Page 169 of 207

Autóápolás167Biztonsági okokból javasoljuk, hogy
az azonos tengelyen lévő
gumiabroncsok futófelületeinek
mélysége 2 mm-nél jobban ne
térjenek el egymástól.
Ha a minta a kopásjelzőig (TWI)
lekopott, akkor elérte a rendeletileg
engedélyezett legkisebb
profilmélységet, azaz a profilmélység
már csak 1,6 mm. Helyüket a
gumiabroncs peremén látható jel
mutatja.
Ha az első abroncsokon nagyobb
kopás észlelhető mint a hátsókon,
szabályos időszakonként cserélje
körbe az első és a hátsó kerekeket.
Gondoskodjon róla, hogy a kerekek forgási iránya ugyanaz legyen, mint
korábban.
A gumiabroncsok öregszenek akkor
is, ha nem használják őket.
Javasoljuk, hogy a gumiabroncsokat
hat évente cserélje le.
Gumiabroncs éskerékméret csere
Amennyiben a gyárilag felszerelttől
eltérő méretű gumiabroncsot
használ, szükség lehet a
sebességmérő, valamint a névleges gumiabroncs-levegőnyomás érték
átprogramozására, és a gépkocsin
történő más módosításokra.
Eltérő méretű gumiabroncsok
felszerelése után cseréltesse le a
levegőnyomás értékeket feltüntető
címkét is.9 Figyelmeztetés
A nem megfelelő kerekek és
gumiabroncsok használata
balesetet okozhat, és
érvénytelenítheti a gépkocsi
típusbizonyítványát.
Dísztárcsák
Csak olyan, gyárilag jóváhagyott
dísztárcsákat és gumiabroncsokat
használjon, amelyek tökéletesen
megfelelnek az adott keréktárcsa/gumiabroncs kombinációnak.
Ha a használt dísztárcsák és
gumiabroncsok nem rendelkeznek
gyári jóváhagyással, akkor nem
szabad peremes gumiabroncsot
használni.
A dísztárcsáknak nem szabad akadályozniuk a fék hűtését.
9 Figyelmeztetés
A nem megfelelő dísztárcsák és
gumiabroncsok használata
hirtelen nyomásvesztést, és ebből adódóan balesetet okozhatnak.
Page 170 of 207

168AutóápolásKerékláncok
Hóláncot csak az első kerekekre
szabad felszerelni.
Csak apró szemű hóláncot
használjon, amely a futófelületen és a gumiabroncs belső oldalfalán a lánc
zárjával együtt legfeljebb 10 mm-re
áll ki.
Ne lépje túl az 50 km/óra sebességet, ha kerékláncok vannak felszerelve.
9 Figyelmeztetés
A gumiabroncs sérülése
„durrdefekthez” vezethet.
Gumiabroncs javító készlet
A futófelület kisebb sérülései
kijavíthatók a gumiabroncs-javító
készlettel.
Ne távolítsa el a sérülést okozó
tárgyat a gumiabroncsból.
A 4 mm-nél nagyobb, vagy a
gumiabroncs oldalfalán lévő
sérülések a gumiabroncs-
javítókészlet segítségével nem
javíthatók.9 Figyelmeztetés
Ne közlekedjen 80 km/h
sebességnél gyorsabban.
Ne használja hosszú időtartamra.
Hatással lehet a kormányzásra és a kezelésre.
Gumiabroncs defekt esetén:
Húzza be a rögzítőféket, aztán
kapcsoljon első vagy hátrameneti
sebességfokozatba.
A gumiabroncs-javító készlet lehet az első ülés alatt, a kesztyűtartóban
vagy a csomagtér jobb oldalán a fedél
mögött.
1. Vegye ki a gumiabroncs-javító készletet a gépjárműből.
2. Vegye elő a kompresszort.
3. Állítsa fel a gumiabroncs közelében a kompresszort.
4. Csavarja le a szelepsapkát a defektes gumiabroncs szelepéről.
Page 171 of 207

Autóápolás169
5. Csavarja rá a hajlékonytöltőcsövet a gumiabroncs
szelepére.
6. A kompresszoron lévő kapcsolónak J állásban kell
lennie.
7. Helyezze a kompresszor csatlakozóját a tartozék-
csatlakozóba vagy a
cigarettagyújtó aljzatba.
A járműakkumulátor védelme
érdekében javasolt járva hagyni a
motort.8. Állítsa a kompresszoron lévő billenőkapcsolót I állásba. A
gumiabroncs megtelik
tömítőanyaggal.
9. A teljes tömítőanyag mennyiség a
gumiabroncsba jut. Ezután a
gumiabroncs felfújódik.
Gumiabroncs levegőnyomás
3 194. Amikor elérte a megfelelő
nyomást, kapcsolja ki a
kompresszort.
10. Ha nem sikerül öt percen belül elérni a 1,5 bar nyomást, távolítsael a gumiabroncs javítókészletet.
Forgassa meg egy fordulattal a
kereket. Csatlakoztassa ismét a
gumiabroncs-javító készletet,
majd folytassa öt percig a
feltöltést. Ha nem sikerül
öt percen belül elérni az 1,8 bar
nyomást, a gumiabroncs túl
erősen megrongálódott. Kérjen
segítséget egy szerviztől.
Ne működtesse a kompresszort
20 percnél hosszabb ideig.
11. Csatlakoztassa le a gumiabroncs-
javítókészletet.
12. Egy darab ronggyal törölje le a fölösleges tömítőanyagot.
13. Vegye le a megengedett legnagyobb sebességet feltüntetőcímkét a tömítőanyag-tartályról,
és ragassza a vezető látóterébe.
14. Azonnal induljon el, hogy a tömítőanyag egyenletesen
eloszoljon a gumiabroncsban.
Körülbelül 10 km, de nem több
mint 10 perc után álljon meg, és
ellenőrizze a gumiabroncs
levegőnyomását. Ilyenkor a
kompresszor levegőtömlőjét
csatlakoztassa közvetlenül a
gumiabroncs szelepére.
Page 172 of 207

170Autóápolás
Amennyiben a gumiabroncs-
levegőnyomás több mint 1,8 bar,
akkor állítsa be a megfelelő
értékre. Ismételje meg az eljárást, amíg nincs további
nyomásvesztés.
Amennyiben a gumiabroncs-
levegőnyomás 1,8 bar alá esett,
ne közlekedjen tovább a
gépkocsival. Kérjen segítséget
egy szerviztől.
15. Tegye vissza a javítókészletet a csomagtartóba.
Megjegyzés
Az ilyen módon javított
gumiabroncsok menettulajdonságai
jelentősen romlanak, ezért
cseréltesse ki mielőbb.
Amennyiben a kompresszornak
szokatlan hangja van, vagy túlzottan
felmelegszik, kapcsolja ki és hagyja
lehűlni.
Vegye figyelembe a készlet lejárati
dátumát. Ezután a készlet
tömítőképessége nem garantálható. Vegye figyelembe a tömítőanyag-
tartályon található tárolási utasítást.
Cserélje ki a használt tömítőanyag-
tartályt. A használt tartályt a
hatályos törvényeknek megfelelően
helyezze el.
A kompresszor és a tömítőanyag kb. -20 °C-ig használható.
A tömítőanyag tartály kicserélése
A tömítőanyag tartály kicserélése: 1. Válassza le a kompresszor levegő tömlőjét.
2. A kiemeléshez forgassa el atartályt az óramutató járásával
ellenkező irányba.
3. Tegye be az új tartályt és forgassa
el az óramutató járásával
megegyező irányba.
4. Csatlakoztassa a kompresszor levegő tömlőjét a tartályhoz és
illessze be a hajlékony töltőcsövet a számára előreirányzott helyre.
Kerékcsere
Bizonyos gépkocsik pótkerék helyett
gumiabroncs-javító készlettel vannak
felszerelve 3 168.
Page 173 of 207

Autóápolás171Végezze el a következő
előkészületeket és vegye figyelembe az alábbi információkat:
● Szilárd, vízszintes, csúszásmentes talajon
parkoljon. Az első kerekeknek
egyenes helyzetben kell lenniük.
● Húzza be a rögzítőféket, aztán kapcsoljon első vagy
hátrameneti sebességfokozatba.
● Vegye elő a pótkereket 3 172.
● Soha ne cseréljen egyszerre több kereket.
● Az emelőt kerékcseréhez csak defekt esetén használja, ne
pedig a szezonális téli vagy nyári gumiabroncs-cseréhez.
● Az emelő nem igényel karbantartást.
● Ha a talaj túlságosan laza, helyezzen egy (max. 1 cm
vastagságú) kemény lapot az
emelő alá.
● Sem emberek, sem állatok nem tartózkodhatnak a gépkocsiban
felemelésekor.● Soha ne másszon a megemelt gépkocsi alá.
● Ne indítsa be a gépkocsit, ha az emelőn áll.
● Mielőtt felszereli a kereket, tisztítsa meg a kerékanyákat és a
meneteket tiszta ronggyal.9 Figyelmeztetés
Ne zsírozza a kerékcsavarokat,
kerékanyákat és kúpos
kerekanyákat.
1. A kerékanyák védősapkáját csavarhúzóval pattintsa le. Egy
megfelelő szerszámmal húzza le
a dísztárcsát.
2. Tegye fel biztonságos helyzetben
a kerékcsavar-kulcsot és fél
fordulatnyira elforgatva lazítsa ki
valamennyi csavart.
3. A gépjármű emelési pontjai elől és
hátul helyezkednek el.
Page 174 of 207

172Autóápolás
4. Állítsa be az emelőt a szükségesmagasságra. Helyezze pontosan
az emelési pont alá, úgy, hogy ne
tudjon elcsúszni.
Tegye be a megfelelő helyzetben az emelőt és forgassa el addig,
amíg a kerék fel nem emelkedik a
földről.
5. Csavarja ki a kerékanyákat.
6. Cserélje ki a kereket. Pótkerék 3 172.
7. Csavarja be a kerékanyákat.
8. Engedje le a gépkocsit.
9. Helyezze fel a kerékcsavar- kulcsot a kerékanyákra amilyen
szorosan csak lehet, és húzza
meg mindegyik kerékanyát átlós
sorrendben. A meghúzási
nyomaték 85 Nm (acél kerék)
vagy 120 Nm (ötvözet kerék).
10. Felszerelés előtt illessze a dísztárcsán lévő szeleplyukat a
gumiabroncs szelepéhez.
Helyezze vissza a kerékanyák védősapkáit.
11. Tegye el a kicserélt kereket 3 172 és a szerszámokat 3 162.
12. Amint lehet, ellenőrizze a felszerelt gumiabroncs
levegőnyomását és a kerékanyák meghúzási nyomatékát.A lehető leghamarabb cseréltesse ki
vagy javíttassa meg a hibás
gumiabroncsot.
Pótkerék
Bizonyos gépkocsik pótkerék helyett
gumiabroncs-javítókészlettel vannak
felszerelve 3 168.
Ha olyan pótkereket szerel fel, ami
eltér a többi keréktől, akkor ez a kerék
szükségpótkeréknek minősülhet és a
megfelelő sebességkorlátozások
érvényesek még ha ezt címke nem is jelzi. Forduljon segítségért egy
szervizhez a vonatkozó
sebességkorlátozást illetően.Figyelem!
A többi keréknél kisebb méretű,
vagy téli gumiabroncsok mellé
felszerelt pótkerék használata
befolyásolhatja a gépkocsi
vezethetőségét. A lehető
leghamarabb cseréltesse ki a
hibás gumiabroncsot.
Page 175 of 207
Autóápolás173
A modellváltozattól függően a
pótkerék a padló alatt, vagy a
csomagtérben van tárolva.
1. Tegye fel a 2 hosszabbító rudat az
1 kerékcsavar-kulcsra.
Szerszámkészlet 3 162.2. Tegye be a kerékcsavar-kulcsot a
csomagtér padló
bemélyedésébe.
3. Forgassa el a kerékcsavar- kulcsot, hogy leeressze a
pótkereket a padlóra.4. Húzza ki a pótkereket a gépjármű
alól.
5. Csavarja ki a 2 gombot és
válassza le az 1 kábeltartót a
pótkerékről.
Page 176 of 207

174Autóápolás6. Cserélje ki a kereket.
7. Tegye le a kicserélt kereket a gépjármű hátsó oldalához, úgy
hogy a kerék külső oldala lefelé
mutasson.
8. Tolja át az 1 tartót az abroncs
nyílásán, illessze bele a
pozícionáló csapot az egyik
csavarnyílásba és rögzítse a 2
gombbal.
9. Tegye be a kerékcsavar-kulcsot a
csomagtér padló nyílásába és
forgassa el, hogy teljesen
felemelje a pótkereket.
A lehető leghamarabb cseréltesse ki
vagy javíttassa meg a hibás
gumiabroncsot.
Sűrített földgázas (CNG)
gépjárművek
Sűrített földgázas (CNG)
gépjárművek: a pótkerék a
csomagtérben helyezkedik el.
1. Csavarja ki a kerékcsavar- kulccsal a két csavart és vegye ki
a tartóból a pótkereket. Szerszámkészlet 3 162.
2. Cserélje ki a kereket.
3. Tegye rá a kicserélt pótkereket a
tartóra, gondoskodjon arról, hogy
a pozícionáló csap helyes
helyzetben legyen.
4. Szorítsa meg a kerékcsavar- kulccsal a két csavart és így
rögzítse a pótkereket.
A lehető leghamarabb cseréltesse ki
vagy javíttassa meg a hibás
gumiabroncsot.