Page 265 of 292

263
Fedélzeti adatrögzítők
12Fedélzeti adatrögzítők
A járműben elektronikus vezérlőegységek
találhatók. A vezérlőegységek a jármű
érzékelőitől fogadott, saját maguk által generált
vagy egymás között megosztott adatokat
dolgoznak fel. Bizonyos vezérlőegységek
a jármű biztonságos működéséért
felelősek, mások Önt segítik a vezetésben
(vezetőtámogató rendszerek), megint mások
pedig kényelmi vagy információs és szórakoztató
célokat szolgálnak.
A következőkben általános információk
következnek a járműben történő
adatfeldolgozásról. Arra vonatkozóan,
hogy a járművében mely jellemző adatok
kerülnek feltöltésre, tárolásra és harmadik
feleknek továbbadásra és milyen célból,
további információkat talál a az Adatvédelem
kulcsszó alatt ami szorosan kapcsolódik az
érintett funkcionális jellemzőkre vonatkozó
hivatkozásokhoz az adott kezelési útmutatóban
vagy az általános értékesítési feltételek alatt.
Ezek online is elérhetők.
Üzemi adatok a járműben
A vezérlőegységek adatokat dolgoznak fel a
jármű üzemeltetésével kapcsolatban.
Ezek az adatok többek között azt alábbiak
lehetnek:
–
jármű állapotinformációk (pl. sebesség,
mozgás késleltetés, oldalirányú gyorsulás, kerék forgási sebesség, "bekapcsolt biztonsági övek"
kijelzés)
–
környezeti feltételek (pl. hőmérséklet,
esőérzékelő, távolságérzékelő)
Rendszerint az ilyen adatok átmenetiek és
nincsenek tárolva egy működési ciklusnál
hosszabban és csak a jármű fedélzetén kerülnek
feldolgozásra. Gyakran a vezérlőegységek
rendelkeznek adattárolóval (beleértve a jármű
kulcsát). Ez a jármű állapotával, a komponensek
terhelésével, a karbantartási követelményekkel
és a műszaki eseményekkel valamint hibákkal
kapcsolatos adatok ideiglenes vagy végleges
tárolására szolgál.
A
műszaki felszereltségi szintektől függően a
tárolt adatok a következők:
–
rendszerkomponensek üzemi állapotai
(pl. töltöttségi szint, gumiabroncsnyomás,
akkumulátor állapota)
–
fontos rendszerkomponensek hibás
működései és meghibásodásai (pl. lámpák,
fékek)
–
rendszer reakciók különleges vezetési
helyzetekben (pl. légzsák, menetstabilizáló
rendszer működésbe lépése)
–
a jármű károsodásával kapcsolatos adatok
– elektromos járműveknél a töltés mennyisége a
nagyfeszültségű akkumulátorban, becsült táv
Különleges esetekben (például ha a jármű hibás
működést észlelt) szükség lehet a olyan adatok
mentésére, amelyek különben nem maradnának
meg. Amikor szolgáltatásokat (pl. javítások,
karbantartás) használ, akkor a mentett
adatok a járműazonosító számmal
együtt kiolvashatók, és szükség esetén
felhasználhatók.
A szervizhálózat munkatársai
(pl. műhelyek, gyártók) vagy harmadik felek (pl.
segélyszolgálatok) kiolvashatják az adatokat
a járműből. Ugyanez vonatkozik a garanciális
munkákra és minőségbiztosítási intézkedésekre.
Az adatok általánosságban a törvényben előírt
OBD (fedélzeti diagnosztikai) csatlakozón
keresztül olvashatók ki. A kiolvasott üzemi
adatok dokumentálják a jármű illetve az
egyes komponensek műszaki állapotát és
segíthetnek a hibakeresésben, a garanciális
követelményeknek történő megfelelés
ellenőrzésében valamint a minőség javításában.
Ezek az adatok - különösen a komponensek
terhelésére, műszaki eseményekre, az
üzemeltető hibáira és egyéb hibákra vonatkozó
információk - a járműazonosító számmal együtt
a gyártóhoz kerülnek továbbításra. A gyártó
felel a termék megbízhatóságáért is. A gyártó
potenciálisan a visszahívásokkal kapcsolatban
is használhatja a járművekből származó üzemi
adatokat. Ezek az adatok használhatók a vevői
garancia és a garanciális igények ellenőrzésére
is.
A járműben található hibamemóriák a szervizelés
vagy javítás alkalmával vagy az Ön kérésére a
szervizelő cégek által törölhetők.
Page 266 of 292

264
Fedélzeti adatrögzítők
bizonyos mértékig költségekkel járhatnak)
és, bizonyos esetekben, a jármű teljes
rádiós hálózati kapcsolatát. Ez nem foglalja
magába a törvényeken alapuló funkciókat és
szolgáltatásokat, mint például egy vészhelyzeti
kommunikációs rendszert.
Harmadik felek
szolgáltatásai
Ha egyéb szolgáltatók (harmadik felek)
online szolgáltatásait veszi igénybe, akkor
ezek a szolgáltatások a kérdéses szolgáltató
felelőssége alá esnek és azokra annak
adatvédelmi és használati feltételei vonatkoznak.
A gyártónak gyakran nincs befolyása az ilyen
módon megosztott tartalom felett.
Ezért kérjük, a harmadik felek szolgáltatásainak
körében gyűjtött személyes adatok természetére,
kiterjedésére és használatára vonatkozóan
vegye figyelembe a kérdéses szolgáltató által
rendelkezésre bocsátott információkat.
Kényelmi és infotainment
funkciók
A kényelmi beállítások és az egyedi beállítások
a járműben tárolhatók és bármikor módosíthatók
vagy visszaállíthatók.
A kérdéses felszereltségi szinttől függően, ezek
az alábbiak lehetnek
–
ülések és a kormánykerék helyzetének
beállítása
–
futómű és klíma beállítások
–
egyedi beállítások, például belső világítás
A
kiválasztott funkciók részeként beviheti saját
adatait a jármű infotainment funkcióiba.
A kérdéses felszereltségi szinttől függően, ezek
az alábbiak lehetnek
–
multimédia adatok, például a beépített
multimédia rendszerben lejátszandó zenék,
videók vagy fényképek
–
címjegyzék adatok a beépített kihangosító
rendszerrel vagy beépített navigációs
rendszerrel történő használathoz
–
úti célok bevitele
–
adatok online szolgáltatások használatához
Ezek, a kényelmi valamint információs és
szórakoztató szolgáltatásokhoz tartozó adatok
tárolhatók helyileg a járműben vagy a járműhöz
csatlakoztatott eszközön (például okostelefonon,
USBmemórián vagy MP3 lejátszón).
A saját
maga által bevitt adatokat bármikor törölheti.
Ezek az adatok csak az Ön kérésére
továbbíthatók a járműből, főként online szolgáltatások használatasorán, az Ön által
kiválasztott beállítások alapján. Okostelefon-integráció,
például Android Auto vagy
Apple CarPlay
Ha a jármű ennek megfelelő felszereltséggel
rendelkezik, akkor a járműhöz csatlakoztathatja
okostelefonját vagy más mobil eszközét,
hogy azt a járműbe épített kezelőszervekkel
vezérelhesse. Az okostelefon képe és hangja
ebben az esetben a multimédia rendszeren
keresztül látható illetve hallható. Ugyanakkor,
bizonyos információk kerülnek továbbításra az
okostelefon felé. Az integráció típusától függően,
ez olyan adatokat foglal magában, mint a hely
adatok, nappali
/ éjszakai üzemmód és egyéb
általános járműadatok. További tájékoztatásért,
lásd a jármű
/ infotainment rendszer kezelési
útmutatóját.
Az integráció lehetővé tesz egyes okostelefonos
alkalmazások használatát, mint a navigáció
vagy a zenelejátszás. Az okostelefon és a
jármű további integrációja, különös tekintettel a
járműadatok aktív elérésére, nem lehetséges. A
további adatfeldolgozás természetét a használt
alkalmazás szolgáltatója határozza meg. Az,
hogy határozhate meg további beállításokat, és
azok melyek lehetnek, a kérdéses alkalmazástól
és a telefon operációs rendszerétől függ.
Online szolgáltatások
Ha a járműve rádiós hálózati kapcsolattal
rendelkezik, akkor adatcserére van lehetőség
a jármű és más rendszerek között. A rádiós
hálózati kapcsolat a járműbe épített adó-vevő
vagy egy Ön által biztosított mobil eszköz
(például okostelefon) használatával lehetséges.
Ezen a rádiós hálózati kapcsolaton online
funkciók használhatók. Ezek a gyártó és más
szolgáltatók által nyújtott online szolgáltatásokat
és alkalmazásokat foglalnak magukban.
Tulajdonosi szolgáltatások
A gyártó online szolgáltatásai esetén a
vonatkozó funkciókat a gyártó írja le egy
ennek megfelelő helyen (például a kezelési
útmutatóban, a gyártó weboldalán) és megadja
az ehhez tartozó adatvédelmi információkat.
Online szolgáltatások nyújtásához személyes
adatok is felhasználásra kerülhetnek. Az ilyen
célból végbemenő adatcsere védett kapcsolaton
történik; például a gyártó erre a célra kialakított
informatikai rendszerein keresztül. A személyes
adatoknak a szolgáltatások előkészítése
céljából történő gyűjtése, feldolgozása és
használata kizárólag jogos felhatalmazás alapján
történik, pl. egy törvényesen előírt vészhelyzeti
kommunikációs rendszer esetében vagy
szerződéses megállapodás vagy hozzájárulás
alapján.
Aktiválhatja vagy inaktiválhatja a
szolgáltatásokat és funkciókat (amelyek
Page 267 of 292
265
Fedélzeti adatrögzítők
12bizonyos mértékig költségekkel járhatnak)
és, bizonyos esetekben, a jármű teljes
rádiós hálózati kapcsolatát. Ez nem foglalja
magába a törvényeken alapuló funkciókat és
szolgáltatásokat, mint például egy vészhelyzeti
kommunikációs rendszert.
Harmadik felek
szolgáltatásai
Ha egyéb szolgáltatók (harmadik felek)
online szolgáltatásait veszi igénybe, akkor
ezek a szolgáltatások a kérdéses szolgáltató
felelőssége alá esnek és azokra annak
adatvédelmi és használati feltételei vonatkoznak.
A gyártónak gyakran nincs befolyása az ilyen
módon megosztott tartalom felett.
Ezért kérjük, a harmadik felek szolgáltatásainak
körében gyűjtött személyes adatok természetére,
kiterjedésére és használatára vonatkozóan
vegye figyelembe a kérdéses szolgáltató által
rendelkezésre bocsátott információkat.
Page 268 of 292

266
Betűrendes tárgymutató
12 voltos akkumulátor 180, 185, 203–208
180°-os hátulsó nézet
154
A
Ablakmosó 79
Ablakmosófolyadék szintje ~
Ablakmosófolyadék-szint
79, 184
Ablakmosófolyadék-tartály
184
Ablakok nyitása
28
Ablaktörlő
78, 81
Ablaktörlő-kapcsoló
78, 80–81
Ablaktörlőlapát (csere) ~
Ablaktörlő lapát cseréje
80–81
ABS
86
Active Safety Brake fékrendszer
140–143
Adaptív fényszóró
76
Adaptív hátsó világítás
72
Adaptív LED technológia
31, 72
Adaptív sebességszabályozó
132–133
Adaptív sebességszabályozó
Stop funkcióval
126–127
AdBlue®
20, 187
AdBlue® doboz
188
AdBlue® feltöltés
184, 188
AdBlue® hatótávolság
20, 184
AdBlue® hatótávolságjelző
20
AdBlue®-szint
184
AdBlue® tartály
188
Ajtók
37
Ajtók biztonsági kapcsolója
32–33
Ajtók kireteszelése 34–35
Ajtók nyitása
30, 37
Ajtók reteszelése
34–35
Ajtók zárása
31, 37
Ajtózsebek
61
Akadály-érzékelés
150
Akkumulátor feltöltése
204, 207–208
Akkumulátor töltése
204, 207–208
Akkumulátor töltöttségi szintje
26
Aktív felfüggesztés
116
Aktív felfüggesztés szabályzó
116
Aktív figyelmeztetés véletlen
sávelhagyásra
144, 149
Aktív holttérfigyelő rendszer
149
Aktív motorháztető
93
Alkalmazások
250
Alkalmi fújás (szettel) ~ Alkalmi felfújás
(abroncsjavító készlettel)
193, 195
A motortérben ~ Motortér
181–182
A nagyfeszültségű akkumulátor feltöltése
170
A nagyfeszültségű akkumulátor töltése
170
A nagyfeszültségű akkumulátor töltése
(tölthető hibrid)
21, 166, 173–175
A nagyfeszültségű akkumulátor
újratöltése (tölthető hibrid)
166, 173–175
Android Auto csatlakozás
249
Apple® lejátszó
227, 254
Apple CarPlay csatlakozás
228, 249
Aprócikktároló
61
Assistance hívás
84–85
Audioerősítő
64
Audiokábel
253Autóemelő 193, 196
Automata ablaktörlés
81
Automata légkondicionáló
58
Automata
sebességváltó
111–114, 116, 186, 204
Automata vészfékezés
140–143
Autórádió kormánykeréknél
lévő kapcsolója
222, 236
Azonosító címkék
219
Azonosító elemek
219
Az ülés dőlésszögének beállítása
48
Az utastér hőmérsékletének
előkondicionálása (tölthető hibrid)
27, 60
B
Bekapcsolva felejtett világítás 72
Belső kialakítás
61
Belső világítás
65–66
Belső visszapillantó tükör
51
Benzinmotor
118, 182, 213
Berendezések paraméterezése
25
Beszállás foglalt kezekkel
41–42
Biztonsági öv becsatolására
figyelmeztető jelzés
89
Biztonsági övek
88–89, 96
Biztonsági öv visszajelző lámpa ~
Biztonsági övek visszajelzése
89
Biztosítékcsere
202
Biztosítékok
202
Blokkolásgátló (ABS)
86
Page 269 of 292

267
Betűrendes tárgymutató
BlueHDi 20, 184, 191
Bluetooth audio streaming
227, 254
Bluetooth kapcsolat
229–230, 250, 255–256
Bluetooth (kihangosító szett)
229–230, 255
Bluetooth (telefon)
229–230, 255–256
Bőrfelületek karbantartása
190
C
Címkék 6
Csendes gépjárműre figyelmeztető hang
(tölthető hibrid)
84
Csomagtartó kialakítása
67
Csomagtartórudak felszerelése
178–179
Csomagtér
38–40, 71
Csomagtérajtó
38
Csomagtérajtó nyitása
30, 38
Csomagtérajtó szabad kezekkel
40–42
Csomagtér biztonsági kapcsoló ~
Csomagtér biztonsági kapcsolója
38
Csomagtér kireteszelése
29, 31
Csomagtér-takarófedél ~
Csomagtakaró fedél
67–68
Csomagtér-világítás
71
Csomagtér zárása ~
Csomagtartó zárása
31, 38
D
DAB (Digital Audio Broadcasting) -
Digitális rádió
226, 252–253
Dátum (beállítás)
232, 259
Dátum beállítása
232, 259
Dátum frissítése
232, 259
Defekt
193–194, 196
Defektjavító szett ~ Ideiglenes
abroncsjavító készlet
192–193
Digitális műszerfal
10–11
Digitális rádió - DAB
(Digital Audio Broadcasting)
226, 252–253
dinamikus menetstabilizáló (DSC)
87
Dinamikus vészfék
109–111
Dízelmotor
164, 183, 191, 215–216
Dízelmotor indítása
164
Dízel részecskeszűrő eltömődése
185
Drive Assist Plus
132
E
ECO üzemmód 117
Égők
200
Egyedi matricák
190
Éjjellátás
77
Elakadásjelző
83, 191
Elakadásjelző háromszög
191
Elégtelen gumiabroncsnyomás érzékelő ~
Abroncsnyomás-érzékelés
121, 196
Elégtelen gumiabroncsnyomás érzékelő ~
Alacsony abroncsnyomás
121
Elektromos ablakemelők
42
Elektromos aljzat
(háztartási hálózat)
168–169
Elektromosan állítható ülések
48–49
Elektromos automata váltó (hibrid)
114
Elektromos motor
117–118, 166, 217
Elektromos rögzítőfék
108–111, 186
Elektronikus fékerőelosztó (REF)
86
Elektronikus indításgátló
106
Elektronikus kulcs
30–31
Elektronikus menetstabilizáló
program (ESC)
86, 88
Ellenőrzések
183, 185–187
Ellenőrző egység
168–170, 174
Előzés-asszisztens
148–149
Első ablakmosó
79
Első ablaktörlő
79, 81
Első fejtámla
47
Első jégmentesítés
58
Első könyöktámasz
64
Első páramentesítés
58
Első parkolássegítő berendezés
151
Első plafonvilágítás
65
Első ülések
47–49
Eltávolítható záróelem (hófogó)
179
Energiaáramlás
26
Energiaszint kijelzője
(tölthető hibrid)
9, 10, 21
Energiatakarékos üzemmód
180
Energia-visszatermelés
21, 115
Page 270 of 292

268
Betűrendes tárgymutató
Érintésérzékeny olvasólámpák 65–66
Érintőképernyő
24, 26, 60
Érzékelők (figyelmeztetések)
123
e-Save funkció (energiatakarékosság)
26
ESC
(elektronikus menetstabilizáló program)
86
F
Fagyvédő lemez 179
Fali töltőállomás
(tölthető hibrid)
168–169, 174
Fáradtságérzékelő
143–144
Fedélzeti számítógép
23–24
Fejtámlák beállítása
47
Fékbetétek
186
Fékek
186
Fékezés
115
Fékfolyadék
184
Fékfolyadékszint
184
Féklámpa
201–202
Féktárcsák
186
Felfelé nyíló csomagtérajtó
kireteszelése
29, 31
Felfüggesztés
186
Félretankolás-gátló
165–166
Felül elhelyezett csomagrögzítő háló
69–70
Fényerőszabályozó ~ Fényerő-szabályozó
23
Fényezés
190, 219
Fénykibocsátó diódák (LED)
73, 200–202
Fényszórók automatikus bekapcsolása
74
Fényszórók beállítása 74
Fényszórómagasság beállítása
74
Fényviszonyok
231
Figyelemcsökkenésre
figyelmeztető jelzés
144
Figyelmeztető visszajelzések
12, 22
Fogadóvilágítás ~ Üdvözlőfény
75
Fogyasztásjelző
26–27
Fokozatváltás-kijelző ~
Sebességváltás-jelző
119
Folyadékszintek ellenőrzése
183–184
Folyadékszintek és ellenőrzések
183–185
Főmenü
25
Fordulatszámmérő
10
Frekvencia (rádió)
252
Frontlégzsákok
91–92, 96
Függönylégzsákok
92–93
Full LED technológiás lámpák
74, 77, 200
Fűtés
54, 58–60
Fűthető ülések
49–50
Fűthető ülések kapcsolója ~
Ülésfűtés-kapcsoló
49–50
G
Gazdaságos vezetés 8
Gázolajadalék
184–185
Gázolajadalék szintje ~
Gázolajadalék-szint
184–185
Gépjármű gyártási száma
219
Gépjármű indítása
107, 111–114
Gépjármű konfigurálása 25
Gépjármű lokalizálása
29
Gépjármű megállítása ~
Gépjármű leállítása
107, 111–114
Gépjármű-világítás
72, 75
Gépjármű vontatása
209, 209–210
Gerinctámasz
48
Gerinctámasz beállítása
48
G.P.S. ~ GPS
245
Gumiabroncsok
186, 220
Gumiabroncsok felfújása
186, 220
Gumiabroncsok nyomása
186, 194, 196, 220
Gyalogosfigyelmeztető kürt
(tölthető hibrid)
84
Gyártó azonosító plakettjei
219
Gyermekek
89, 97–100, 102
Gyermekek biztonsága
91, 93–100, 102, 103
Gyermekek védelme
91, 93–100, 102
Gyermekülések
89, 93–97
Gyorsított töltőegység (Wallbox)
168–169
Gyorsüzenetek
257
Gyorsvezérlés menük
25
Gyújtás
108, 256
Gyújtásráadás
108
H
Hagyományos gyermekülések 96–97
Halogénfényszóró ~
Halogén fényszóró
74, 200
Hálózati alkalmazások
250
Page 271 of 292

269
Betűrendes tárgymutató
Hangszórók 64
Hangulatvilágítás
66
Hangutasítások
238–239, 241–242
Hátsó ablakmosó
80
Hátsó ablaktörlő
80
Hátsó asztalka ~ Kalaptartó
67
Hátsó biztonsági övek
89
Hátsó fejtámla
52–53
Hátsó kialakítás
66
Hátsó ködlámpa
72, 202
Hátsó könyöktámasz
66
Hátsó páramentesítés
58
Hátsó parkolássegítő berendezés
150
Hátsó parkolássegítő berendezés hanggal
és grafikus kijelzéssel ~ Parkolássegítő
berendezés hangjelzéssel és
grafikus kijelzéssel
150
Hátsó szélvédő (jégmentesítés)
58
Hátsó szélvédő jégmentesítése
58
Hátsó ülések
52–53, 94
Hátsó ülések lehajtása
52–53
Hátsó üléssor
52
Hátsó világítás
201–202
Háttámla dőlésszöge
48
Helyzetjelző világítás
73, 200–202
Hibrid motor
9, 26, 180–181, 209, 217
Hi-Fi rendszer
64
Hófogó
179
Hóláncok
121, 180
Hőmérséklet beállítása
55
Hosszú tárgyak szállítása
66
Hűtőfolyadék
184Hűtőfolyadék hőmérséklete 20
Hűtőfolyadék-hőmérséklet kijelző ~
Hűtőfolyadék-hőmérséklet kijelzője
20
Hűtőfolyadékszint
20, 184
I
i-Cockpit® Amplify funkció 50
Ideiglenes gumiabroncsjavító készlet ~
Ideiglenes abroncsjavító készlet
192–195
Időszakos vizsgálatok
18, 185–187
Indítás
203
Indításgátló
30
Indítás/Leállás
106
Indukciós töltő
63
Infravörös kamera
77, 123
Internetböngésző
246, 250
Internetes navigáció
246–248
Internetes szolgáltatások
249
Irányjelző (index)
73, 200–202, 201
i-Size gyermekülések
102
Ismeretlen kulcs
108
ISOFIX gyermekülések
98–100
ISOFIX (rögzítők)
98
ISOFIX rögzítők
98
Izzócsere
199–202
J
Jack 253
Jack-csatlakozó 253
Jack-kábel
253
Járműadatrögzítés és titioktartás
263
Jégmentesítés
51, 58
K
Kapaszkodófogantyúk 61
Karbantartási tanácsok
167, 189
Karbantartásjelző
18, 22
Karbantartás (tanácsok)
167, 189
Karosszéria
190
Karosszéria karbantartása
190
Kerékcsere
192, 196
Kerék felszerelése
197–198
Kerék leszerelése
197–198
Keréknyomás-ellenőrző rendszer
újrainicializálása
122
Kerékpártartó
179
Késleltetett töltés
26, 176
Késleltetett töltés
(tölthető hibrid)
26–27, 167, 173
Kesztyűtartó
61
Kétzónás automata légkondicionáló
55
Kétzónás légkondicionáló
55
Kibővített közlekedési tábla-felismerő
127
Kiegészítő fűtés
58–60
Kiegészítő padlószőnyeg
65, 124
Kiegészítő padlószőnyeg kiszerelése
65
Kihangosító szett
229–230, 255
Kilátás előre 180 fokban
154
Page 272 of 292

270
Betűrendes tárgymutató
Kilométer-számláló ~
Összkilométer-számláló
22
Kipörgésgátló (ASR)
87
Kireteszelés
28, 30
Kireteszelés belülről
34
Kísérővilágítás
30, 75
Kombinált kijelző ~
Műszercsoportok
10–11, 11, 22, 23, 24, 124
Komfort üzemmód
118
Kormánykerék (beállítás)
50
Kormánykerék magasságának és mélységének
beállítása ~ Kormánykerék magasságának és
távolságának beállítása
50
Kormánykeréknél lévő kapcsolók
111–113
Környezetvédelem
8, 33, 60
Közlekedési információk (TMC)
246
Központi zár
31, 34
Kulcs
28, 30, 32–33
Kulcs nélküli nyitás
és indítás
30–32, 106–107
Külső világítás
75
Külső visszapillantó tükrök
50–51, 58, 148
Kürt
84
L
Lakkreferencia ~ Színkód 219
LED (fénykibocsátó diódák)
73, 200–202
Légbeáramlás
56–57
Légkondicionáló
54, 57
Légszűrő
185
Légszűrőcsere 185
Légtelenítő szivattyú
192
Légzsákok
90–93, 95
Levegőelosztás beállítása
55–57
Levegőhozam beállítása
55–56
Levegő keringetése
56–57
M
Magasfeszültség 166
Masszázs funkció
50
Mechanikus sebességváltó
116
Menü
228
Menük (audió)
223–224, 237–238
Menüszerkezet
228
Méretek
218
Minimális üzemanyagszint
164–165
MirrorLink csatlakozás
229
Mobilalkalmazás
26–27, 60, 173, 176
Mosás
124
Mosás (tanácsok)
167, 189–190
Motor
187
Motorháztető
181–182
Motorháztető nyitása
181–182
Motor indítása
106–107
Motor leállása
106
Motorolaj
183
Motorolajszint ellenőrzése
19
Motorolajszint-kijelző ~
Motorolajszint-jelző
19
Motoros csomagtérajtó
39–40
Motortípusok 212–213, 215–216
Motortípusok táblázata
217
Műszaki adatok
213, 215–217
Műszerfal (hibrid)
10
Műszerfalon található műszerek
10
N
Nagyfeszültségű akkumulátor
(tölthető hibrid)
22, 166–167, 173
Napellenző
61
Napfény-érzékelő
54
Napi kilométer-számláló
22
Nappali világítás
73, 200
Navigáció
243–246
Négykerék-meghajtás (4WD)
118, 180
Nyomásellenőrzés (szettel) ~
Nyomásellenőrzés
(abroncsjavító készlettel)
193, 195
O
Okostelefon 27, 63
Ökovezetés (tanácsok)
8
Olajcsere
183
Olajfogyasztás
183
Olajszint
19, 183
Olajszintjelző
19, 183
Olajszűrő
185
Olajszűrőcsere
185