Page 57 of 320

55
Az ülésekre vonatkozó
általános javaslatok
Biztonsági okokból a vezetőülés állítását
kizárólag a gépjármű álló helyzetében
végezheti el.
A háttámlák ledöntését kizárólag a
gépjármű álló helyzetében szabad
végezni.
Mielőtt hátratolná az ülést, győződjön
meg arról, hogy senki és semmi nem
akadályozza az ülés mozgását.
Az ülés elakadhat a mögé helyezett
nagyobb tárgyakban, illetve a hátsó
üléseken tartózkodókra nézve fennáll a
beszorulás és a becsípődés veszélye.Ne helyezzen kemény vagy súlyos
tárgyakat az asztalkaként használt
háttámlára. Vészfékezés vagy egy
esetleges ütközés esetén súlyos sérülést
okozhatnak.
-
A k iemelt fejtámlát mindig gondosan
helyezze el és rögzítse a gépjárműben,
-
Ü
gyeljen arra, hogy az utasok mindig
elérjék és könnyen becsatolhassák a
biztonsági öveket.
-
U
tas csak akkor utazhat az ülésen,
ha be tudja állítani és rögzíteni tudja a
biztonsági övét.
-
A 3
. üléssornál ügyeljen arra, hogy
azok megdöntésekor ne hagyja a lábát
a 2. üléssorban lévő ülések alatt.
-
H
a a 3. üléssor egyik ülése
előredöntött helyzetben van,
győződjön meg arról, hogy a heveder
megfelelően át van hurkolva a 2. sori
ülések háttámlájának Top Tether
rögzítési pontján – fennáll az ülés
váratlan megbillenésének kockázata. A műveletsor elvégzése előtt ellenőrizze,
hogy senki és semmi nem akadályozza a
mozgó alkatrészek záródását.
A hirtelen lehajtás megelőzése érdekében
mindig tartson ellent a háttámlának, és
kísérje végig a lehajtást, amíg vízszintes
helyzetbe nem kerül.
Soha
ne tegye a kezét az ülés párnája
alá vagy fölé, miközben az ülést felfelé
vagy lefelé mozgatja, mert becsípheti az
ujjait. A kezét az üléspárna tetején lévő
fogantyún/hevederen (felszereltségtől
függően) tartsa.
Figyelem! Rosszul reteszelt háttámla
esetén csökken az utasok biztonsága
hirtelen fékezéskor vagy ütközéskor.
A csomagtartó tartalma a gépjármű eleje
felé repülhet – súlyos sérülésveszély!
3
Ergon
Page 58 of 320

56
Első ülések
A megfelelő vezetési
helyzet
Mielőtt elindulna, a műszerek és a
vezérlőgombok ergonómiájának kihasználása
érdekében az alábbi sorrendben állítsa be az
alábbiakat:
-
a
fejtámla magasságát,
-
a h
áttámla dőlésszögét,
-
a p
árna magasságát,
-
a
z ülés hosszirányú helyzetét,
-
a k
ormány magasságát és távolságát,
-
a k
ülső és belső visszapillantó tükröket.
A beállítások végeztével ellenőrizze,
hogy a vezetési pozícióból jól látható-e a
műszerfal.
Beállítások
Hosszirányú beállítás
F Emelje meg a kart, és tolja az ülést előre vagy hátra.
Magasság
(csak vezetőoldalon)
F A gépjármű felszereltségétől függően az ülés felemeléséhez húzza a kart
felfelé, leengedéshez pedig tolja lefelé,
ahányszor az a kívánt helyzet beállításához
szükséges. A biztonsági övekről
bővebben lásd a
megfelelő részt.
A háttámla dőlésszögének beállítása
F A háttámla állításához tolja a kart hátra.
Gerinctámasz
(csak vezetőoldalon)
F Forgassa a forgókapcsolót a megfelelő gerinctámasz beállítás eléréséig.
Ergonómia és kényelem
Page 59 of 320

57
Könyöktámasz
F A függőleges helyzet eléréséhez emelje meg a könyöktámaszt, amíg a helyére nem kattan.
F
E
ngedje le a könyöktámaszt a kényelmes
használati magasságba.
Az utasülés könyöktámasza kiszerelhető.
A könyöktámasz kiszerelése
F
H
úzza a könyöktámaszt függőleges helyzetbe.
F
T
olja meg a könyöktámasz tengelyét a háttámla
felé.
F
E
bben a pozícióban tartva forgassa el hátrafelé
a könyöktámaszt.
F
H
úzza meg a könyöktámaszt, az különválik a
háttámlától. A könyöktámasz visszaszerelése
F
C súsztassa a könyöktámaszt a háttámlába,
ellenőrizze, hogy a bajonettzár megfelelően
rögzít-e.
F
T
olja meg a könyöktámasz tengelyét a háttámla
felé.
F
E
bben a pozícióban tartva forgassa el előrefelé
a könyöktámaszt. A könyöktámasz a háttámla elembe kattan.
Visszahúzható pozíció
Ebben a pozícióban hosszú rakományt is
szállíthat a gépjárműben anélkül, hogy ki
kellene nyitni az ajtókat.
Lehajtott állapotban a háttámla terhelhetősége
50
kg.
Az ülés pozícióba való visszahelyezéshez
emelje fel a háttámlát, amíg az ülés nem
reteszelődik felemelt helyzetben. F
H
a a középkonzol zavarja, távolítsa el az
utasülés könyöktámaszát.
F
T
olja teljesen hátra a kart a háttámla
ledöntéséhez.
Ülésfűtés beállítása
Nyomja meg a kapcsolót.
A hőmérséklet szabályozása automatikus.
A gombot másodszor is megnyomva az
ülésfűtés kikapcsol.
3
Ergonómia és kényelem
Page 60 of 320

58
Ne működtesse a funkciót, ha az ülést
senki sem használja.
Amint lehet, csökkentse a fűtés
intenzitását.
Amikor az ülés és az utastér
hőmérséklete elérte a megfelelő szintet,
leállíthatja a funkciót; az elektromos
áram fogyasztásának a csökkentésével
javul az üzemanyagfogyasztás.Érzékeny bőrűek számára a maximális
beállításon történő tartós használat nem
javasolt.
Megváltozott hőérzékelésűek (betegség,
gyógyszerszedés stb.) számára égési
sérülés kockázata áll fenn.
Hőszigetelő tulajdonságú anyag (párna,
üléshuzat) használata esetén a rendszer
túlmelegedhet.
Ne használja a funkciót:
-
h
a nedves ruhát visel,
-
b
eszerelt gyermekülések esetén.
A fűtőbetét épségének megóvása
érdekében:
-
n
e helyezzen rá súlyos tárgyakat,
-
n
e térdeljen és ne álljon rá az ülésre,
-
n
e használjon éles tárgyakat,
-
n
e öntsön rá folyadékot.
A rövidzárlat megelőzése érdekében:
-
n
e használjon folyadékot az ülés
karbantartásához,
-
n
e használja a funkciót, ha az ülőlap
nedves.Hátsó üléspad (2. sor)
A háttámlák lehajtása
Első lépések:
F e ngedje le a háttámlák fejtámláit,
F
s
zükség esetén tolja előre az első üléseket,
F
g
yőződjön meg arról, hogy semmi vagy
senki sem akadályozza a háttámlák
ledöntését (ruhák, csomagok stb.),
F
e
llenőrizze, hogy a szélső biztonsági övek
felfekszenek-e a háttámlák oldalára.
A háttámla ledöntésekor a megfelelő
ülőlap enyhén lesüllyed.
A háttámla kireteszelt helyzetében a
szélső üléseken lévő kireteszelő karok
piros jelzése látható.
Ergon
Page 61 of 320

59
Hátsó ülések (2. sor)
A háttámlák lehajtása
Első lépések:
F e ngedje le a háttámlák fejtámláit,
F
s
zükség esetén tolja előre az első üléseket,
F
g
yőződjön meg arról, hogy semmi vagy
senki sem akadályozza a háttámlák
ledöntését (ruhák, csomagok stb.),
F
e
llenőrizze, hogy a szélső biztonsági övek
felfekszenek-e a háttámlák oldalára.
A háttámla ledöntésekor a megfelelő
ülőlap enyhén lesüllyed.
A háttámla kireteszelt helyzetében a
szélső üléseken lévő kireteszelő karok
piros jelzése látható.
Az ülés lehajtása az utastérből
Külső ülés (bal vagy jobb oldali)
F
F
ordítsa el az 1 -es kart a háttámla
kireteszeléséhez.
A háttámlák visszaállítása
Előzetesen ellenőrizze, hogy a szélső
biztonsági övek felfekszenek-e
függőlegesen a háttámla-reteszelő gyűrűk
mellett.
F
H
ajtsa fel a háttámlát, és határozottan tolja
meg a lezáráshoz.
F
E
llenőrizze, hogy az 1 -es kireteszelő kar
piros visszajelzése nem látható.
F
E
llenőrizze, hogy a szélső biztonsági övek
nem szorultak-e be a művelet közben.
F
F
ordítsa el az 1
-es kart a háttámla
kireteszeléséhez.
F
K
ezével kísérje a háttámlát a vízszintes
helyzetig.
F
K
ezével kísérje a háttámlát a vízszintes
helyzetig.
3
Ergonómia és kényelem
Page 62 of 320

60
Középső ülésF
H
úzza meg az 1 -es kireteszelő fület.
F
K
ezével kísérje a háttámlát a vízszintes
helyzetig.Az ülés lehajtása a csomagtér felől
Külső ülés (bal vagy jobb oldali)
Középső ülés
F
H
úzza meg maga felé a 2 -es vagy 3-as
háttámla-kireteszelő kart.
A háttámla teljesen rásimul az ülőlapra.
A háttámlák visszaállítása
Külső ülés ( jobb vagy bal)
Előzetesen ellenőrizze, hogy a szélső
biztonsági övek felfekszenek-e
függőlegesen a háttámla-reteszelő gyűrűk
mellett.
F
H
ajtsa fel a háttámlát, és határozottan tolja
meg a reteszeléshez.
F
G
yőződjön meg arról, hogy a külső ülések
1 -es kireteszelő karjainak piros jelzése nem
látható.
F
E
llenőrizze, hogy a szélső biztonsági övek
nem szorultak-e be a művelet közben.
Ellenőrizze, hogy a középső függőleges
ülés háttámlája megfelelően hozzá van-e
igazítva a külső ülések háttámlájához.
Középső ülés
F
H
ajtsa fel a háttámlát, és határozottan tolja
meg a reteszeléshez.
F
E
llenőrizze, hogy a középső biztonsági öv
nem szorult-e be a művelet közben.
A középső ülésnél csak a hevedert kell
használni.
Ergonómia és kényelem
Page 63 of 320
61
Hátsó ülések (3. sor)
Beszállás a 3. üléssorraHosszirányú beállítás
XL
F
E
melje meg a kart, és tolja az ülést előre
vagy hátra.
A háttámla visszahelyezése asztalka
helyzetbe
F
T
eljesen engedje le a fejtámlát.
A háttámla visszaállítása ülőpozícióba
F O ldja ki a háttámlát a gomb ( 1) meghúzásával.
F
T
olja vissza a háttámlát kiindulási pozícióba
F
E
llenőrizze, hogy az ülés rögzítése megfelelő-e.
F A kar segítségével ( 1) hajtsa a háttámlát az
ülőlapra.
Asztalka helyzet
F Hajtsa le a háttámlát a 2. sori ülések fogantyújának használatával.
F
A v
isszaállításához billentse hátra az ülést,
amíg be nem reteszelődik.
Teljesen lehajtott helyzet
XL
Az ülés teljesen lehajtott helyzetbe állítása
F
H
ajtsa a háttámlát asztalka helyzetbe.
3. sor címkéje
Menet közben nem ülhet utasa a teljesen
lehajtott ülés mellett.
3
Ergonómia és kényelem
Page 64 of 320

62
F Emelje meg az ülés mögött található rudat (2 ), és akassza ki az ülés lábát a padló
rögzítőpontjaiból.
F
A
z egész ülést döntse előre.
F
H
urkolja át a hevedert ( 3) a 2. sor
fejtámlarúdján.
Az ülés visszahelyezése ülés pozícióba
F
A
z egész ülést döntse hátra.
F
E
llenőrizze, hogy a biztonsági övek nem
szorultak-e be a művelet közben.
A fejtámla magasságának
beállítása
A fejtámla merevítését olyan fogazattal
látták el, amely az esetleges ütközések
során az utasok biztonsága érdekében
megakadályozza, hogy a fejtámla
leereszkedjen.
A beállítás akkor megfelelő, ha
a fejtámla felső széle a fejtető
magasságában van.
Ne közlekedjen kiszerelt fejtámlákkal! A
fejtámlák mindig legyenek a helyükön, és
legyenek megfelelően beállítva.
Ne közlekedjen kiszerelt vagy nem felső
helyzetbe állított fejtámlákkal, ha a hátsó
ülésen utasok tartózkodnak. A fejtámlák
mindig legyenek a helyükön, felső
helyzetbe állítva.
A biztonsági övekről bővebben lásd a
megfelelő részt.
F
K
ivétel: nyomja meg az A reteszt, és húzza
a fejtámlát felfelé.
F
A f
ejtámla visszahelyezése: a háttámla
tengelyében tartva helyezze a fejtámla
rúdjait a nyílásokba.
F
L
eengedés: nyomja meg az A reteszt, és
azzal egy időben nyomja lefelé a fejtámlát.
Ülések visszaállítása
F
A
z ülések rögzítésének kioldásához húzza
meg a hevedert (3).
F
A h
evedert (
3) továbbra is kézben tartva
helyezze az ülést a rögzítési pontok fölé a
padlón.
F
E
ngedje el a hevedert (
3).
F
Ü
gyeljen rá, hogy az utasok lába vagy
valamilyen tárgy ne takarja el a hátsó
rögzítési pontokat ( 4), illetve, hogy a
biztonsági övek végig teljesen elérhetők és
használhatók legyenek.
F
D
öntse meg az ülést hátra, és rögzítse a
hátsó rögzítési pontokba.
F
A g
omb ( 1) segítségével hajtsa a háttámlát
a kiinduló pozícióba.
F
T
egye vissza a fejtámlát.
Az ülés kiszerelése
F
T
eljesen engedje le a fejtámlát.
F
Á
llítsa az ülést teljesen lehajtott helyzetbe.
F
A
z ülések rögzítésének kioldásához húzza
meg a hevedert (3).
F
A h
evedert ( 3) továbbra is kézben tartva
emelje meg az ülést.
F
B
eszereléskor húzza fel ütközésig (vájat).
Ergonómia és kényelem