Page 113 of 218

Vezetés közben tartsuk mind-
két kezünket a kormánykerék
kerületén, hogy a légzsák működésekor
a felfúvódást ne akadályozzuk. Ne elő-
rehajolva vezessünk, hanem üljünk
egyenesen, a hátunkkal az üléstámlának
támaszkodva. Ha a gépkocsit ellopták
vagy erre kísérletet tettek, ha rongálás-
nak volt kitéve, esetleg áradáskor víz
öntötte el, ellenőriztessük a légzsák
rendszert egy Lancia márkaszervizben.
FIGYELEM
Ne utazzunk a gépkocsiban
ölünkbe vett, mellkasunk előtt
tartott tárgyakkal, a szájunkban pipá-
val, ceruzával stb. Ezek veszélyes sérü-
lést okozhatnak ütközés esetén, ha a lég-
zsák felfúvódik.
FIGYELEM
A légzsákok úgy vannak beál-
lítva, hogy nagyobb erejű üt-
közésnél lépjenek működésbe, mint az
övfeszítők. Ezért a két beállított érték
közötti erősségű ütközés esetén normá-
lis esetben csak az övfeszítők lépnek mű-
ködésbe.
FIGYELEM
Az indítókulcs MAR állásba
fordításakor (ha az utas oldali
elülső légzsák működtetése aktivált), a
“f igyelmeztető lámpa kigyullad, majd
néhány másodpercig villog, végül kial-
szik, jelezve, hogy az utas oldali légzsák
ütközés esetén felfúvódhat.
FIGYELEM
Nem szabad vízsugárral
mosni vagy nagynyomású
gőzzel tisztítani az első üléseket (kézi
vagy gépi mosóberendezés esetén egya-
ránt).
FIGYELEM
A légzsák nem helyettesíti a
biztonsági öveket, hanem fo-
kozza azok hatásosságát. Mivel kis se-
bességű frontális ütközés, oldalról vagy
hátulról bekövetkező ütközés, vagy a
jármű felborulása esetén az elülső lég-
zsákok felfúvódása elmaradhat, az uta-
sokat csak a biztonsági övek védik, ezért
azokat menet közben mindig becsatolva
kell hordani.
FIGYELEM
Ne akasszunk merev tárgya-
kat az ablakok feletti ruhaa-
kasztókra és a kapaszkodókra.
FIGYELEM
Álló gépkocsiban, járó motor-
nál, vagy álló motornál, de a
MAR állásban levő indítókulcs esetén
egy másik jármű nekiütközése kivált-
hatja a légzsákok felfúvódását. Ezért
soha nem szabad gyermeket az első
ülésre ültetni, még álló gépkocsiban sem.
Másrészt jegyezzük meg, hogy álló gép-
kocsinál, STOP állásban levő indító-
kulcs esetén, egy esetleges ütközéskor
semmilyen biztonsági berendezés sem
aktiválódik (légzsákok és övfeszítők); a
légzsákok felfúvódásának vagy az öv-
feszítők kioldásának elmaradása nem
jelenti tehát a rendszer működési hibá-
ját.
FIGYELEM
112
FIGYELMEZTETŐLÁMPÁK ÉS
ÜZENETEK
INDÍTÁS ÉS
VEZETÉS
SZÜKSÉG
ESETÉN
KARBANTARTÁS
ÉS GONDOZÁS
MŰSZAKI
ADATOK
BETŰRENDES
TÁRGYMUTATÓ
MŰSZERFAL
ÉSKEZELŐSZERVEK
BIZTONSÁG
Page 114 of 218
INDÍTÁS ÉS VEZETÉS
A MOTOR INDÍTÁSA ........................................ 114
PARKOLÁS ........................................................... 116
A MECHANIKUS SEBESSÉGVÁLTÓ
HASZNÁLATA...................................................... 117
ÜZEMANYAG-TAKARÉKOS ÜZEMELTETÉS 118
UTÁNF UTÓ VONTATÁSA ................................ 119
TÉLI GUMIABRONCSOK ................................. 122
HÓLÁNC .............................................................. 123
A GÉPKOCSI LEÁLLÍTÁSA HOSSZABB
IDŐRE .................................................................. 124
113
FIGYELMEZTETŐLÁMPÁK ÉS
ÜZENETEK
BIZTONSÁG
SZÜKSÉG
ESETÉN
KARBANTARTÁS
ÉS GONDOZÁS
MŰSZAKI
ADATOK
BETŰRENDES
TÁRGYMUTATÓ
MŰSZERFAL
ÉSKEZELŐSZERVEK
INDÍTÁS ÉS
VEZETÉS
Page 115 of 218

A MOTOR
INDÍTÁSA
A gépkocsi elektronikus indításgátló
rendszerrel van ellátva: ha a motor nem
indul, olvassuk el a “Műszerfal és keze-
lőszervek” fejezet “A Lancia CODE
rendszer” című részét. Az indítást követő
néhány másodpercben a motor járása za-
josabb lehet, különösen akkor, ha előző-
leg hosszabb időn át volt leállítva a gép-
kocsi. Ez a jelenség nem befolyásolja a
motor működését és üzembiztonságát:
oka a benzinüzemű gépkocsi motorjánál
alkalmazott hidraulikus szelephézag-ki-
egyenlítés, ami a karbantartási igény je-
lentős csökkentését teszi lehetővé.
A BENZINMOTOROS
VÁLTOZATOK INDÍTÁSA
Az alábbiak szerint járjunk el:
❒húzzuk be a kéziféket;
❒kapcsoljuk a sebességváltó kart üres
állásba;
❒a gázpedál lenyomása nélkül, nyom-
juk le teljesen a padlóig a tengely-
kapcsoló pedált;
❒fordítsuk a gyújtáskulcsot AV Vál-
lásba, és azonnal engedjük el, amint
a motor beindult.Ha a motor az első kísérletre nem indul,
az ismételt indítás előtt fordítsuk vissza
az indítókulcsot STOPállásba.
Ha a gyújtáskulcs MARállásba fordí-
tása után a műszercsoporton a Yfi-
gyelmeztető lámpa folyamatosan égve
marad a
Ufigyelmeztető lámpával
együtt, fordítsuk vissza a gyújtáskulcsot
STOPállásba, majd ismét MARál-
lásba. Ha a figyelmeztető lámpák to-
vábbra is égve maradnak, kíséreljük meg
az indítást a gépkocsihoz kapott másik
kulccsal.
A motort zárt térben járatni
nagyon veszélyes. A motor el-
fogyasztja az oxigént, emellett szén-di-
oxidot, szén-monoxidot és más mérgező
gázokat bocsát ki.
FIGYELEM
A gépkocsi használatának első,
bejáratási periódusában nem
ajánlatos a motor teljes teljesít-
ményű igénybevétele (pl. inten-
zív gyorsítások, hosszú utazások nagy se-
bességgel, hirtelen fékezések stb.).
Álló motor esetén soha ne hagy-
juk az indítókulcsot a MAR ál-
lásban, hogy megelőzzük az ak-
kumulátornak az esetleg be-
kapcsolva maradt fogyasztók miatti le-
merülését.
Ha továbbra sem sikerül a motor elindí-
tása, keressünk fel egy Lancia márka-
szervizt.
FIGYELMEZTETÉS Álló motornál
ne hagyjuk az indítókulcsot MARállás-
ban.
MULTIJET VÁLTOZATOK
INDÍTÁSA
Az alábbiak szerint járjunk el:
❒húzzuk be a kéziféket;
❒kapcsoljuk a sebességváltó kart üres
állásba;
❒fordítsuk az indítókulcsot MARál-
lásba: kigyulladnak a műszercsoport
m,
UésYvisszajelző lámpái;
114
FIGYELMEZTETŐLÁMPÁK ÉS
ÜZENETEK
BIZTONSÁG
SZÜKSÉG
ESETÉN
KARBANTARTÁS
ÉS GONDOZÁS
MŰSZAKI
ADATOK
BETŰRENDES
TÁRGYMUTATÓ
MŰSZERFAL
ÉSKEZELŐSZERVEK
INDÍTÁS ÉS
VEZETÉS
Page 116 of 218

❒várjuk meg, míg a Yés
mjelző-
lámpa kialszik, ami annál hamarabb
bekövetkezik, minél melegebb a mo-
tor;
❒a gázpedál lenyomása nélkül, nyom-
juk le teljesen a padlóig a tengely-
kapcsoló pedált;
❒fordítsuk az indítókulcsot AV Vál-
lásba, mihelyt a
mfigyelmeztető
lámpa kialszik. Ha az indítással túl
sokáig várunk, az izzítógyertyák ál-
tal végzett előmelegítés hatástalanná
válik. Engedjük el a kulcsot, mihelyt
a motor beindult.
FIGYELMEZTETÉS Hideg motor
esetén a gázpedálnak teljesen felengedett
helyzetben kell lennie az indítókulcs
AV Vállásba fordítása közben.
Ha a motor az első kísérletre nem indul,
az ismételt indítás előtt fordítsuk vissza
a gyújtáskulcsot a STOP állásba.
Ha a gyújtáskulcsMARállásba fordítása
után a műszercsoporton a
Yfigyel-
meztető lámpa folyamatosan égve ma-
rad, fordítsuk vissza a gyújtáskulcsot
STOPállásba, majd ismét MARál-
lásba; ha a figyelmeztető lámpa továbbra
is égve marad, kíséreljük meg az indítást
a gépkocsihoz kapott másik kulccsal.
Ha ezek után sem sikerül a motor elin-
dítása, forduljunk egy Lancia márka-
szervizhez.A MOTOR BEMELEGÍTÉSE
INDÍTÁS UTÁN (benzinmotoros és
Multijet változatok)
Az alábbiak szerint járjunk el:
❒induljunk el lassan, közepes értéken
tartva a motor fordulatszámát, ke-
rülve a hirtelen, erős gázadást;
❒az első néhány kilométer megtétele
során ne kívánjunk a motortól maxi-
mális teljesítményt. Ajánlatos meg-
várni, amíg a motor hűtőfolyadék
hőmérsékletkijelző mutatója meg-
mozdul.Ha a
mf igyelmeztető lámpa
a motor indítása után 60 má-
sodpercig, vagy indítás közben
folyamatosan villog, az az izzí-
tórendszer működési hibáját jelzi. Ha
ilyenkor a motor beindul, a gépkocsi a szo-
kásos módon használható, de ajánlatos a
lehető leghamarabb felkeresni egy Lancia
márkaszervizt.
A MOTOR LEÁLLÍTÁSA
A motor alapjárati fordulatszámán fordít-
suk a gyújtáskulcsot a STOPállásba.
FIGYELMEZTETÉS Hosszú, a mo-
tort megerőltető útszakasz utáni megál-
láskor ne állítsuk le azonnal a motort,
hanem hagyjuk néhány percig alapjára-
ton “lélegzethez jutni”, amíg a motor-
térben a hőmérséklet csökkenni kezd.
Mindenképpen kerüljük el a to-
lással, vontatással vagy lejtőn
legurulással történő motorindí-
tást. Ezen műveletek hatására
ugyanis nagy mennyiségű, el nem égett
üzemanyag kerülhet a katalizátorba, ami
javíthatatlan károsodást okoz annak
szerkezetében.
A motor leállítása előtti hirte-
len, rövid gázadás (“gázfröccs”)
teljesen értelmetlen és célsze-
rűtlen: szükségtelenül fo-
gyasztja az üzemanyagot, a turbófeltöl-
téses motorokra pedig kifejezetten ártal-
mas.
FIGYELMEZTETÉS Álló motornál
ne hagyjuk az indítókulcsot MARállás-
ban.
115
FIGYELMEZTETŐLÁMPÁK ÉS
ÜZENETEK
BIZTONSÁG
SZÜKSÉG
ESETÉN
KARBANTARTÁS
ÉS GONDOZÁS
MŰSZAKI
ADATOK
BETŰRENDES
TÁRGYMUTATÓ
MŰSZERFAL
ÉSKEZELŐSZERVEK
INDÍTÁS ÉS
VEZETÉS
Page 117 of 218

PARKOLÁS
Az alábbiak szerint járjunk el:
❒állítsuk le a motort, és húzzuk be a
kéziféket;
❒a sebességváltót kapcsoljuk fokozatba
(1. fokozatba emelkedőn, hátrame-
netbe lejtőn), és a kerekeket kormá-
nyozzuk be.
Ha meredek lejtőn állítottuk le a gépko-
csit, alkalmazzunk éket vagy követ a ke-
rekek kitámasztására.HOSSZABB ideig
nem tanácsos egy kerékkel a járdán állva
vagy a járdaszegélynek kormányozva
parkolni. Ne hagyjuk az indítókulcsot a
MARállásban, mert az akkumulátor le-
merülhet, továbbá a gépkocsi elhagyása-
kor mindig húzzuk ki az indítókulcsot.
KÉZIFÉK
A kézifékkar a két elülső ülés között van
elhelyezve.
A kéziféket a fékkar felhúzásával mű-
ködtessük, amíg az elmozdíthatatlanul
nem rögzíti a gépkocsit.
Vízszintes talajon álló gépkocsinál álta-
lában a negyedik vagy ötödik kattanásig
való felhúzás elegendő a gépkocsi rögzí-
téséhez, míg meredek lejtőn álló, meg-
terhelt gépkocsinál a kilencedik vagy ti-
zedik kattanásig felhúzás is szükséges le-
het. FIGYELMEZTETÉS Ha a kézifék
nem a fent leírtaknak megfelelően mű-
ködik, állíttassuk be egy Lancia márka-
szervizben.
Ha az indítókulcs MARállásban van, a
kézifék behúzott állapotát a műszercso-
porton a
xfigyelmeztető lámpa ki-
gyulladása jelzi.
A kézifék kiengedéséhez az alábbiak
szerint járjunk el:
❒emeljük meg kissé a fékkart, és
nyomjuk be a kioldó gombot (A-1.
ábra);
❒tartsuk benyomva az Agombot, és
engedjük le a fékkart; a műszercso-
porton a
xfigyelmeztető lámpa ki-
alszik.
A gépkocsi esetleges elmozdulásának
megakadályozására a kézifék kiengedése
közben tartsuk lenyomva a fékpedált.
FIGYELMEZTETÉS Amennyiben
azt tapasztaljuk, hogy a kézifék megkö-
zelíti maximális elmozdulási útját (nyí-
lás a kardánalagúton), egy Lancia már-
kaszervizben végeztessük el a kézifék
megfelelő beállítását.
1. ábraL0D0149m
Gyermekeket soha ne hagyjunk
felügyelet nélkül a gépkocsiban;
kiszálláskor mindig húzzuk ki
és vigyük magunkkal az indí-
tókulcsot.
116
FIGYELMEZTETŐLÁMPÁK ÉS
ÜZENETEK
BIZTONSÁG
SZÜKSÉG
ESETÉN
KARBANTARTÁS
ÉS GONDOZÁS
MŰSZAKI
ADATOK
BETŰRENDES
TÁRGYMUTATÓ
MŰSZERFAL
ÉSKEZELŐSZERVEK
INDÍTÁS ÉS
VEZETÉS
Page 118 of 218

A MECHANIKUS
SEBESSÉGVÁLTÓ
HASZNÁLATA
A sebességfokozatok kapcsolásához
nyomjuk le teljesen a tengelykapcsoló
pedált, és mozgassuk a sebességváltó kart
a kívánt pozícióba (a fokozatkapcsolási
séma a sebességváltó kar fogantyúján van
feltüntetve).
FIGYELMEZTETÉS A hátrameneti
fokozat kapcsolása csak teljesen álló gép-
kocsi esetében lehetséges. Járó motornál
a hátramenet kapcsolása előtt lenyomott
tengelykapcsoló pedállal várjunk leg-
alább 2 másodpercig, hogy elkerüljük a
fogaskerekek károsodását.
A 6. sebességfokozat (egyes veru-
iók/piacok esetén, egyes változatoknál)
kapcsolásához, a 4. fokozat véletlen kap-
csolásának elkerülésére, jobbra nyomás-
sal mozdítsuk el a kart. Ugyanígy járjunk
el a 6. fokozatból az 5. fokozatba kap-
csoláskor is.A hátrameneti fokozat kapcsolásához R
az üres állásból kiindulva, két ujjal húz-
zuk fel a sebességváltó kar gombja alatti
gyűrűt A-2-3. ábra, és egyidejűleg moz-
dítsuk a kart először jobbra, majd hátra
(csak benzinmotoros változatoknál).
Multijet változatoknál egyszerűen moz-
dítsuk a kart először jobbra, majd hátra.
2. ábraL0D0150m
3. ábraL0D0360m
Vezetés közben ne nyugtassuk a
kezünket a sebességváltó kar fo-
gantyúján, mert az így előidé-
zett nyomás, akármilyen
gyenge is, okozhat idő előtti kopást a se-
bességváltómű szerkezetében.
A helyes sebességváltáshoz
fontos a tengelykapcsoló pedál
teljes lenyomása. Ezért ügyeljünk arra,
hogy a pedálok alatt ne legyen semmi-
lyen akadály: a padlószőnyeg simán fe-
küdjön, és ne akadályozza a pedálok
mozgását.
FIGYELEM
117
FIGYELMEZTETŐLÁMPÁK ÉS
ÜZENETEK
BIZTONSÁG
SZÜKSÉG
ESETÉN
KARBANTARTÁS
ÉS GONDOZÁS
MŰSZAKI
ADATOK
BETŰRENDES
TÁRGYMUTATÓ
MŰSZERFAL
ÉSKEZELŐSZERVEK
INDÍTÁS ÉS
VEZETÉS
Page 119 of 218

ÜZEMANYAG-
TA K A R É K O S
ÜZEMELTETÉS
A következőkben olvasható hasznos ta-
nácsok betartásával csökkenthetjük a
gépjármű üzemanyag-költségeit és mér-
sékelhetjük a károsanyagok kibocsátását.
ÁLTALÁNOS MEGJEGYZÉSEK
A jármű karbantartása
A gépkocsi karbantartásához a “Kar-
bantartási terv”-ben előírt ellenőrzési és
beállítási műveleteket időben végeztes-
sük el.
Gumiabroncsok
A gumiabroncsok légnyomását ellen-
őrizzük négyhetenként vagy gyakrabban:
az alacsony légnyomás a nagyobb gör-
dülési ellenállás miatt megnöveli az
üzemanyag-fogyasztást.
Felesleges terhelések
Ne közlekedjünk feleslegesen megterhelt
vagy túlterhelt járművel. A gépkocsi
össztömege (különösen városi közleke-
dés esetén) hatással van az üzemanyag-
fogyasztásra és a stabilitásra.Tetőcsomagtartó/síléctartó
Ha a tetőcsomagtartót vagy síléctartót
nem használjuk, szereljük le a tetőről.
Ezek a tartozékok növelik a jármű lé-
gellenállását, így az üzemanyag-fogyasz-
tást is negatívan befolyásolják. Terjedel-
mes tárgyak szállításához előnyösebb
utánfutót használni.
Elektromos fogyasztók
Az elektromos berendezéseket csak a
szükséges ideig használjuk. A hátsó ab-
lak fűtése, a kiegészítő lámpák, a szélvé-
dőtörlő, a fűtés/szellőzés ventilátora je-
lentős áramot vesznek fel, aminek kö-
vetkeztében nő az üzemanyag-fogyasz-
tás is (városi közlekedésben elérheti a
+25%-ot).
Légkondicionáló berendezés
A légkondicionáló működtetése az
üzemanyag-fogyasztás növekedését
eredményezi (átlagosan a +20%-ot is el-
érheti): ezért, ha a külső hőmérséklet le-
hetővé teszi, az utastér hőmérsékletét a
külső levegő beengedésével szabályoz-
zuk.
Aerodinamikus karosszériaelemek
A célra nem jóváhagyott típusú aerodi-
namikus karosszériaelemek növelik a lé-
gellenállást és ezáltal az üzemanyag-fo-
gyasztást is.VEZETÉSI STÍLUS
A motor indítása
A motor bemelegítését ne a gépkocsi
álló helyzetében, alapjárati vagy növelt
fordulatszámon végezzük: így sokkal las-
sabban melegszik fel, emellett megnő az
üzemanyag-fogyasztás és a károsanyag-
kibocsátás. Ajánlatos azonnal és lassan
elindulni, és a magas fordulatszámot ke-
rülni: így gyorsabban megtörténik a mo-
tor felmelegedése.
Felesleges manőverek
A közlekedési lámpáknál való várakozás
közben, vagy a motor leállítása előtt a rö-
vid “gázfröccsök” mindenképpen kerü-
lendők. Ez utóbbi manőver ugyanúgy,
mint a “kettős kuplungozás” teljesen fe-
lesleges, emellett növeli az üzemanyag-
fogyasztást és a környezetszennyezést.
Sebességfokozatok megválasztása
Mihelyt a forgalmi és útviszonyok lehe-
tővé teszik, kapcsoljunk magasabb se-
bességfokozatba. Ha alacsonyabb sebes-
ségfokozat választunk a kiváló gyorsulás
érdekében, az nagyobb üzemanyag-fo-
gyasztást eredményez.
A magasabb sebességfokozat célszerűt-
len használata is növeli az üzemanyag-
fogyasztást, a károsanyag-kibocsátást és
a motor kopását.
118
FIGYELMEZTETŐLÁMPÁK ÉS
ÜZENETEK
BIZTONSÁG
SZÜKSÉG
ESETÉN
KARBANTARTÁS
ÉS GONDOZÁS
MŰSZAKI
ADATOK
BETŰRENDES
TÁRGYMUTATÓ
MŰSZERFAL
ÉSKEZELŐSZERVEK
INDÍTÁS ÉS
VEZETÉS
Page 120 of 218

Maximális sebesség
A sebesség növelésével az üzemanyag-
fogyasztás jelentősen megnő. Haladjunk
lehetőleg egyenletes sebességgel, a feles-
leges fékezéseket és gyorsításokat ke-
rülve, mert azok is növelik az üzem-
anyag-fogyasztást és a károsanyag-kibo-
csátást.
Gyorsítás
Az erős gyorsítás hátrányosan befolyá-
solja az üzemanyag-fogyasztást és a ká-
rosanyag-kibocsátást: ezért fokozatosan
gyorsítsunk, és ne lépjük túl a maximá-
lis nyomatékhoz tartozó fordulatszámot.HASZNÁLATI KÖRÜLMÉNYEK
Hidegindítás
Nagyon rövid útszakaszok megtétele és
ismételt hidegindítások esetén a motor
nem éri el az optimális üzemi hőmér-
sékletet. Ez a körülmény jelentős több-
letfogyasztást (városi közlekedésben
+15- től +30%-ig), és károsanyag kibo-
csátást okoz.
Forgalmi körülmények, útviszonyok
Különösen magas üzemanyag-fogyasz-
tás értékek adódhatnak sűrű, városi for-
galomban való közlekedéskor, forgalmi
dugóban, túlnyomórészt alacsony sebes-
ségfokozatban haladáskor vagy városban
a nagyszámú közlekedési lámpa miatt.
Erősen kanyargó útszakaszokon, hegy-
vidéki utakon, rossz állapotú útburkola-
ton való közlekedés is jelentősen növeli
az üzemanyag-fogyasztást.
Forgalmi okból történő megállás
Ha forgalmi okból hosszabb idejű vára-
kozásra kényszerülünk (pl. vasúti átjáró-
nál), ajánlatos leállítani a motort.UTÁNFUTÓ
VONTATÁSA
FIGYELMEZTETÉSEK
Utánfutót vagy lakókocsit vontatni csak
engedélyezett típusú vonószerkezettel és
megfelelő elektromos csatlakozóval fel-
szerelt gépkocsival szabad. A felszerelést
a megfelelő igazoló dokumentumok ki-
adására is feljogosított szakműhelyben
kell elvégeztetni.
Ha az érvényben lévő KRESZ-szabá-
lyok megkövetelik, speciális, külső visz-
szapillantó tükrök felszerelése is szüksé-
ges lehet.
Vegyük figyelembe, hogy utánfutó von-
tatásakor a megnövekedett össztömeg
miatt a gépkocsi hegymászóképessége
csökken, a fékút és az előzéshez szüksé-
ges idő és távolság megnő.
Lejtőn haladáskor állandó fékezés he-
lyett kapcsoljunk alacsonyabb sebesség-
fokozatba.
119
FIGYELMEZTETŐLÁMPÁK ÉS
ÜZENETEK
BIZTONSÁG
SZÜKSÉG
ESETÉN
KARBANTARTÁS
ÉS GONDOZÁS
MŰSZAKI
ADATOK
BETŰRENDES
TÁRGYMUTATÓ
MŰSZERFAL
ÉSKEZELŐSZERVEK
INDÍTÁS ÉS
VEZETÉS