Page 41 of 330

39
C-Elysee_hu_Chap02_ouvertures_ed01-2014
Ablakemelők
Elektromos kapcsolók Manuális kapcsolók
Az ablakemelők mindig kb.
45 másodpercig működőképesek
a gyújtás levételét követően, vagy
az egyik első ajtó nyitásáig. Ha a
45
másodperc alatt ablakemelés
közben kinyit egy ajtót, az ablak
mozgása megáll. Az ablakemelő újabb
működtetését csak a gyújtás ráadását
követően veszi figyelembe a rendszer. Mindig vegye ki a gyújtáskulcsot, még
akkor is, ha csak rövid időre hagyja el a
gépjárművet.
Ha az ablakemelő működtetése közben
becsípődés történik, változtassa meg
az ablaküveg mozgási irányát. Ehhez
nyomja meg a megfelelő kapcsolót.
Ha a gépjárművezető működteti az
utasoldali ablakemelő-kapcsolókat,
meg kell győződnie arról, hogy senki
nem akadályozza az ablaküveg
megfelelő záródását.
A gépjárművezetőnek meg kell
győződnie arról is, hogy az utasok
megfelelően kezelik az ablakemelőket.
Fokozottan vigyázzon a gyermekekre
az ablakemelők működtetése közben.
modell
1.
B
al első elektromos ablakemelő.
2.
J
obb első elektromos ablakemelő.
3.
J
obb hátsó elektromos ablakemelő.
4.
B
al hátsó elektromos ablakemelő.
5.
H
átsó elektromos ablakemelők
kapcsolóinak semlegesítése .
Az ablak nyitásához vagy zárásához
nyomja meg vagy húzza meg a kapcsolót.
Az ablaküveg mozgása megszűnik, miután
elengedte a kapcsolót.
Forgassa az ajtótáblán található ablakemelő
kart.
Hátsó ablakemelők
semlegesítése
a gyermekek biztonsága érdekében
semlegesítse valamennyi hátsó ablakemelő-
kapcsolót bármilyen állásban az 5
-ös kapcsoló
megnyomásával. Ha a jelzőlámpa világít, az
ablakemelők nem működnek. Ha a jelzőlámpa
nem világít, az ablakemelők működnek.
Első ablakemelőkkel rendelkező modell
Első és hátsó ablakemelőkkel rendelkező
2
Nyílászárók
Page 42 of 330
40
Első ülések
F Emelje meg a kart, és tolja az ülést előre vagy hátra. F
F elemeléshez húzza a kart felfelé,
leengedéshez pedig tolja lefelé, ahányszor
az a kívánt helyzet beállításához
szükséges.
F
T olja a kart hátra.
Hosszirányú
Magasság
(csak vezetőoldalon)
Háttámla dőlésszöge
Biztonsági okokból a vezetőülés beállítását feltétlenül a gépjármű álló helyzetében kell elvégezni.
Mielőtt hátratolná az ülést, ellenőrizze, hogy senki és semmi nem akadályozza az ülés
mozgását, nehogy becsípődés történjen vagy az ülés a mögé helyezett nagyobb tárgyak
vagy a hátsó utasok miatt elakadjon. Ha az ülés elakad, azonnal fejezze be a műveletet.
Kényelem
Page 43 of 330
41
F Felemelés: húzza felfelé a fejtámlát.
F K ivétel: nyomja meg az A reteszt és húzza
felfelé a fejtámlát.
F
V
isszahelyezés: a háttámla tengelyében
tartva helyezze a tartórudakat a lyukakba.
F
L
eengedés: nyomja meg egyszerre az A
reteszt és a fejtámlát. A fejtámla merevítését olyan fogazattal
látták el, amely az esetleges ütközések
során az utasok biztonsága érdekében
megakadályozza, hogy a fejtámla
leereszkedjen.
A beállítás akkor megfelelő, ha
a fejtámla felső széle a fejtető
magasságában van.
Ne közlekedjen kiszerelt fejtámlákkal; a
fejtámlák mindig legyenek a helyükön,
megfelelően beállítva.
Fejtámla-magasság
beállítása
Nyomja meg a kapcsolót.
A hőmérséklet szabályozása automatikus.
Az ülésfűtés a gomb ismételt megnyomásával
kapcsolható ki.
Ülésfűtés-kapcsoló
3
Kényelem
Page 44 of 330
42
Hátsó ülések
F Ha szükséges, tolja előre a megfelelő első ülést.
F
S
imítsa a megfelelő biztonsági övet a
háttámlához és csatolja be. F
H ajtsa fel és rögzítse a háttámlát (2)
.
F C satolja ki és helyezze az övet a háttámla
oldalához.
A háttámla visszaállításakor ügyeljen
arra, hogy a biztonsági övek ne
csípődjenek be.
Ellenőrizze, hogy a háttámla
megfelelően rögzült-e.
F
a há ttámla (2)
kireteszeléséhez húzza meg
az 1 -es hevedert.
F
H
ajtsa a háttámlát (2) az ülőlapra.
Háttámla lehajtása
Változattól függően gépjárműve rögzített üléspaddal is rendelkezhet. Kiszerelésével és visszaszerelésével kapcsolatban forduljon a CITROËN hálózathoz vagy
egy szakszervizhez.
A hátsó üléssorban egy fix ülőrésszel és - a csomagtartó rakterének növelése érdekében - bal (2/3
rész) vagy jobb oldalon (1/3 rész) lehajtható háttámlával
rendelkező üléspad található.
Háttámla visszaállítása
Kényelem
Page 45 of 330

43
Visszapillantó tükrök
Mindegyik külső visszapillantó állítható tükörrel
rendelkezik, amely előzésnél vagy parkoláskor
biztosítja a szükséges oldalsó hátralátást. A
szűk helyen történő parkolás megkönnyítése
érdekében a tükrök behajthatók.
Külső visszapillantó tükrök
A tükörben látható tárgyak a valóságban
közelebb vannak, mint ahogy látszanak.
A hátulról közeledő járművek
távolságának pontos felmérése
érdekében ezt mindig vegye figyelembe.
Pára- és jégmentesítésBeállítás
Beállítás Manuális változat
Behajtás
F Parkoláskor a visszapillantó tükör védelme
érdekében kézzel hajtsa be.
Kihajtás
F Indítás előtt hajtsa ki a tükröt.
Elektromos változat
F A visszapillantó tükör megfelelő beállításához használja a négy irányba
mozgatható kart. F
Á llítsa az A kapcsolót jobbra vagy balra a
megfelelő visszapillantó tükör kiválasztása
érdekében.
F
A t
ükör beállításához mozgassa a gombot
a négy irányba.
F
Á
llítsa vissza a kapcsolót középső
helyzetbe.
A külső visszapillantó tükör pára-
és jégmentesítését ellátó funkció
bekapcsolásához járó motornál
nyomja meg a hátsó szélvédő
jégmentesítő gombját.
A hátsó szélvédő pára- és
jégmentesítéséről bővebben ld. a
megfelelő fejezetet.
Biztonsági okokból a visszapillantó
tükröket úgy kell beállítani, hogy minél
kisebb legyen a holttér.
3
Kényelem
Page 46 of 330
44
Kézi behajtás
A visszapillantó tükrök kézzel behajthatók
(parkolásnál, szűk garázsban, stb.).
F
H
ajtsa be a tükröt a gépjármű felé. A hátrafelé, középre történő kilátást biztosító,
állítható tükör.
Vakításgátlóval is ellátták, mely elsötétíti a
tükröt, hogy a gépjármű mögött haladó autók
fényei vagy a nap kevésbé zavarják a vezetőt.
Belső visszapillantó tükör
Kézi beállítású nappali/éjszakai változat
Beállítás
F Állítsa a visszapillantó tükröt nappali
helyzetbe.
Nappali/éjszakai helyzet
F Ha éjszakai helyzetbe kívánja állítani a visszapillantót, húzza meg a kart.
F
H
a nappali helyzetbe kívánja állítani a
visszapillantót, nyomja meg a kart.
Kényelem
Page 47 of 330
45
Kormány beállítása
F a kormány kireteszeléséhez - a gépjármű
ál ló helyzetében - hajtsa le a kart.
F
Á
llítsa be a vezetési helyzetnek megfelelő
magasságot.
F
A k
ormány reteszeléséhez húzza meg a
kart.
Biztonsági okokból a kormány
magasságának és távolságának
beállítását kizárólag a gépjármű álló
helyzetében végezze.
3
Kényelem
Page 48 of 330
46
Szellőzés
A levegő kezelése
A beáramló levegő - a vezető által választott
beállításoktól függően - különböző útvonalakon
érkezhet:
-
é
rkezés közvetlenül az utastérbe
(levegőbefúvás),
-
a f
űtőkörön keresztül (fűtés),
-
a h
űtőkörön keresztül (légkondicionálás).
Kapcsolótábla
A rendszerhez tartozó kapcsolók a
középkonzol A kapcsolótábláján találhatók. 1.
S
zélvédő jég- és páramentesítő fúvókái.
2.
E
lső oldalablakok jég- és páramentesítő
fúvókái.
3.
E
lzárható és állítható oldalsó
szellőzőnyílások. 4.
E
lzárható és állítható középső
szellőzőnyílások.
5.
L
evegőbefúvás az első utasok lábterébe.
6.
L
evegőbefúvás a hátsó utasok lábterébe.
Levegőbefúvás
Levegőbemenet
Az utastér megszűrt levegője vagy a szélvédő
alján található bemeneti rácson át, kívülről
érkezik, vagy a belső levegő keringetéséből
származik.
Kényelem