Page 57 of 246

56
helyzettől függően; ez a jelenség szabá-
lyos és a jármű helyes működése esetén
nem kell aggódni miatta, esetleges lég-
kondicionáló berendezés vagy az elekt-
romos ventillátor bekapcsolása esetén
előfordulhat. Alapjáraton a fordulat-
szám kismértékű változása egyébként
az akkumulátor töltése miatt is jelent-
kezhet.
MOTORHŰTŐ-FOLYADÉK
HŐMÉRŐ – D (72.-73. ábra)
Normális működés esetén a hőmérő
mutatója a középső fokozat értékeit
mutatja. Amennyiben magas fokozatot
mutatna, úgy a motor túlterhelt, csök-
kenteni kell a terhelést.
Az
ujelzőlámpa felkapcsolódása azt
jelzi, hogy a moto hűtőfolyadék
hőmérséklete túlhevült.
Túl alacsony sebesség mellett, magas
hőmérsékletre állított klímával is el
lehet érni a túlhevült hőmérsékletet.
Ebben az esetben helyesebb megállni,
és egy pár pillanatra leállítani a motort.
Ezt követően ismét beindítani és foko-
zatosan, enyhén gyorsítani.ÜZEMANYAG MENNYISÉG
KIJELZŐ – C (72.-73. ábra)
A műszer az üzemanyagtartályban
lévő üzemanyag szintjét jelzi.
Az
Ktartalék üzemanyag figyelmezte-
tő lámpa kigyullad, ha az üzemanyagtar-
tályban csak kb. 8 liter üzemanyag marad
és minél előbb fel kell tölteni.
Ne közlekedjünk majdnem üres
üzemanyagtartállyal: az üzemanyag-
ellátás időnkénti változása károsíthatja
a katalizátort.
MULTIFUNKCIONÁLIS
KIJELZŐ (autórádió jelenléte
esetén) (73.a. ábra)
A – általános menü bekapcsolás gomb
B – az általános menün belüli böngé-
szés gombja
C – választott funkció vagy érték meg-
erősítésének gombja
D – funkció visszavonás
gomb/visszatérés az előző kijelzéshez
E– a kijelző jobb oldalán látható
információjának kiválasztására szolgáló
gomb (dátum, autóriádió – CD, trip
computer).Általános menü
Nyomja meg az A gombot az általá-
nos menü megjelenítéséhez, ahol
a következő funkciókat láthatja:
– Rádió/CD(az itt látható funkciók-
ról további információkat olvashat az
„Autórádió” kiegészítsében);
– Trip computer: a következő infor-
mációkat tudhatja meg ettől a funkció-
tól: autonómia, aktuális fogyasztás,
megtett táv, átlagos fogyasztás, átlagos
sebesség, még megtételre kerülő táv;
ezzel a funkcióval megjelenítheti az
információkat az automatikus fényszó-
ró felkapcsolásával, az ESP és az eső
érzékelővel kapcsolatosan.
73a. ábra
L0B0434b
001-065 Phedra LUM HU 7.0 17-11-2009 11:09 Pagina 56
Page 58 of 246

57
A fedélzeti számítógépbe mentett
adatok törléséhez hosszasan nyomja
meg a jobb kar végén található gombot
(73.b. ábra);
– Egyéni beállítások/konfiguráció
menü: ezzel a funkcióval aktiválhatja/
kioldhatja a hátsó kerekek elektromos
blokkolását, aktiválhatja/ lekapcsolhatja
a hátsó ablaktörlő működését, aktivál-
hatja/kikapcsolhatja a fényszórók auto-
matikus bekapcsolását, beállíthatja
a dátumot, órát, állíthat a kijelző fénye-
rősségén, illetve beállíthatja a kijelző
nyelvét.
MULTIFUNKCIÓS KIJELZŐ
(Infotelematikus Connect/Connect
Nav+ rendszerek esetén) (73.c. ábra)
A– általános menübe lépés gombB– általános menüben böngészés
gomb
C – választott funkció vagy érték meg-
erősítésének gombja
D – funkció visszavonás
gomb/visszatérés az előző kijelzéshez
E– a kijelző jobb oldalán látható
információjának kiválasztására szolgáló
gomb (dátum, autóriádió – CD, trip
computer).
Általános menü
Nyomja meg az A gombot az általá-
nos menü megjelenítéséhez, ahol
a következő funkciókat láthatja:
–Böngészés
–Audio
– Trip computer: a következő infor-
mációkat tudhatja meg ettől a funkció-
tól: autonómia, aktuális fogyasztás,
megtett táv, átlagos fogyasztás, átlagos
sebesség, még megtételre kerülő táv;
ezzel a funkcióval megjelenítheti az
információkat az automatikus fényszóró
felkapcsolásával, az ESP és az eső érzé-
kelővel kapcsolatosan.
A fedélzeti számítógépbe mentett
adatok törléséhez hosszasan nyomja
meg a jobb kar végén található gombot
(73.b. ábra);–Telefonkönyv
–Egyéni beállítások/konfiguráció
menü: ezzel a funkcióval aktiválhatja/
kioldhatja a hátsó kerekek elektromos
blokkolását, aktiválhatja/lekapcsolhatja
a hátsó ablaktörlő működését, aktivál-
hatja/kikapcsolhatja a fényszórók auto-
matikus bekapcsolását, beállíthatja
a dátumot, órát, állíthat a kijelző fénye-
rősségén, illetve beállíthatja a kijelző
nyelvét.
–Térkép
–Videó
A Böngészés, Audió, Telefonkönyv,
Telematika, Térkép és Videó funkciók-
hoz további információ érdekében
olvassa el a „Connect Nav+” kiegészítést.
73b. ábra
L0B0435b
73c. ábra
L0B0433b
001-065 Phedra LUM HU 7.0 17-11-2009 11:09 Pagina 57
Page 59 of 246

58
ODOMÉTER KIJELZŐ
Az eszköz a következő információkat
jelzi:
a felső sorban:részleges megtett
kilométer és motor olajszint jelző (típu-
sonként/piac szerint, ahol lehetséges);
az alsó sorban:összesen megtett
kilométer és elvégzésre váró karbantar-
tási műveletek; ezen felül az automata
sebességváltóval felszerelt verziók ese-
tében: az alkalmazott sebességfokozat
megjelenítése (további részletekért
olvassa el az „Automata sebességváltás”
fejezetet).
Részleges kilométeróra (74. ábra)
A részleges kilométer megjelenítésé-
hez nyomja meg az A gombot, a gom-
bot nyomva tartva nullázhatja a mérőt.Motor olajszint elző
(típusonként/piac szerint, ahol
lehetséges)
Az indítókulcs Mállásba fordításakor
a berendezés a következő karbantartásig
még megtehető kilométerek kijelzése
után időszakosan megjeleníti a motor-
olajteknőben levő olaj szintjét.
A (75. ábra) ábramutatja a helyes olaj-
szintet. Az „OIL” felirat villogása egy
hangjelzéssel és egy vonatkozó üzenet-
tel a motorban levő motorolaj nem meg-
felelő mennyiségét jelzi. Az „OIL -” fel-
irat villogása az olajszint érzékelő hibá-
ját jelzi.Az elvégzésre váró karbantartási
műveletek kijelzője (76. ábra)
A karbantartást jelző lámpa A és
a kilométeróra B jelzi a karbantartási
műveletek esedékességét, amelyet
(a garancia megtartása érdekében)
szükséges a Karbantartási Programnak
megfelelően a Lancia márkaszervíznél
elvégezni (további információért olvas-
sa el a „Jármű karbantartása” fejezetet).
FIGYELMEZTETÉSAjánlatos,
hogy a használat közben esetleg jelent-
kező, kisebb hibák kijavíttatásával ne
várjunk a következő átvizsgálásig, hanem
haladéktalanul lépjünk kapcsolatba
a legközelebbi Lancia márkaszervizzel.
74. ábra
L0B0244b
75. ábra
L0B0415b
76. ábra
L0B0246b
001-065 Phedra LUM HU 7.0 17-11-2009 11:09 Pagina 58
Page 60 of 246

59
A– Karbantartási műveletek szüksé-
gességét jelző lámpa.
B– Kilométeróra.
C– Új konfiguráció, nullázás gomb.
MŰKÖDÉS
A kulcs M pozícióba fordításakor
a jelzőlámpa A pár másodpercig fel-
kapcsol és a kilométerórán B a legköze-
lebbi karbantartási műveletig szükséges
kilométerek száma megjelenik (lefelé
kerekítve); amennyiben ezeket a kilo-
métereket megtette, úgy a jelző auto-
matikusan a motor olajszintet jelzi
(típusonként/piac szerint, ahol lehetsé-
ges), majd ezt követően az eddigiek
során megtett összes kilométerek szá-
mát jelzi;
– 2000 km-től a karbantartási műve-
let lejártáig: A kulcs M pozícióba for-
dításakor a jelzőlámpa A villog és
a kilométerórán B a legközelebbi kar-
bantartási műveletig szükséges kilomé-
terek száma megjelenik (lefelé kerekít-
ve); pár másodperc elteltével a jelző-
lámpa égve marad, a jelző automatiku-
san az eddigiek során megtett összes
kilométerek számát jelzi;–a karbantartási művelet lejárta után:
a kulcs Mpozíciójába fordításakor az A
jelzőlámpa pár másodpercig a kilométer
túllépést jelzővel együtt villog; az időszak
elteltével a jelzőlámpa égve marad és au-
tomatikusan az eddigi összesen megtett
kilométerek számát jelzi.
FIGYELMEZTETÉSAmennyiben
12 hónap elteltével sem éri el a Karban-
tartási Program szerinti kilométer szá-
mot, és a kulcs Mpozícióba történő
fordításákor az A jelzőlámpa felkapcsol
a kilométerórán 0 km olvasható le; eb-
ben az esetben forduljon Lancia márka-
szervízhez.
ÚJRA KONFIGURÁLÁS
Amennyiben a jármű komoly igénybe-
vétel alá vetett, úgy javasolt a rendszer
karbantartási időszakát 30.000 km-ről
20.000 km-re csökkenteni.
Az új konfigurációt az alábbiak sze-
rint végezzük;
– fordítsuk az indítókulcsot Mállásba:
– nyomja meg a C gombot, a gomb
hosszas megnyomásával a karbantartá-
si kilométerszám jelzőjén a karbantar-
tási lejárati érték (maradék kilométer-
szám vagy túllépett kilométer érték)
villog;
– engedje fel a gombot, ekkor a kijle-
zőn leolvasható a korábban a rendszer
által beprogramozott időszakosság;
– a gomb többszörös megnyomásával
Clehetőség nyílik a következő idősza-
kok beállítására;
30.000 km(a jármű normál alkalma-
zása esetén javasolt)
20.000 km(rendkívüli igénybevétel
esetén javasolt)
001-065 Phedra LUM HU 7.0 17-11-2009 11:09 Pagina 59
Page 61 of 246

60
– amennyiben a karbantartást jelző lát-
ható, úgy tartsa nyomva a Cgombot;
a gomb körülbelül 10 másodpercig vil-
log, majd állandó jelleggel felkapcsol;
– engedje fel a gombot, így a beállítást
memorizálja a rendszer.
NULLÁZÁS
A nullázást az alábbiak szerint végez-
zük:
– fordítsuk az indítókulcsot Sállásba;
– nyomja meg a C gombot és tartsa
nyomva;
– fordítsa az indítókulcsot Mállásba;
a karbantartásmérő berendezés prog-
resszív lenullázási folyamatba kezd
egészen a = 0kijelzésééig;
– engedje fel a C gombot, az A lámpa
kialszik, ez jelzi a nullázás megtörténtjét.
A Lancia márkaszervíz ezt a műve-
letet minden Karbantartási Program
elvégeztével alkalmazza ezt a beavat-
kozást.
CONNECT Nav+
(egyes változatoknál/piacokon, ahol
lehetséges)
Egyes verziók infotelematikus CON-
NECT Nav+ rendszerrel ellátottak,
amely autórádiót és CD lejátszót,
GSM telefont, fedélzeti számítógépet
tartalmaz a jármű jellegzetességeihez
igazodva, személyre szabott design-t
alkalmazva, tökéletesen illeszkedve
a kesztyűtartó és a műszerfal stílusához.
A rendszer elhelyezése ergonómiailag
mind a vezetőnek, mind az utasnak
megfelelő, előlapjának grafikája alapján
pedig a kezelőszervek gyorsan azono-
síthatók, ezért a készülék kezelése igen
könnyű.
A rendszer működtetéséhez figyel-
mesen kövesse a használati utasításo-
kat, illetve a biztonsági figyelmezte-
téseket, amelyeket a kiegészítésben
jelen Karbantartási Kézikönyvhöz
csatolva olvashat.A Navigációs rendszer
segítséget nyújt a vezetőnek
vezetés közben, továbbá
hang– és grafikus információk segít-
ségével javaslatokat tesz a megadott
célállomás eléréséhez optimális útvo-
nalra vonatkozóan. A navigációs
rendszer javaslatai nem mentesítik
a jármű vezetőjét a forgalomban,
vezetés közben végzett manőverekre
vonatkozó felelősség, és a KRESZ,
valamint a közúti közlekedés egyéb
szabályainak betartása alól. A közle-
kedés biztonságért a felelősséget
tehát mindig a járművezetőnek kell
vállalnia.
001-065 Phedra LUM HU 7.0 17-11-2009 11:09 Pagina 60
Page 62 of 246

Ebben az esetben az erős
fékezés a hátsó kerekek korai
blokkolásához és a jármű
megfarolásához vezethet. Az EBD
rendszer meghibásodásának jelzése
esetén azonnal állítsa meg a járművet
és forduljon Lancia márkaszervízhez.
61
ABS FÉKRENDSZER
HELYTELEN MŰKÖDÉSE
(borostyán sárga)
Az indítókulcs Mállásba fordítása-
kor a figyelmeztető lámpa kigyullad
és néhány másodperc múlva ki kell
aludnia.ALACSONY
FÉKFOLYADÉ KSZINT –
BEHÚZOTT KÉZIFÉK
(piros)
Az indítókulcs Mállásba fordításakor
a figyelmeztető lámpa kigyullad, de
néhány másodperc múlva ki kell alud-
nia. A figyelmeztető lámpa kigyullad,
amikor a tartályban a fékfolyadék
szintje valószínű szivárgás következté-
ben a minimum alá csökken és a kézi-
fék behúzott állapotban található.
JELZŐLÁMPÁK
FIGYELMEZTETÉS Amennyiben
hibát jelző lámpa villan fel, úgy
a CONNECT Nav+ infotelematikus
rendszer kijelzőn olvasható a hiba üze-
net és egy vagy több hangjelzést halla-
ni („gong”).
A jelzőlámpák a következő esetekben
kapcsolnak fel:
AKKUMULÁTOR
TÖLTÉS NEM
MEGFELELŐ (piros)
Amennyiben az áramellátás rendsze-
rében hiba lép fel.
Az indítókulcs Mállásba fordításakor
a figyelmeztető lámpa kigyullad, de
azonnal ki kell aludnia, amint a motor
beindult.
A jelzőlámpa lekapcsolásakor enyhe
késés léphet fel a motor minimális
működése esetén.
Ha a figyelmeztető lámpa folyamato-
san világít, azonnal lépjünk kapcsolat-
ba egy Lancia márkaszervizzel.Ha menet közben a figyel-
meztető fény kigyullad,
ellenőrizzük, hogy nincs-e
behúzva a kézifék. Ha a lámpa kien-
gedett kézifék esetén égve marad,
azonnal állítsuk meg a gépkocsit, és
lépjünk kapcsolatba egy Lancia már-
kaszervizzel.
w
x
>
ELEKTRONIK -
USFÉKERŐ EL O -
SZTÓ
RENDSZER (EBD) ÜZEMZAVAR
A gépkocsi elektronikus fékerőelosz-
tóval (EBD) van felszerelve. A jelző-
lámpák együttes felkapcsolódása az
EBD rendszer helytelen működését
jelzi.
>x+
A figyelmeztető lámpa felgyullad,
amikor a rendszer helytelenül műkö-
dik. Ebben az esetben a fékrendszer
eredeti hatásossága változatlanul meg-
marad, de nélkülöznünk kell az ABS
által biztosított előnyöket. Javasolt
a különös odafigyelés, amennyiben
nem tapasztalható tökéletes tapadás, és
amint lehetőség nyílik, azonnal fordul-
jon Lancia márkaszervízhez.
001-065 Phedra LUM HU 7.0 17-11-2009 11:09 Pagina 61
Page 63 of 246

62
STOP (piros)
Ez a figyelmeztető
fényjelzés bármely
üzemzavarra figyelmeztető fényjelzés-
sel egyidejűleg gyullad ki.
BIZTONSÁGI ÖV
NINCS BECSATOLVA
(borostyán sárga)
A jelzőlámpa állandó jelleggel felkap-
csol, amennyiben az indítókulcs M
állásban van, és a vezető vagy az utas
(amennyiben jelen van) biztonsági öve,
nincs helyesen becsatolva.
A multifunkciós kijelző bekapcsolá-
sakor 8 másodpercig erre vonatkozó
üzenet jelenik meg.
Amennyiben a jármű 25 km/h sebes-
séget meghaladja, úgy a jelzőlámpa fel-
kapcsolását 90 másodperces bip hang-
jelzés kíséri. ALACSONY
MOTOROLAJNYOMÁS
(piros)
Az indítókulcs Mállásba fordításakor
a figyelmeztető lámpa kigyullad, de
azonnal ki kell aludnia, amint a motor
beindult. A jelzőlámpa lekapcsolásakor
enyhe késés léphet fel a motor minimá-
lis működése esetén.
Amennyiben a motort erőteljesen
megterhelt, úgy a jelzőlámpa villoghat,
de enyhe gyorsítás következtében kial-
szik.
Ha menet közben a figyel-
meztető lámpa kigyullad,
azonnal állítsuk meg a gép-
kocsit, és lépjünk kapcsolatba egy
Lancia márkaszervizzel.MOTOR
HŰTŐFOLYADÉK
TÚLMELEGEDETT
(piros)
Az indítókulcs Mállásba fordításakor
a figyelmeztető lámpa kigyullad, de né-
hány másodperc múlva ki kell aludnia. A
figyelmeztető lámpa felgyullad, amikor
a motor túlmelegszik. Amennyiben me-
net közben felkapcsol, úgy a motor já-
ratása mellett, állítsa meg a járművet ah-
hoz, hogy a hűtőfolyadék könnyebben
a rendszerbe juthasson.
Amennyiben a jelzőlámpa
2 vagy 3 percen belül nem
kapcsol le, úgy állítsa le
a motort és forduljon Lancia márka-
szervízhez.
vuì
<
001-065 Phedra LUM HU 7.0 17-11-2009 11:09 Pagina 62
Page 64 of 246

63
A működési rendellenesség megszű-
nésekor a fény kialszik, de a rendszer
memóriája tárolja az üzemzavar tényét.
villogó fényjelzés (csak benzinnel
működő verzió esetén) – a katalizátor
esetleges megrongálódását jelzi (lásd
jelen fejezet „EOBD Rendszer” bekez-
dést).
A figyelmeztető lámpa villogása ese-
tén a gázpedál felengedésével tartsuk
a motor fordulatszámát alacsony érté-
ken mindaddig, amíg a lámpa villogá-
sa meg nem szűnik; ezután óvatos,
lassú vezetéssel, a lámpa felvillanásait
eredményező manővereket kerülve
folytassuk az utat, és a lehető leghama-
rabb keressünk fel egy Lancia márka-
szervizt.
Ha az indítókulcs M állásba
fordításakor a figyelmeztető
lámpa nem gyullad ki, illetve
menet közben kigyullad és folyama-
tosan vagy villogó fénnyel világít,
a lehető legrövidebb időn belül for-
duljunk egy Lancia márkaszervizhez. MOTORT ELLENŐRZŐ
EOBD RENDSZER
ÜZEMZAVAR
(borostyánsárga)
Normális körülmények között az indí-
tókulcs Mállásba fordításakor
a figyelmeztető fényjelzés felgyullad, de
a motor beindulása után ki kell aludnia.
A fény felgyulladása a figyelmeztető
lámpa megfelelő működését jelzi.
Ha a figyelmeztető lámpa folyamato-
san világít vagy menet közben felgyullad:
az állandó fényjel– jelzi az üzem-
anyag-befecskendező és gyújtási rend-
szerben keletkezett rendellenességeket,
amelyek nagyobb károsanyag-kibocsá-
tást, gyengébb motorteljesítményt és
magasabb üzemanyag-fogyasztást
okozhatnak.
Ilyen esetben folytathatjuk az utat, de
ne terheljük erősen a motort, és hajt-
sunk mérsékelt sebességgel. Ha
a figyelmeztető lámpa folyamatos vilá-
gítása mellett tartósan üzemeltetjük
a gépkocsit, a motor komoly károsodást
szenvedhet. Minél hamarabb keressünk
fel egy Lancia márkaszervizt.
ULÉGZSÁK ÜZEMZAVAR
(borostyánsárga)
Amennyiben a rendszer nem működik.
Az indítókulcs Mállásba fordításakor
a figyelmeztető lámpa kigyullad, de
4 másodperc múlva ki kell aludnia.
Ha a
¬figyelmeztető
lámpa nem gyullad ki az
indítókulcs M állásba fordí-
tása után, vagy menet közben
égve marad, ez a visszatartó biztonsá-
gi rendszer lehetséges hibáját jelzi;
ilyen esetben a légzsákok vagy az
övfeszítők ütközés esetén nem
működnek, vagy ritka esetben előfor-
dulhat, hogy tévesen működésbe lép-
nek. Ilyenkor a továbbhaladás előtt
feltétlenül lépjünk kapcsolatba egy
Lancia márkaszervizzel a rendszer
azonnali ellenőrzése céljából.¬
001-065 Phedra LUM HU 7.0 17-11-2009 11:09 Pagina 63