Page 49 of 292

47
Ergonómia és kényelem
3Vezetés közben
Tartsa meg a helyes ülőhelyzetet, és fogja
a kormányt „9 óra 15 perc helyzetben” két
kézzel, így gyorsan elérheti a kormányon és a
környékén elhelyezett kezelőszerveket.
Vezetés közben ne változtassa meg az
ülések és a kormány beállításait.
A lábát tartsa mindig a padlón.
Első ülések
Mielőtt hátratolná az ülést, győződjön
meg arról, hogy senki és semmi nem
akadályozza az ülés mozgását.
Az ülés elakadhat a mögé helyezett nagyobb
tárgyakban, illetve a hátsó üléseken
tartózkodókra nézve fennáll a beszorulás és a
becsípődés veszélye.
Első fejtámlák
A magasság beállítása
Felfelé:
► Húzza felfelé a fejtámlát a kívánt pozícióba;
érezni fogja, amint a fejtámla bekattan a helyére.
Lefelé:
►
Modellváltozattól függően nyomja meg az A
fület vagy a B gombot, majd még nyomva tartva,
engedje le a fejtámlát.
A fejtámla akkor van helyesen beállítva, ha a felső éle egy vonalba esik a
fejtetővel.
Fejtámla eltávolítása
► Húzza fel a fejtámlát ütközésig.
► Nyomja be az A
fület a fejtámla kioldásához,
majd vegye ki teljesen.
►
T
egye el biztonságosan a fejtámlát.
Fejtámla visszahelyezése
► Illessze be a fejtámla szárait a megfelelő
háttámla nyílásaiba.
►
T
eljesen tolja be a fejtámlát ütközésig.
►
Nyomja be az A
fület a fejtámla kioldásához,
majd tolja lefelé.
►
Állítsa be a fejtámla magasságát.
Ne közlekedjen kiszerelt fejtámlákkal;
legyenek mindig a helyükön, megfelelően
beállítva az utas magasságához.
Kézzel állítható ülések
Hosszirányú beállítás
► Emelje meg a kezelőkart, és csúsztassa az
ülést előre vagy hátra.
►
Oldja ki a kart és rögzítse az ülést a helyén
az egyik horonyba illesztve.
Magasság
► Az ülés felemeléséhez annyiszor húzza a kart
felfelé, a leengedéséhez pedig annyiszor tolja
lefelé, amíg el nem éri a kívánt helyzetet.
Page 50 of 292

48
Ergonómia és kényelem
A háttámla dőlésszöge
► A gomb forgatásával állítsa be a dőlésszöget.
Elektromos deréktámasz
beállítás
A korábban említett kézi beállításon kívül az
ilyen üléseken elektromos deréktámasz beállítás
is rendelkezésre áll.
Elektromos deréktámasz
A kezelővel a deréktámasz mélysége és
magassága egymástól függetlenül beállítható.
► A deréktámasz növeléséhez vagy
csökkentéséhez tartsa benyomva a
kezelő első vagy hátsó részét.
►
A
deréktámasz-zóna feljebb vagy lejjebb
állításához tartsa benyomva a kezelő felső vagy
alsó részét.
„AGR” minősítésű ülések
A kézi állítás és a korábban ismertetett
elektromos deréktámasz beállításon kívül
ezeken az üléseken az ülőlap hossza és annak
dőlése is elektronikusan állítható.
Az üléspárna hossza
► Az üléspárna nyitásához húzza a kart előre,
majd mozgassa a párna első részét előre vagy
hátra.
Az üléspárna dőlésszöge
► Az üléspárna első részének feljebb vagy
lejjebb állításához tartsa benyomva a gomb első
vagy hátsó részét.
Elektromosan állítható,
„AGR” minősítésű ülések
Biztonsági okokból az ülés beállítását
kizárólag a gépjármű álló helyzetében
szabad elvégezni.
Az akkumulátor lemerülésének elkerülése érdekében járó motornál
végezze el ezeket a beállításokat.
Ezen az ülésen kézzel beállítható az ülőlap
hossza, és elektromosan a korábban már
említett deréktámasz.
Hosszirányú beállítás
► Az ülés mozgatásához tolja a kapcsolót előre
vagy hátrafelé.
A háttámla dőlésszöge
► Csúsztassa a vezérlőt ütközésig előre vagy
hátra.
Ülőlap magassága és dőlésszöge
► A kívánt magasság beállításához billentse
felfelé vagy lefelé a kapcsoló hátsó részét.
► Billentse a kapcsoló első részét felfelé vagy
lefelé a kívánt dőlésszög eléréséhez.
A vezető pozíciójának tárolása
Elektromosan állítható vezetőülések esetében
ez a funkció két vezetési pozíció tárolását
teszi lehetővé, így gyakori vezetőcsere esetén
egyszerűbb a beállítás.
A funkció rögzíti az ülés és a külső visszapillantó
tükrök elektromos beállításait.
Az M/1/2 gombokat használva
Page 51 of 292

49
Ergonómia és kényelem
3► Csúsztassa a vezérlőt ütközésig előre vagy
hátra.
Ülőlap magassága és dőlésszöge
► A kívánt magasság beállításához billentse
felfelé vagy lefelé a kapcsoló hátsó részét.
►
Billentse a kapcsoló első részét felfelé vagy
lefelé a kívánt dőlésszög eléréséhez.
A vezető pozíciójának tárolása
Elektromosan állítható vezetőülések esetében
ez a funkció két vezetési pozíció tárolását
teszi lehetővé, így gyakori vezetőcsere esetén
egyszerűbb a beállítás.
A funkció rögzíti az ülés és a külső visszapillantó
tükrök elektromos beállításait.
Az M/1/2 gombokat használva
► Szálljon be a gépjárműbe és adja rá a
gyújtást.
►
Állítsa be a vezetőülést és a külső
visszapillantó tükröket.
►
Nyomja meg az M
gombot, majd 4
másodpercen belül az 1-es vagy a 2-es gombot.
A tárolás megtörténtét hangjelzés erősíti meg.
Egy új helyzet tárolása törli az előző pozíciót.
Korábban tárolt pozíció előhívása
Az ülés mozgása közben ügyeljen arra, hogy senki vagy semmi ne akadályozza
az ülés automatikus mozgását.
Ráadott gyújtásnál vagy járó motornál
►
A
megfelelő pozíció előhívásához nyomja
meg az 1-es vagy a 2-es gombot.
A beállítás befejezésekor hangjelzés hallható.
Az M, az 1-es vagy a 2-es gombot megnyomva
vagy valamelyik ülés beállító kezelőszervet
működtetve az aktuális mozgás leáll.
Menet közben nincs lehetőség a tárolt vezetési
helyzet előhívására.
A tárolt pozíciók előhívása a gyújtás levétele
után 45 másodperccel kikapcsol.
Ülésfűtés
A funkció csak járó motor mellett aktív, ha a
külső hőmérséklet 20°C alatt van.
►
Nyomja meg az üléshez tartozó gombot.
►
A
fűtés erőssége gombnyomással
szabályozható; a megfelelő számú visszajelző
lámpa világítani kezd.
►
A
fűtés kikapcsolásához nyomja meg a
gombot, amíg az összes visszajelző lámpa ki
nem alszik.
A rendszer állapota a gyújtás leállításakor
eltárolásra kerül.
Ne működtesse a funkciót, ha az ülést
senki sem használja.
Amint lehet, csökkentse a fűtés intenzitását.
Amikor az ülés, illetve az utastér
hőmérséklete elérte a megfelelő
hőmérsékletet, kapcsolja ki a funkciót; az
elektromos fogyasztók csökkentése egyúttal
az áramfogyasztást is csökkenti.
Page 52 of 292

50
Ergonómia és kényelem
Pára- és jégmentesítés
Az oldalsó visszapillantó tükrök pára- és jégmentesítése a hátsó szélvédő pára- és
jégmentesítésével együtt működik.
A hátsó szélvédő pára- és jégmentesítésével
kapcsolatos további információért lásd az
idevonatkozó fejezetet.
Beállítás
► Állítsa az A gombot jobbra vagy balra a
megfelelő visszapillantó tükör kiválasztása
érdekében.
► Beállításhoz a tükröt a B gomb használatával
négy irányba tudja mozgatni.
► Állítsa vissza az A kapcsolót középső
helyzetbe.
Érzékeny bőrűek számára az ülésfűtés
tartós használata nem javasolt.
Azon személyek esetén, akiknek
a hőérzékelése (például betegség,
gyógyszerek) miatt korlátozott, égési
kockázat állhat fenn.
A fűtött elem károsodásának megelőzése és
a rövidzárlat elkerülése érdekében:
–
Ne használjon nehéz vagy éles tárgyakat
az üléseken.
–
Ne térdeljen és ne álljon rá az ülésre.
–
Ne öntsön folyadékot az ülésre.
–
Ne használja a funkciót, ha az ülőlap
nedves.
Többpontos masszázs
A rendszerben kiválaszthatja a masszázs típusát
és beállíthatja az intenzitását.
Ez a rendszer járó motornál, valamint a Stop &
Start STOP üzemmódjában működik.
A masszázs beállításait az érintőképernyőn végezheti el.
Az első ülésről:
► Nyomja meg ezt a gombot, ekkor a
zöld jelzőlámpa kigyullad.
Az érintőképernyő megjeleníti a beállítási oldalt
az utolsó tárolt beállítással.
Ha a beállítások megfelelőek, és nem végez
módosítást, a kijelzés visszatér az eredeti
állapotába, és a funkció azonnal bekapcsol.
Az üléseket egymás után kell beállítani, a
vezetőüléssel kezdve. A
beállítások módosításához:
►
Kezdje a vezetőüléssel.
►
Válasszon egy masszázserősséget a három
felkínált lehetőségből: „ 1
” (Halk), „2” (Normál)
vagy „3” (Erős).
►
Válasszon ki egy másik masszázstípust.
►
Várja meg, amíg a vezetőülés beállítási
oldala eltűnik.
►
Ezután folytassa ugyanígy az utasüléssel.
A
módosítások azonnal alkalmazásra kerülnek.
Bekapcsolása után a rendszer elindít egy
egyórás masszázsciklust, amely 6 perces
masszázsszakaszokból és 3 perces szünetekből
áll.
A rendszer automatikusan kikapcsol a ciklus
végén, és a gomb jelzőlámpája kialszik.
A kormány beállítása
► A gépjármű álló helyzetében húzza meg a
kart a kormány kioldásához.
►
Állítsa be a vezetési helyzetnek megfelelő
magasságot és távolságot.
►
T
olja előre a szabályozót a kormány
reteszeléséhez.
Biztonsági okokból ezeket a beállításokat
kizárólag a gépjármű álló helyzetében
szabad elvégezni.
PEUGEOT i-Cockpit®
A műszerfali információ a kormány fölött
látható a nagyobb biztonság és vezetési
kényelem érdekében.
Úgy állítsa be a kormány magasságát, hogy
az ne takarja ki a műszerfalat.
Visszapillantó tükrök
Külső visszapillantó tükrök
Modellváltozattól függően, az elektrokróm
rendszer érzékelőt használ a külső, valamint
a gépjármű hátulja felől érkező fényerő
észleléséhez annak érdekében, hogy
automatikusan és fokozatosan váltson a nappali
és éjszakai használat között.
Biztonsági okokból a visszapillantó
tükröket úgy kell beállítani, hogy
csökkentsék a holtteret.
A tükörben látható tárgyak a valóságban
közelebb vannak, mint ahogyan látszanak.
A hátulról közeledő járművek távolságának
pontos felmérése érdekében ezt mindig
vegye figyelembe.
Page 53 of 292

51
Ergonómia és kényelem
3Pára- és jégmentesítés
Az oldalsó visszapillantó tükrök pára- és jégmentesítése a hátsó szélvédő pára- és
jégmentesítésével együtt működik.
A hátsó szélvédő pára- és jégmentesítésével
kapcsolatos további információért lásd az
idevonatkozó fejezetet.
Beállítás
► Állítsa az A gombot jobbra vagy balra a
megfelelő visszapillantó tükör kiválasztása
érdekében.
►
Beállításhoz a tükröt a
B gomb használatával
négy irányba tudja mozgatni.
►
Állítsa vissza az
A kapcsolót középső
helyzetbe.
Elektromos behajtás
Felszereltségtől függően a külső visszapillantó
tükrök elektronikusan behajlanak.
► Belülről, ráadott gyújtásnál
állítsa középső állásba az A
kapcsolót.
►
Húzza hátrafelé az A
kapcsolót.
►
Zárja be kívülről a gépjárművet.
Ha a visszapillantó tükröket az A
kapcsolóval hajtotta be, a gépjármű
nyitásakor nem fognak kihajlani.
Elektromos kihajtás
► Kívülről: nyissa ki a gépjárművet.
► Belülről: ráadott gyújtás mellett állítsa az A
kapcsolót középső helyzetbe és húzza hátrafelé.
A visszapillantó tükör automatikus behajtása / kihajtása funkció az
érintőképernyő Vezetési világítás
/
Gépjármű menüjében állítható be.
Kézi behajtás
A visszapillantó tükrök kézzel is behajthatók
(parkolási akadály, szűk garázs stb.).
►
Hajtsa be a tükröt a gépjármű felé.
Automatikus lefelé billentés hátramenetben
Felszereltségtől függően ez a funkció lehetővé
teszi a tükrök automatikus lefelé billentését,
ezzel segítve a tolatási és parkolási manőverek
végrehajtását.
Járó motornál hátramenetbe kapcsoláskor a
visszapillantó tükrök lefelé billennek.
A tükrök a következő esetekben térnek vissza az
eredeti helyzetükbe:
–
Néhány másodperccel a hátramenetből való
elkapcsolás után.
–
Ha a jármű sebessége túllépi a 10 km/óra
értéket.
–
Ha a motor leáll.
Ez a funkció az érintőképernyő Vezetési
világítás/Gépjármű menüjében állítható
be.
Elektrokróm belső
visszapillantó tükör
Vakításgátlóval is ellátták, mely elsötétíti a tükröt,
hogy a gépjármű mögött haladó autók fényei
vagy a nap kevésbé zavarják a vezetőt.
Page 54 of 292

52
Ergonómia és kényelem
► Győződjön meg arról, hogy semmi és senki
nem akadályozhatja a háttámlák ledöntését
(például ruhák, csomagok).
► ellenőrizze, hogy a szélső biztonsági övek
felfekszenek-e a háttámlák oldalára.
Amikor a háttámlát felengedi, a karon lévő piros jelölés láthatóvá válik.
Az utastérből
► Nyomja be az 1-es kart a háttámla
kioldásához.
Az elektrokróm rendszer érzékelőt használ a
külső, valamint a gépjármű hátulja felől érkező
fényerő észleléséhez annak érdekében, hogy
automatikusan és fokozatosan váltson a nappali
és éjszakai használat között.
Az optimális láthatóság biztosítása érdekében a tükör hátramenetbe
kapcsoláskor automatikusan kivilágosodik.
A rendszer kikapcsol, ha a csomagtartóban
levő rakomány túllépi a kalaptartó
magasságát, illetve akkor, ha a kalaptartón
tárgyak találhatók.
Tölthető hibrid gépjárművek
A középső visszapillantó tükör alatt
található, kívülről is látható LED kéken kezd
világítani, jelezve, hogy a gépjárművet
Electric módban vezetik (a forgalmazó
országtól függően).
Hátsó ülések
Hátsó fejtámlák
Magas pozíció (használat):
► Húzza fel a fejtámlát ütközésig.
Alsó helyzet
(tárolás; amikor az ülések
nincsenek használatban):
►
Nyomja be az A
reteszt a fejtámla
kioldásához, majd tolja lefelé.
A hátsó fejtámlák kivehetők.
Fejtámla eltávolítása
► Először döntse meg a megfelelő háttámlát.
► Húzza fel a fejtámlát ütközésig.
►
Nyomja be az A
fület a fejtámla nyitásához,
majd vegye ki teljesen.
►
A
fejtámla tárolása.
Fejtámla visszahelyezése
► Illessze be a fejtámla szárait a megfelelő
háttámla nyílásaiba.
►
T
olja be a fejtámlát ütközésig.
► Nyomja be az A füleket a fejtámla
kioldásához, majd tolja őket teljesen le.
Ne közlekedjen kiszerelt fejtámlákkal, ha
a hátsó ülésen utasok tartózkodnak; a
fejtámláknak mindig a helyükön kell lenniük,
felső helyzetbe állítva.
A középső és a szélső ülések fejtámlái nem
cserélhetőek meg.
A háttámlák lehajtása
A háttámla minden oldalán egy vagy két
kireteszelő kar található:
–
Egy fogantyú (
1) a háttámla külső szélén.
–
Egy kar (
2) a csomagtartó felőli burkolaton
(kombi).
A háttámlák helyzetén csak a gépjármű álló helyzetében állítson.
Első lépések:
►
Engedje le a fejtámlákat, vagy vegye ki őket,
ha nehéz rakományt szállít.
►
Emelje fel a hátsó kartámaszt.
►
Szükség esetén tolja előre az első üléseket.
Page 55 of 292

53
Ergonómia és kényelem
3► Győződjön meg arról, hogy semmi és senki
nem akadályozhatja a háttámlák ledöntését
(például ruhák, csomagok).
►
ellenőrizze, hogy a szélső biztonsági övek
felfekszenek-e a háttámlák oldalára.
Amikor a háttámlát felengedi, a karon lévő piros jelölés láthatóvá válik.
Az utastérből
► Nyomja be az 1 -es kart a háttámla
kioldásához.
► Kezével kísérje a háttámlát ( 3 ) a vízszintes
helyzetig.
A csomagtérből (Kombi)
► Húzza maga felé a háttámla kioldó karját ( 2 ).
A háttámla (3) teljesen rásimul az ülőlapra.
A háttámlák visszaállítása
Előzetesen ellenőrizze, hogy a szélső
biztonsági övek felfekszenek-e
függőlegesen a háttámla-reteszelő gyűrűk
mellett.
► Hajtsa fel a háttámlát ( 3) függőleges
helyzetbe, és határozottan tolja meg, hogy
rögzüljön a helyén.
►
Győződjön meg arról, hogy az 1
-es kioldókar
piros jelzése nem látható.
►
Ellenőrizze, hogy a szélső biztonsági övek
nem szorultak-e be a művelet közben.
Figyelem! Helytelenül rögzített háttámla
esetén csökken az utasok biztonsága
hirtelen fékezéskor vagy egy ütközéskor.
A csomagtartó tartalma a gépjármű eleje felé
repülhet – súlyos sérülésveszély!
Page 56 of 292

54
Ergonómia és kényelem
rendszeresen ellenőriztesse a rendszert a
gyártó karbantartási terve szerint.
Stop & Start
A fűtés és a légkondicionáló rendszer
csak járó motornál működik.
A Stop & Start rendszer ideiglenes
kikapcsolásával fenntartható az utastér
kellemes hőmérséklete.
További tudnivalókat olvashat a Stop & Start
rendszerről a megfelelő részben.
Eco menetmód
Ennek az üzemmódnak a
kiválasztása optimalizálja az üzemanyag-
fogyasztást, viszont korlátozza a fűtés és a
légkondicionálás teljesítményét, anélkül, hogy
kikapcsolná azokat.
Tölthető hibrid gépjárművek
A légkondicionáló intenzív használata
csökkenti a gépjármű hatótávolságát
Elektromos üzemmódban.
Szellőzés bekapcsolt gyújtásnál
Amikor rá van adva a gyújtás, a szellőztető
rendszer, az utastér levegőhozam- ( 2) és
levegőeloszlás- ( 3) beállításai bekapcsolnak,
és az akkumulátor töltöttségi szintjétől függően
maradnak bekapcsolva.
Ez a funkció nem terjed ki a légkondicionálóra.
Fűtés és szellőztetés
Légbeszívás
Az utastérben keringő, megszűrt levegő vagy
a szélvédő alján található bemeneti rácson
át, kívülről érkezik, vagy a belső levegő
keringtetéséből, belülről származik.
Kezelőszervek
Modellváltozattól függően a kezelőszervek az
érintőképernyő Légkondicionáló menüjében
érhetők el, vagy a középkonzol vezérlőpanelén
találhatóak egy csoportban.
Levegőelosztás beállítása
1. A szélvédő jég- és páramentesítő
befúvónyílásaifúvókái
2. Első oldalablakok jég- és páramentesítő
fúvókái
3.Állítható és lezárható oldalsó
szellőzőnyílások
4. Állítható és lezárható középső
szellőzőnyílások
5. Levegőbefúvás az első utasok lábterébe
6. Levegőbefúvás a hátsó utasok lábterébe
7. Állítható és lezárható szellőzőnyílások
Tanács
A szellőztetés és a légkondicionáló
használatához
►
Az egyenletes levegőeloszlás biztosítása
érdekében ne takarja el a szélvédő
aljánál található külső levegőbemeneti
rácsokat, a fúvókákat, szellőzőnyílásokat,
a levegőkimeneti nyílásokat és a
csomagtartóban található légelszívót.
►
Ne takarja el a műszerfalon található
napfény érzékelőt; ez az érzékelő
szabályozza az automata légkondicionáló
rendszert.
►
A
megfelelő működőképesség fenntartása
érdekében havonta egyszer-kétszer kapcsolja
be legalább 5-10 percre a légkondicionáló
rendszert.
►
Ha a rendszer nem hűt, kapcsolja
ki, és forduljon valamelyik PEUGEOT
márkakereskedéshez vagy egy
márkaszervizhez.
Amikor nagy tömeget vontat meredek
emelkedőn magas környezeti hőmérséklet
mellett, a légkondicionáló kikapcsolásával
növelhető a motor teljesítményte, és ezáltal
javítható a gépjármű vontatási képessége.
Lehetőleg ne vezessen huzamosabb
ideig kikapcsolt szellőztetéssel vagy
belső levegő keringtetéssel. Páraképződés és
a levegőminőség romlásának kockázata
léphet fel!
Ha a gépjármű hosszabb ideig napon
állt, és a belső levegő felforrósodott,
szellőztesse át az utasteret rövid ideig.
A levegőhozam-szabályozót állítsa
megfelelő szintre, hogy biztosítsa az utastér
levegőjének felfrissülését.
A légkondicionáló által generált kondenzvíz tócsát képezhet a gépjármű
alatt. Az ilyen működés teljesen normális.
A szellőztetés és a légkondicionáló
szervizeléséhez
►
Ügyeljen az utastéri szűrő megfelelő
állapotára, és cserélje rendszeresen a
szűrőbetéteket.
Javasoljuk kompozit utastéri szűrő
használatát. Speciális aktív adalékanyaga
segít tisztán tartani a levegőt a szennyező
gázokkal és kellemetlen szagokkal szemben.
►
A
légkondicionáló rendszer megfelelő
működésének biztosítása érdekében