Page 113 of 232

FIGYELMEZTETÉS
98)Gyermekeket soha ne hagyjunk
felügyelet nélkül a járműben, kiszálláskor
mindig húzzuk ki és vigyük magunkkal
az indítókulcsot.
99)A gépkocsit a kar néhány kattanásig
való felhúzásának rögzítenie kell, ha a
kézifék nem így működik, állíttassuk be egy
Fiat márkaszervizben.
100)Lejtőn vagy emelkedőn végzett
parkolási manőverek esetén fontos, hogy
lejtőn fordítsuk az első kerekeket a
járdaszegély felé, míg emelkedőn
kormányozzuk a járdaszegéllyel ellentétes
irányba. Ha meredek lejtőn állítottuk le a
járművet, alkalmazzunk éket vagy követ a
kerekek kitámasztására.
PARKOLÁS
101)
Megállás és a jármű elhagyása esetén a
következők szerint járjunk el:
a sebességváltót kapcsoljuk
fokozatba (1. fokozatba emelkedőn,
hátramenetbe lejtőn), és a kerekeket
kormányozzuk a padka felé;
állítsuk le a motort, és húzzuk be a
kéziféket;
mindig húzza ki a gyújtáskulcsot.
Ha meredek lejtőn állítottuk le a
gépkocsit, alkalmazzunk éket vagy
követ a kerekek kitámasztására.
Ne hagyjuk a gyújtáskulcsot MAR
állásban, hogy elkerülhető legyen az
akkumulátor lemerülése.
COMFORT-MATIC
sebességváltóval szerelt változatok
A gépkocsi biztonságos parkolásához
elengedhetetlenül fontos, hogy
benyomott fékpedállal kapcsoljunk 1.
sebességfokozatba vagy hátramenetbe
(R), és húzzuk be a kéziféket, ha a
gépkocsi lejtős útfelületen áll.FIGYELMEZTETÉS SOHA ne hagyjuk el
a gépkocsit a sebességváltó üres (N)
állásában, vagy automatikus
sebességváltóval (Comfort-matic)
szerelt változatok esetén a
sebességváltó karPállásba kapcsolása
nélkül.
ÁLTALÁNOS
FIGYELMEZTETÉSEK
Álló járműnél, kapcsolt
sebességfokozat esetén az elindulásig
mindig tartsuk lenyomva a fékpedált, és
fokozatosan nyomjuk le a gázpedált;
hosszabb időtartamú, járó motorral
való várakozásnál kapcsoljuk a
sebességváltót üres (N) állásba.
A tengelykapcsoló hatékonyságának
megóvása érdekében ne a gázpedál
benyomásával tartsuk álló helyzetben a
gépjárművet (pl. emelkedőn
megálláskor).
Ez a tengelykapcsoló
túlmelegedését eredményezi, ezért
ehelyett használjuk a fékpedált vagy a
kéziféket, és a gázpedált csak
közvetlenül az elindulás előtt nyomjuk
le.
csak alacsony tapadású útfelületen,
az elindulási manővernél szükséges
finomabb vonóerő szabályozáshoz
használjuk a második
sebességfokozatot.
111
Page 114 of 232

ha kapcsolt hátrameneti (R)
fokozatban az első sebességfokozat
kapcsolására van szükség, illetve
fordított helyzetben, várjuk meg, amíg a
gépkocsi teljesen megáll, és a kívánt
fokozatot csak benyomott fékpedál
mellett kapcsoljuk.
annak ellenére, hogy ez kifejezetten
kerülendő, ha a gépkocsival lejtőn lefelé
haladáskor mégis üres (N) fokozatba
kapcsolunk, az ismételt
fokozatkapcsoláskor a rendszer
automatikusan a jármű sebességének
legjobban megfelelő fokozatot
kapcsolja.
FIGYELMEZTETÉS
101)Gyermekeket soha ne hagyjunk
felügyelet nélkül a járműben, kiszálláskor
mindig húzzuk ki és vigyük magunkkal
az indítókulcsot.
MANUÁLIS
SEBESSÉGVÁLTÓ
HASZNÁLATA
A sebességfokozatok kapcsolásához
nyomjuk le teljesen a
tengelykapcsoló-pedált, és mozgassuk
az A sebességváltó kart ábra 106 a
kívánt pozícióba (a fokozatkapcsolási
séma a sebességváltó kar fogantyúján
van feltüntetve).
FIGYELMEZTETÉS A hátrameneti
fokozat kapcsolása csak teljesen álló
jármű esetében lehetséges. Járó
motornál a hátramenet kapcsolása előtt
lenyomott tengelykapcsoló-pedállal
várjunk legalább 2 másodpercig, hogy
elkerüljük a fogaskerekek károsodását.
102)
20)
FIGYELMEZTETÉS
102)A helyes sebességváltáshoz fontos a
tengelykapcsoló-pedál teljes lenyomása.
Ezért ügyeljünk arra, hogy a pedálok alatt
ne legyen semmilyen akadály, a
padlószőnyeg simán feküdjön, és ne
akadályozza a pedálok mozgását.
FIGYELMEZTETÉS
20)Vezetés közben ne nyugtassuk a
kezünket a sebességváltó kar fogantyúján,
mert az így előidézett nyomás, akármilyen
gyenge is, okozhat idő előtti kopást a
sebességváltómű szerkezetében. A
tengelykapcsoló-pedál használatát csak
sebességfokozat váltásra korlátozzuk.
Vezetés közben ne nyugtassuk a lábunkat,
még enyhe nyomással sem, a
tengelykapcsoló-pedálon. Egyes
változatoknál/piacokon a tengelykapcsoló-
pedál elektronikus ellenőrzése ezt a nem
megfelelő vezetési stílust hibaként
értelmezi, és beavatkozik.
106F0T0055
112
INDÍTÁS ÉS VEZETÉS
Page 115 of 232

„COMFORT-MATIC”
SEBESSÉGVÁLTÓ
A gépkocsiba beszerelt „COMFORT-
MATIC” nevű sebességváltó
berendezés egy elektronikus vezérlésű
mechanikus sebességváltó, amely
két működési logikát tesz lehetővé:
MANUALésAUTO.
AzAUTOlogikával használhatjuk az
ECO(Economy) funkciót, amely
lehetővé teszi a fogyasztás
csökkentését. A funkció
bekapcsolásához nyomjuk meg az E
gombot ábra 107.
Ha azECOfunkciót használjuk, a
kijelzőn a kapcsolt fokozat mellett
megjelenik az E (Economy) jelzés ábra
108.
21)
AUTOMATIKUS
ÜZEMMÓD
FIGYELMEZTETÉS A rendszer
megfelelő használata érdekében
tanácsos a pedálokat kizárólag a jobb
lábunkkal működtetni.
Nyomjuk le a fékpedált.
Indítsa be a motort.
Az automatikus üzemmód
kapcsolásához mozdítsuk a
sebességfokozat választó kartA/M
állásba ábra 109 vagy azRpozícióba
ábra 110 a hátramenet kapcsolásához
Engedjük fel a fékpedált, és nyomjuk
le a gázpedált.KÉZI ÜZEMMÓD
FIGYELMEZTETÉS A rendszer helyes
használatához kizárólag a jobb lábát
használja a pedálokon.Nyomjuk le a fékpedált.
Indítsa be a motort.
Mozdítsuk a sebességváltó kart a+
ábra 111 felé az első sebességfokozat
(NvagyRállásból egyszerűen
mozdítsuk a kart a középső pozícióba),
vagy azRpozícióba ábra 110 a
hátramenet kapcsolásához;
107F0T0223
108F0T0961109F0T0226
110F0T0229
113
Page 116 of 232

Engedjük fel a fékpedált, és nyomjuk
le a gázpedált.
menet közben a magasabb fokozat
kapcsolásához mozdítsuk az A kart a
+ábra 111 irányba, alacsonyabb
fokozat kapcsolásához pedig a
–irányba.
MEGJEGYZÉS Sebességfokozat váltás
alatt nem szükséges a gázpedál
felengedése. A kívánt fokozat
kapcsolásának megtagadásával a
rendszer csak akkor avatkozik közbe,
ha az negatív hatással lehet a motor
vagy a sebességváltó működésére.
FIGYELMEZTETÉS
21)A sebességfokozat kapcsolás vagy az
Auto/Manual üzemmód átkapcsolás
kivételével ne tartsuk a kezünket a karon.
CRUISE CONTROL
(sebességtartó
automatika)
(bizonyos változatok/piacok esetében)
A sebességtartó automatika egy
vezetést segítő, elektronikus
berendezés, amely hosszú és egyenes,
száraz, egyenletes forgalmú utakon
(pl. autópályán) lehetővé teszi a jármű
sebességének állandó értéken tartását
30 km/h érték felett a gázpedál
használata nélkül. Ezért tehát nem
ajánlatos a berendezés használata
forgalmas országutakon. Ne használjuk
városon belüli forgalomban.
A berendezés bekapcsolása
A funkció bekapcsolt állapotát a
műszercsoportban a
figyelmeztető
lámpa kigyulladása és a kijelzőn
megjelenő üzenet jelzi (egyes
változatoknál).
A sebesség beállítás funkció nem
kapcsolható be 1
.vagy hátrameneti
fokozatban; a funkció használata a 4.
vagy annál magasabb
sebességfokozatokban ajánlott.
Bekapcsolt berendezéssel lejtőn lefelé
haladva a jármű sebessége kissé
meghaladhatja a beállított értéket.A gépkocsi sebességének
memorizálása
Az alábbiak szerint járjunk el:
fordítsuk a kapcsológyűrűt az A ábra
112 az ON állásba, és a gázpedál
lenyomásával gyorsítsuk fel a gépkocsit
a kívánt sebességre.
mozgassuk a kapcsolókart felfel
(+ ) legalább 1 másodpercig, majd
engedjük el: a gépkocsi aktuális
sebessége tárolódik a memóriában, így
most már felengedhetjük a gázpedált.
Szükség esetén (pl. előzésnél) a
sebesség a gázpedál lenyomásával
megnövelhető: a pedál felengedésekor
a sebesség az előzőleg memorizált
értékre áll vissza.
111F0T0224
112F0T0405
114
INDÍTÁS ÉS VEZETÉS
Page 117 of 232

A memorizált sebesség
visszaállítása
Ha a berendezés pl. a fékpedál vagy a
tengelykapcsoló-pedál lenyomása miatt
automatikusan kikapcsolt, a memorizált
sebesség a következőképpen állítható
vissza:
a gázpedál fokozatos lenyomásával
gyorsítsuk fel a gépkocsit a memorizált
sebesség értékének közelébe;
kapcsoljuk azt a sebességfokozatot,
amely a sebesség előző tárolásakor
volt kapcsolva;
nyomjuk meg a B ábra 112 gombot.
A memorizált sebesség növelése
Kétféleképpen járhatunk el:
nyomjuk le a gázpedált, és
memorizáljuk az újonnan elért
sebességet;
vagy
mozgassuk a kapcsolókart felfelé
(+).
A kapcsolókar minden egyes
működtetése kb. 1 km/h
sebességnövekedést eredményez, míg
ha a kapcsolókart folyamatosan felfelé
nyomva tartjuk, a sebesség
folyamatosan növekszik.A memorizált sebesség
csökkentése
Kétféleképpen járhatunk el:
kapcsoljuk ki a berendezést, és
azután memorizáljuk az új sebességet;
vagy
mozdítsuk a kapcsolókart lefelé (-),
amíg el nem érjük az új sebességet,
amelyet a kar elengedésekor a
berendezés automatikusan memorizál.
A kapcsolókar minden egyes
működtetése kb. 1 km/h
sebességcsökkenést eredményez, míg
ha a kapcsolókart folyamatosan lefelé
fordítva tartjuk, a sebesség
folyamatosan csökken.
A berendezés kikapcsolása
A berendezést az alábbi módok
egyikével kapcsolhatjuk ki:
forgassuk az A gyűrűt az OFF
pozícióba;
állítsuk le a motort;
A funkció kikapcsolása
A berendezést az alábbi módok
egyikével kapcsolhatjuk ki:
a fékpedál lenyomásával, amikor a
berendezés a sebességet szabályozza;
a tengelykapcsoló-pedál
lenyomásával, amikor a berendezés a
sebességet szabályozza;
a gomb B ábra 112
megnyomásával, amikor a berendezés
a sebességet szabályozza (egyes
változatoknál/piacokon);
nyomjuk le a gázpedált; ilyen
esetben a berendezés valójában nem
kapcsol ki, hanem a gázpedál
lenyomásával történő sebességnövelés
veszi át az elsőbbséget. Így az
automatika bekapcsolt marad, és a
gyorsítás végén nem szükséges
megnyomni a B ábra 112 gombot a
gyorsítás előtti, korábbi sebesség
visszaállításához.
A berendezés automatikusan kikapcsol
az alábbi esetekben:
az ABS vagy az ESC rendszer
beavatkozásakor;
amennyiben a járművel a
meghatározott sebességnél lassabban
haladunk;
a rendszer meghibásodása esetén.
103) 104)
115
Page 118 of 232

FIGYELMEZTETÉS
103)Ha bekapcsolt sebességtartó
berendezéssel közlekedünk, ne mozdítsuk
menet közben a sebességváltó kart üres
állásba.
104)A berendezés üzemzavara vagy
üzemképtelensége esetén fordítsuk az A
kapcsológyűrűt az OFF állásba, és
forduljunk egy Fiat márkaszervizhez.
SPEED BLOCK
(1.3 multijet változatok, kézi
sebességváltóval)
A jármű külön kívánságra egy
sebességkorlátozó berendezéssel is
rendelkezhet, amely 4 előre beállított
érték egyikénél működhet: 90, 100,
110, 130 km/h.
A berendezés be- és kikapcsolása
érdekében forduljunk egy Fiat
márkaszervizhez.
A beavatkozás elvégzésekor a
szélvédőn el kell helyezni a beállított
maximális sebesség értékét feltüntető
öntapadó címkét ábra 113.
FIGYELEM A sebességmérő, az
érvényben lévő törvényi előírásoknak
megfelelően, a márkakereskedés által
beállított tényleges értéknél többet
jelezhet.
PARKOLÁS-
ÉRZÉKELŐK
(bizonyos változatok/piacok esetében)
105)
22) 23) 24)
A hátsó lökhárítóba épített parkolás-
érzékelők ábra 114 észlelik a jármű
hátsó része körül esetlegesen jelen lévő
akadályokat. Az érzékelők egy
hangjelzés segítségével figyelmeztetik a
vezetőt az esetleges akadályok
előfordulására.
BEKAPCSOLÁS/
KIKAPCSOLÁS
Az érzékelők hátrameneti
sebességfokozatba kapcsoláskor
automatikusan aktiválódnak.
A hangjelzések gyakorisága egyre
növekszik, ahogy a jármű távolsága az
akadályoktól csökken.
113F0T0330
114F0T0155
116
INDÍTÁS ÉS VEZETÉS
Page 119 of 232

FIGYELMEZTETŐ
HANGJELZÉS
A hátrameneti sebességfokozat
kapcsolásakor a rendszer
automatikusan üzemkész állapotba
kerül, amiről egy szaggatott
hangjelzéssel tájékoztatja a vezetőt.
A hangjelzés gyakoriságának változása:
a hangjelzések gyakorisága
növekszik, ha a gépkocsi és az akadály
közötti távolság csökken;
a hangjelzés folyamatossá válik,
amikor a jármű és az akadály közötti
távolság kb. 30 cm-nél kisebbre
csökken, de megszűnik, mihelyt a
távolság növekedni kezd;
a hangjelzés állandó marad, ha a
jármű és az akadály közötti távolság
nem változik; amennyiben ez a helyzet
az oldalsó érzékelőknél következik be, a
jel kb. 3 másodperc múlva megszakad
azért, hogy például fal melletti tolatás
során elkerülhető legyen az állandó
hangjelzés.
Érzékelési távolságok
Ha az érzékelők egynél több akadályt
észlelnek, a hangjelzés a legközelebbi
tárgy távolságáról tájékoztat.ÜZEMZAVAROK JELZÉSE
A parkolási érzékelők esetleges
működési rendellenességét a
hátramenet kapcsolása közben a
műszerfali
ellenőrző lámpa
felgyulladása és a többfunkciós kijelzőn
megjelenő üzenet jelzi (azoknál a
változatoknál/piacoknál, ahol elérhető),
lásd "A műszerfal megismerése" fejezet
"Ellenőrző lámpák és üzenetek"
bekezdését.
MŰKÖDÉS UTÁNFUTÓ
VONTATÁSAKOR
A parkolás-érzékelők automatikusan
kikapcsolnak, amikor az utánfutó
elektromos csatlakozóját a jármű
vonóhorgának csatlakozóaljzatába
illesztjük. A parkolás-érzékelők
automatikusan bekapcsolnak, amikor
lekötjük az utánfutó elektromos
csatlakozását.
ÁLTALÁNOS
FIGYELMEZTETÉSEK
A gépkocsival való parkoláskor
fordítsunk különös figyelmet az olyan
akadályokra, amelyek az érzékelők
felett vagy alatt helyezkednek el.
Bizonyos körülmények között
előfordulhat, hogy egyes tárgyak olyan
közel vannak a jármű hátsó részéhez,
hogy az érzékelők nem érzékelik
azokat, így a gépkocsi vagy a tárgyak
sérülését okozhatjuk.
A sérült, sárral, hóval, jéggel borított
érzékelők által küldött jelek
megváltozhatnak, és hasonló hatása
lehet annak is, ha a közelben
ultrahangot is kibocsátó hangforrások
(pl. tehergépkocsi légfék, légkalapács)
vannak.
Az érzékelők megfelelő működése
érdekében szükséges, hogy a hátsó,
kétszárnyú ajtók csukva legyenek.
A nyitott ajtók a rendszer téves jelzéseit
okozhatják: ezért mindig csukja be a
hátsó ajtót.
Továbbá ne ragasszunk matricákat
az érzékelőkre.
Az alábbiakban felsorolt körülmények
befolyásolhatják a parkolást segítő
rendszer működését:
A parkolás-érzékelő érzékenysége
és az egész rendszer hatékonysága
csökkenhet, ha az érzékelők felületét
jég, hó, sár vagy többszörös
festékréteg borítja.
Az érzékelő nem létező akadályt is
jelezhet ("visszhang zavarok") egyes
mechanikai visszaverődések
következtében, például: jármű mosása,
eső (erős szélben), jégeső.
Ultrahangot is kibocsátó
hangforrások (pl. tehergépkocsi légfék,
légkalapács) közelében az érzékelő
által küldött jelek megváltozhatnak.
117
Page 120 of 232

a parkolást segítő rendszer
hatékonyságát az érzékelők pozíciója is
befolyásolhatja, például a jármű
futómű-beállításának megváltozása (a
lengéscsillapítók, a felfüggesztés
elhasználódása miatt) vagy a
gumiabroncsok cseréje, a jármű
túlterhelése, speciális, tuning beállítások
következtében olyan állapot jöhet
létre, ami miatt a jármű alacsonyabb
helyzetbe kerül;
nem biztosított a rendszer megfelelő
együttműködése olyan vonóhorgokkal,
amelyek nem tartoznak a Fiat
márkaszervizhez;
az utánfutó nélküli vonóhorog
megzavarja a parkolás-érzékelők
megfelelő működését. A fix vonóhorog
felszerelése kizárja a parkolás-érzékelők
használatának lehetőségét.
Amennyiben az ügyfél levehető
vonóhorog felszerelését szeretné, az
érzékelők működésbe lépésének
megakadályozása érdekében tanácsos
azt a kereszttartóról minden olyan
esetben leszerelni, amikor az utánfutó
nincs a gépkocsira kapcsolva.
A jármű felső részénél levő
akadályok észlelése (különösen a
furgon és a fülkés alváz változatoknál)
nem garantálható, mivel a rendszer
csak a jármű alsó részét veszélyeztető
akadályokat tudja érzékelni.
FIGYELMEZTETÉS
105)A parkolási és egyéb veszélyes
manőverek esetén a felelősség mindig a
gépkocsivezetőt terheli. Az ilyen manőverek
végrehajtása során mindig győződjünk
meg arról, hogy személyek (főleg
gyermekek) vagy állatok nincsenek a
manőver területén. A parkolás-érzékelők a
vezető számára csupán hasznos
segítségnek tekintendők, ezért még kis
sebesség mellett is, mindig a legnagyobb
körültekintéssel kell az ilyen veszélyes
manővereket végezni.
FIGYELMEZTETÉS
22)A parkolást segítő rendszer megfelelő
működése érdekében elengedhetetlen,
hogy az érzékelők mindig tiszták, sártól,
portól, hótól, jégtől mentesek legyenek. Az
érzékelők tisztításakor feltétlenül ügyeljünk
arra, hogy meg ne sértsük vagy karcoljuk
meg azokat; ennek érdekében tehát ne
használjunk száraz, kemény, durva
textildarabot. Az érzékelőket mindig tiszta,
esetleg autósamponos vízzel mossuk le.
Autómosóban a nagynyomású vízzel vagy
gőzzel való tisztításkor csak röviden
mossuk az érzékelőt, és a fúvókát legalább
10 cm tvolságra tartsuk.
23)A lökhárítókon, az érzékelők közelében
végzendő esetleges javításokat kizárólag
Fiat márkaszervizben végeztessük el. A
lökhárítókon végzett szakszerűtlen
beavatkozások veszélyeztethetik
a parkolás-érzékelők megfelelő működését
24)A lökhárítók újrafényezését vagy az
érzékelők körüli területeken történő
festékjavításokat csak Fiat márkaszervizben
végeztessük. A nem szakszerű fényezés
veszélyeztetheti a parkolás-érzékelők
megfelelő működését.
118
INDÍTÁS ÉS VEZETÉS