Page 65 of 320

63
Hátsó ülések
Hátsó fejtámlák
A hátsó fejtámlák kivehetők.
A fejtámla eltávolításához:
F
d
öntse előre a háttámlát,
F
h
úzza fel ütközésig a fejtámlát,
F
n
yomja be az A reteszt a fejtámla
kioldásához, majd vegye ki teljesen,
F
t
egye el a fejtámlát.
Ha az ülésben nem ül senki, a hátra való kilátás
javítása érdekében a fejtámláját helyezze alsó
helyzetbe:
F
n
yomja be az A reteszt a fejtámla
kioldásához, majd tolja teljesen le.
Ha ül valaki hátul, a nagyobb kényelem és
a biztonság érdekében a fejtámlát a felső
helyzetbe kell tenni:
F
e
melje fel a fejtámlát a kívánt magassági
fokozatig. Ne közlekedjen kiszerelt fejtámlákkal,
ha a hátsó ülésen utasok tartózkodnak;
a fejtámlák mindig legyenek a helyükön,
felső helyzetbe állítva.
A középső és a szélső ülések fejtámlái
nem cserélhetők meg.
A háttámlák lehajtása
A háttámlák ledöntését kizárólag a gépjármű
álló helyzetében szabad végezni.
Első lépések:
F
n ehéz tárgyak szállításakor engedje le vagy
akár vegye is ki a fejtámlákat,
F
s
zükség esetén tolja előre az első üléseket,
F
h
ajtsa fel a hátsó könyöktámaszt,
F
g
yőződjön meg arról, hogy semmi vagy
senki sem akadályozza a háttámlák
ledöntését (ruhák, csomagok stb.),
F
e
llenőrizze, hogy a szélső biztonsági övek
felfekszenek-e a háttámlák oldalára. A háttámla kireteszelt helyzetében a
kireteszelő kar piros visszajelzése látható.
Az utastérből
A fejtámla visszahelyezéséhez:
F
i llessze be a fejtámla szárait a megfelelő
háttámla nyílásaiba,
F
n
yomja le a fejtámlát ütközésig,
F
n
yomja be az A reteszt a fejtámla
kioldásához, majd tolja lefelé.
F
N
yomja be az 1-es kart a háttámla
kireteszeléséhez.
F
K
ezével kísérje a háttámlát (3) a vízszintes
helyzetig.
3
Ergonómia és kényelem
Page 66 of 320

64
A csomagtérből (SW)
A háttámlák visszaállítása
Előzetesen ellenőrizze, hogy a szélső
biztonsági övek felfekszenek-e függőlegesen
a háttámla-reteszelő gyűrűk mellett.
F A háttámla kioldásához húzza meg maga felé a kart ( 2).
A háttámla ( 3) teljesen rásimul az ülőlapra.
Figyelem! Rosszul reteszelt háttámla
esetén csökken az utasok biztonsága
hirtelen fékezéskor vagy ütközéskor.
A csomagtartó tartalma a gépjármű eleje
felé repülhet – súlyos sérülésveszély!
i-Cockpit® Amplify
funkció
A funkció segítségével kezelheti a vezetési
hangulatokat.
Minden hangulathoz speciális beállításokat
kínál a rendszer.
A hangulatok az érintőképernyőn testre
szabhatók.
A hangulatok tartalmaF Hajtsa fel a háttámlát (3), és a reteszelés
érdekében határozottan tolja meg.
F
E
llenőrizze, hogy az 1 -es kireteszelő kar
piros visszajelzése nem látható.
F
A h
áttámla felhúzásával ellenőrizze, hogy
az megfelelően rögzült-e.
F
E
llenőrizze, hogy a szélső biztonsági övek
nem szorultak-e be a művelet közben. A hangulatot az alábbi berendezések
paraméterei határozzák meg:
-
a
z utastér hangulatvilágítása,
(be-/kikapcsolás és fényerő-beállítás,
szín kiválasztása).
-
a
z akusztikus hangulat,
(az audiorendszer hangszínszabályzó
előre meghatározott beállításainak
kiválasztása).
-
t
öbbpontos masszázs,
(minden vezetőoldali és utasülés
esetén: be-/kikapcsolás, a masszázs
típusának és erősségének
kiválasztása)
-
v
ezetési módok,
(ECO, Kényelem, Normál vagy Sport).
Ergonómia és kényelem
Page 67 of 320

65
Belépés az i-Cockpit®
Amplify funkció
kezdőoldalára
Közvetlen megnyitás ezzel a
gombbal
Megnyitás a Connect-App
menüből
F
V
álassza ki az „ i-Cockpit®
Amplify ” elemet.
Hangulat aktiválása
A kezdőképernyőről:
F V
álasszon hangulatot: „ Relax” vagy „ Boost”.
A hangulathoz kiválasztott paraméterektől
függően a rendszerek azonnal bekapcsolnak.
Hangulat kikapcsolása
A kezdőképernyőről:
F N yomja meg a Hangulat kikapcsolása
gombot.
vagy
F
V
álasszon egy másik hangulatot.
A hangulat a gyújtás kikapcsolásakor
automatikusan kikapcsol.
Hangulat testre szabása
A kezdőképernyőről:
F A f unkció bekapcsoláshoz válasszon ki egy
hangulatot. Ideiglenesen bármikor módosíthat egy
hangulatot a hangulat által érintett egy
vagy több rendszer paramétereinek
megváltoztatásával anélkül, hogy belépne
az i- Cockpit® Amplify funkcióba.
Például kikapcsolhatja a folyamatban
lévő masszázst, vagy módosíthatja az
intenzitását az ülés masszázskapcsoló
gombjának megnyomásával, vagy
be- és kikapcsolhatja az utastér
hangulatvilágítását a
Vezetés/Gépjármű
menüben.
Ebben az esetben a rendszer nem menti
az új paramétereket az éppen bekapcsolt
hangulathoz.
F
N
yomja meg a „
Beállítások” gombot
a hangulatbeállítások oldalának
megjelenítéséhez.
F
V
álasszon ki egy rendszert, melynek
módosítani kívánja a paramétereit.
F
M
iután elvégezte a módosításokat, nyomja
meg a képernyő bármelyik részét a
rendszer paraméterező ablakán kívül, és a
kijelzés visszatér a hangulat paraméterező
oldalára.
F
M
iután elvégezte az össze módosítást,
nyomja meg a „ Beállítások mentése ”
gombot.
A paramétermódosításokat a rendszer azonnal
alkalmazza.
Fűtés és szellőztetés
Levegőbeáramlás
Az utastér megszűrt levegője vagy a szélvédő
alján található bemeneti rácson át, kívülről
érkezik, vagy a belső levegő keringetéséből
származik.
Kezelőgombok
Gépjárművétől függően a kapcsolók az
érintőképernyő „ Légkondicionálás ”
menüjében, vagy a középkonzol
kapcsolótábláján találhatók.
3
Ergonómia és kényelem
Page 68 of 320

66
Levegőelosztás
1.A szélvédő jég- és páramentesítő
szellőzőnyílásai.
2. Első oldalablakok jég- és páramentesítő
fúvókái.
3. Állítható oldalsó légbeömlők. 4.
Elzárható és állítható középső
szellőzőnyílások.
5. Levegőbefúvás az első utasok lábterébe.
6. Levegőbefúvás a hátsó utasok lábterébe.
7. Állítható szellőzőnyílások.
Ta n á c s o k
A szellőztetés és a légkondicionáló
használatához
F
A
z egyenletes levegőeloszlás
biztosítása érdekében ügyeljen arra,
hogy a szélvédő aljánál található
külső levegőbemeneti rácsok, az
oldalsó és középső szellőzőnyílások,
a levegőkimeneti nyílások és a
csomagtéri szellőzőnyílások előtt ne
legyenek semmilyen akadályok.
F
N
e takarja el a műszer falon található,
az automata légkondicionáló
szabályozását szolgáló fényerő-
érzékelőt.
F
A t
ökéletes működőképesség
fenntartása érdekében havonta
egyszer-kétszer kapcsolja be legalább
5 –10 percre a légkondicionáló
rendszert.
F
H
a a rendszer nem hűt, kapcsolja ki és
forduljon a PEUGEOT hálózathoz vagy
egy szakszervizhez.
Maximális terhelés mellett, erős
emelkedőn, meleg időben történő vontatás
esetén a légkondicionáló kikapcsolásával
növelhető a motor teljesítménye, és ezáltal
javítható a gépjármű vontatási képessége.
F
A
z oldalsó szellőzőnyílásoknál állítsa a
csúszkát a középső helyzetbe, majd húzza
el oldalirányba, az ajtó felé.
F
A k
özépső szellőzőnyílásoknál állítsa a
csúszkát a középső helyzetbe, majd húzza
el oldalirányba, maga felé.
A szellőzőnyílások lezárása
Ergonómia és kényelem
Page 69 of 320

67
Ha a gépjármű hosszabb ideig
parkolt napos helyen, és az utastér
hőmérséklete túl magas, szellőztesse
át az utasteret.
A levegőhozam-szabályozót állítsa
megfelelő szintre, hogy biztosítsa az
utastér levegőjének felfrissülését.
A légkondicionáló rendszerben zajló
páralecsapódás miatt álló helyzetben a
gépjármű alatt kisebb víztócsa keletkezhet.
A szellőztetés és a légkondicionáló
szervizeléséhez
F
Ü
gyeljen az utastéri szűrő megfelelő
állapotára, és cserélje rendszeresen a
szűrőbetéteket.
Kombinált utastéri szűrő használatát
ajánljuk. A szűrő aktív adalékanyagának
köszönhetően nagyban hozzájárul
az utasok által belélegzett levegő
megtisztításához és az utastér
tisztaságának megőrzéséhez (allergiás
tünetek, kellemetlen szagok és
zsírlerakódás csökkentése).
F
A
légkondicionáló megfelelő
működésének biztosítása érdekében
javasoljuk, hogy a szer viz- és
garanciafüzetben feltüntetett
időközönként ellenőriztesse a rendszert. Stop & Star t
A fűtés és a légkondicionáló rendszer
csak járó motornál működik.
A Stop & Start rendszer ideiglenes
kikapcsolásával fenntartható az utastér
kellemes hőmérséklete.
A Stop & Star t rendszerrel kapcsolatban
a megfelelő részben olvashat további
tudnivalókat.
ECO vezetési mód
Az üzemmód kiválasztása optimalizálja az
üzemanyag-fogyasztást, viszont korlátozza
a fűtés és a légkondicionálás teljesítményét,
anélkül, hogy kikapcsolná azokat.
Kétzónás automata
légkondicionáló
A rendszer vezérlőoldalának
megjelenítéséhez nyomja meg a
Légkondicionáló
menü gombját.
A légkondicionáló csak járó motornál működik,
de a szellőzés funkció és annak vezérlői
ráadott gyújtásnál is működőképesek.1.
Hőmérséklet beállítása.
2. A légbefúvás beállítása.
3. A levegőelosztás beállítása.
4. Légkondicionáló bekapcsolása/kikapcsolása.
5. Automata komfort program ki-/bekapcsolva.
6. Maximális légkondicionálás.
7. Az aloldal megjelenítése.
8. Egyzónás/Kétzónás.
9. Automata komfortprogram beállításának
kiválasztása (Soft/Normál/Gyors).
10. „ AQS” (Air Quality System) funkció
(modellváltozattól függően).
11. Utastér előkondicionálás (kiviteltől függően)
12 . Automata pára- és jégmentesítő program.
13. Belső levegő keringtetése.
14 . A rendszer kikapcsolása.
3
Ergonómia és kényelem
Page 70 of 320