Page 137 of 190

FIGYELMEZTETÉS
115)A vontatás megkezdése előtt fordítsuk
az indítókulcsot MAR állásba, majd STOP
állásba, de ne húzzuk ki. Kihúzott
indítókulcs esetén a kormányzár az első
mozdulatra automatikusan reteszeli a
kormánykereket, és a gépkocsi
irányíthatatlanná válik. Ellenőrizzük továbbá,
hogy a sebességváltó üres (N) állásban
legyen
116)Vegyük figyelembe, hogy a vontatott
gépkocsiban a fékrendszer rásegítése nem
működik; ennek következtében a fékezés
során a megszokottnál nagyobb erőt kell
kifejteni. Ne használjunk rugalmas kötelet a
vontatáshoz, kerüljük a rángatást.
Ügyeljünk arra, hogy a vontatás során a
vontatószem ne okozzon sérülést a jármű
érintkező elemeiben. Vontatás során
szigorúan tartsuk be a vonószerkezetre és
a vontatásra vonatkozó közlekedési
szabályokat. Ne indítsuk be a vontatott
gépkocsi motorját a vontatás során. A
vontatószem felcsavarása előtt gondosan
tisztítsuk meg a menetes részeket. A
vontatás előtt győződjünk meg arról, hogy
a vontatószem teljesen fel van csavarva a
helyére.117)A vonóhorgot kizárólag
szükséghelyzetben és sík útfelületen
szabad használni. Rövid távokra
megengedett a vontatás az erre szolgáló, a
közlekedési szabályok szerint engedélyezett
szerkezettel (merev vonórúddal), ha a jármű
mozgatása sima útfelületen abból a célból
történik, hogy vontatáshoz vagy
autómentővel szállításhoz előkészítsük. A
vontatószemet NEM SZABAD a sík
útfelületen kívüli mentési műveletekhez
vagy akadályok jelenléte esetén és/vagy
sodronnyal vagy egyéb nem merev
eszközzel történő vontatási műveletekhez
használni. A fenti körülményeket betartva, a
vontatásnak úgy kell történnie, hogy a két
járműnek (a vontatottnak és a vontatónak)
amennyire csak lehetséges, egy vonalban
kell lennie.
134
SZÜKSÉG ESETÉN
Page 138 of 190
TISZTÍTÁS ÉS KARBANTARTÁS
A megfelelő karbantartás hosszú időn át
biztosítja a gépkocsi teljesítményének
megtartását, az alacsony üzemeltetési
költségek fenntartását és biztonsági
jellemzőinek megőrzését.
Ebben a fejezetben megtudhatjuk,
miként kell eljárni.TERVSZERŰ KARBANTARTÁS . . .136
TERVSZERŰ KARBANTARTÁS
MŰVELETEI................137
IDŐSZAKOS ELLENŐRZÉSEK. . . .140
A JÁRMŰ NEHÉZ ÜZEMI
KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTTI
HASZNÁLATA..............140
FOLYADÉKSZINTEK
ELLENŐRZÉSE.............141
LEVEGŐSZŰRŐ.............147
AKKUMULÁTOR.............147
KEREKEK ÉS GUMIABRONCSOK .149
.......................150
KAROSSZÉRIA.............152
UTASTÉR.................153
135
Page 139 of 190

TERVSZERŰ
KARBANTARTÁS
A megfelelő karbantartás biztosítja,
hogy a gépkocsi éveken keresztül
megbízható és kitűnő műszaki
állapotban maradjon.
Ennek érdekében az Alfa Romeo
20 000 kilométerenként elvégzendő
ellenőrzési és karbantartási műveleteket
ír elő.
Az első 20 000 kilométeres
karbantartás előtti időszakban és a
későbbiek során, az előírt
karbantartások között mindenesetre
kellő figyelmet szükséges fordítani a
Karbantartási tervben leírt rutinszerű
ellenőrzésekre (pl. a különféle
folyadékszintek ellenőrzése és szükség
szerinti feltöltése, a gumiabroncsok
légnyomásának rendszeres ellenőrzése
stb.).
A Tervszerű karbantartás műveleteit a
kijelölt Alfa Romeo teljes márkaszerviz
hálózata előre meghatározott
időközönként végzi el. Ha az
átvizsgálás során, a karbantartásra
előírt műveleteken túl esetleges további
hibák kerülnek megállapításra, ezek
kijavítására csak a gépkocsi
tulajdonosának beleegyezése esetén
kerül sor.FIGYELMEZTETÉSEK
2000 km-rel a tervszerű karbantartás
esedékessége előtt afigyelmeztető
lámpa felgyulladásával együtt
megjelenik a kijelzőn egy üzenet.
A Gyártó előírja a Karbantartási terv
szerinti átvizsgálási és karbantartási
műveletek elvégeztetését. Ezek
elmulasztása a garancia megszűnését
eredményezheti.
Ajánlatos, hogy a használat közben
esetleg jelentkező, kisebb hibák
kijavíttatásával ne várjunk a következő
átvizsgálásig, hanem lépjünk
kapcsolatba a legközelebbi kijelölt Alfa
Romeo márkaszervizzel.
136
TISZTÍTÁS ÉS KARBANTARTÁS
Page 140 of 190

TERVSZERŰ KARBANTARTÁS MŰVELETEI
1750 Turbo Benzina változatok
Ezer kilométer 20 40 60 80 100 120
Hónapok 12 24 36 48 60 72
Az akkumulátor töltöttségi állapotának ellenőrzése és esetleges
feltöltése●●●●●●
Gumiabroncsok állapotának/kopásának ellenőrzése és légnyomás
beállítása●●●●●●
Világítóberendezés (fényszórók, irányjelzők, vészvillogó,
csomagtér-világítás, utastér-világítás, tárolórekesz-világítás,
műszercsoport figyelmeztető lámpák stb.) beállításának és
működésének ellenőrzése.
●●●●●●
Gépkocsi rögzítéseinek ellenőrzése●●●
Mechanikus egységek rögzítéseinek ellenőrzése●●●●●●
Ablakmosó és -törlő berendezés működésének ellenőrzése és a
fúvókák esetleges állítása●●●●●●
Szélvédőtörlő-lapát állapotának és helyzetének ellenőrzése●●●●●●
Csomagtérajtó zár tisztaságának ellenőrzése, tisztítása és a
szerkezet zsírzása●●●●●●
A következők állapotának és épségének szemrevételezéssel
történő ellenőrzése: kocsiszekrény külső része, szénszálas
monocoque karosszéria, légterelők, merev és flexibilis
csővezetékek (kipufogó, üzemanyag-ellátó és fék), gumi
alkatrészek (védőharmonikák, féltengely védőharmonikák, tömlők,
perselyek stb.)
●●●●●●
137
Page 141 of 190

Ezer kilométer 20 40 60 80 100 120
Hónapok 12 24 36 48 60 72
Első fékbetétek és féktárcsák állapotának, kopásának és a
kopásjelző berendezés működésének ellenőrzése●●●●●●
Hátsó fékbetétek és féktárcsák állapotának, kopásának és a
kopásjelző berendezés működésének ellenőrzése●●●●●●
Folyadékszintek ellenőrzése és szükség szerinti feltöltése (motor
hűtőfolyadék, fékfolyadék, ablakmosó folyadék stb.)●●●●●●
Kiegészítő berendezéseket meghajtó szíj(ak) állapotának
szemrevételezéses ellenőrzése●
Vezérműszíj állapotának ellenőrzése●
Kézifékkar munkaútjának ellenőrzése és szükség szerinti beállítása
(vagy 12 hónaponként)●●●●●●
Az üzemanyag-ellátó/motorvezérlő és sebességváltó vezérlő
rendszerek működésének és a motorban levő kenőolaj
elhasználódásának ellenőrzése diagnosztikai csatlakozón
keresztül
●●●●●●
Dupla tengelykapcsolós automata sebességváltót működtető
olajszint ellenőrzése és szükség szerinti feltöltése●
Gyújtógyertyák cseréje (#)●●
Kiegészítő berendezéseket meghajtó szíj(ak) cseréje●
(#) A megfelelő működés és a motort érő komoly károsodások elkerülése érdekében alapvető fontosságú: kizárólag a speciálisan ezekhez a motorhoz ellenőrzött és
jóváhagyott típusú és gyártmányú gyújtógyertyák használata (lásd a „Műszaki adatok” fejezet „Motor” című részben leírtakat); a Tervszerű karbantartási
műveletekben megadott gyújtógyertya-csere intervallum szigorú betartása; a gyújtógyertyák cseréje érdekében lépjünk kapcsolatba egy kijelöltAlfa Romeo
márkaszervizzel.
138
TISZTÍTÁS ÉS KARBANTARTÁS
Page 142 of 190
Ezer kilométer 20 40 60 80 100 120
Hónapok 12 24 36 48 60 72
Vezérműszíj cseréje (*)●
Levegőszűrő betét cseréje●●●●●●
Motorolaj és olajszűrő cseréje (**)
Fékfolyadék cseréje (vagy 24 hónaponként)
●●●
(*) Nehéz üzemi körülmények esetén (hideg éghajlat, városi közlekedés, gyakori alapjárat) a vezérműszíjat négyévenként ki kell cserélni, vagy ötévenként
mindenképpen ki kell cserélni.
(**) A motorolaj és az olajszűrő cseréjének tényleges időköze a jármű használati feltételétől függ, és a figyelmeztető lámpa felgyulladása vagy a kijelzőn megjelenő
vonatkozó üzenet (egyes változatoknál) esetén, vagy 12 hónaponként mindenképpen el kell végezni a cserét.
139
Page 143 of 190

IDŐSZAKOS
ELLENŐRZÉSEK
1000 kilométerenként vagy minden
hosszabb út előtt végezzük el az
alábbiak ellenőrzését és szükség szerint
a feltöltését:
motor hűtőfolyadék szint;
fékfolyadék;
szélvédőmosó folyadék;
a gumiabroncsok légnyomása és
állapota;
a világítóberendezések működése
(fényszórók, irányjelzők, elakadásjelző
stb.);
szélvédőtörlő és -mosó berendezés
működése és a lapát elhelyezkedése/
elhasználódása.
3000 kilométerenként végezzük el az
alábbiak ellenőrzését és szükség szerint
a feltöltését: motorolaj szint.
A JÁRMŰ NEHÉZ
ÜZEMI
KÖRÜLMÉNYEK
KÖZÖTTI
HASZNÁLATA
Abban az esetben, ha a gépkocsit
túlnyomórészt az alábbi körülmények
között használjuk:
a gépkocsi nehéz üzemi
körülmények közötti használatakor, pl.
versenypályán történő használat
esetén;
poros utakon;
gyakran ismétlődő,7-8kilométernél
rövidebb utakon, 0 °C alatti
hőmérséklet esetén;
gyakori várakozások üresjárati
üzemben, vagy tartós üzemeltetés kis
sebességgel, vagy hosszabb idejű
üzemszünetek esetén;
az alábbi műveleteket a karbantartási
tervben megadott intervallumoknál
gyakrabban kell elvégezni:
első és hátsó tárcsafék-betétek
állapotának és kopásának ellenőrzése
csomagtérajtó zár tisztaságának
ellenőrzése, tisztítása és a szerkezet
zsírzása;
a következők állapotának
szemrevételezéssel történő ellenőrzése:
kocsiszekrény és fenéklemez
védőrétegek, merev és flexibilis
csővezetékek (kipufogó,
üzemanyag-ellátó és fék), gumi
alkatrészek (védőharmonikák, tömlők,
perselyek stb.);
akkumulátor töltöttségi állapotának
és az elektrolit szintjének ellenőrzése;
különféle meghajtószíjak állapotának
szemrevételezéses ellenőrzése;
motorolaj és olajszűrő ellenőrzése és
szükség szerinti cseréje;
levegőszűrő ellenőrzése és szükség
szerinti cseréje.
A gépkocsit közúti forgalomban való
közlekedésre tervezték és gyártották,
ezért versenypályán történő használata
alkalmanként lehetséges.
140
TISZTÍTÁS ÉS KARBANTARTÁS
Page 144 of 190
FOLYADÉKSZINTEK ELLENŐRZÉSE
A betöltőnyílás sapka B, a motorolajszint ellenőrző pálca A és a motor hűtőfolyadék-tartály C a hátsó ajtó felemelésével érhető
el (az eljárás ismertetését lásd az „Ismerkedés a gépkocsival” című fejezet „Csomagtér / motorháztető” részében).
(121. ábra)A0L0152
141
21)
118) 119) 120)