Page 209 of 249

Autóápolás207Vontatás
Gépjármű vontatása
A vonószem a szerszámkészletben
található 3 189.
Egy megfelelő szerszámmal oldja ki,
majd távolítsa el a burkolatot.
A vonószemet az óramutató járásával megegyező irányba forgatva hajtsa
be ütközésig az első lökhárító mögötti
helyére, és húzza meg teljesen a
kerékkulcs segítségével.
Csatlakoztasson vontatókötelet –
vagy még jobb, ha egy vontatórudat –
a vonószemhez, soha ne a
lökhárítóhoz vagy az első
felfüggesztés elemeihez.Figyelem!
Ne vontassa a gépkocsit a
hátuljánál fogva. Az első
vonószemet csak vontatásra
szabad használni, a gépkocsi
kiszabadítására nem.
Kapcsolja be a gyújtást a féklámpák, a kürt és az ablaktörlők működésének engedélyezéséhez és mozgassa
meg kissé a kormánykereket a
kormányzár kioldásához.
Kapcsolja ki a levegőrugózás
rendszert 3 132.
A sebességváltó üres állásában.
Figyelem!
Automatizált kézi
sebességváltóval (MTA) felszerelt járművek: Ha az üres fokozat nem
kapcsolható, a gépkocsit csak a
hajtott kerekek felemelésével
szabad vontatni.
A járművet mindig a gyújtás
kikapcsolt állapotában kell
vontatni.
Automatizált kézi sebességváltó
3 142.Figyelem!
Vezessen lassan. Kerülje a
rángatást. A túlzottan nagy
vonóerő a gépkocsi károsodását
okozhatja.
Álló motornál a kormányzáshoz és a
fékezéshez lényegesen nagyobb
erőkifejtés szükséges.
Zárja be az ablakokat, a szellőzést
kapcsolja belső levegőkeringtetésre
3 111, hogy a vontató gépkocsi
kipufogógáza ne jusson az utastérbe.
Kérjen segítséget egy szerviztől.
Vontatás után csavarja ki a
vonószemet, és illessze a helyére a
fedelet.
Page 210 of 249

208AutóápolásMásik gépkocsi vontatása
Csatlakoztasson vontatókötelet –
vagy még jobb, ha egy vontatórudat –
a hátsó vonószemhez, soha ne a
hátsó tengelyhez vagy a
felfüggesztés elemeihez.
A hátsó vonószem csak a gépkocsi
vontatására, nem pedig kátyúkból
való kihúzásra való.
Figyelem!
Vezessen lassan. Kerülje a rángatást. A túlzottan nagy
vonóerő a gépkocsi károsodását
okozhatja.
Gépkocsiápolás
Külső ápolás
Zárak A zárakat gyárilag jó minőségű
zárhengerzsírral látják el. Jégoldót
csak rendkívüli esetben használjon,
mivel annak zsíroldó hatása van, és
rontja a zár működőképességét.
Jégoldó használata után a zárat újra
kell zsíroztatni egy szervizben.
Mosás
Gépkocsijának fényezése környezeti hatásoknak van kitéve.
Rendszeresen mossa le és viaszolja
a gépkocsit. Automata mosóban
válasszon viaszolást is tartalmazó
programot. Korlátozások a
filmbevonatú vagy mattra festett
karosszéria alkatrészeknél vagy
dekorszalagoknál, lásd „Polírozás és
viaszolás”.
A madárürüléket, az elpusztult
rovarokat, a növényi gyantát, a
virágport és a hasonlókat azonnal elkell távolítani, mert ezek erős hatású
vegyületeket tartalmaznak, amelyek
károsíthatják a fényezést.
Gépi mosáskor tartsa be a gépi
mosóberendezés gyártójának
utasításait. Az ablaktörlőknek
kikapcsolt állapotban és a külső
tükröknek behajtva kell lenni. Szerelje le az antennát és a kívül felszerelt
tartozékokat, mint például a
tetőcsomagtartót stb.
Ha kézzel mossa gépkocsiját, a
sárvédők belső felületeit is alaposan
öblítse ki.
Az ajtók, a motorháztető és a
csomagtérajtó éleit és peremeit,
valamint az ezek által eltakart
részeket is tisztítsa meg.
Tisztítsa meg a fényes fém
szegélyeket alumíniumhoz
jóváhagyott tisztító oldattal, a
sérülések elkerüléséhez.
Page 211 of 249

Autóápolás209Figyelem!
Mindig használjon 4 és 9 közötti
pH értékű tisztítószert.
Ne használjon tisztítószereket
forró felületeken.
Szervizben zsíroztassa meg az ajtók
csuklópántjait.
Ne tisztítsa a motorteret
gőzborotvával vagy nagynyomású
tisztítóberendezéssel.
Öblítse le alaposan a gépkocsit, majd törölje át szarvasbőrrel. A
szarvasbőrt gyakran öblítse. A
fényezett felületekhez és az
üvegfelületekhez használjon külön
szarvasbőrt: a viaszmaradványok az
ablaküvegre kerülve rontják a kilátást.
Ne használjon kemény tárgyakat a
kátrányfoltok eltávolítására.
Fényezett felületeken használjon
kátrányeltávolító spray-t.
Külső lámpák
A fényszóró és a többi lámpabura
műanyagból készült. Ne használjon
sem súroló, sem maró anyagot vagy
jégkaparót, és ne tisztítsa szárazon a burákat.
Polírozás és viaszolás Rendszeresen viaszolja a gépkocsit
(legkésőbb akkor, amikor a víz már
nem folyik le cseppekben róla).
Ellenkező esetben a fényezés
kiszárad.
A polírozás csak akkor szükséges, ha
a fényezésre szilárd részecskék
tapadtak, vagy ha matt és fénytelen
lett.
A szilikonos autópolírozó taszító
védőréteget képez, ami
szükségtelenné teszi a viaszolást.
A festés nélküli műanyag
karosszéria-elemeket soha ne
kezelje viaszos vagy polírozó szerrel.
A matt filmbevonatú karosszéria
alkatrészeket vagy dekorszalagokat
nem szabad polírozni, hogy
megelőzze a csillogást. Ne
használjon forró viaszolásosprogramokat automata
autómosókban, ha a gépjármű fel van szerelve ezekkel az alkatrészekkel.
Mattra festett dekorrészeket, pl.
tükörház burkolat, nem szabad
polírozni. Egyébként ezek az
alkatrészek fényesek lesznek vagy a szín oldódik.
Ablakok és ablaktörlő lapátokPuha, nem bolyholódó kendőt vagy
szarvasbőrt, valamint ablaktisztító és
rovareltávolító szert használjon.
Amikor a hátsó ablakot belülről
tisztítja, mindig a fűtőelemmel
párhuzamosan törölje a sérülés
elkerüléséhez.
A kézzel történő jégtelenítéshez éles peremű jégkaparót használjon. A
kaparót erősen nyomja rá az üvegre,
hogy ne kerüljön alá szennyeződés,
amely megkarcolhatja az üveget.
A maszatoló ablaktörlő lapátokról a
szennyeződés maradványokat egy
puha rongy és ablaktisztító
segítségével távolítsa el. Biztosan
távolítsa el a viaszmaradványokat,
rovarmaradványokat és hasonlókat
az ablakról is.
Page 212 of 249

210AutóápolásKerekek és gumiabroncsok
Ne használjon nagynyomású
tisztítóberendezést.
A keréktárcsákat pH-semleges
keréktárcsa-tisztítóval tisztítsa.
A keréktárcsák festve vannak, és ugyanazokkal a szerekkel
tisztíthatók, mint a karosszéria.
A fényezés sérülése A kisebb fényezési sérüléseket még
a rozsda kialakulása előtt javítsa ki
festékjavító ecsetelővel. A
kiterjedtebb sérüléseket vagy rozsdát szervizben javítassa ki.
Alváz
A gépkocsi alvázának bizonyos
részeit PVC bevonat fedi, míg más
kritikus részeket ellenálló védőviasz bevonat borít.
Az alváz mosása után ellenőrizze az alvázat, és szükség esetén
viaszoltassa.
Bitumenkaucsuk anyagok
károsíthatják a PVC bevonatot. Az
alvázon elvégzendő munkákat bízza
szervizre.Tél előtt és után mossa le az alvázat, és ellenőriztesse a védőviasz
bevonatot.
Vonóhorog
Ne tisztítsa a vonóhorog-fejet
gőzborotvával vagy nagynyomású
tisztítóberendezéssel.
Belső ápolás
Belső tér és kárpitozás
A gépkocsi belső terét, beleértve a
műszerfalborítást és a burkolatokat,
csak száraz ruhával vagy belső
tisztítóval tisztítsa.
A bőrkárpitot tiszta vízzel és puha
ronggyal tisztítsa. Erős
szennyeződés esetén használjon bőrápolószert.
A műszerfalat és a kijelzőket csak
puha ronggyal tisztítsa. Ha
szükséges használjon híg szappanos oldatot.
A szövetkárpitot porszívóval és
kefével tisztítsa. A szennyeződéseket
kárpittisztítóval távolítsa el.Lehet, hogy a kárpitanyag nem
színtartó. Ez látható elszíneződést
eredményezhet, főleg a világos színű kárpiton. Az eltávolítható foltokat és
színeződéseket a lehető
leghamarabb ki kell tisztítani.
A biztonsági öveket langyos vízzel vagy belső tisztítóval tisztítsa.Figyelem!
Csukja be a tépőzárakat, mivel a
ruházaton lévő nyitott tépőzárak károsíthatják a kárpitozást.
Ugyanez vonatkozik az éles
tárgyakkal rendelkező ruhákra, pl. villámzár, deréköv vagy
szegecselt farmer.
Műanyag és gumi alkatrészek
A műanyag és gumi alkatrészek
ugyanazzal a tisztítószerrel
tisztíthatók, mint amivel a
karosszéria. Szükség esetén
használjon belső tisztítót. Ne
használjon semmilyen más szert.
Különösen kerülje az oldószert és a
benzint. Ne használjon nagynyomású tisztítóberendezést.
Page 213 of 249

Szerviz, karbantartás211Szerviz,
karbantartásÁltalános információk .................211
Szerviz információ ...................211
Javasolt üzemeltetési folyadé‐
kok, kenőanyagok és alkatré‐
szek ........................................... 213
Javasolt üzemeltetési folyadékok és kenőanyagok ...213Általános információk
Szerviz információ Annak érdekében, hogy biztosítsa
gépkocsija üzem- és
forgalombiztonságát, valamint
gazdaságos üzemeltetését, illetve
hogy gépkocsija megőrizze értékét,
fontos, hogy az előírt időszakonként
minden karbantartási munkát
elvégeztessen.
Az Ön gépkocsijára érvényes
részletes, naprakész átvizsgálási terv
a szervizben rendelkezésre áll.
Szervizkijelző 3 87.
Motorazonosító 3 216.
Európai szerviz intervallumok -
kivéve az autóbuszokat
Ha a szervizkijelző másképp nem
jelzi, a jármű átvizsgálása legkésőbb
40 000 kilométerenként vagy
2-évente esedékes, attól függően,
hogy melyik következik be hamarabb.
Rövidebb átvizsgálási intervallum
lehet érvényes kemény vezetési
magatartásnál, pl. taxiknál és rendőr
gépjárműveknél.Európai szerviz intervallumok -
csak az autóbuszok számára
Az Ön gépkocsijának minden
30 000 kilométer megtétele vagy
1 év eltelte után karbantartásra van
szüksége, attól függően, hogy melyik következik be hamarabb, hacsak a
szervizkijelző másképpen nem jelzi.
Az európai átvizsgálási intervallumok
az alábbi országokra érvényesek:
Andorra, Ausztria, Belgium, Cseh
Köztársaság, Dánia, Egyesült
Királyság, Észtország, Finnország,
Franciaország, Görögország,
Hollandia, Horvátország, Izland,
Írország, Lengyelország, Lettország,
Lichtenstein, Litvánia, Luxemburg,
Magyarország, Németország,
Norvégia, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Svédország, Svájc,Szlovákia, Szlovénia.
Page 214 of 249

212Szerviz, karbantartásNemzetközi szervizintervallumok
Izrael:
Ha a szervizkijelző másképp nem
jelzi, gépkocsijának átvizsgálása
legkésőbb 40 000 km-enként vagy
évente esedékes, attól függően, hogy
melyik következik be hamarabb.
Albánia, Bosznia-Hercegovina,
Koszovó, Macedónia, Montenegró,
Szerbia:
Ha a szervizkijelző másképp nem jelzi, a jármű átvizsgálása legkésőbb
30 000 kilométerenként vagy
2-évente esedékes, attól függően, hogy melyik következik be hamarabb.
Románia, Bulgária, Moldova, Ciprus:
Ha a szervizkijelző másképp nem
jelzi, a jármű átvizsgálása legkésőbb
30 000 kilométerenként vagy
2-évente esedékes, attól függően,
hogy melyik következik be hamarabb.Ausztrália, Új-Zéland:
Ha a szervizkijelző másképp nem
jelzi, a jármű átvizsgálása legkésőbb
30 000 kilométerenként vagy
2-évente esedékes, attól függően, hogy melyik következik be hamarabb.
Törökország:
Az Ön gépkocsijának minden
20 000 km megtétele vagy 1 év eltelte
után karbantartásra van szüksége,
attól függően, hogy melyik következik be hamarabb, hacsak a szervizkijelző
másképpen nem jelzi.
Marokkó:
Az Ön gépkocsijának minden
20 000 km megtétele vagy 1 év eltelte
után karbantartásra van szüksége,
attól függően, hogy melyik következik be hamarabb, hacsak a szervizkijelző
másképpen nem jelzi.
Dél-Afrika:
Az Ön gépkocsijának minden
15 000 km megtétele vagy 1 év eltelte
után karbantartásra van szüksége,
attól függően, hogy melyik következik be hamarabb, hacsak a szervizkijelző
másképpen nem jelzi.Oroszország, Ukrajna,
Fehéroroszország, Kazahsztán:
Az Ön gépkocsijának minden
15 000 km megtétele vagy 1 év eltelte
után karbantartásra van szüksége,
attól függően, hogy melyik következik be hamarabb, hacsak a szervizkijelző
másképpen nem jelzi.
Algéria, Tunézia:
Ha a szervizkijelző másképp nem
jelzi, gépkocsijának átvizsgálása
legkésőbb 10 000 km-enként vagy
évente esedékes, attól függően, hogy
melyik következik be hamarabb.
Nemzetközi:
Az Ön gépkocsijának minden
15 000 km megtétele vagy 1 év eltelte
után karbantartásra van szüksége,
attól függően, hogy melyik következik be hamarabb, hacsak a szervizkijelző
másképpen nem jelzi.
Nemzetközi országok, beleértve:
Málta, Szingapúr.
Page 215 of 249

Szerviz, karbantartás213Nemzetközi +:
Ha a szervizkijelző másképp nem
jelzi, gépkocsijának átvizsgálása legkésőbb 10 000 km-enként vagy
évente esedékes, attól függően, hogy
melyik következik be hamarabb.
Nemzetközi + országok, beleértve:
Meghatározandó.
Nemzetközi ++:
Ha a szervizkijelző másképp nem
jelzi, gépkocsijának átvizsgálása
legkésőbb 8 000 km-enként vagy
évente esedékes, attól függően, hogy
melyik következik be hamarabb.
Nemzetközi ++ országok, beleértve:
Hong Kong.
Átvizsgálások igazolása
Az átvizsgálások igazolását a
szerviz- és garanciafüzetbe jegyzik
be. A pontos kilométer-állás és a
dátum bejegyzését pecséttel és
aláírással igazolja az átvizsgálást
végző szerviz.
Győződjön meg róla, hogy a
bejegyzések megfelelően bekerülnek a szerviz- és garanciafüzetbe, mivel a
folyamatos szervizeltetés bizonyítékaalapvető feltétel a garanciális és
méltányossági kérelmeknél, és a
gépkocsi későbbi eladása során is
előnyt jelent.
Szervizkijelző
A szervizintervallum számos, a
használattól függő paramétertől függ.
A vezető információs központban(DIC) elhelyezett szervizkijelző jelzi,
hogy mikor esedékes a következő
szerviz. Kérjen segítséget egy
szerviztől.
Szervizkijelző 3 87.
Motorolajszint ellenőrző rendszer 3 86.Javasolt üzemeltetési
folyadékok,
kenőanyagok és
alkatrészek
Javasolt üzemeltetési
folyadékok és kenőanyagok
Csak a javasolt specifikációknak
megfelelő termékeket használjon.9 Figyelmeztetés
Az üzemeltetési anyagok
veszélyesek és mérgezőek
lehetnek. Kezelje óvatosan.
Ügyeljen a tartályokon lévő
információkra.
Motorolaj
A motorolajokat minőségük és
viszkozitásuk alapján különböztetjük
meg. A használni kívánt motorolaj
kiválasztásakor a minőségi osztály
fontosabb, mint a viszkozitás. Az olaj
minősége biztosítja a motor
tisztaságát, a kopásvédelmet és az
olaj szabályozott öregedését. A
Page 216 of 249

214Szerviz, karbantartásviszkozitás pedig az olaj
folyékonyságát határozza meg egy
adott hőmérséklet-tartományban.
A Dexos a legújabb motorolaj-
minőség, amely optimális védelmet
kínál dízelmotorok számára. Ha nem
áll rendelkezésre ilyen motorolaj, a
felsorolt elvárásoknak megfelelő
egyéb motorolajat kell használni.
Válassza ki a megfelelő motorolajat
az olaj minősége és a
legalacsonyabb környezeti
hőmérséklet alapján 3 217.
Motorolaj utántöltése
A különböző márkájú motorolajak
összekeverhetők, de csak a
megadott motorolaj-specifikáció
betartásával (motorolaj minőség és
viszkozitás).
Csak ACEA A1/B1 vagy csak A5/B5 minőségű motorolajok használata
tilos, mivel bizonyos üzemeltetési
körülmények esetén a motor hosszú
távú károsodását okozhatják.
Válassza ki a megfelelő motorolajat
az olaj minősége és a
legalacsonyabb környezeti
hőmérséklet alapján 3 217.Motorolaj-adalékok
A különböző motorolaj-adalékok
használata károsodást okozhat és
érvénytelenítheti a garanciát.
Motorolaj-viszkozitási fokozat
Az SAE viszkozitási fokozat az olaj
sűrűségéről nyújt információt.
A többfokozatú olajat két szám jelzi,
pl. SAE 5W-30 . Az első szám, mely a
W előtt áll, az alacsony hőmérsékleti viszkozitást jelzi, a második szám
pedig a magas hőmérsékleti
viszkozitást.
A legalacsonyabb környezeti
hőmérséklet függvényében válassza
meg a megfelelő viszkozitási
fokozatot 3 217.
Minden javasolt viszkozitási fokozat
megfelelő magas környezeti
hőmérséklet esetén.
Hűtőfolyadék és fagyásgátló Csak a járműhöz jóváhagyott,
szilikátmentes, hosszú élettartamú
fagyálló hűtőfolyadékot (LLC)
használjon. Vegye fel a kapcsolatot
egy szervizzel.A rendszerbe gyárilag töltött
hűtőfolyadék kb. -28°C-ig biztosítja a
korrózió és a fagyás elleni kiváló
védelmet. A koncentrációnak ezen az
értéken kell maradnia egész évben.
Olyan hűtőfolyadék adalékok
használata, amelyek kiegészítő
korrózióvédelmet biztosítanának,
vagy kismértékű szivárgás
megszüntetésére szolgálnak,
működési problémákat okozhat. A
gyár nem vállal felelősséget a
hűtőfolyadék adalékok használatából eredő következményekért.
Fékfolyadék
Idővel a fékfolyadék nedvességet
vesz fel, amely csökkenti a fékhatást.
Ezért a fékfolyadékot a megadott
időközönként le kell cserélni.
AdBlueCsak AdBlue-t használjon a kipufogó
kibocsátásban a nitrogén-oxidok
csökkentésére 3 136.