Page 25 of 782

Soha ne adja oda az autó kulcsait gyerekeknek, és ne hagyja őket az autóban
játszani (Saloon):
A lehajtható hátsó ülésekkel játszani veszélyes. Ha a háttámlák visszakerülnek a
helyükre, egy, a csomagtartóba bemászott gyerek nem tud kijönni úgy, ahogyan
bement. Ha kicsi gyerekei vannak, tartsa a háttámlákat lezárva.
Mindig zárja le az autót, és tartsa a kulcsokat gyerekektől biztonságosan elzárva
(Saloon):
Veszélyes nyitva hagyni az autót, vagy a kulcsot gyerekek számára elérhető helyen
hagyni. Ha a gyerekek a hátsó ülés egyik lezáratlan háttámláján vagy a nyitott
csomagtérajtón keresztül bejutnak a csomagtérbe, akkor véletlenül
bezáródhatnak. Ez hőgutához, majd abból adódóan maradandó agykárosodáshoz
vagy halálos balesethez is vezethet, különösen nyáron. Mindig zárja be az autó
ajtóit és a csomagtérajtót, és további biztonsági intézkedésként tartsa a hátsó ülés
háttámláit lezárva, még akkor is, ha nincsenek gyerekei.
VIGYÁZAT
•Az ülések beállításakor a sérüléseket elkerülendő ügyeljen arra, hogy keze vagy ujjai ne
kerüljenek az ülés mozgó alkatrészei közelébe vagy az oldalsó borításra.
•Az ülések mozgatásakor ügyeljen rá, hogy ne legyen poggyász a környező területeken.
Ha a poggyász beakad, károsodhat.
•(Kézzel állítható ülés)
Mikor az ülést előre-hátra mozgatja vagy az ülés teljesen hátrahajtott háttámláját vissza
akarja állítani álló helyzetébe, támassza meg a háttámlát a kezével, miközben az
ülésállító kart működteti. Ha nem támasztja meg a háttámlát, akkor az ülés hirtelen
megmozdulhat és sérülést is okozhat.
MEGJEGYZÉS
•A hátsó ülés eredeti helyzetbe történő visszaállításakor a biztonsági övet helyezze
vissza normál helyzetbe. Ellenőrizze, hogy az öv kihúzható és vissza is húzódik.
•(Elektromosan állítható ülés)
Az üléslapok mozgatása elektromos motorokkal történik. Kerülje a motorok tartós
működtetését, mert az a motorok károsodásához vezethet.
•Az akkumulátor lemerülését elkerülendő az ülések beállítását lehetőleg járó motor
mellett végezze. Az ülésállító motorok jelentős áramfelvétellel működnek.
•Az ülésállító kapcsolót egyszerre csak egy ülésállítási funkció működtetésére
használja.
Alapvető biztonsági berendezések
Ülések
2-4
Page 26 of 782
Page 27 of 782
Ülés döntése
(Kézzel állítható ülés)
Az üléstámla dőlésszögének megváltoztatásához dőljön kissé előre, és emelje fel a kart.
Ezután hátradőlve állítsa be a támla kívánt helyzetét, és engedje el a kart.
Az ülés beállítása után mindig ellenőrizze a háttámla előre-hátra mozgatásával, hogy az
megfelelően reteszelődött-e, illetve, hogy az ülésállító kar visszatért-e eredeti helyzetébe.
(Elektromosan állítható ülés)
A háttámla dőlésszögének megváltoztatásához nyomja meg a háttámlaállító kapcsoló elejét
vagy hátulját. Engedje fel a kapcsolót, amint a háttámla a kívánt pozícióba kerül.
Deréktámasz beállítása (vezetőülés)
(Kézzel állítható ülés)
Az ülés keménységének növeléséhez húzza a kart előre, a csökkentéséhez pedig tolja hátra.
(Elektromosan állítható ülés)
Az ülés merevségének növeléséhez nyomja a kapcsoló elejét, amíg el nem éri a kívánt
beállítást.
A merevség csökkentéséhez nyomja meg a kapcsoló hátulját.
Alapvető biztonsági berendezések
Ülések
2-6
Page 28 of 782
▼Ülésfűtés*
Az első ülések elektromosan fűthetők. A
gyújtásnak bekapcsolt állapotban kell
lennie.
Az ülésfűtés működtetéséhez nyomja meg
bekapcsolt gyújtás mellett az ülésfűtés
kapcsolóját. A visszajelző lámpa
bekapcsol, jelezve, hogy az ülésfűtés
működik. Az ülésfűtés üzemmódja a gomb
minden megnyomásakor az alábbi módon
változik.
Első
KI
Magas
Közepes
Ala-
csony
Hátsó*
KI
Magas
Közepes
Ala-
csony
FIGYELMEZTETÉS
Járjon el körültekintően az ülésfűtés
használata során:
Az ülésfűtés egyesek számára túl
meleg lehet (lásd alább), és akár
kisebb égési sérülést is okozhat.
••Csecsemők, kisgyerekek, idősebb
személyek és fizikai fogyatékkal
élők
•
Page 29 of 782

VIGYÁZAT
•A hátsó ülések háttámlájának
lehajtása előtt ellenőrizze, hogy
kikapcsolta-e az adott hátsó ülés
fűtését. Ha a hátsó ülésfűtés
kikapcsolása nélkül hajtja le a hátsó
ülés háttámláját, előfordulhat, hogy a
fűtés túlzott mértékben felhevíti az
ülést, ami felületi károkat okozhat.
•Ne használjon szerves hígítót az
ülések tisztításához, mert károsíthatja
az ülés felületét és az ülésben lévő
fűtőszálakat.
MEGJEGYZÉS
•Az ülésfűtést járó motornál használja.
Ha az ülésfűtést hosszú ideig
használja álló motor mellett,
lemerülhet az akkumulátor.
•(Első)
Ha a gyújtást bekapcsolt (magas,
közepes vagy alacsony) ülésfűtés
mellett kapcsolja ki, a gyújtást újra
bekapcsolva az ülésfűtés
automatikusan a gyújtás kikapcsolása
előtti intenzitáson működik tovább.
•(Hátsó)
Ha úgy állítja le a motort, hogy az
ülésfűtés működik, majd ON (Be)
állásba kapcsolja a gyújtást, az
ülésfűtés nem kapcsol vissza
automatikusan. Ezenfelül az ülésfűtés
működése körülbelül 90 perc
használat után automatikusan leáll.
Ekkor az ülésfűtés
visszakapcsolásához nyomja meg a
kapcsolót.
•Az ülésfűtés hőfoka a magas, közepes
vagy alacsony fokozaton kívül nem
állítható, azt egy, az ülésbe épített
termosztát szabályozza.
Alapvető biztonsági berendezések
Ülések
2-8
Page 30 of 782

▼Vezetésihelyzet-memória*
Kedvenc vezetési pozícióját a memóriába
mentheti, majd legközelebb előhívhatja
onnan.
A következő vezetési pozíciók
programozhatók be a memóriába.
•Vezetőülés pozíciója (üléscsúszka,
magasság, az ülőlap első részének
magassága, ülés dőlésszöge)
Lásd „Az ülések beállítása” c. részt, 2-5.
oldal.
•Aktív menetkijelző (kijelzési pozíció,
fényerő, kijelzett információk)
Lásd: Aktív menetkijelző, 4-45. oldal.
VIGYÁZAT
Az ülés helyzetének visszaállítása
közben ne tegye a kezét vagy ujjait az
ülés alsó részének közelébe. Az ülés
helyzetének visszaállítása közben az
ülés önműködően mozog, és a keze
vagy ujjai becsípődhetnek és
megsérülhetnek.
SET (Beállítás) gomb
A vezetési pozíció memóriába
programozásához vagy módosításához
használja az ülés oldalán vagy a kulcson
található gombokat.
MEGJEGYZÉS
•Az egyes üléspozíciók
beprogramozhatók a vezetőülés
szélén levő két memóriagomb
egyikébe, és egy üléspozíció
beprogramozható minden regisztrált
kulcshoz is.
•Ha az autó szervizben volt és
lekapcsolták az akkumulátorról a
kábeleket, a beprogramozott
üléspozíciók elvesznek. Programozza
újra az üléspozíciókat!
Programozás
1. Ellenőrizze, hogy a rögzítőfék be van
húzva.
2.(Automata sebességváltó)
Kapcsolja P állásba a fokozatválasztó
kart.
3. Indítsa el a motort.
4. Állítsa be az ülést és az aktív
menetkijelzőt a kívánt vezetési
pozícióba.
5. Nyomja meg a SET (Beállítás)
gombot, amíg egy hangjelzést nem
hall.
6. A fenti 5. lépés befejezéséhez végezze
el az alábbi beállítások egyikét 5
másodpercen belül:
•Programozás az ülés oldalán
található gombbal
Nyomja meg a beprogramozni kívánt
1-es vagy 2-es gombot, amíg meg
nem szólal a hangjelzés.
•Programozás a kulccsal
Nyomja meg a kulcs
gombját,
amíg meg nem szólal a hangjelzés.
Alapvető biztonsági berendezések
Ülések
*Egyes modelleken.2-9
Page 31 of 782

MEGJEGYZÉS
Ha hármas sípszót hall, az azt jelenti,
hogy a művelet megszakadt.
A vezetési pozíció programozott
helyzetbe állítása
(Az ülés oldalán található gombbal)
1. Ellenőrizze, hogy a rögzítőfék be van
húzva.
2.(Automata sebességváltó)
Kapcsolja P állásba a fokozatválasztó
kart.
3. Indítsa el a motort.
4. A megfelelő programozó gomb (1 vagy
2) megnyomásával hívja elő a kívánt
vezetési pozíciót.
5. Ha befejeződött a vezetési pozíció
beállítása, sípoló hangot fog hallani.
MEGJEGYZÉS
•Ha a vezetési pozíció beállítása nem
lehetséges, csak egy sípoló hang lesz
hallható.
•Az üléspozíció akkor is beállítható,
ha épp nem jár a motor.
•A vezetési pozíció beállítása az
alábbi esetekben megszakad:
•Bármelyik ülésállító gomb
működtetésekor.
•A SET (BEÁLLÍTÁS) gomb
megnyomásakor.
•Az 1-es vagy 2-es programozó
gomb megnyomásakor.
•A kulcs vagy gombjának
megnyomásakor.
•Ha az autó elindul.
•Ha módosítják az aktív
menetkijelző beállításait.
(Valamely programozható gomb
használatával)
1. Nyissa ki az ajtókat az egyik külső
zárógomb vagy a kulcs
gombjának
megnyomásával.
2. Az ülésállítás az ajtózárak kinyitását
követően, a vezetőoldali ajtó kinyitása
után 40 másodperccel kezdődik,
befejeződését pedig sípszó jelzi.
3. Ellenőrizze, hogy a rögzítőfék be van
húzva.
4.(Automata sebességváltó)
Kapcsolja P állásba a fokozatválasztó
kart.
5. Indítsa el a motort.
6. Elindul az aktív menetkijelző
beállítása.
MEGJEGYZÉS
•Ha a vezetési pozíció nem változik,
nem hallható sípoló hang.
•A vezetési pozíció beállítása az
alábbi esetekben megszakad:
•Bármelyik ülésállító gomb
működtetésekor.
•A SET (BEÁLLÍTÁS) gomb
megnyomásakor.
•Az 1-es vagy 2-es programozó
gomb megnyomásakor.
•A kulcs vagy gombjának
megnyomásakor.
•Ha az autó elindul.
•Ha módosítják az aktív
menetkijelző beállításait.
Alapvető biztonsági berendezések
Ülések
2-10
Page 32 of 782

A beprogramozott vezetési pozíciók
törlése
(A kulcson programozott vezetési
pozíciók törlése)
1. Kapcsolja a gyújtást OFF (Ki) állásba.
2. Nyomja meg a SET (Beállítás) gombot
az ülés oldalán, amíg meg nem szólal a
hangjelzés.
3. A sípoló hang megszólalását követően
5 másodpercen belül tartsa nyomva a
kulcs
gombját addig, amíg ismét
sípoló hangot nem hall.
MEGJEGYZÉS
Ha hármas sípszót hall, az azt jelenti,
hogy a művelet megszakadt.
Hátsó ülés
▼▼Osztottan előredönthető üléstámla
A hátsó ülések háttámláinak lehajtásával a
csomagtér megnövelhető.
FIGYELMEZTETÉS
Ne vezesse úgy az autót, hogy az
utasok a lehajtott háttámlákon vagy
a csomagtérben ülnek.
A csomagtérben utast szállítani
veszélyes, mert nem lehet bekötni a
biztonsági öveket, ami hirtelen
fékezés vagy ütközés esetén súlyos
vagy halálos balesethez is vezethet.
Ne engedje a gyerekeket az autóban
játszani, amikor az ülések háttámlái
le vannak hajtva.
A gyerekeket lehajtott háttámlák
mellett az autóban játszani engedni
veszélyes. Ha egy gyerek bemászik a
csomagtérbe és visszahajtják a
háttámlákat, a gyerek bennrekedhet
a csomagtérben, ami akár balesethez
is vezethet.
Ha lehajtott hátsó üléstámlával
közlekedik, rögzítse szorosan a
csomagtérben a rakományt.
A megfelelő rögzítés nélküli
rakomány és poggyász veszélyessé
válhat, mert vészfékezésnél vagy egy
esetleges ütközésnél elmozdulva
akadályt képez a vezetésben, és
balesetet okozhat.
Alapvető biztonsági berendezések
Ülések
2-11