Page 65 of 324
63
Raktér takarólap,
poggyásztartó (SW)
Erős lassítás esetén a csomagtérrolóra
helyezett tárgyak lövedékként
viselkedhetnek.
FeltekerésKiszerelés
Nyitás
Az összehajtott háromszög ill. tárolódoboza a
csomagtérpadló alatt tárolható. F
H
úzza ki a csomagtérroló merevítőit a
csomagtéroszlopok síneiből.
F
E
ngedje el a csomagtérrolót, amely
automatikusan feltekeredik.
F
T
egye kezét a poggyásztakaró alá bal
oldalt.
F
A t
eljes csévélő végét fordítsa el előre (az
óramutató járásával megegyező irányba),
és akassza ki.
F
U
gyanígy járjon el a jobb oldalon is (az
óramutató járásával ellentétes irányban). A csomagtartószőnyeg alatt kialakított
mélyedésben a kalaptartót átlósan helyezheti el
Mélynyomó láda esetén nincs kialakított
mélyedés.
Felszerelés
F A kalaptartó bal, majd jobb végeit helyezze be a helyükre.
F
H
elyezze mindkét kezét a csévélőre , majd
fordítsa el hátra az egységet a rögzítéshez.
F
H
ajtsa ki a kalaptartót, végül rögzítse az
elemet.
3
Ergonómia és kényelem
Page 66 of 324

64
Nagy terhelés (SW)
Csomagrögzítő háló
Ez lehetővé teszi a rakodótér teljes
kapacitásának kihasználását, egészen a
plafonig:
-
a
z első ülések mögötti területen (1. sor), ha
a hátsó ülések le vannak hajtva,
-
a h
átsó ülések mögötti területen (2. sor).
1. üléssor 2. üléssor
F Távolítsa el a fedelet a tető felső részén
mindkét oldalon.
F
A h
áló felső kapcsait helyezze be a
tetőnyílásokba.
F
A
kassza be a hálót az alsó gyűrűkbe,
melyek vagy a csomagtérszőnyeg két
oldalán, vagy a csomagtérsíneken
találhatók (felszereltségi szinttől függően).
F
A h
evederek megfeszítésével húzza meg a
hálót.
F
H
ajtsa le a hátsó üléseket.
F
T
ávolítsa el a fedelet a tető felső részén
mindkét oldalon.
F
A h
áló felső kapcsait helyezze be a
tetőnyílásokba.
F
A
kassza be a hálót az alsó kapcsokba,
melyek a biztonsági öv csatok mellett
találhatók.
F
A h
evederek megfeszítésével húzza meg a
hálót.
Ha a helyére került, a háló nem akadályozza a
hátsó háttámlák lehajtását.
Fűtés és szellőztetés
Levegőbefúvás
Az utastér szűrt levegője vagy a szélvédő alján
található bemeneti rácson át kívülről érkezik,
vagy a belső levegő keringetéséből származik.
Kezelőgombok
A beáramló levegő – felszereltség szerint a
vezető, az első utas vagy a hátsó utasok által
választott beállításoktól függően – különböző
útvonalakon érkezhet.
A hőmérséklet-szabályzó a különböző körökön
keresztül érkező levegő keverésével teszi
lehetővé a kívánt komfortszint elérését.
A levegőelosztás-szabályzó a társított
gombok kombinálásával a használni kívánt
beömlőnyílások meghatározását teszi lehetővé
az utastérben.
Levegőelosztás
A levegőhozam-szabályozó a ventilátor
fúvóerejének növelését vagy csökkentését
teszi lehetővé.
Gépjárművétől függően a kapcsolók az
érintőképernyő „ Air conditioning ” menüjében,
vagy a középkonzol kapcsolótábláján
találhatók.
1. A szélvédő jég- és páramentesítő
szellőzőnyílásai.
Ergonómia és kényelem
Page 67 of 324

65
2.Első ajtóüvegek jég- és páramentesítő
fúvókái.
3. Beállítható és lezárható oldalsó
szellőzőnyílások.
4. Elzárható és állítható középső
szellőzőnyílások.
5. Levegőbefúvás az első utasok lábterébe.
6. Levegőbefúvás a hátsó utasok lábterébe.Ta n á c s o k
A szellőztetés és a légkondicionáló
használatához
F
A
z egyenletes levegőeloszlás
biztosítása érdekében ügyeljen arra,
hogy a szélvédő aljánál található
külső levegőbemeneti rácsok, az
oldalsó és középső szellőzőnyílások,
a levegőkimeneti nyílások és a
csomagtéri szellőzőnyílások előtt ne
legyenek semmilyen akadályok.
F
N
e takarja el a műszer falon található,
az automata légkondicionáló
szabályozását szolgáló fényerő-
érzékelőt.
F
A t
ökéletes működőképesség
fenntartása érdekében havonta
egyszer-kétszer kapcsolja be legalább
5 -10 percre a légkondicionáló
rendszert.
F
H
a a rendszer nem hűt, kapcsolja ki és
forduljon a PEUGEOT hálózathoz vagy
egy szakszervizhez.
Maximális terhelés mellett, erős
emelkedőn, meleg időben történő
vontatás esetén a légkondicionáló
kikapcsolásával növelhető a motor
teljesítménye, és ezáltal javítható a
gépjármű vontatási képessége. Ha a gépjármű hosszabb ideig
parkolt napos helyen, és az utastér
hőmérséklete túl magas, szellőztesse át
az utasteret.
A levegőhozam-szabályozót állítsa
megfelelő szintre, hogy biztosítsa az
utastér levegőjének felfrissülését.
A légkondicionáló rendszerben zajló
páralecsapódás miatt álló helyzetben
a gépjármű alatt kisebb víztócsa
keletkezhet.
A szellőztetés és a légkondicionáló
szervizeléséhez
F
Ü
gyeljen az utastéri szűrő megfelelő
állapotára, és cserélje rendszeresen a
szűrőbetéteket.
Kombinált utastéri szűrő használatát
ajánljuk. A szűrő aktív adalékanyagának
köszönhetően nagyban hozzájárul
az utasok által belélegzett levegő
megtisztításához és az utastér
tisztaságának megőrzéséhez (allergiás
tünetek, kellemetlen szagok és
zsírlerakódás csökkentése).
F
A
légkondicionáló megfelelő
működésének biztosítása érdekében
javasoljuk, hogy a szer viz- és
garanciafüzetben feltüntetett
időközönként ellenőriztesse a
rendszert.
3
Ergonómia és kényelem
Page 68 of 324

66
Stop & Star t
A fűtés és a légkondicionáló rendszer
csak járó motornál működik.
A Stop & Start rendszer ideiglenes
kikapcsolásával fenntartható az utastér
kellemes hőmérséklete.
A Stop & Star t rendszerrel kapcsolatban
a megfelelő részben olvashat további
tudnivalókat.
Manuális légkondicionálás
A légkondicionáló rendszer csak járó motornál
működik.
Hőmérséklet beállítása
F A megfelelő hőmérséklet beállításához forgassa a forgókapcsolót ( 1) a kékből
(hideg) a piros (meleg) tartomány felé.
Levegőhozam beállítása
F A megfelelő hőkomforthoz szükséges levegőhozam beállításához forgassa el a
forgókapcsolót ( 2). F
H
a a forgókapcsolót (
2) 0 helyzetbe
állítja (kikapcsolt rendszer), a
hőkomfort nem szabályozható. A
gépjármű mozgásából adódó enyhe
légmozgás ilyenkor is érzékelhető
lehet.
A levegőelosztás beállítása
Szélvédő és oldalsó ablakok.
Középső levegőbefúvó és oldalsó
szellőzőnyílások.
Lábtér
A levegőelosztás szabályozása a megfelelő
gombok kombinálásával is állítható.
Légkondicionálás be- és
kikapcsolása
A légkondicionálót úgy ter vezték, hogy zárt ablakok
mellett évszaktól függetlenül hatékonyan működjön.
A következőket teszi lehetővé:
-
n
yáron az utastér hőmérsékletének
csökkentését,
-
t
élen (3 °C felett) a páramentesítés
hatékonyságának fokozását.
gombot.
Ha a visszajelző világít, a funkció aktív.
A légkondicionálás nem működik, ha a
légbefúvás-szabályzó ki van kapcsolva.
A hideg levegő gyorsabb elérése érdekében használja
néhány másodpercig a belső levegő keringetését. A hideg
levegő gyorsabb elérése érdekében használja néhány
másodpercig a belső levegő keringetése funkciót, majd
kapcsolja be ismét a külső levegő beáramlását.
A légkondicionáló kikapcsolása kényelmetlen érzetet
okozhat (nedvesség, páraképződés).
Manuális légkondicionáló
(Érintőképernyő)
A manuális légkondicionáló rendszer járó
motornál működik.
A rendszer vezérlőoldalának
megjelenítéséhez nyomja meg a
Légkondicionáló menü gombját.
F
A l
égkondicionáló bekapcsolásához vagy
kikapcsolásához nyomja meg a 4 -es
Ergonómia és kényelem
Page 69 of 324

67
Hőmérséklet beállítása
F Az érték csökkentéséhez vagy növeléséhez nyomja meg valamelyik gombot ( 1).
Levegőhozam beállítása
F A ventilátor fordulatszámának növeléséhez
vagy csökkentéséhez nyomja meg
valamelyik gombot ( 2).
A légbefúvástszimbolizáló ventilátor lapátjai a
beállított levegőmennyiségtől függően telnek
meg fénnyel.
A levegőhozam minimálisra csökkentésével
leáll a szellőzés.
Ne közlekedjen hosszú ideig kikapcsolt
szellőzéssel (pára képződhet és romolhat
a levegő minősége).
Levegőelosztás
szabályozása
Ezekkel a gombokkal juttathatja a levegőt az
utastérbe az egyes szellőzőkön keresztül.
Szélvédő.
Középső levegőbefúvó és oldalsó
szellőzőnyílások L á b t é r.
A levegőelosztás szabályozása több
gombbal is történhet: a visszajelző fénye
jelzi a levegőfúvást az adott irányba; az adott
visszajelző kialvása jelzi, hogy a levegőfúvás
az adott irányba megszűnt.
Az egységes levegőelosztás érdekében a
három gomb egyszerre is működtethető.
Légkondicionálás be- és
kikapcsolása
A légkondicionálót úgy ter vezték, hogy
zárt ablakok mellett évszaktól függetlenül
hatékonyan működjön.
A következőket teszi lehetővé:
-
n
yáron az utastér hőmérsékletének
csökkentését,
-
t
élen (3 °C felett) a páramentesítés
hatékonyságának fokozását.
F
A l
égkondicionáló bekapcsolásához vagy
kikapcsolásához nyomja meg a 4 -es
gombot.
Ha a visszajelző világít, a funkció aktív.
A légkondicionálás nem működik, ha a
légbefúvás-szabályzó ki van kapcsolva.
A légkondicionáló kikapcsolása kényelmetlen érzetet
okozhat (nedvesség, páraképződés).
A hideg levegő gyorsabb elérése érdekében használja
néhány másodpercig a belső levegő keringetését. A hideg
levegő gyorsabb elérése érdekében használja néhány
másodpercig a belső levegő keringetése funkciót, majd
kapcsolja be ismét a külső levegő beáramlását.
Kétzónás automata
légkondicionáló
(Érintőképernyő)
A légkondicionáló rendszer csak járó motornál
működik, de a szellőzés funkció és annak
kezelőszer vei bekapcsolt gyújtásnál is
működőképesek.
A légkondicionálás bekapcsolása, a
fúvókákból és szellőzőnyílásokból áramló
levegő hőmérséklete, a levegőhozam és a
levegőelosztás szabályozása automatikusan
történik, az utastér hőmérsékletétől és a
beállított hőkomfortszinttől függően.
1. Hőmérséklet beállítása.
2. Levegőhozam beállítása.
3. Levegőelosztás beállítása.
4. Légkondicionáló be-/kikapcsolása.
5. Automata komfortprogram.
6. Belépés az aloldalra.
3
Ergonómia és kényelem
Page 70 of 324

68
A légkondicionáló rendszer
vezérlőoldalának megjelenítéséhez
nyomja meg a „Légkondicionálás ”
menü gombját.
Hőmérséklet beállítása
A vezető és az első utas egyaránt
szabályozhatják a hőmérsékletet.
F
A b
efújt levegő mennyiségének
növeléséhez vagy csökkentéséhez nyomja
meg valamelyik gombot ( 1).
A kijelzett érték egy adott hőkomfortszintet
jelöl, nem pontos hőmérsékletet.
A bal és jobb oldalon beállított érték között ne
legyen nagyobb a különbség 3 -nál.
Automata komfortprogram
F A légkondicionáló automatikus üzemmódjának be- vagy kikapcsolásához
nyomja meg az 5 -ös gombot.
Ha a gomb visszajelzője világít, a
légkondicionáló automata üzemmódban
működik: a rendszer a választott
komfortszintnek megfelelően optimálisan
szabályozza a hőmérsékletet, a levegőhozamot
és az utastéri levegőelosztást. A Légkondicionálás
menü
aloldalán felajánlott fokozatok
közül választva szabályozhatja
az automata komfortprogram
intenzitását.
A zöld jelzőlámpával jelzett aktuális fokozat
módosításához nyomja meg a kívánt
fokozathoz tartozó gombot:
„Soft” (Enyhe): Az enyhe
levegőáramlást és a csendes
működést részesíti előnyben.
„Normal” (Normál): a legjobb
kompromisszum az optimális
hőkomfort és a csendes működés
között (alapbeállítás).
„Fast” (Gyors): gyors és hatékony
levegőbeáramlást szavatol. Ez a beállítás kizárólag az AUTO
üzemmódra vonatkozik. Az AUTO üzemmód
kikapcsolásakor azonban az utoljára választott
fokozat kijelzése marad ér vényben.
A fokozat módosításakor az AUTO üzemmód
nem kapcsol be újra, ha korábban ki lett
kapcsolva.
Hideg időben és hideg motornál a hideg
levegő beáramlásának korlátozása
érdekében a levegőhozam csak
fokozatosan éri el a megfelelő szintet.
A gépjárműbe történő beszálláskor, ha a
belső hőmérséklet jóval alacsonyabb vagy
magasabb a megadott komfortértéknél,
a kívánt komfortérzet gyorsabb elérése
érdekében nem érdemes megváltoztatni
a kijelzett hőmérsékletértéket. A rendszer
automatikusan kiegyenlíti a hőmérséklet-
különbséget.
Kézi szabályozás
Az alábbiak közül egy vagy több funkciót kézzel
is szabályozhat úgy, hogy közben a többi
funkció vezérlése automatikus marad:
-
le
vegőhozam,
-
l
evegőelosztás.
A beállítás módosításakor az „ AUTO” gomb
visszajelzője kialszik.
Ergonómia és kényelem
Page 71 of 324

69
F Az automatikus komfortprogram újbóli bekapcsolásához nyomja
meg újra az AUTO gombot.
Levegőhozam beállítása
F A ventilátor fordulatszámának növeléséhez vagy csökkentéséhez nyomja meg
valamelyik gombot ( 2).
A levegőhozamot szimbolizáló ventilátor
lapátjai a beállított levegőmennyiségtől
függően telnek meg fénnyel.
A levegőhozam minimálisra csökkentésével
leáll a szellőzés.
Ilyenkor a ventilátor mellett megjelenik az
„ OFF ” felirat.
Ne közlekedjen hosszú ideig kikapcsolt
szellőzéssel (pára képződhet, és romolhat
a levegő minősége).
Levegőelosztás szabályozása
Az utastéri levegőelosztást ezzel a három
gombbal tudja szabályozni: Szélvédő.
Középső levegőbefúvó és oldalsó
szellőzőnyílások
L á b t é r. Az egyes funkciók egy gombnyomással
kapcsolhatók be, illetve ki. A gomb
aktiválásakor kigyullad a jelzőlámpa. Az
utastérben az egyenletes levegőeloszlás
érdekében a három gomb egyszerre is
megnyomható.
AUTO üzemmódban mindhárom gomb
jelzőlámpája ki van kapcsolva.
Légkondicionálás be- és
kikapcsolása
A légkondicionálót úgy ter vezték, hogy zárt ablakok
mellett évszaktól függetlenül hatékonyan működjön.
A következőket teszi lehetővé:
-
n
yáron az utastér hőmérsékletének
csökkentését,
-
t
élen (3 °C felett) a páramentesítés
hatékonyságának fokozását.
F A légkondicionáló bekapcsolásához vagy kikapcsolásához nyomja meg a 4 -es
gombot.
A gomb alatti jelzőlámpa kigyulladása a
légkondicionáló funkció bekapcsolását jelzi.
A légkondicionálás nem működik, ha a
levegőhozam-szabályzó ki van kapcsolva.
Szellőztetési funkció
bekapcsolt gyújtásnál
Amikor rá van adva a gyújtás, az utastér
levegőhozam és levegőeloszlás beállításait a
szellőzőrendszer segítségével lehet elvégezni
az akkumulátor töltöttségi szintjétől függően. A funkció nem működteti a légkondicionálót.
„Mono” funkció
Az utasoldali komfortszintet a vezetőoldalihoz
lehet igazítani (egyzónás működés).
A „
Légkondicionáló ” menü másodlagos
oldalán:
F
A „
Mono” funkció be- és
kikapcsolásához nyomja meg
ezt a gombot.
A funkció bekapcsolásakor
kigyullad a gomb jelzőlámpája.
Az utasoldali hőmérséklet-szabályozó gombok
használatakor a funkció automatikusan
kikapcsol.
Belső levegő keringetése
A külső levegő beáramoltatásával elkerülhető
a páraképződés a szélvédőn és az oldalsó
ablakokon.
3
Ergonómia és kényelem
Page 72 of 324

70
F A funkció be- és kikapcsolásához nyomja meg ezt a gombot.
Ha a visszajelző világít, a funkció aktív.
Lehetőség szerint kerülje a belső levegő
tartós keringetését – Pára képződhet és
romolhat a levegő minősége!
Hátramenetbe kapcsoláskor a funkció
automatikusan bekapcsol.
Első páramentesítés –
jégmentesítés
A vezérlőkonzolokon lévő ábrák
mutatják, hogy hová kell állítani
a gombokat a szélvédő és az
első oldalablakok gyors pára- és
jégmentesítéséhez.
Manuális légkondicionálóval
F Állítsa az 1 -es és 2-es szabályozót a
megfelelő, jelzéssel ellátott helyzetbe, majd
nyomja meg a „szélvédő és az oldalsó
ablakok” gombot 3 .
F
A 4 gomb megnyomásával kapcsolja be
a légkondicionálást: a gomb visszajelző
lámpája kigyullad.
Manuális vagy automata
kétzónás légkondicionálóval
(érintőképernyővel)
F A szélvédő és az oldalsó ablakok gyors pára- és jégmentesítéséhez nyomja meg ezt
a gombot.
A rendszer automatikusan vezérli a
légkondicionálást, a levegőhozamot és a
levegőbefúvást, és a szélvédő, illetve az
oldalsó ablakok felé irányítja a levegőt.
F
L
eállításához nyomja meg ismét ezt a
gombot vagy az „ AUTO” gombot.
A rendszer a kikapcsolás előtti értékekkel indul
újra.
A belső levegő keringetésével
megakadályozhatja a kellemetlen szagok és a
füst bejutását az utastérbe.
Ennek a funkciónak a segítségével érhető el az
utastér kívánt hőmérséklete a leggyorsabban.
Stop & Start funkcióval rendelkező
változatoknál bekapcsolt pára- és
jégmentesítőnél a STOP üzemmód nem
kapcsolható.
Hátsó szélvédő pára- és
jégmentesítése
Ergonómia és kényelem