megfele-
lő képesítéssel és felszereléssel rendelkező szakembert.
Látható tünetek
Hallható tünetek
Működéssel kapcsolatos tünetek