Page 89 of 260

87
Biztonság
5Csak ajtók/Csak elektromos ablakemelők
Bekapcsolás / kikapcsolás
► Ráadott gyújtás mellett nyomja meg a gyermekzár aktiváló/kikapcsoló gombot (amelyet
a megfelelő visszajelző lámpa felgyulladása,
illetve kialvása jelez).
A gyermekzár aktiválásáról/kikapcsolásáról egy
üzenet is tájékoztat.
A visszajelző lámpa minden egyéb állapota az elektromos gyermekzár hibás
működését jelzi.
Ellenőriztesse a hibát valamelyik
PEUGEOT márkakereskedésben vagy egy
szakszervizben.
Ha gyermekzár be van kapcsolva, a
hátsó ajtókat kívülről továbbra is ki lehet
nyitni, a hátsó elektromos ablakokat pedig
vezérelni lehet a vezetői kezelőszervekről.
Ez a funkció teljesen független a
központi zártól, és semmilyen
körülmények között sem helyettesíti azt.
Minden gyújtásráadáskor ellenőrizze a
gyermekzár állapotát.
Mindig vigye magával az elektronikus kulcsot,
még akkor is, ha csak rövid időre hagyja el a
gépjárművet.
Nagy erejű ütközés esetén az elektromos
gyermekzár automatikusan kikapcsol, hogy a
hátsó utasok ki tudjanak jutni az autóból.
Page 90 of 260

88
Vezetés
Vezetési tanácsok
► Tartsa be a KRESZ-szabályokat, és a közlekedési viszonyoktól függetlenül mindig
legyen éber.
► Folyamatosan figyelje a környezetét és tartsa a kezét a kormányon, hogy bármikor reagálni
tudjon a felmerülő helyzetekre.
► Törekedjen kiegyensúlyozott vezetési stílusra, készüljön fel időben a fékezésre, és
tartson nagyobb követési távolságot, különösen
rossz időjárási körülmények között.
► A fokozott odafigyelést igénylő műveletek (például beállítások) elvégzéséhez állítsa le a
járművet.
► Hosszú utak alkalmával tartson két óránként pihenőt.
Fontos!
Soha ne hagyja a gépjárművet járó
motorral nem megfelelően szellőző
zárt térben. A belső égésű motorok mérgező
kipufogógázokat, például szén-monoxidot
bocsátanak ki. Mérgezés és halálos baleset
veszélye áll fenn!
Rendkívül mostoha, téli időjárási
viszonyok között (-23 °C-nál alacsonyabb
külső hőmérséklet esetén) a gépjármű
mechanikus alkatrészei, (a motor és a
sebességváltó) megfelelő működésének és
hosszú élettartamának biztosítása érdekében
indulás előtt 4 percig járatni kell a motort.
Soha ne közlekedjen behúzott
rögzítőfékkel. A fékrendszer
túlmelegedhet és károsodhat!
Ne járassa a motort, illetve a
gépjárművel ne parkoljon gyúlékony
felületen (pl. száraz fű, avar). A gépjármű
kipufogórendszere nagyon forró, még
percekkel a motor leállítása után is.
Tűzveszély!
Járó motorral soha ne hagyja a
gépjárművet felügyelet nélkül. Ha el
kell hagynia a gépjárművet, miközben jár a
motor, húzza be a rögzítőféket, és a
sebességváltó vagy fokozatválasztó karral
kapcsoljon üresbe N vagy P fokozat
(modellváltozattól függően).
Soha ne hagyjon felügyelet nélkül
gyermekeket a gépjárműben .
Vízzel elárasztott úton
Kerülje a vízzel elárasztott útfelületen való
közlekedést, mert az súlyosan károsíthatja
a motort, a sebességváltót és a gépjármű
elektromos rendszereit.
Ha a vízzel elöntött útszakaszon való átkelés
elkerülhetetlen:
► győződjön meg róla, hogy a víz mélysége nem haladja meg a 15 cm-t, figyelembe véve a többi közlekedő által esetlegesen keltett
hullámokat is,
► kapcsolja be vagy ki a Stop & Start funkciót.► a lehető leglassabban haladjon, vigyázva, hogy a motor le ne fulladjon. Semmi esetre se
lépje túl a 10 km/h sebességet,
► ne álljon meg, és ne állítsa le a motort.A vízzel elárasztott szakaszon túljutva, amint a
biztonsági feltételek megengedik, a féktárcsák
és a fékbetétek szárítása érdekében többször
egymás után finoman fékezzen.
Ha bármilyen kérdése van gépjárműve állapotát
illetően, forduljon a PEUGEOT hálózathoz vagy
egy szakszervizhez.
Zaj (elektromos)
Kívülről
A gépjármű menet közbeni halk működése miatt
a vezetőnek különösen oda kell figyelnie.
Maximum 30 km/h-ás sebességig a gyalogosfigyelmeztető kürt figyelmezteti a többi
közúti szereplőt a gépjármű jelenlétére.
A nagyfeszültségű akkumulátor
hűtése
Töltés közben bekapcsol a hűtőventilátor; a
feladata a beépített töltő és a nagyfeszültségű
akkumulátor hűtése.
Belülről
Használat közben előfordulhat, hogy az
elektromos gépjárművekre jellemző, tökéletesen
normális zajokat hall, például:
– Indításkor a nagyfeszültségű akkumulátort.– Fékezéskor a vákuumszivattyút.– Menet közben a gépjármű kerekeit vagy a menetszelet.– Hegymenetben zötyögő és kopogó zajt.
Vontatás
Az utánfutóval történő vezetés nagyobb
követelményeket támaszt a vontató
gépjárművel szemben és különös gonddal
kell eljárni.
Ne tépje túl a maximálisan vontatható
terhet.
Magas terepen: 1000 méteres
szintemelkedésenként 10%-kal csökkentse
a maximális terhet; az alacsonyabb
Page 91 of 260

89
Vezetés
6Maximum 30 km/h-ás sebességig a
gyalogosfigyelmeztető kürt figyelmezteti a többi
közúti szereplőt a gépjármű jelenlétére.
A nagyfeszültségű akkumulátor
hűtése
Töltés közben bekapcsol a hűtőventilátor; a
feladata a beépített töltő és a nagyfeszültségű
akkumulátor hűtése.
Belülről
Használat közben előfordulhat, hogy az
elektromos gépjárművekre jellemző, tökéletesen
normális zajokat hall, például:
– Indításkor a nagyfeszültségű akkumulátort.– Fékezéskor a vákuumszivattyút.– Menet közben a gépjármű kerekeit vagy a menetszelet.– Hegymenetben zötyögő és kopogó zajt.
Vontatás
Az utánfutóval történő vezetés nagyobb követelményeket támaszt a vontató
gépjárművel szemben és különös gonddal
kell eljárni.
Ne tépje túl a maximálisan vontatható
terhet.
Magas terepen: 1000 méteres
szintemelkedésenként 10%-kal csökkentse
a maximális terhet; az alacsonyabb
levegősűrűség nagy magasságokban
csökkenti a motor teljesítményét.
Új gépjárműnél: ne vontasson utánfutót,
amíg a gépjármű meg nem tett legalább
1000 kilométert.
Ha a külső hőmérséklet magas, a
gépjármű leállítása után járassa még 1-2
percig a motort, hogy lehűljön.
Elindulás előtt
Vonóhorog függőleges terhelése
► Az utánfutó rakományát úgy ossza el, hogy a nehezebb tárgyak a lehető legközelebb
kerüljenek a tengelyhez, és a vonóhorogra
nehezedő függőleges terhelés (ahol csatlakozik
a járművéhez) megközelítse, de ne lépje túl az
engedélyezett maximumot.
Gumiabroncsok
► Ellenőrizze a vontatást végző gépjármű és
az utánfutó gumiabroncsainak a nyomását, és
tartsa be a javasolt nyomásértékeket.
Világítás
► Ellenőrizze az utánfutó elektromos jelzőberendezéseit és a gépjármű fényszóróinak
vetítési magasságát.
Eredeti PEUGEOT vonóhorog
használata esetén a hangjelzés
elkerülése érdekében a hátsó parkolássegítő
automatikusan kikapcsol.
Vezetés közben
Hűtés
Utánfutó emelkedőn történő vontatása
a hűtőfolyadék hőmérsékletének
megemelkedését okozza. A vontatható
maximális tömeg az emelkedő dőlésszögétől
és a külső hőmérséklettől függ. A ventilátor
hűtőteljesítménye nem nő a motor
fordulatszámának megemelkedésével.
► A felhevülés korlátozása érdekében csökkentse a sebességet és a motor
fordulatszámát.
Minden esetben figyeljen a hűtőfolyadék
hőmérsékletére.
A figyelmeztető visszajelzés és a STOP lámpa kigyulladása esetén
állítsa le a gépjárművet, és amint lehet, vegye le
a gyújtást.
Fékrendszer
A vontatás növeli a féktávolságot. A fékek
felmelegedésének elkerülése érdekében ajánlott
a motorféket használni.
Oldalszél
Tartsa észben, hogy a gépjármű vonatás közben
jobban ki van téve a szélmozgásoknak.
Page 92 of 260

90
Vezetés
Lopásvédelem
Elektronikus indításgátló
A kulcsokban elektronikus indításgátló rendszer
található; az indításhoz a rendszernek fel kell
ismernie a kulcs titkos kódját.
Ha a rendszer meghibásodik, erről egy üzenet
tájékoztatja, és a motort nem lehet beindítani.
Forduljon valamelyik PEUGEOT
márkakereskedéshez.
A motor indítása/leállítása a kulccsal
Kulcsos gyújtáskapcsoló
3-féle pozícióba állítható:– 1. Stop : a kulcs behelyezése és eltávolítása,
reteszelt kormányoszlop.
– 2. Gyújtás: kireteszelt kormányoszlop, gyújtás
ráadása, dízel előizzítás, motor beindítása.
– 3. Indítás .
Ne akasszon nehéz tárgyat a
gyújtáskapcsolóban lévő kulcsra vagy a
távirányítóra. Lehúzza a gyújtáskapcsoló
tengelyét, ami működési zavart okozhat.
Gyújtás helyzet
Lehetővé teszi a gépjármű elektromos
berendezéseinek használatát és a tartozékok
töltését.
Amint az akkumulátor töltésszintje
eléri a tartalékküszöböt, a rendszer
áttér energiatakarékos üzemmódra: az
akkumulátortöltés megőrzése érdekében az
elektromos tápellátás automatikusan megszűnik.
A motor beindítása
Ha a rögzítőfék be van húzva:► Kézi sebességváltó esetén tegye üresbe a
sebességváltó kart, majd nyomja be ütközésig a
tengelykapcsoló-pedált.
► Automata sebességváltónál tegye a
fokozatválasztó kart N vagy P állásba, majd
nyomja be ütközésig a fékpedált.
► Helyezze be a kulcsot a gyújtáskapcsolóba; a rendszer felismeri a kódot.► A kormány és a kulcs egyidejű elfordításával reteszelje ki a kormányoszlopot.
Bizonyos esetekben előfordulhat, hogy a
kormány elmozdításához nagy
erőkifejtésre van szükség (például elfordított
kerekek esetén).
► Benzinmotornál működtesse az indítómotort
a kulcs 3. helyzetbe történő elfordításával a
motor beindulásáig, de a gázpedált ne nyomja
le. Amint a motor beindult, engedje el a kulcsot.
Benzinmotornál a hidegindítás után a
katalizátor előmelegítése észrevehető
motorrezgéseket okozhat akár 2 percig álló
helyzetben, járó motornál (felgyorsult
alapjárati fordulatszám).
► Dízelmotornál a gyújtás ráadásához és a
motor izzítóberendezésének működtetéséhez
fordítsa el a kulcsot a 2. helyzetbe.
Várja meg, amíg a műszerfalon kialszik
ez a figyelmeztető lámpa, majd
működtesse az indítómotort a kulcs 3. helyzetbe
fordításával a motor beindulásáig, de ne nyomja
le a gázpedált. Amint a motor beindult, engedje
el a kulcsot.
Téli időjárás esetén a visszajelző lámpa hosszabb ideig világíthat. Ha a motor
meleg, a visszajelző lámpa nem gyullad ki.
Ha a motor nem indul be azonnal, vegye
le a gyújtást. Várjon néhány
másodpercet, majd indítózzon újra. Ha a
motor több kísérlet után sem indul be, ne
erőltesse: megrongálódhat az indítómotor és a motor.
Forduljon valamelyik PEUGEOT
márkakereskedéshez vagy egy
szakszervizhez.
Enyhe időjárási viszonyok esetén ne
melegítse a motort a gépjármű álló
helyzetében, hanem induljon el azonnal, és
haladjon mérsékelt sebességgel.
A motor leállítása
► Állítsa meg a gépjárművet.► Alapjáraton járó motornál fordítsa el a kulcsot 1-es helyzetbe.► Vegye ki a kulcsot a gyújtáskapcsolóból.► A kormányoszlop reteszeléséhez fordítsa el a kormányt úgy, hogy reteszelődjön.
A kormányoszlop kireteszelésének
megkönnyítéséhez javasoljuk, hogy a
motor leállítása előtt állítsa az első kerekeket
a gépjármű hossztengelyének megfelelő
irányba.
Ne vegye le a gyújtást, amíg a gépjármű
teljesen meg nem áll. A motor leállása
esetén a fékrásegítés és a kormányzást
segítő rendszerek is kikapcsolnak – fennáll a
gépjármű feletti irányítás elvesztésének
kockázata!
Page 93 of 260

91
Vezetés
6erőltesse: megrongálódhat az indítómotor és
a motor.
Forduljon valamelyik PEUGEOT
márkakereskedéshez vagy egy
szakszervizhez.
Enyhe időjárási viszonyok esetén ne
melegítse a motort a gépjármű álló
helyzetében, hanem induljon el azonnal, és
haladjon mérsékelt sebességgel.
A motor leállítása
► Állítsa meg a gépjárművet.► Alapjáraton járó motornál fordítsa el a kulcsot 1-es helyzetbe.► Vegye ki a kulcsot a gyújtáskapcsolóból.► A kormányoszlop reteszeléséhez fordítsa el a kormányt úgy, hogy reteszelődjön.
A kormányoszlop kireteszelésének megkönnyítéséhez javasoljuk, hogy a
motor leállítása előtt állítsa az első kerekeket
a gépjármű hossztengelyének megfelelő
irányba.
Ne vegye le a gyújtást, amíg a gépjármű
teljesen meg nem áll. A motor leállása
esetén a fékrásegítés és a kormányzást
segítő rendszerek is kikapcsolnak – fennáll a
gépjármű feletti irányítás elvesztésének
kockázata!
Ellenőrizze, hogy megfelelően be lett-e
húzva a rögzítőfék, főleg, ha lejtős
talajon parkol.
Ha kiszáll a gépjárműből, tartsa a kulcsot
magánál és zárja be a járművet.
Energiatakarékos üzemmód
A motor leállása után ( 1.pozíció Stop),
összesen körülbelül 30 percig továbbra
is használhat bizonyos funkciókat, mint
például az audio és telematika rendszereket,
olvasólámpákat, ablaktörlőket, tompított
fényszórókat stb.
További tudnivalókat olvashat az Energiatakarékos üzemmódról a
megfelelő részben.
Bekapcsolva felejtett gyújtás
A vezetőoldali ajtó nyitásakor hangjelzés
kíséretében egy figyelmeztető üzenet jelenik
meg, ha a kulcsot a gyújtáskapcsoló 1-es
(Stop) helyzetében felejtette.
Ha a kulcsot a gyújtáskapcsoló 2 (Gyújtás)
helyzetében felejti, az automatikus
gyújtáskikapcsolás funkció egy óra múlva
aktiválódik.
A gyújtás ismételt bekapcsolásához fordítsa
a kulcsot 1 (Stop), majd ismét 2 (Gyújtás)
helyzetbe.
A motor indítása/leállítása a Kulcs nélküli nyitás és
indítás rendszerrel
A elektronikus kulcsnak az utastérben
kell lennie.
Kulcs nélküli nyitás és indítás rendszerrel
felszerelt modelleken a csomagtartóban is
érzékelhető az elektronikus kulcs.
Ha a rendszer nem érzékeli, egy üzenet
jelenik meg.
Mozgassa az elektronikus kulcsot úgy, hogy a
motor beindítható vagy leállítható legyen.
Ha nem jár sikerrel, olvassa el a „Nem
észlelhető kulcs – Vészindítás vagy
Vészleállítás” című részt.
Indítás
Page 94 of 260

92
Vezetés
A gyújtás ráadása a motor
indítása nélkül
Ha az elektronikus kulcs az utastérben van, a
„START/STOP” gomb lenyomásával – anélkül,
hogy bármelyik pedált benyomná – ráadható a
gyújtás a motor indítása nélkül.
► A gyújtás levételéhez és a gépjármű reteszeléséhez nyomja meg újra ezt a gombot.
Nem észlelhető kulcs
Vészindítás
A kormányon található egy vészleolvasó, amely
lehetővé teszi a motor indítását, ha a rendszer
nem észleli a kulcsot a felismerési zónában,
vagy ha az elektronikus kulcs lemerült.
y Kézi sebességváltó esetén kapcsolja a
sebességváltó kart üresbe, majd nyomja be
ütközésig a tengelykapcsoló-pedált.
► Automata sebességváltó esetén válassza ki a P vagy N üzemmódot, majd nyomja le a
fékpedált.
► A pedált a motor beindulásáig lenyomva tartva nyomja meg a „START/STOP” gombot.
Dízelmotornál ha a hőmérséklet nulla fok alá
esik és/vagy hideg a motor, csak azután indul be
a motor, hogy az előizzító figyelmeztető lámpa
kialszik.
Ha a START/STOP gomb megnyomása
után ez a figyelmeztető lámpa világítani
kezd:
► Tartsa a pedált teljesen benyomva, és ne nyomja meg a „ START/STOP” gombot újra,
amíg a motor be nem indult.
Ha az indítási feltételek valamelyike nem teljesül,
megjelenik egy üzenet.
Bizonyos körülmények között egy üzenet azt
jelzi, hogy el kell forgatni a kormánykereket
a „START/STOP” gomb lenyomásakor a
kormányoszlop kireteszeléséhez.
Benzinmotorok esetében a
hidegindítást követően a katalizátor
előmelegítése a motor érezhető vibrálását
eredményezheti járó motor mellett, álló
helyzetben, akár 2 percig is (emelt üresjárati
fordulatszám).
Ha a motor leáll, eressze fel a
tengelykapcsoló-pedált, majd nyomja be
újra ütközésig, és a motor automatikusan
újraindul.
Leállítás
► Álljon meg a gépjárművel, a motor járjon alapjáraton.► Kézi sebességváltó esetén lehetőség
szerint kapcsolja a sebességváltót üresbe.
► Automata sebességváltó esetén lehetőség szerint állítsa a választókart P vagy N
üzemmódba.
► Nyomja meg a „START/STOP” gombot.
Bizonyos esetekben a kormányművet is meg kell
mozgatni a kormányoszlop reteszeléséhez.
Ha a gépjármű nincs álló helyzetben, a
motor nem áll le.
A motor leállása esetén a fékrásegítés és a kormányzást segítő rendszerek is
kikapcsolnak – fennáll a gépjármű feletti
irányítás elvesztésének kockázata!
Soha ne hagyja a gépjárműben az
elektronikus kulcsot, amikor kiszáll.
Az elektromos motor beindítása / leállítása
Indítás
A fokozatválasztónak P állásban kell lennie.► Nyomja be ütközésig a fékpedált és nyomja meg röviden a „START/STOP” gombot.► Tartsa a lábát a fékpedálon, míg a READY
visszajelző lámpa hangjelzés kíséretében el nem
kezd világítani, jelezve, hogy a gépjármű készen
áll az indulásra.
► A lábát a féken tartva nyomja meg a „Kioldás” gombot és válassza ki a D/B vagy R
fokozatot.
► Engedje fel a fékpedált, majd adjon gázt.Indításkor a műszerfal világítani kezd, az
energiaszint-kijelző mutatója vagy kurzora pedig
az „üres” állásba mozdul el. A kormányoszlop
automatikusan kioldódik (ilyenkor hangot hallhat
és azt érezheti, hogy megmozdul a kormány).
Leállítás
► Nyomja meg a „START/STOP” gombot.
Mielőtt kiszáll a gépjárműből, ellenőrizze, hogy:
– A fokozatválasztó P állásban van.– A READY visszajelző lámpa kialudt.
Ha a vezetőoldali ajtó kinyílik, miközben
a megálláshoz szükséges feltételek még
nem teljesültek, egy figyelmeztető üzenet
kíséretében hangjelzés hallható.
Page 95 of 260

93
Vezetés
6A gyújtás ráadása a motor indítása nélkül
Ha az elektronikus kulcs az utastérben van, a
„START/STOP” gomb lenyomásával – anélkül,
hogy bármelyik pedált benyomná – ráadható a
gyújtás a motor indítása nélkül.
► A gyújtás levételéhez és a gépjármű reteszeléséhez nyomja meg újra ezt a gombot.
Nem észlelhető kulcs
Vészindítás
A kormányon található egy vészleolvasó, amely
lehetővé teszi a motor indítását, ha a rendszer
nem észleli a kulcsot a felismerési zónában,
vagy ha az elektronikus kulcs lemerült.
► Helyezze a távirányítót a leolvasóhoz, és tartsa ott.► Kézi sebességváltó esetén tegye üresbe a
sebességváltó kart, majd nyomja be ütközésig a
tengelykapcsoló-pedált.
► Automata sebességváltónál vagy
fokozatválasztónál válassza ki a P fokozatot,
majd nyomja be ütközésig a fékpedált.
► Nyomja meg a „START/STOP” gombot.
A motor beindul.
Vészleállítás
Ha az elektronikus kulcsot nem észleli a
rendszer, vagy nincs az érzékelő zónában, bármelyik ajtó becsukásakor vagy a motor
leállításának kezdeményezésekor egy üzenet
jelenik meg a műszerfalon.
► A motor leállításának megerősítéséhez körülbelül 5 másodpercig tartsa lenyomva meg a
„START/STOP” gombot.
Az elektronikus kulcs működési zavara esetén
forduljon egy PEUGEOT márkakereskedéshez
vagy egy szakszervizhez.
Vészleállítás
Kizárólag vészhelyzetben a motor - menet
közben is - minden további nélkül leállítható.
► Körülbelül 5 másodpercig tartsa lenyomva a „START/STOP” gombot.
Ilyenkor a gépjármű leállásakor azonnal
reteszelődik a kormányoszlop.
Manuális rögzítőfék
Kioldás
► Húzza fel finoman a rögzítőfék karját, nyomja meg a kioldógombot, majd engedje le teljesen
a kart.
Page 96 of 260

94
Vezetés
Vontatáskor a típusjóváhagyásnak megfelelően a gépjármű csak 12%-osnál
kisebb dőlésszögű felületen állhat.
Kézi működtetés
Kézi kioldás
Bekapcsolt gyújtásnál vagy járó motornál:► Nyomja be a fékpedált.► Benyomott fékpedál mellett nyomja meg röviden a kart.
Ha a szabályozókar előretolásakor nem
nyomja be a fékpedált, a rögzítőfék nem
old ki és megjelenik egy üzenet.
Kézi behúzás
A gépjármű áll:► Húzza meg röviden a kart.A szabályozókar visszajelző lámpája megerősíti
a behúzásra irányuló kérést.
Automatikus működés
Automatikus kioldás
Mindenekelőtt ellenőrizze, hogy jár-e a motor, és
a vezetőoldali ajtó megfelelően be van-e csukva.
Az elektromos rögzítőfék a gépjármű
elindulásakor automatikusan és fokozatosan
kiold.
Kézi sebességváltó esetén
A behúzva maradt vagy nem teljesen
kiengedett rögzítőfékre menet közben az
azonnali megállásra figyelmeztető STOP
visszajelzéssel együtt hangjelzés, illetve a
képernyőn megjelenő üzenet kíséretében
világítani kezdő visszajelzés figyelmeztet.
Behúzás
► A gépjármű elmozdulásának megakadályozásához húzza felfelé a rögzítőfék
karját.
Lejtőn történő parkoláskor fordítsa el a
kerekeket, hogy azok a járdaszegélynek
támaszkodjanak, húzza be a rögzítőféket, a
sebességváltót kapcsolja sebességbe, és
vegye le a gyújtást.
Elektromos rögzítőfék
Automatikus üzemmód esetén ez a rendszer működésbe hozza a rögzítőféket a motor
kikapcsolásakor, és kioldja a jármű elindulásakor.
Bármikor, járó motornál:
► a rögzítőfék behúzásához röviden húzza
meg a kart;
► a kioldásához pedig benyomott fékpedál mellett röviden nyomja meg a kart.
Alapértelmezésben a rendszer automatikus
üzemmódban működik.
Visszajelző lámpa
Ez a visszajelző lámpa a műszerfalon és
a szabályozókaron is egyaránt világítani
kezd, hogy megerősítse a rögzítőfék behúzását,
melyet a „Parking brake applied” üzenet
megjelenése kísér.
A visszajelző lámpa kialszik ezáltal megerősítve
a rögzítőfék kioldását, melyeket a „Parking brake
released" üzenet megjelenése kísér.
A visszajelző lámpa villogni kezd a rögzítőfék
behúzását vagy kioldását célzó manuális kérésre
adott válaszként.
Az akkumulátor meghibásodásakor az elektromos rögzítőfék nem működik.
Kézi sebességváltóváltónál, ha a rögzítőfék
nincs behúzva, biztonsági okokból tegye
a sebességváltót fokozatba a gépjármű
megállításához.
Automata sebességváltónál vagy
fokozatválasztónál, ha a rögzítőfék nincs
behúzva, biztonsági okokból a gépjármű
rögzítése érdekében a tartozék ékekkel ékelje
ki valamelyik kereket.
Forduljon valamelyik PEUGEOT
márkakereskedéshez vagy egy
szakszervizhez.
Mielőtt kiszállna a gépjárműből
ellenőrizze, hogy a rögzítőfék be lett-e
húzva: a műszerfalok és a karon lévő
visszajelző lámpáknak folyamatosan
világítaniuk kell.
Ha a rögzítőfék nincs behúzva, a vezetőoldali
ajtó nyitásakor hangjelzés kíséretében egy
üzenet jelenik meg.
Ne hagyjon gyermeket felügyelet nélkül a
gépjárműben, mert véletlenül kioldhatja a
rögzítőféket.
Ha a gépjármű parkol: meredek lejtőn,
erősen megterhelve vagy vontatáskor
Kézi sebességváltónál fordítsa a kerekeket
a járda felé és tegye sebességbe a
gépjárművet.
Automata sebességváltó vagy
fokozatválasztó esetén fordítsa a kerekeket a
járda felé és válassza ki a P fokozatot.