Page 257 of 284

MegjegyzésNe távolítsuk el az
USB-eszközt, és ne szakítsuk meg a
rendszer áramellátását a frissítés
befejezése előtt. A rendszer addig nem
használható, amíg a frissítés
megfelelően be nem fejeződik.
Amennyiben a frissítés megszakad,
indítsuk újra a rendszer frissítését.
A térkép frissítése után megjelenik egy
arra vonatkozó üzenet.
❒Kattintsunk a "Close" gombra.
Az új térkép már rendelkezésre áll a
rendszerben.
A problémák megoldásaA frissítés során a következő problémák
fordulhatnak elő:
❒Az USB eszközön lévő térkép nem
érvényes. Ebben az esetben a TomTom
HOME segítségével töltsük le ismét a
térképet az USB eszközre. Előfordulhat,
hogy ismét elő kell készíteni egy USB
eszközt.
❒Az USB eszközön lévő térkép
változata megegyezik a rendszerben
lévővel, vagy annál korábbi. Ebben az
esetben a TomTom HOME segítségével
töltsük le ismét a térképet az USB
eszközre. Előfordulhat, hogy ismét elő
kell készíteni egy USB eszközt.
HANGUTASÍTÁSOK
MegjegyzésA rendszer által nem
támogatott nyelvek esetén a
hangutasítások nem állnak
rendelkezésre.
A hangvezérlés használatához nyomjuk
meg a kormánykeréken található
nyomógombot („Hang” gomb), és
hangosan mondjuk ki az aktiválni kívánt
vezérlés nevét.
Global
A következő hangutasítások adhatók a
kormánykerék
nyomógombjának
megnyomása után:
❒Help
❒Törlés
❒Repeat
❒Hangutasítás
❒Navigáció
Telephone
A következő hangutasítások adhatók a
kormánykerék nyomógombjának
megnyomását és a "Telefon"
parancs sikeres kiejtését követően:
❒Call
❒Dial
❒Redial
❒Call back
❒Last calls
❒Outgoing calls❒Missed calls [Nem fogadott hívások]
❒Incoming calls
❒Phonebook
❒Search
❒Show SMS messages
SMS hangutasítások
A következő hangutasítások adhatók a
kormánykerék
nyomógombjának
megnyomása után:
❒SMS küldése a "0123456" számra
❒SMS küldése "Mario Rossi"
"mobiltelefonjára"
❒Show messages
Rádió
A következő hangutasítások adhatók a
kormánykerék
nyomógombjának
megnyomása után:
❒Hangolás az FM "frekvenciára"
❒Hangolás az AM "frekvenciára"
❒Hangolás az FM "rádióállomás
nevére"
❒Hangolás a DAB csatornán a
"rádióállomás nevére"
255
Page 258 of 284
❒Play artist...
❒Play genre...
❒Play playlist...
❒Play podcast...
❒Play audiobook...
❒Play track number...
❒Select source...
❒Go to screen...
Navigációs rendszer(csak Uconnect 5" Radio Nav LIVE)
A következő hangutasítások adhatók
a kormánykerék
nyomógombjának
megnyomása után:
❒Navigate to Home
❒2D view
❒3D view
❒Clear route
❒Add Favourite
❒Repeat instruction
256
MULTIMEDIA
Közepes
A következő hangutasítások adhatók a
kormánykerék
nyomógombjának
megnyomása után:
❒Listen to song...
❒Play album...
Page 259 of 284
UconnectTM6.5" Radio Nav LIVE.
GYORS ÚTMUTATÓ
Az előlapon lévő kezelőszervek
170F1B0004C
257
Page 260 of 284

Gomb Funkciók Üzemmódok
1-Gyújtás A gomb rövid megnyomása
Kikapcsolás A gomb rövid megnyomása
Hangerő szabályozása A forgatógomb elforgatása balra/jobbra
2-
Hangerő elnémítás be/ki (Mute/Pause) A gomb rövid megnyomása
3-
A kijelző bekapcsolása/kikapcsolása A gomb rövid megnyomása
4-
Settings A gomb rövid megnyomása
5-
Kilépés a kiválasztásból/visszatérés az előző
képernyőhözA gomb rövid megnyomása
6 - BROWSE ENTERLista görgetése vagy egy rádióadó hangolása A forgatógomb elforgatása balra/jobbra
A kijelzőn megjelenített opció megerősítése A gomb rövid megnyomása
7 - APPSHozzáférés a kiegészítő funkciókhoz (óra, iránytű, külső
hőmérséklet, Media Player ésUConnect™LIVE
szolgáltatások megjelenítése, ha vannak)A gomb rövid megnyomása
8 - PHONETelefon adatok megjelenítése A gomb rövid megnyomása
9-NAVHozzáférés a navigációs menühöz A gomb rövid megnyomása
10 - MEDIAForrás kiválasztása: USB / iPod, AUX,
Bluetooth®és
SD (egyes változatoknál)A gomb rövid megnyomása
11 - RADIOHozzáférés a Rádió üzemmódhoz A gomb rövid megnyomása
258
MULTIMEDIA
Page 261 of 284
Kormánykerék vezérlők (ha vannak)
A kormánykeréken megtalálhatók a rendszer fő funkcióinak kezelőszervei, amelyek könnyebb kezelhetőséget tesznek lehetővé.
A kiválasztott funkció aktiválását egyes esetekben a gomb lenyomásának időtartama (rövid vagy hosszú) vezérli a következő
táblázatnak megfelelően.
Gomb Vezérlés
❒A bejövő telefonhívás fogadása
❒A második bejövő hívás fogadása és az aktív hívás várakoztatása
❒A hangfelismerés bekapcsolása
❒A hangüzenet megszakítása oly módon, hogy új hangutasítás kiadása kezdődjön meg
❒Hangfelismerés megszakítása
❒A bejövő telefonhívás visszautasítása
❒A folyamatban lévő telefonbeszélgetés befejezése
171F1B0213C
259
Page 262 of 284

Gombok Vezérlés
A nyomógomb (bal oldal, kormánykerék mögött)
Felső gomb❒A gomb rövid megnyomása: következő rádióállomás keresése vagy USB/iPod
használata esetén következő műsorszám kiválasztása.
❒A gomb hosszú megnyomása: frekvenciák pásztázása felfelé a gomb elengedéséig/
USB/iPod gyors előreforgatása.
Középső gombMinden nyomásra továbblép az AM, FM, USB / iPod, AUX és SD között (ha van).
Kizárólag a rendelkezésre álló hangforrások kerülnek kiválasztásra.
Alsó gomb❒A gomb rövid megnyomása: előző rádióállomás keresése vagy következő szám
kijelölése az USB / iPod és SD eszközön (ha van).
❒A gomb hosszú megnyomása: alsó frekvenciák hangolása elengedésig / gyors
számkeresés az USB / iPod és SD eszközön (ha van).
B nyomógomb (jobb oldal, kormánykerék
mögött)
Felső gombHangerő növelése
❒A gomb rövid megnyomása: a hangerő lépésenkénti növelése.
❒A gomb hosszú megnyomása: a hangerő gyors növelése.
Középső gomb A Mute funkció be-/kikapcsolása
Alsó gombHangerő csökkentése
❒A gomb rövid megnyomása: a hangerő lépésenkénti csökkentése.
❒A gomb hosszú megnyomása: a hangerő gyors csökkentése.
260
MULTIMEDIA
Page 263 of 284

A RENDSZER
BE-/KIKAPCSOLÁSA
A rendszer a(ON/OFF) gomb/
forgatógomb megnyomásával
kapcsolható be, illetve ki.
Forgassuk el a gombot/forgatógombot
az óramutató járásával megegyező
irányba a hangerő növeléséhez vagy az
óramutató járásával ellentétes irányba
annak csökkentéséhez.
RÁDIÓ ÜZEMMÓD
(TUNER)
A rendszer a következő hullámsávok
vételére képes: AM, FM és DAB (egyes
változatoknál).
Rádió üzemmód
kijelölése
A rádió üzemmód bekapcsolásához az
előlapon nyomjuk meg a RADIO
gombot.
A kijelzőn a megfelelő grafikus gomb
megérintésével lehet kiválasztani a
különböző hangolási üzemmódokat.
Minden egyes üzemmódban legfeljebb
12 kedvenc adó tárolható.
Hullámsáv kiválasztása
A hullámsáv kiválasztásához nyomjuk
meg a kijelző bal oldalán lévő grafikus
gombok egyikét: AM, FM és DAB
(egyes változatoknál).
Megjelenítések a
kijelzőn
Miután kiválasztottuk a kívánt
rádióadót, a kijelzőn a következő
információk jelennek meg:
A felső részen: tárolt rádióállomások
listájának megjelenítése (preset). Ha az
aktuálisan hallgatott rádióadó szerepel
az előzetesen tároltak listáján, ez
megjelenik a kijelzőn.
A középső részen: az éppen hallható
rádióállomás nevének megjelenítése és
grafikai gombok az előző vagy a
következő állomás kiválasztásához.
Az alsó részen: a következő grafikai
gombok megjelenése:
❒"Browse" (böngészés): az elérhető
rádióállomások listája;
❒„tune” : a rádióállomás manuális
keresése (DAB rádióknál nincs);
❒"Audio": belépés az " Audio Settings"
képernyőre;
❒
és: lehetővé teszik a kívánt
rádióállomás keresését.
Előző / következő
rádióállomás keresése
Az előző/következő rádióadó
kiválasztása a következő módokon
történhet:
a BROWSE ENTER nyomógomb/
kapcsolókar elforgatása, rövid nyomás
a
vagygrafikus
nyomógombokon a kijelzőn, a
kormánykerék mögött található vezérlők
megnyomása.
A
vagygrafikus gombok
hosszabb megnyomása aktiválja a
kijelzőn az aktív hullámsáv gyors
görgetését.
Előző/következő
rádióadó gyorskeresése
A gyorskeresés végrehajtásához
nyomjuk meg és tartsuk nyomva a
vagygrafikus nyomógombokat
a kijelzőn, vagy pedig a
kormánykeréken a megfelelő
vezérlőket.
AM/FM rádióállomások
hangolása
Nyomjuk meg a "hang." grafikus
nyomógombot, és azt követően jelöljük
ki a kívánt rádióállomás első számát.
Egy hibás számjegy törléséhez (és
a rádióadó helyes számának
beírásához) nyomjuk meg a
grafikus gombot.
261
Page 264 of 284

Az állomás utolsó számának beírása
után a rendszer ráhangolódik a kijelölt
állomásra.
A képernyőkép 5 másodperc után
automatikusan, illetve az OK grafikus
gomb manuális megnyomására eltűnik.
DAB rádió (ha van)
Miután kiválasztottuk a DAB rádió
üzemmódot, a kijelzőn megjelennek az
éppen hallható rádióadóra vonatkozó
információk.
A „Browse” grafikus gomb az alábbiak
megjelenítését teszi lehetővé:
❒az összes DAB rádióadó listája;
❒az összes kedvenc listája;
❒az „Ensembles” menüponttal szűrt
rádióadók listája.
Minden listában az „ABC” grafikus
gombbal lehet a listában szereplő
kívánság szerinti betűhöz ugrani.
A „Refresh” grafikus gombbal lehet a
DAB rádióadók listájának frissítését
kérni: a frissítés időtartama néhány
másodperc és kb. két perc között lehet.
Az előválasztások
beállítása
A tárolóhelyek a rendszer valamennyi
üzemmódjában használhatóak, ezeket
a kijelző felső részén található
előválasztó grafikus gombok egyikének
megérintésével lehet aktiválni.A rendszer minden egyes üzemmódban
legfeljebb 12 rádióadót tud tárolni: a
kijelző felső részén a 12 tárolt rádióadó
közül az első 4 jelenik meg.
Nyomjuk meg a „Browse” grafikus
gombot a kiválasztott hullámsávon
tárolt összes rádióadó kijelzőn való
megjelenítéséhez.
Audio Settings
A kijelző alsó részén lévő „Audio”
grafikus gomb megnyomásával elérhető
audió beállítások menün keresztül a
következő beállítások elvégzésére van
lehetőség:
❒„Balance/Fade” (jobb/bal és
első/hátsó hangarány szabályozása);
❒„Equalizer” (egyes változatoknál);
❒„Speed volume” (a jármű
sebességétől függő automatikus
hangerő-szabályozás);
❒„Surround Sound” (egyes
változatoknál);
❒„AUX Volume comp.”;
❒„Loudness” (egyes változatoknál);
❒„Auto-On Radio” (beállítható, hogy a
motor beindításakor a rádió
bekapcsoljon)
Az „Audio” menüből való kilépéshez
nyomjuk meg a
/Done grafikus
gombot.
MEDIA ÜZEMMÓD
Audioforrás kijelölése
A rendelkezésre állók közül a kívánt
audioforrás kijelöléséhez: AUX, USB /
iPod, SD (egyes változatoknál) vagy
Bluetooth®: nyomjuk meg a „select
source” grafikus gombot.
Megjegyzés: Előfordulhat, hogy a
hordozható készülékeken lévő
alkalmazások használata nem
kompatibilis aBluetooth™rendszerrel.
Műsorszám váltása
(következő/előző)
A következő szám lejátszásához
nyomjuk meg röviden a
grafikus
nyomógombot, vagy forgassuk a
BROWSE ENTER nyomógombot/
szabályozókart az óra járásával
megegyező irányba.
A kijelölt szám elejére történő
visszatéréshez vagy az előző szám
elejére történő visszatéréshez (ha a
szám lejátszása 8 másodpercen belül
kezdődött el) nyomjuk meg röviden
a
grafikus nyomógombot, vagy
forgassuk a BROWSE ENTER
nyomógombot/szabályozókart az óra
járásával ellentétes irányba.
262
MULTIMEDIA