Page 89 of 320

87
A lámpák kikapcsolása a gyújtás
kikapcsolásakor
A gyújtás kikapcsolásakor a gépjármű
lámpái azonnal kialszanak, kivéve, ha
az automatikus kísérővilágítás be van
kapcsolva.
A lámpák bekapcsolása a gyújtás
kikapcsolása után
A világításkapcsoló visszakapcsolásához
állítsa a gyűrűt AUTO helyzetbe, majd
a
kívánt helyzetbe.
A vezetőoldali ajtó kinyitásakor rövid
ideig hangjelzés figyelmezteti a vezetőt
a
bekapcsolva hagyott világításra.
Az akkumulátor töltöttségi szintjétől függő
idő elteltével a lámpák automatikusan
kialszanak (a rendszer takarékos
üzemmódba lép).
Bizonyos időjárási viszonyok között
(alacsony hőmérséklet, nedvesség) az
első és hátsó lámpák belső felületén
megjelenő pára természetes jelenség,
mely a lámpák bekapcsolása után néhány
perccel eltűnik.
Soha ne nézzen bele nagyon közelről
a „Full LED” fényszórók fénycsóvájába:
súlyos szemsérülést okozhatnak. Külföldi utazás
Ha a gépjárművet olyan országban
használja, ahol a közlekedés fordított
irányú a forgalmazó országhoz
képest, az
első fényszórókat úgy kell
beállítani, hogy ne vakítsák el a szemből
közlekedőket.
Forduljon PEUGEOT márkakereskedéshez
vagy szakszervizhez.
Nappali világítás/
helyzetjelzők
Az első és hátsó lámpák a motor beindításakor
automatikusan bekapcsolnak.
Az alábbi funkciókat látják el:
-
N
appali menetfény (megfelelő
fényviszonyok esetén a világításkapcsoló
„ AUTO ” helyzetében).
-
H
elyzetjelző (rossz fényviszonyok esetén
a világításkapcsoló „ AUTO” helyzetében
vagy „csak helyzetjelzők” vagy „tompított /
távolsági fényszórók” helyzetében).
Nappali menetfény esetén a LED diódák
fényereje nagyobb.
Irányjelzők (villogó)
F Bal: nyomja lefelé a világításkapcsolót az ellenállási ponton túlra.
F
J
obb: húzza felfelé a világításkapcsolót az
ellenállási ponton túlra.
60 km/h feletti sebességnél a húsz
másodpercnél hosszabb időre kint felejtett
irányjelzőre erősödő hangjelzés hívja fel
a figyelmet.
Három villogás
F Nyomja a bajuszkapcsolót egyszer felfelé vagy lefelé anélkül, hogy átlépné az
ellenállási pontot: az irányjelzők háromszor
felvillannak.
4
Világítás és tájékozódás
Page 90 of 320

88
Parkolóvilágítás
A forgalom felőli oldalon lévő helyzetjelző
lámpák bekapcsolásával megvalósuló oldalsó
világítás.
F
M
odellváltozattól függően a gyújtás
kikapcsolását követő egy percen belül
állítsa a világítás bajuszkapcsolóját felfelé
vagy lefelé a forgalom felőli oldalnak
megfelelően (pl. parkolás jobb oldalon;
bajuszkapcsoló lefelé; világítás a bal
oldalon).
A világítás bekapcsolását hangjelzés és az
adott oldali irányjelző műszer fali figyelmeztető
lámpájának a fénye jelzi.
A parkolóvilágítás kikapcsolásához állítsa
vissza a bajuszkapcsolót középső helyzetbe.
Fényszórók beállítása
A halogén fényszórók
manuális beállítása
A fényszórók fénynyalábjának magasságát
a gépjármű terhelésének megfelelően kell
beállítani, hogy ne zavarják a forgalom többi
résztvevőjét.
0 Csak a vezető vagy vezető + első utas.
1 5 személy.
2 5 személy + rakomány a csomagtérben.
3 Vezető + rakomány a csomagtérben.
4 5 6 Nem használt.
Eredeti beállítási helyzet: „ 0”.
„Full LED” technológiás
fényszórók automatikus
beállítása
Meghibásodás esetén ez a
figyelmeztető visszajelzés hangjelzés
és egy üzenet kíséretében kigyullad.
A többi gépjárművezető zavarásának
elkerülése érdekében a rendszer az
ilyen típusú fényszórók fénynyalábjainak
magasságát automatikusan a gépjármű
rakományának súlyához igazítja.
Ilyenkor a rendszer alsó helyzetbe állítja a
fényszórókat.
Ellenőriztesse a rendszert a PEUGEOT
hálózatban vagy egy szakszer vizben.
Hiba esetén ne nyúljon a „Full
LED” technológiás fényszórókhoz.
Áramütésveszély!
Világítás és tájékozódás
Page 91 of 320

89
Automatikus
fényszórókapcsolás
Amikor a gyűrű „AUTO” állásban van, illetve
gyenge külső fényerőnél a fényerő-érzékelőnek
köszönhetően a rendszámtábla-világítás,
a helyzetjelzők és a tompított fényszórók
automatikusan, a vezető beavatkozása nélkül
bekapcsolnak. Az említett fényforrások
eső érzékelése esetén az automatikus első
ablaktörlőkkel egy időben is bekapcsolhatnak.
Amikor a külső fényerő ismét eléri a megfelelő
szintet, vagy az ablaktörlők leállását követően,
a fényszórók automatikusan kikapcsolnak.
Működési rendellenesség
A fényerő-érzékelő meghibásodása
esetén a világítás bekapcsol, és
hangjelzés és/vagy üzenet kíséretében
ez a figyelmeztető visszajelzés
kigyullad a kombinált kijelzőn.
Forduljon a PEUGEOT hálózathoz
vagy egy szakszervizhez.
Ne takarja el a szélvédő felső részén,
középen, a belső visszapillantó tükör
mögött található kombinált fényerő- és
esőérzékelőt, mert a kapcsolódó funkciók
vezérlése megszűnik. Ködben vagy hóesésben a fényerő-
érzékelő elégséges fénymennyiséget
érzékelhet. Ebben az állásban a világítás
nem kapcsol be automatikusan.
Kísérővilágítás
Automatikus
Gyengén megvilágított helyen a gyújtás
levételekor automatikusan bekapcsolnak a
tompított fényszórók, ha a gyűrű „
AUTO”
helyzetben van.
Manuális
Be-/kikapcsolás
F L evett gyújtásnál a világításkapcsoló
meghúzásával használja a fénykürtöt a
funkció be- és kikapcsolásához.
A manuális kapcsolású követővilágítás
meghatározott idő eltelte után kikapcsol.
Automata külső üdvözlőfény
Ha a „Világítás automatikus bekapcsolása”
funkció be van kapcsolva, gyenge fényerőnél
a helyzetjelző- és tompított világítás,
valamint a visszapillantó tükrök szpotlámpái
automatikusan bekapcsolnak a gépjármű
nyitásakor.
Az üdvözlőfény bekapcsolása,
kikapcsolása és időtartama az
érintőképernyő Vezetés/Gépjármű
menüjében állítható be.
A kísérővilágítás be- és kikapcsolása,
valamint időtartama az érintőképernyő
Vezetés
/Gépjármű menüjében
állítható be.
4
Világítás és tájékozódás
Page 92 of 320

90
Külső visszapillantó tükrök
szpotlámpái
Bekapcsolás
A szpotlámpák az alábbi esetekben
automatikusan világítani kezdenek:
-
a g
épjármű nyitásakor,
-
b
ármelyik ajtó kinyitásakor,
-
h
a a távirányítóval a reteszelőgombot a
gépjármű kereséséhez megnyomja.
A külső üdvözlővilágítással és a
kísérővilágítással együtt szintén bekapcsolnak.
Kikapcsolás
A szpotlámpák 30 másodperc elteltével
automatikusan kialszanak.
A gépjármű könnyebb megközelíthetősége
érdekében a lámpák megvilágítják:
-
a v
ezető- és az első utasoldali ajtók előtti
területet, valamint
-
a v
isszapillantó tükör előtti, ill. az első ajtók
mögötti területet.
Automatikus
távolságifényszóró-
kapcsolás
A rendszer a fényviszonyoktól és a forgalmi
körülményektől függően – a szélvédő felső
részén elhelyezett kamerának köszönhetően
– automatikusan átvált tompított világításról
távolságira és fordítva.
A rendszer a vezetéstámogató rendszer része.
Használata esetén is a vezető felel
gépjárműve világításáért, illetve azért, hogy
az megfeleljen a fény-, látási és közlekedési
viszonyoknak, valamint a KRESZ előírásainak.
A rendszer 25 km/h-s sebesség felett lép
m űködésbe.
15
km/h-s sebesség alatt a rendszer nem
működőképes.
Világítás és tájékozódás
Page 93 of 320

91
Bekapcsolás/kikapcsolás
F Állítsa a világításkapcsoló gyűrűjét „AUTO”
helyzetbe.
A be- és kikapcsolást az
érintőképernyő Vezetés/Gépjármű
menüjében lehet elvégezni.
A funkció állapota a gyújtás kikapcsolása után
is megőrződik a memóriában.
Működés Szüneteltetés
Ha a helyzet úgy kívánja, a vezető bármikor
megváltoztathatja a fényváltás beállítását.
F
A „
fénykürt” a következő esetekben
szüneteltetheti a funkciót:
-
h
a az „ AUTO” és a „Tompított világítás”
visszajelző világított, a távolsági fény
kapcsol be,
-
h
a az „ AUTO” és a „Távolsági világítás”
visszajelző világított, a tompított fény
kapcsol be.
A rendszer visszakapcsolásához használja újra
a fénykürtöt. Az alábbi körülmények zavarhatják a
rendszer működését és előfordulhat, hogy
az nem működik megfelelően:
-
r
ossz látási viszonyok (hóesés, erős
esőzés, stb.),
-
h
a a szélvédő piszkos, párás vagy
valami (pl. matrica) eltakarja a kamera
előtti részt,
-
h
a a gépjármű erőteljes
fényvisszaverődést okozó táblákkal
szemben halad.
Erős köd észlelése esetén a rendszer
átmenetileg kikapcsolja a funkciót.
A rendszer nem képes érzékelni:
-
a s
aját világítással nem rendelkező
közlekedőket, mint pl. a gyalogosokat,
-
a t
akart világítással közlekedő
gépjárműveket (pl. az autópálya
biztonsági korlátja mögött haladó
gépjárművek),
-
m
eredek lejtő tetején vagy alján
lévő, illetve kanyargós úton vagy
kereszteződésekben közlekedő
gépjárműveket.
Megfelelő fényviszonyok esetén, és/vagy ha
a forgalmi viszonyok nem teszik lehetővé a
távolsági fényszórók bekapcsolását:
-
a t
ompított fény bekapcsolva
marad, és a kombinált kijelzőn
világítani kezdenek ezek a
visszajelzők. Gyenge fényerőnél, és ha a forgalmi viszonyok
megengedik:
-
a
utomatikusan bekapcsolnak
a távolsági fényszórók, és a
kombinált kijelzőn kigyulladnak
ezek a visszajelzések.
Erős köd észlelése esetén a rendszer
átmenetileg kikapcsolja a funkciót.
Amint a jármű kikerül a vastag ködből, a
funkció automatikusan újra bekapcsol.
A funkció kikapcsolt állapotában
a jelzőlámpa nem világít.
4
Világítás és tájékozódás
Page 94 of 320

92
A kamera előtti területen tartsa különösen
tisztán a szélvédőt.
A szélvédő belső felülete bepárásodhat
a kamera körül. Párás és hideg időben
rendszeresen páramentesítse a szélvédőt.
Ne hagyja a havat felgyülemleni a
motorháztetőn vagy a gépjármű tetején,
mert eltakarhatja a kamerát.
Statikus kanyarvilágítás
Bekapcsolás/kikapcsolás
A funkciót az érintőképernyő
Vezetés/Gépjármű menüjében
lehet be- vagy kikapcsolni.
Bekapcsolás
A funkció a kormány bizonyos szögben történő
elfordítása után be.
Kikapcsolás
A funkció nem működik:
- a k ormánykerék egy bizonyos szögnél
kisebb mértékű elfordításakor,
-
9
0 km/h-nál nagyobb sebességnél,
-
há
tramenetbe kapcsolásakor.
Night Vision
Ha infravörös kamerát használ a jármű
elején, a rendszer azonosítja és jelzi a sofőr
látómezején kívül eső gyalogosok és állatok
jelenlétét még gyenge fényviszonyok között is.
Az „Éjjellátás” kijelzési mód kiválasztásához
fordítsa el a kormány mellett balra található
gombot; az infravörös kamera képét
folyamatosan kivetíti a rendszer a kombinált
kijelzőre. A feltételek teljesülése esetén az
ütközésveszélyre riasztás figyelmeztet. A Night Vision egy olyan vezetéstámogató
rendszer, amely soha nem pótolhatja
a körültekintő vezetői magatartást, és
az éjszakai útviszonyoknak megfelelő
haladás mérlegelését.
Bizonyos esetekben a hőmérsékleti
különbségek nem elegendőek, és
lehetséges, hogy a rendszer érzékel
minden veszélyt, vagy pont fordítva, hamis
figyelmeztetést küld (például út szélén
parkoló járművek).
Működési feltételek
A tompított vagy távolsági fényszórók
használata közben ez a funkció lehetővé teszi,
hogy az első fényszórók fénykibocsátó diódák
(LED-ek) segítségével megvilágítsák a kanyar
belső ívét.
A gépjármű sebessége nem lehet több 90
km/h-nál.
A funkció csak a „Full LED” fényszórókkal
érhető el. Ha az „Éjjellátás” kijelzési üzemmód nincs
kiválasztva, a figyelmeztetés egy ideiglenes
ablakban jelenik meg a kombinált kijelzőn.
A funkció járó motornál és a Stop & Start
rendszer Stop üzemmódjában érhető el.
Nagyon gyenge fényviszonyok. A tompított
világításnak bekapcsolt és megfelelően
működőképes állapotban kell lennie.
A hőmérséklet-érzékelési tartomány -30 °C
és
+ 30 °C között van.
A gépjárműnek 160
km/h alatti sebességgel
kell haladnia.
A kamera észlelési távolsága a látási
viszonyoktól függően 15
m (gyalogosok
esetében) és 200
m között van.
Világ
Page 95 of 320

93
Az 50 centiméter magasságot el nem érő
állatokat nem érzékeli a rendszer.
A kombinált kijelzőt „Éjjellátás” kijelzési
üzemmódba kell kapcsolni, hogy az infravörös
kamera képe folyamatosan látható legyen a
kijelzőn.
A folyamatos kijelzés eltűnik a gyújtás levételekor,
vagy ha a feltételek nem teljesülnek.
Működés
A funkciót az érintőképernyő
Vezetés/Gépjármű menüjében lehet
kikapcsolni vagy bekapcsolni.
Ha minden működési feltétel
teljesül, a visszajelző lámpa zöld
fénnyel világít: a kombinált kijelzőn
megjelenő kijelzés („Éjjellátás”
üzemmód kiválasztása esetén) és
a
riasztások elérhetők.
Ha bizonyos működési feltételek
(sebesség vagy hőmérséklet)
nem teljesülnek, a visszajelző
narancssárga fénnyel világít: csak a
kombinált kijelzőn megjelenő kijelzés
érhető el („Éjjellátás” üzemmódban).
Ha a külső fényerő túl nagy, vagy
ha a tompított fényszórók nincsenek
bekapcsolva, a figyelmeztetések nem
érhető el. A kamera képe szürke színárnyalatokban
jelenik meg a kombinált kijelzőn. A melegebb
objektumok világosabb színnel jelennek meg,
mint a hidegek.
A rendszer által észlelt gyalogosok vagy állatok
sárga keretben jelennek meg.
Ha a rendszer gyalogosokkal vagy
állatokkal való ütközés kockázatát
észleli, riasztást küld: a kombinált
kijelzőn megjelenik az alábbi
szimbólumok egyike. A megfelelő
kör vonal vörös színt kap. Ha az „Éjjellátás” kijelzési üzemmód nincs
kiválasztva, a figyelmeztetés egy ideiglenes
ablakban jelenik meg.
Riasztás esetén a vezető elkerülő manővert
hajthat végre.
Működési korlátok
A rendszer működésében zavar léphet fel vagy le is
állhat a következő esetekben:
-
n
agyon rossz látási viszonyok (hóesésben,
felhőszakadásban, sűrű ködben stb.),
-
a k
amera takar va van (sár, jég, por).
-
a k
amera lencséje karcos, több gépi mosás után.
-
n
agyon magas külső hőmérséklet,
-
m
eredek lejtő tetején vagy alján,
-
n
agyon kanyargós utakon,
-
k
anyarban,
-
Ü
tközést vagy erőhatást követően, amely
a kamera beállításaira hatással volt, vagy
károsította azt,
-
a r
ács festését nem a PEUGEOT hálózatban
vagy egy szakszer vizben végezték.
4
Világ
Page 96 of 320

94
Karbantartási tanácsok
Az infravörös kamerának van egy ablakmosó
fúvókája, amely a jármű első szélvédőmosó
rendszeréhez kapcsolódik.
A fúvóka az ablakmosó minden ötödik
használatakor kapcsol be.
Rendszeresen ellenőrizze a kamera
tisztaságát.
Rossz időben, illetve télen ügyeljen arra, hogy
a kamerát ne takarja el sár, jég vagy hó.
Meghibásodás
Ha az összes működési feltétel
teljesül, de világítani kezd egy
narancssárga visszajelző egy
üzenet kíséretében, az a rendszer
meghibásodását jelzi.
Forduljon a PEUGEOT-hálózathoz vagy egy
szakszervizhez.
Ablaktörlő-kapcsoló
Programozás
Bekapcsolhatja az első ablaktörlők automatikus
törlését.
Az SW modell esetében azt is beállíthatja, hogy
a hátsó ablaktörlők automatikusan működésbe
lépjenek, amikor hátramenetbe kapcsol. Télen az ablaktörlők használata előtt
távolítsa el a havat, jeget vagy zúzmarát a
szélvédőről az ablaktörlőkarok, ill. lapátok
körül és a szélvédőtömítésnél.
Száraz szélvédőn ne használja az
ablaktörlőket. Nagy hidegben vagy
melegben használat előtt ellenőrizze,
hogy az ablaktörlő lapátok nincsenek-e a
szélvédőre tapadva.
Első ablaktörlő
A gyújtás levétele után az ablaktörlő
lapátok kissé elmozdulhatnak, miközben
a
motorháztető alá kerülnek.
Ha a gyújtást több mint egy perce
levette, az ablaktörlő-kapcsoló előző
helyzetétől függetlenül mindig vissza kell
kapcsolnia az ablaktörlést a kapcsoló
működtetésével.
Automatikus (a csapadék
intenzitásához igazodik).
A törlés gyakoriságát kiválasztó kar: a kívánt
pozíció eléréséig mozgassa a kart felfelé vagy
lefelé.
Egyszeri törlés
F Húzza meg röviden a kart maga felé.
Első szélvédőmosó
F Húzza az ablaktörlő-kapcsolót maga felé, és tartsa úgy.
Az ablakmosó és az ablaktörlő mindaddig
működik, amíg meghúzza a kart. Normál (gyenge eső).
Szakaszos (a gépjármű
sebességéhez igazodik).
Kikapcsolva.
Gyors ( jelentős mennyiségű
csapadék).
Világítás és tájékozódás