Page 137 of 316

135
Mielőtt kiszállna a gépjárműből,
m indig győződjön meg róla, hogy
a
fokozatválasztó P helyzetben van.
Üzemzavar
Ráadott gyújtásnál a kombinált kijelzőn
ü zenet jelenik meg, amely a sebességváltó
meghibásodását jelzi.
Ebben az esetben a
sebességváltó csökkentett
üzemmódban működik (rögzített 3 -as
fokozat). Ilyenkor a
P-ből R-be és N -ből
R helyzetbe történő kapcsolás során erős
rángatást észlelhet (ez azonban nem károsítja
a
seb
ességváltót).
Ne lépje túl a
100 km/h sebességet (akkor sem,
ha azt a
helyi közlekedési szabályok lehetővé
tennék).
Ellenőriztesse a
PEUGEOT hálózatban vagy
egy szakszervizben.
A sebességváltó megrongálódhat:
-
h
a egyszerre nyomja le a gáz- és
a
fékpedált (a fékezést és a gázadást
kizárólag jobb lábbal végezze),
-
h
a – az akkumulátor lemerülése
esetén – P helyzetből egy másikba
erőlteti a
fokozatválasztó kart. Ha járó motorral huzamosabb ideig áll
egy helyben (pl. forgalmi dugóban stb.),
az üzemanyag-fogyasztás csökkentése
érdekében állítsa a
fokozatválasztó kart
N helyzetbe, és húzza be a rögzítőféket.
Fokozatváltás-jelző
(Motortól függően.)
A rendszer a
legmegfelelőbb sebességi
fokozatra tett javaslattal csökkenteni képes az
üzemanyag-fogyasztást.
Működés
A vezetési helyzettől és a gépjármű
f elszereltségétől függően a rendszer egy (vagy
több) fokozat átugrását javasolhatja. Követheti
ezt az utasítást a
k
öztes fokozatokba kapcsolás
nélkül.
A fokozatváltásra vonatkozó ajánlások csak
tájékoztatásul szolgálnak. Az út jellege, a
forgalom sűrűsége és a
biztonság továbbra is
meghatározó szempontjai az optimális fokozat
megválasztásának. A vezető viseli tehát
a
felelősséget a tekintetben, hogy követi-e
a
rendszer utasításait vagy sem.
A funkciót nem lehet kiiktatni. Automata sebességváltó esetén
a
rendszer csak manuális üzemmódban
a k tív.
Az információ felfelé vagy lefelé
mutató nyíl formájában jelenik
meg a kombinált kijelzőn a javasolt
sebességi fokozat kíséretében.
A rendszer a sebességváltásra vonatkozó
utasításokat a menetkörülményekhez
(lejtő, rakomány stb.) és a vezető
igényeihez (nagyobb teljesítmény,
gyorsítás, fékezés stb.) igazítja.
A rendszer soha nem javasolja:
- e lső fokozat kapcsolását,
- a h átramenetbe kapcsolást.
Stop & Start
Amikor a jármű (piros lámpa, dugó stb. miatt)
m egáll, a Stop & Start rendszer a motort
ideiglenesen készenléti – STOP – üzemmódba
állítja. A motor automatikusan újraindul –
START üzemmód –, amint a
vezető indulni
szeretne.
Az újraindítás azonnali, gyors és csendes.
A kimondottan városi használathoz ter vezett
Stop & Start funkció a
motor leállásának
köszönhetően lehetővé teszi az üzemanyag-
fogyasztás, a károsanyag-kibocsátás
és a
zajszint csökkentését (utóbbit álló
helyzetben).
6
Vezetés
Page 138 of 316

136
A motor STOP üzemmódba
kapcsolása
A kényelmesebb parkolás érdekében
a hátramenetből való elváltást követő
néhány másodpercben a
STOP üzemmód
nem elérhető.
A Stop & Start üzemmód nincs hatással
a
különböző gépjárműfunkciókra, mint
például a
fékezés, a kormányszer vó stb.
Előfordulhat, hogy enyhe fáziskésés
tapasztalható a
motor leállítása és leállása
között.
Soha ne töltsön üzemanyagot a gépjárműbe,
a mikor a motor STOP üzemmódban van.
Feltétlenül állítsa le a
motort.
Különleges esetek: STOP
üzemmód nem elérhető
Ilyenkor ez a visszajelző lámpa pár
m ásodpercig villog, majd kialszik.
A motor START
üzemmódba kapcsolása
Kézi sebességváltó esetén
a kombinált kijelzőn kialszik a Stop
& Start visszajelzés, és a
motor
automatikusan újraindul, amikor
teljesen ütközésig lenyomja
a
t
engelykapcsoló-pedált.
Automata sebességváltó esetén kialszik
a
Stop & Start visszajelzés, és a motor
automatikusan újraindul, amikor:
-
D
vagy M helyzetbe állított fokozatválasztó
mellett felengedi a
fékpedált,
-
f
elengedett fékpedál mellett
a
fokozatválasztót N helyzetből D vagy M
helyzetbe állítja,
-
h
átramenetbe kapcsol.
A STOP üzemmód nem kapcsol be olyan
körülmények között (akkumulátortöltés,
motorhőmérséklet, fékrásegítés, külső
hőmérséklet stb.), amelyek megakadályozzák
a
rendszer felügyeletét. Különösen igaz ez az
alábbi esetekre:
-
a g
épjármű meredek lejtőn/emelkedőn
tartózkodik,
-
a v
ezetőoldali ajtó nyitva van,
-
v
alamelyik oldalsó tolóajtó nyitva van,
-
a v
ezető biztonsági öve ki van kapcsolva,
-
a v
ezető legutóbbi motorindítása óta
a
gépjármű nem haladt gyorsabban
10
km/h-nál,
-
a
z elektromos rögzítőfék be van húzva,
vagy a
behúzása folyamatban van,
-
a
z utastér hőmérsékletének megőrzéséhez
szükség van a
motor működésére, Az ilyen működés teljesen normális. -
az ablakok páramentesítése folyamatban van,- ha a
külső hőmérséklet nagyjából 0 °C alatt
vagy 35 °C felett van.
Ha a gépjármű álló helyzetben van, vagy
s ebessége 3 km/h alá csökken (motortól
függően), ez a
visszajelző lámpa
gyullad ki a
műszer falon, és a motor
automatikusan készenléti módba kapcsol:
- Kézi sebességváltó esetén álló helyzetben üresbe vált, és felengedi
a
t
engelykapcsoló-pedált.
-
A
utomata sebességváltó esetén
ha benyomja a
fékpedált, vagy ha
a
fokozatválasztó kart N helyzetbe állítja. (perc/másodperc vagy óra/perc)
Ha gépjárműve rendelkezik Stop & Start
funkcióval, egy számláló összegzi a menet
közben STOP üzemmódban töltött időt.
A számláló a gyújtás minden bekapcsolásakor
nullázódik.
A Stop & Start számlálója
Vezetés
Page 139 of 316

137
Ilyenkor ez a visszajelző lámpa pár
m ásodpercig villog, majd kialszik.
Kikapcsolás / Bekapcsolás
Gombbal
Audiorendszerrel/érintőképernyővel
A be- és kikapcsolás a gépjármű
k onfigurációs menüjében történik.
Ha a
kikapcsolás STOP üzemmódban
történt, a motor azonnal újraindul.
A funkció a
motor minden egyes
újraindításakor automatikusan bekapcsol. A motorháztető nyitásakor
A motortérben történő beavatkozások
előtt kapcsolja ki a
Stop & Start funkciót,
nehogy a START üzemmód automatikus
bekapcsolása esetén megsérüljön.
Vezetés vízzel elárasztott úton
Üzemzavar
Gépjárműve felszereltségétől függően:
A funkció rendellenes működése
esetén ez a
visszajelzés villog
a
műsz
ercsoporton.
A visszajelzés villog, és hangjelzés
kíséretében megjelenik egy üzenet.
Különleges esetek:
A START üzemmód
automatikus aktiválódása
A START üzemmód olyan körülmények
között (akkumulátortöltés, motorhőmérséklet,
fékrásegítés, külső hőmérséklet stb.), amelyek
lehetővé teszik a
rendszer vagy a gépjármű
felügyeletét, automatikusan bekapcsol.
Különösen igaz ez az alábbi esetekre:
-
k
inyitja a vezetőoldali ajtót,
-
k
inyitja valamelyik oldalsó tolóajtót,
-
a v
ezető kicsatolja a biztonsági övét,
-
a g
épjármű sebessége meghaladja
a
3 km/h sebességet (motortól függően)
Az ilyen működés teljesen normális. F
A r
endszer ki- vagy visszakapcsolásához
nyomja meg ezt a
gombot.
A rendszer kikapcsolásakor világítani kezd
a
j
elzőlámpa.Vízzel elöntött útszakaszon történő
átkelés előtt ajánlott kikapcsolni a
Stop
and Start rendszert.
A vezetéssel kapcsolatos tanácsokról
(pl. vízzel elárasztott úton) bővebben lásd
a
megfelelő részt.
6
Vezetés
Page 140 of 316

138
Ellenőriztesse a hibát egy PEUGEOT
m árkakereskedésben vagy egy
szakszervizben.
STOP üzemmódban fellépő meghibásodás
esetén a
gépjármű lefulladhat.
Ebben az esetben a
kombinált kijelző összes
visszajelzője világítani kezd.
Egyes kiviteleknél egy megjelenő üzenet
figyelmeztetheti, hogy kapcsolja a
váltókart N
helyzetbe, és nyomja be a
fékpedált.
Állítsa le a
gépjárművet, vegye le a gyújtást,
majd indítsa be újra a
motort.
Speed Limit recognition
and recommendation
Ez a funkció egy vezetéstámogató
s zolgáltatás, és soha nem pótolhatja
a
körültekintő vezetői magatartást.
A tényleges útjelző táblák mindig
elsőbbséget élveznek a
rendszer által
javasoltakkal szemben.
A jelzőtábláknak meg kell felelniük
a
bécsi közúti közlekedési egyezmény
előírásainak.
A rendszer a
legnagyobb megengedett
sebességet jeleníti meg a
kombinált kijelzőn,
az adott országban ér vényes sebességhatárok
figyelembevételével, a következőtől kezdve: -
A k
amera által érzékelt sebességkorlátozó
táblák.
-
A
sebességkorlátozás részletei a
n
avigációs
rendszerből.
A navigációs rendszerből származó
sebességkorlátozási információk
pontossága érdekében rendszeresen
frissíteni kell a térképadatbázist.
-
A k
amera által érzékelt közlekedési táblák
(például beérkezés lakott területre). Észlelt közúti
jelzés
Javasolt sebesség
(számított)
Lakott terület
kezdete
Példa:
PEUGEOT Connect Nav
rendszer nélkül
30
mér föld vagy 50 km/h
(a kombinált kijelzőn
beállított mértékegységtől
függően)
PEUGEOT Connect Nav
rendszerrel
Az adott országban
érvényes sebességhatár
kijelzése.
Behajtás
kereszteződésbe
Példa:PEUGEOT Connect Nav
rendszer nélkül
10
mér föld vagy 20 km/h
(a kombinált kijelzőn
beállított mértékegységtől
függően)
PEUGEOT Connect Nav
rendszerrel
Az adott országban
érvényes sebességhatár
kijelzése.
Vezetés
Page 141 of 316

139
- A kamera által érzékelt közúti jelzőtáblák (például sebességkorlátozás vontatás közben).Sebességkorlátozó táblák észlelve A sebességkorlátozó táblához
kapcsolódó sebesség kijelzése
Sebességkorlátozás esős időben
Példák: Ha az ablaktörlő-kapcsoló „szakaszos
törlés” vagy „automata törlés” pozícióban
van (az esőérzékelő be van kapcsolva):
110
km/h (például)
Sebességkorlátozás vontatás esetén Ha jóváhagyott vonószem van felszerelve
a
gépjárműre:
90
km/h (például)
Egy adott távolságra vonatkozó
sebességkorlátozás
Példa: 70
km/h (például)
A 3.5 tonnát meg nem haladó megengedett
ös sztömegű vagy megengedett guruló össztömegű
járművekre vonatkozó sebességkorlátozás90 km/h (például)
S
ebességkorlátozás havas időben
Példa: Ha a
külső hőmérséklet 3 °C alá csökkent:
30
km/h (például)
„hópehely” szimbólummal
Adott időszakokra vonatkozó
sebességkorlátozás
Példa: 30
km/h (például)
„óra” szimbólummal
A sebességkorlátozás mértékegysége
(km/h vagy mph) attól az országtól függ,
amelyben közlekedik.
A maximálisan megengedett sebesség
betartásakor ezt az értéket kell figyelembe
venni.
A rendszer megfelelő működése érdekében
fontos, hogy amikor másik országba lép, a
kombinált kijelzőn kijelzett sebességkorlát
mértékegysége megfeleljen az adott
országban használatos mértékegységnek.
Az automatikus táblafelismerő rendszer
vezetéstámogató funkció, mely nem
mindig pontosan tünteti fel az aktuális
sebességhatárt.
Az út menti sebességhatároló táblák
ebben a
tekintetben mindig elsőbbséget
élveznek.
A rendszerek soha nem pótolhatják
a
körültekintő, éber vezetői magatartást.
A vezetőnek be kell tartania a
KRESZ-
szabályokat, és a
gépjármű sebességét
a
mindenkori időjárási viszonyokhoz és
a
forgalmi helyzethez kell igazítania.
Előfordulhat, hogy a
rendszer nem
jelez sebességkorlátozást, ha egy
előre meghatározott távon nem érzékel
jelzőtáblát.
A rendszert a
bécsi közúti közlekedési
egyezményben előírtaknak megfelelő
jelzőtáblák felismerésére tervezték.
6
Vezetés
Page 142 of 316

140
A rendszer zavartalan működése
érdekében rendszeresen tisztítsa
a kamera optikáját.
A szélvédő belső felülete is párásodhat
a
kamera körül. Párás és hideg időben
rendszeresen páramentesítse a
szélvédőt.
A speciális sebességkorlátok (pl. a
kamionokra vonatkozók) nem jelennek
meg.
A személyautókra vonatkozó
sebességkorlátozó táblák mellett
elhaladva a
kombinált kijelzőn kijelzett
sebességkorlát mindig frissül.
Bekapcsolás/kikapcsolás
Gyári beállításként a rendszer minden
g yújtásráadáskor bekapcsol.
Kijelzés a k ombinált kijelzőn
1.Érzékelt sebességkorlátozás kijelzés.
vagy
2. Sebességkorlátozás feloldásának jelzése.
A rendszer be van kapcsolva, de nem érzékel
sebességkorlátozásra vonatkozó információt.
Sebességkorlátozásra vonatkozó információ
érzékelésekor a
rendszer kijelzi az adott
ér téket.
A bekapcsolás és a
kikapcsolás
a
gépjármű konfigurációs
menüjében történik.
Működési korlátok
A megengedett legnagyobb sebességre
vonatkozó szabályozás országonként eltérő.
A rendszer a
következő helyzetekben nem
veszi figyelembe a
megengedett sebességre
vonatkozó korlátozásokat:
-
l
égköri szennyezés,
-
vontatáskor,
-
s
zükségpótkerékkel vagy hólánccal való
közlekedés,
-
i
deiglenes gumiabroncs-javító készlettel
megjavított kerék,
-
f
iatal autóvezetők stb.
Ha a
gépjármű sebessége egy adott javasolt
maximális sebességértéket az első alkalommal
több mint 5 km/h ér tékkel meghalad (például:
95 km/h), a sebességérték 10 másodpercen
keresztül villog.
A rendszer működésében zavar léphet fel, vagy
le is állhat a
következő esetekben:
-
r
ossz látási viszonyok (gyengén
megvilágított úttest, heves esőzés, havazás,
köd),
-
a s
zélvédő kamera előtti része piszkos,
párás, jeges, havas, sérült vagy matrica
takarja,
-
a
kamera meghibásodása,
Vezetés
Page 143 of 316

141
- elavult vagy hibás térképadatbázis,
- m ás gépjárművek, fák, hó által eltakart
jelzőtáblák,
-
n
em szabályos, sérült vagy deformálódott
sebességhatároló táblák.
Javaslat
További tudnivalókat olvashat
a sebességkorlátozó , a
sebességszabályozó és az adaptív
sebességszabályozó rendszerről
a
megfelelő részben.
Kormányon elhelyezett kapcsolók
1.Sebességhatároló vagy -szabályozó üzemmód kiválasztása.
2. Utazósebesség tárolása.
Megjelenítés a kombinált kijelzőn
3.Sebességkorlátozás kijelzése.
4. Lehetőség a
seb
esség tárolására.
5. Aktuális sebességbeállítás.
Sebesség tárolásaA Speed Limit recognition and
recommendation mellett a
kijelzőn látható
sebességérték beállítható a
sebességkorlátozó
vagy -szabályozó berendezésen a
berendezés
kapcsolójához tartozó tárológomb
használatával.
F
K
apcsolja be a sebességhatároló/-
szabályozó rendszert.
A sebességhatároló/-szabályozó információk
kijelzésre kerülnek.
Sebességkorlátozó tábla érzékelésekor
a
rendszer kijelzi az értéket, és néhány
Ha az okostelefonos alkalmazást a
Mirror
Screen funkción keresztül használja,
lehetséges, hogy a
r
endszer ideiglenesen
elrejti a tábla kijelzését. A tábla újból
megjelenik, ha egy újabb tábla mellett
halad el. másodpercig villog a MEM
felirat, így javasolva
annak utazósebességként való mentését.
Ha a beállított és a Speed Limit
recognition and recommendation által
megjelenített sebességérték közötti
különbség kevesebb, mint 10 km/h, a
MEM felirat nem jelenik meg.
Az útviszonyoktól függően különböző
sebességértékek jelenhetnek meg.
F
A j
avasolt sebesség beprogramozásához
nyomja meg egyszer a 2
-es gombot.
Megjelenik egy üzenet, amely felszólítja
a kérés megerősítésére.
F
A b
eprogramozott új sebesség
megerősítéséhez és mentéséhez nyomja
meg újra a 2
-es gombot.
Egy bizonyos idő elteltével visszatér a normál
kijelzés.
Extended Traffic Sign
Recognition
Ez a kiegészítő rendszer a szélvédő tetejére
s zerelt kamera használatával felismeri
a
közlekedési táblákat, és megjeleníti őket
a
kombinált kijelzőn.
6
Vezetés
Page 144 of 316

142
Sebességhatároló
Ez a rendszer megakadályozza
a vezető által beprogramozott
haladási sebesség túllépését.
A sebességhatároló bekapcsolása kézzel
történik.
A beprogramozható minimális sebesség
30
km/h.
A beprogramozott sebességértéket a
gyújtás
levételekor a
rendszer tárolja.
A sebességhatároló berendezés egy vezetéstámogató
rendszer, amelynek használata semmilyen körülmények
között sem mentesíti a vezetőt a sebességkorlátozások
betartása és a
kellő odafigyelés kötelezettsége alól.
Ez a funkció egy vezetéstámogató
s zolgáltatás, és soha nem pótolhatja
a
körültekintő vezetői magatartást.
A tényleges útjelző táblák mindig
elsőbbséget élveznek a
rendszer által
megjelenítettekkel szemben.
A jelzőtábláknak meg kell felelniük
a
bécsi közúti közlekedési egyezmény
előírásainak.
Egyirányú utca: ha rossz irányból hajt be egy
egyirányú utcába, egy figyelmeztetés jelenik
meg a
kombinált kijelzőn a tábla jelével együtt
(felkéri a sofőrt, hogy ellenőrizze a helyes
haladási irányt).
Egyéb táblák: ha megközelíti ezeket a táblákat,
a tábla jelzése megjelenik a kombinált kijelzőn.
Kormányon elhelyezett kapcsolók
1.
A sebességhatároló üzemmód kiválasztása
2. A beállított érték csökkentése.
3. A beállított érték növelése.
4.
A sebességhatárolás bekapcsolása / szüneteltetése
5.Modellváltozattól függően:
Megjeleníti a sebesség küszöbértékeket
a
m
emóriában a
p
rogramozható sebességkorlátozóval
vagy
A Speed Limit recognition and recommendation által
javasolt sebesség használata.
6. Beprogramozott követési távolság kijelzése
és korrekciója. A sebességbeállítások tárolásáról
és a Speed Limit recognition and
recommendation rendszerről további
tudnivalókat a megfelelő részekben olvashat.
Kijelzés a k
ombinált kijelzőn
6.A sebességkorlátozó üzemmód kijelzése.
7. A sebességhatároló be- / kikapcsolt
állapotának kijelzése.
Vezetés