Page 57 of 207

FIGYELMEZTETÉS
44) Ügyeljünk arra, hogy az utólag
felszerelt légterelők és nem gyári
könnyűfém keréktárcsák
ronthatják a fékek hűtését, ezért
azok hatásossága különösen
hirtelen és ismétlődő, tartós
fékezések során vagy hosszú
lejtőkön gyengülhet. Győződjünk
meg arról, hogy semmi ne legyen
a pedálok útjában (szőnyeg stb.).
PARKOLÁS-
(egyes változatoknál/piacokon)
A gépkocsi hátsó lökhárítójába épített
parkolás-érzékelők ábra 53 észlelik
a jármű hátsó része körüli akadályokat,
és szaggatott hangjelzéssel informálják
azokról a gépkocsi vezetőjét.
BEKAPCSOLÁS/
KIKAPCSOLÁS
Az érzékelők hátrameneti
sebességfokozatba kapcsoláskor
automatikusan aktiválódnak. A
hangjelzések gyakorisága egyre
növekszik, ahogy a gépkocsi és az
akadály közötti távolság csökken.FIGYELMEZTETŐ
HANGJELZÉS
Hátrameneti sebességfokozatba
kapcsoláskor és hátsó akadály
jelenlétében a rendszer az akadály és a
lökhárító közötti távolság
függvényében, szaggatott hangjelzéssel
tájékoztatja a vezetőt.
A hangjelzés gyakoriságának változása:
❒a jármű és az akadály közötti
távolság csökkenésével a
hangjelzések gyakorisága növekszik,
egészen addig, amíg folyamatos
hangjelzés szólal meg, amikor a
távolság kb. 30 cm-nél kisebb;
❒az akadálytól való távolság
növekedésével a hangjelzések
gyakorisága csökken, egészen a
jelzés teljes megszűnéséig;
❒a hangjelzés állandó marad, ha a
gépkocsi és az akadály közötti
távolság nem változik; amennyiben
ez a helyzet az oldalsó érzékelőknél
következik be, a jel kb. 3 másodperc
múlva megszakad azért, hogy
például fal melletti tolatás során
elkerülhető legyen az állandó
hangjelzés.
Ha az érzékelők egynél több akadályt
észlelnek, a hangjelzés a legközelebbi
tárgy távolságáról tájékoztat.
53A0L0043
53
ÉRZÉKELŐK
Page 58 of 207

JELZÉSEK A KIJELZŐN
(egyes változatoknál/piacokon)
Az érzékelők aktiválásakor a kijelzőn az
ábrán (ábra 54) látható képernyő jelenik
meg.
Az akadályok jelenléte és távolságának
változása a hangjelzés mellett a
műszercsoport kijelzőjén is követhető.
A rendszer az észlelt akadályt az
akadálytól való távolság és annak a
gépkocsihoz viszonyított helyzetétől
függően egy ív egy vagy több
pozícióban történő megjelenítésével
jelzi.
Ha az észlelt akadály a hátsó középső
területen található, a kijelző a hátsó
középső terület összes ívét megjeleníti
az akadály helyzetének megfelelő ívig.A kijelzés hasonlóan történik a hátsó
terület jobb vagy bal oldalán található
akadályok esetén.
Az akadály helyzetének megfelelő ív
villogva jelenik meg.
A kijelzőn megjelenő szín a távolságtól
és az akadály helyzetétől függ.
A jármű akkor van közel az akadályhoz,
amikor a kijelzőn csak egy fix ív jelenik
meg, és folyamatos hangjelzés hallható.
Több akadály esetén a jelzések a
legközelebbi tárgy távolságáról
tájékoztatnak.
ÜZEMZAVAROK JELZÉSE
A parkolás-érzékelők esetleges
meghibásodását a hátramenet
kapcsolásakor a műszercsoport
figyelmeztető lámpájának
felgyulladása és a kijelzőn az erre
vonatkozó üzenet megjelenése jelzi
(lásd a „Figyelmeztető lámpák és
üzenetek” című fejezetet).
ÁLTALÁNOS
FIGYELMEZTETÉSEK
45)
4)
A gépkocsival való parkoláskor
fordítsunk különös figyelmet az olyan
akadályokra, amelyek az érzékelők
felett vagy alatt helyezkednek el.Bizonyos körülmények között
előfordulhat, hogy egyes tárgyak olyan
közel vannak a gépkocsihoz, hogy
az érzékelők nem érzékelik azokat, így
a gépkocsi vagy a tárgyak sérülését
okozhatjuk.
Egyes körülmények befolyásolhatják a
parkolást segítő rendszer működését:
❒ha az érzékelők felületét jég, hó,
sár vagy többszörös festékréteg
borítja, csökkenhet a parkolás-
érzékelő érzékenysége és ebből
következően az egész rendszer
hatékonysága;
❒az érzékelők egyes mechanikai
visszaverődések (például: jármű
mosása, eső erős széllel, jégeső)
miatt nem létező akadályt is
jelezhetnek („visszhang zavar”);
❒ultrahangot is kibocsátó
hangforrások (pl. tehergépkocsi
légfék vagy légkalapács) közelében
az érzékelő által küldött jelek
megváltozhatnak;
54A0L0044
54
ISMERKEDÉS A GÉPKOCSIVAL
Page 59 of 207

❒a parkolást segítő rendszer
hatékonyságát az érzékelők pozíciója
is befolyásolhatja, például a jármű
futómű beállításának megváltozása (a
felfüggesztés alkatrészeinek
elhasználódása miatt) vagy a
gumiabroncsok cseréje, a jármű
túlterhelése, speciális, tuning
beállítások következtében olyan
állapot jöhet létre, ami miatt a jármű
alacsonyabb helyzetbe kerül.
FIGYELMEZTETÉS
45) A parkolási és egyéb veszélyes
manőverek esetén a felelősség
mindig a gépkocsivezetőt terheli.
Az ilyen manőverek végrehajtása
során mindig győződjünk meg
arról, hogy személyek (főleg
gyermekek) vagy állatok
nincsenek a manőver területén. A
parkolás-érzékelők a vezető
számára csupán hasznos
segítségnek tekintendők, ezért
még kis sebesség mellett is,
mindig a legnagyobb
körültekintéssel kell az ilyen
veszélyes manővereket végezni.
FIGYELMEZTETÉS
4) A parkolást segítő rendszer
megfelelő működése érdekében
elengedhetetlen, hogy az
érzékelők mindig tiszták, sártól,
portól, hótól, jégtől mentesek
legyenek. Az érzékelők
tisztításakor feltétlenül ügyeljünk
arra, hogy meg ne sértsük vagy
karcoljuk meg azokat; ennek
érdekében tehát ne használjunk
száraz, kemény, durva
textildarabot. Az érzékelőket
mindig tiszta, esetleg
autósamponos vízzel mossuk le.
Autómosóban a nagynyomású
vízzel vagy gőzzel való tisztításkor
csak röviden mossuk az
érzékelőket, és a fúvókát legalább
10 cm távolságra tartsuk. Továbbá
ne ragasszunk matricákat az
érzékelőkre.
T.P.M.S. RENDSZER
(Tyre Pressure
Monitoring System)
(egyes változatoknál/piacokon)
ISMERTETÉS
A gumiabroncs légnyomás ellenőrző
rendszer (TPMS) a gépkocsi számára
előírt, hidegen mérhető légnyomás
alapján jelzi a vezetőnek a
gumiabroncsok esetlegesen alacsony
légnyomását.
A gumiabroncsok légnyomása a
hőmérséklet hatására is változik, ez azt
jelenti, hogy a külső hőmérséklet
csökkenésekor a gumiabroncsok
légnyomása is csökken.
A gumiabroncsok légnyomását mindig
a gumiabroncsok hideg állapotában
mért értékek alapján kell beállítani.
Hidegen mérhető gumiabroncs
légnyomáson a gumiabroncsok azon
légnyomását értjük, amelyet a gépkocsi
leállását követő legalább három óra
eltelte után, vagy három órás szünetet
követően 1,6 km-nél rövidebb út
megtétele után mérünk.
A gumiabroncsok hidegen mérhető
légnyomása nem haladhatja meg a
gumiabroncs oldalfalán feltüntetett
maximális nyomásértéket.
55
Page 60 of 207

A gumiabroncsok légnyomása a
gépkocsi vezetése során is emelkedik:
ez egy normális jelenség, és nem
szükséges semmilyen nyomásbeállítás.
A TPMS rendszer addig jelzi a
vezetőnek a gumiabroncs alacsony
légnyomását, amíg az meg nem szűnik;
a jelzés addig folytatódik, amíg a
nyomás eléri vagy meghaladja a hideg
állapotban mért előírt légnyomás
értékét. Amikor a gumiabroncsok
alacsony légnyomására figyelmeztető
lámpa
felgyullad, a légnyomást a
hideg állapotban mért előírt értékre kell
visszaállítani. A rendszer automatikus
frissítése után a gumiabroncsok
alacsony légnyomására figyelmeztető
lámpa kialszik. Szükség lehet a
gépkocsi kb. 20 percig tartó, 20
km/h-nál nagyobb sebességgel történő
vezetésére, hogy a TPMS ezt az
információt megkapja.
MEGJEGYZÉS
❒A TPMS rendszer nem helyettesíti a
gumiabroncsok ápolásához
szükséges normál karbantartási
eljárást; továbbá nem szolgál egy
gumiabroncs esetleges
rendellenességének jelzésére sem.❒A TPMS rendszer tehát nem
használható nyomásmérőként a
gumiabroncsok légnyomásának
beállítása során.
❒Alacsony légnyomású
gumiabroncsokkal történő vezetés a
gumiabroncsok felmelegedését és
azok meghibásodását okozhatja.
A gumiabroncsok alacsony
légnyomása növeli az üzemanyag-
fogyasztást és csökkenti a futófelület
élettartamát, továbbá befolyásolhatja
a gépkocsi vezethetőségét és
fékezési képességét.
❒A TPMS nem helyettesíti a
gumiabroncsok megfelelő
karbantartását. A vezető feladata,
hogy egy megfelelő nyomásmérő
segítségével fenntartsa a
gumiabroncsok helyes
légnyomásszintjét, még akkor is,
amikor a légnyomás nem süllyedt
még olyan szintre, amely előidézné a
gumiabroncsok légnyomására
figyelmeztető lámpa felgyulladását.
❒A TPMS rendszer jelzi a vezetőnek a
gumiabroncsok esetleges alacsony
légnyomását, ha ez bármilyen okból,
ideértve az alacsony hőmérséklet
hatásait és a gumiabroncs normál
nyomáscsökkenését, az alacsony
nyomás határértéke alá süllyed.❒Az évszakok hőmérsékletváltozásai is
befolyásolják a gumiabroncsok
légnyomását.
A TPMS a gumiabroncsok
légnyomásértékének állandó
ellenőrzése érdekében vezeték nélküli
berendezéseket használ a
keréktárcsákra szerelt elektronikus
érzékelőkkel való kapcsolattartáshoz. A
szelepszár részeként az egyes
kerekekre szerelt érzékelők különféle, a
gumiabroncsokra vonatkozó
információkat továbbítanak a
vevőegységhez a nyomás kiszámítása
érdekében.
FIGYELMEZTETÉS Különösen fontos
mind a négy gumiabroncs megfelelő
nyomásának rendszeres ellenőrzése és
fenntartása.
Gumiabroncs légnyomás
ellenőrző rendszer
alacsony nyomásra
figyelmeztetései
46) 47) 48) 49) 50) 51) 52) 53) 54)
Egy vagy több leeresztett gumiabroncs
esetén a rendszer a
figyelmeztető
lámpa műszercsoportban történő
felgyújtásával és a kijelzőn megjelenő
üzenetekkel tájékoztatja a vezetőt.
56
ISMERKEDÉS A GÉPKOCSIVAL
Page 61 of 207

Ilyen esetben minél előbb álljunk meg,
ellenőrizzük a gumiabroncs
légnyomását, és fújjuk fel azt a hidegen
előírt nyomásértékre. A rendszer
automatikusan frissíti magát, és miután
megkapta a gumiabroncsok nyomására
vonatkozó frissítést, a gumiabroncsok
légnyomását ellenőrző lámpa kialszik.
Ennek az információnak a
megérkezéséhez szükség lehet a
gépkocsi kb. 20 percig tartó, 20
km/h-nál nagyobb sebességgel történő
vezetésére.A TPMS rendszer
működési
rendellenességei
A rendszer meghibásodását az erre
szolgáló figyelmeztető lámpa
felgyulladása jelzi, amely először 75
másodpercig villog, majd folyamatosan
világít, és a következő helyzetek
bármelyikében előfordulhat:
❒Elektronikus készülékek vagy a TPM
érzékelőkhöz közel lévő analóg
rádiófrekvencia források által okozott
zavar.
❒Sötétítőfóliák alkalmazása, amelyek
zavarják a rádióhullámok jeleit.
❒Hó- vagy jégréteg a kerekeken vagy
a kerékdobokon.
❒Hólánc használata.
❒TPM érzékelők nélküli kerekek/
gumiabroncsok használata.
55A0L0113
57
Page 62 of 207
A rendszer megfelelő használata érdekében a kerekek vagy gumiabroncsok cseréjekor az alábbi táblázat szerint járjunk el:
MűveletA gépkocsi kerekeire
szerelt érzékelők jelenléteMeghibásodás jelzése Szükséges művelet
– – IGENForduljunk egy kijelölt Alfa
Romeo márkaszervizhez
Kerékcsere téli
gumiabroncsokkalNEM IGENForduljunk egy kijelölt Alfa
Romeo márkaszervizhez
Kerékcsere téli
gumiabroncsokkalIGEN NEM –
Kerékcsere eltérő méretű
gumiabroncsokkal (*)IGEN NEM –
(*)A használható méretek a Kezelési és karbantartási útmutatóban, a típusbizonyítványban és a Lineaccessori Alfa Romeo választékában találhatók.
58
ISMERKEDÉS A GÉPKOCSIVAL
Page 63 of 207

FIGYELMEZTETÉS
46) A T.P.M.S. rendszer jelenléte
nem menti fel a vezetőt a
gumiabroncsok és a pótkerék
légnyomásának rendszeres
ellenőrzése alól.
47) A gumiabroncsok
légnyomásának ellenőrzését hideg
állapotban kell elvégezni; ha az
ellenőrzést bármilyen okból csak
meleg gumiabroncsoknál lehet
elvégezni, ne csökkentsük a
nyomást, még ha az magasabb is
az előírtnál. Ismételjük meg a
mérést a gumiabroncsok hideg
állapotában.
48) Ha egy vagy több olyan kerék
van a gépkocsira szerelve,
amelyeken nincs nyomásérzékelő,
a rendszer nem elérhető, és a
T.P.M.S. figyelmeztető lámpa
legfeljebb 1 percig tartó villogása,
majd állandó világítása mellett
az erre vonatkozó üzenet
megjelenik a kijelzőn, és ott
marad, amíg ismét négy,
nyomásérzékelővel ellátott kerék
kerül felszerelésre.49) A T.P.M.S. rendszer nem képes a
gumiabroncsok hirtelen
nyomásvesztésének jelzésére (pl.
„durrdefekt” esetén). Ebben az
esetben óvatosan, a hirtelen
kormánymozdulatokat kerülve
fékezzük le a gépkocsit.
50) A standard gumiabroncsok
felcserélése téli
gumiabroncsokkal (vagy
megfordítva) befolyásolja a
T.P.M.S. rendszer beállításait,
ezért ezeket a műveleteket
kizárólag egy kijelölt Alfa Romeo
márkaszervizben végeztessük el.
51) A gumiabroncs légnyomása
a környezeti hőmérséklet hatására
is változik. Előfordulhat, hogy a
T.P.M.S. rendszer átmenetileg
alacsony guminyomást jelez. Ilyen
esetben ellenőrizzük a nyomást
hideg állapotban, és szükség
esetén állítsuk be az előírt értékre.52) A gumiabroncs cseréjekor ki kell
cserélni a kerékszelep
gumitömítését is: forduljunk egy
kijelölt Alfa Romeo
márkaszervizhez. A
gumiabroncsok és/vagy a
keréktárcsák le- és felszerelése
speciális elővigyázatossági
intézkedéseket igényel; az
érzékelők károsodásának vagy
nem megfelelő felszerelésének
elkerülése érdekében a
gumiabroncsok és/vagy a
keréktárcsák cseréjét bízzuk
szakemberre. Forduljunk egy
kijelölt Alfa Romeo
márkaszervizhez.
53) Erős rádiófrekvenciás zajok
gátolhatják a T.P.M.S rendszer
megfelelő működését. Ennek
érzékelése esetén a rendszer
figyelmeztető üzenetet küld a
kijelzőn. A figyelmeztető üzenet
automatikusan eltűnik, amint
a rádiófrekvenciás zavarás
megszűnik.
59
Page 64 of 207

54) A gépkocsival együtt szállított
gumiabroncs-javító készlet
(Fix&Go) (egyes változatoknál/
piacokon) kompatibilis a T.P.M.S.
érzékelőkkel; azonban olyan
tömítőanyagok alkalmazása,
amelyek nem egyenértékűek a
készletben találhatóval, károsan
befolyásolhatja a rendszer
működőképességét. Az eredetivel
nem egyenértékű tömítőanyagok
használata esetén ajánlatos egy
hivatalos javítóműhelyben
ellenőriztetni a T.P.M.S. érzékelők
működését.A GÉPKOCSI
FELTÖLTÉSE
ÜZEMANYAGGAL
RÖVIDEN
A gépkocsi „Fast Fuel” rendszerrel
rendelkezik, amely megakadályozza a
nem megfelelő üzemanyaggal való
feltöltést (pl. gázolaj betöltését
benzinmotoros járműbe).
Állítsuk le a motort, mielőtt
üzemanyagot tankolunk.
Kizárólag ólommentes, legalább 95
(RON) oktánszámú, az EN 228
európai szabványnak megfelelő
minőségű benzin használható. A 4C
motor tervezésekor különösen
ügyeltek a károsanyag-kibocsátási
határértékek betartására, és
ugyanakkor a legalacsonyabb
fogyasztási értékek és a legnagyobb
teljesítmény biztosítására, ami
prémium minőségű, 98 (RON) vagy
annál magasabb oktánszámú
ólommentes benzin használatát
igényli.
A katalizátor megóvása érdekében
soha ne töltsünk ólomtartalmú
benzint az üzemanyagtartályba, még
szükséghelyzetben és a legkisebb
mennyiségben sem.FIGYELMEZTETÉS Egy károsodott
katalizátor hatástalanná válik, és
akadálytalanul átengedi a környezetre
káros kipufogógázokat.
FIGYELMEZTETÉS Soha ne töltsünk
ólomtartalmú benzint az
üzemanyagtartályba, még
szükséghelyzetben és a legkisebb
mennyiségben sem, mert az
javíthatatlanul károsítja a katalizátort.
ÜZEMANYAG BETÖLTÉSE
Az üzemanyagtartály teljes feltöltését
úgy érhetjük el, hogy a töltőpisztoly
automatikus zárása után még kétszer
rátöltünk, a második automatikus
lezárásig. További rátöltést ne
alkalmazzunk, mert az zavart okozhat
az üzemanyag-ellátó rendszerben.
FELTÖLTÉSI ELJÁRÁS
A gépkocsi az üzemanyag-töltőcsonkra
integrált „Fast Fuel” készülékkel
szerelt, amely automatikusan kinyílik és
bezáródik a töltőpisztoly
behelyezésekor/kivételekor.
A „Fast Fuel” egy olyan elzáróval
rendelkezik, amely megakadályozza a
nem megfelelő üzemanyaggal való
feltöltést.
60
ISMERKEDÉS A GÉPKOCSIVAL