Page 169 of 232

VÉSZHELYZETI
VONTATÁS
A VONTATÁS LEÍRÁSA
Megfelelő emelésre és vontatásra van
szükség a jármű károsodásának a
megelőzésére. Tartsa be a
jogszabályokat és a helyi
rendelkezéseket.
A vontatott jármű hajtókerekei (hátsó
kerekei) rendszerint nem érhetnek a
talajhoz. Ha a túlzott mértékű sérülés
vagy más körülmények nem teszik ezt
lehetővé, akkor használjon
kerékzsámolyt.
Amikor úgy vontat, hogy a hátsó
kerekek a talajhoz érnek, engedje ki a
rögzítőféket.
FIGYELMEZTETÉS Ne vontassa a
járművet úgy, hogy a jármű hátrafelé
néz és a meghajtó kerekek a talajhoz
érnek. Ez súlyos belső kárt okozhat a
sebességváltóban.FIGYELMEZTETÉS Ne vontasson
„sling”-típusú berendezéssel. Az kárt
tehet a járművében. Használjon
kerékemeléses (wheel lift) vagy
laposágyas (flatbed) berendezést.
Ha szükséghelyzetben nem áll
rendelkezésre vontatási szolgáltatás,
akkor a jármű vontatható mind a négy
kerékkel a talajon, a jármű elején
vonóhorog használatával. A járművet
csak burkolt útfelületen, csak rövid
távolságra és csak kis sebességgel
vontassa.
Tartsa be az alábbi utasításokat, amikor
a járművet mind a négy kerekével a
talajon vontatja:
kapcsoljon üresbe (kézi
sebességváltónál), illetve N állásba
(automata sebességváltónál);
kapcsolja a gyújtáskapcsolót ACC
állásba;
engedje fel a rögzítőféket.
MEGJEGYZÉS: Felhívjuk a figyelmét
arra, hogy ha a motor nem jár, akkor a
szervofék és a szervokormány funkció
nem áll rendelkezésre.
167
Page 170 of 232
KARBANTARTÁS ÉS ÁPOLÁS
A megfelelő karbantartás lehetővé teszi,
hogy a jármű teljesítménye az idő
múlásával ne csökkenjen, továbbá
lehetővé teszi a működtetési költségek
limitálását, valamint a biztonsági
rendszerek hatékonyságának a
megőrzését.TERVEZETT KARBANTARTÁS. . . .169
MOTORTÉR...............175
AKKUMULÁTOR ÚJRATÖLTÉSE . .180
KEREKEK ÉS GUMIABRONCSOK .181
KAROSSZÉRIA.............183
BELSŐ TÉR...............185
168
KARBANTARTÁS ÉS ÁPOLÁS
Page 171 of 232

TERVEZETT
KARBANTARTÁS
BEVEZETÉS
Legyen körültekintő, hogy ne okozzon
sérülést magának, amikor átvizsgálja a
járművet, gumiabroncsot cserél, vagy
valamilyen fajta karbantartást végez,
mint a kocsimosás. Különösen pedig,
viseljen vastag munkakesztyűt, például
pamutkesztyűt, amikor olyan területeket
érint meg, amelyek nehezen láthatók,
miközben a járművet vizsgálja vagy
dolgozik rajta. Az átvizsgálások vagy az
eljárások elvégzése csupasz kézzel
sérülést okozhat.
Ha bármely, itt leírt eljárásban nem
biztos, erősen javasoljuk, hogy egy
megbízható és szakképzett
szerelőműhelyben, lehetőleg Abarth
márkakereskedésben végeztesse el azt.
Járművének az FCA gyárában képzett
technikusok és az eredeti FCA
alkatrészek a legjobbak. E nélkül a
szaktudás nélkül, illetve a kimondottan
a járművéhez tervezett és gyártott
alkatrészek nélkül a nem megfelelő,
részleges vagy elégtelen szerelői munka
problémákat eredményezhet. Ez a
jármű károsodásához vagy balesethez
és sérülésekhez vezethet.
Ha szakértő tanácsokat és minőségi
szolgáltatást szeretne, forduljon Abarth
márkakereskedéshez.Ajánlott, hogy a tulajdonos megtartsa
annak bizonyítékát, hogy az előírt
karbantartási munkálatokat megfelelően
elvégezték.
Egy garanciális igény nem kerül
elfogadásra, ha a karbantartás
hiányából ered, és nem anyaghibából
vagy engedélyezett megmunkálási
hibából.
A nem anyaghibából vagy
engedélyezett FCA megmunkálási
hibából, hanem a karbantartás
hiányából eredő garanciális igények
nem kerülnek elfogadásra.
A hibadiagnosztikai csatlakozó
kizárólag a fedélzeti diagnosztika
végrehajtására speciálisan kifejlesztett
készülék csatlakoztatására van
tervezve. Ne csatlakoztasson
semmilyen más készüléket a
speciálisan kifejlesztett
hibadiagnosztikai készülékeken kívül
szervizelés esetén. Ha a
hibadiagnosztikai készüléken kívül
bármilyen készüléket csatlakoztatnak,
az befolyásolhatja a jármű elektromos
készülékeit, illetve károsodáshoz
vezethet, mint például az akkumulátor
lemerülése
Tervezett karbantartás
MEGJEGYZÉS Az előírt időtartam után
folytassa tovább az ajánlott
időközönként az előírt karbantartást.Károsanyag-kibocsátás ellenőrzés
és vonatkozó rendszerek
A gyújtás és üzemanyag rendszerek
nagyon fontosak a károsanyag-
kibocsátás ellenőrzése és a motor
hatékony működése számára. Ne
módosítsa őket.
Minden ellenőrzést és beállítást egy
Abarth márkakereskedésre kell bízni.
TULAJDONOS
KARBANTARTÁSI
ÓVINTÉZKEDÉSEK
191) 192) 193)
38)
Rutinvizsgálat
Erősen javasoljuk, hogy az alábbiakat
naponta, de legalább hetente
ellenőrizze:
Motorolaj-szint
Motorhűtőfolyadék-szint
A fék-/kuplungfolyadék szint
Szélvédőmosó folyadék szint
Akkumulátor karbantartás
Gumiabroncsnyomás
A nem megfelelő vagy részleges
vizsgálat problémákhoz vezethet. Ez a
rész csak az egyszerűen végrehajtható
tételekhez nyújt iránymutatást.
Ahogy a "Bevezetés" bekezdés
elmagyarázza, több eljárást csak
különleges szerszámokkal rendelkező,
szakképzett szerelő tud végrehajtani.
169
Page 172 of 232

A garanciális időszakban végrehajtott
nem megfelelő "csináld magad"
karbantartás kihathat a garanciális
védelemre. A részletekért lásd a
járműhöz tartozó külön Garancia
közleményt. Ha nem biztos valamilyen
szervizelési vagy karbantartási
eljárásban, végeztesse Abarth
márkakereskedéssel.
A fáradt olaj és folyadékok
ártalmatlanításáról szigorú
környezetvédelmi törvények szólnak.
Kérjük, hogy a hulladéktól megfelelően,
a környezetre tekintettel szabaduljon
meg.
Javasoljuk, hogy járműve olaj- és
folyadékcseréjét bízza Abarth
márkakereskedésre.
IDŐSZAKOS
ELLENŐRZÉSEK
1000 km-enként vagy nagyobb
utazások előtt végezzen ellenőrzést és
ha szükséges, a következők
utántöltését:
motorhűtőfolyadék-szint;
fékfolyadékszint;
szélvédőmosó-folyadék szintje;
gumiabroncsok nyomása és állapota;
a világítás rendszer működése
(fényszórók, irányjelzők, vészvillogó
stb.);
az ablakmosó/ablaktörlő rendszer
működése, valamint a szélvédő
törlőlapátok pozíciója és kopása.
3000 km-enként végezze el a
következő ellenőrzését, illetve, ha kell,
az utántöltését: motorolaj-szint.
A GÉPKOCSI NAGY
IGÉNYBEVÉTELŰ
HASZNÁLATA
Ha a járművet a következő
célok/körülmények valamelyikére
használják:
poros utak;
rövid, ismétlődő utazások
(7–8 km-nél rövidebb útvonalak) nulla
°C alatti külső hőmérsékleteknél;
a motor gyakran van üresjáratban
vagy hosszabb távolságokat kis
sebességgel tesz meg vagy hosszú
ideig tartó inaktivitások esetén;
a következő ellenőrzéseket gyakrabban
kell elvégezni, mint azt a „Tervezett
karbantartás” című rész tartalmazza:
ellenőrizze az elülső tárcsafékbetétek
állapotát és kopását;
ellenőrizze a motorháztető és
csomagtér zárak tisztaságát, a
csuklós/rudas mechanizmus tisztaságát
és kenését;
szemrevételezéssel ellenőrizze a
következőket: motor, hajtómű,
sebességváltó, csövek és tömlők
(kipufogó – üzemanyag rendszer –
fékek), valamint gumi elemek
(gumiharmonika – hüvelyek – perselyek
– stb.);
ellenőrizze az akkumulátor töltöttségi
szintjét és az akkumulátorfolyadék
(elektrolit) szintet;
szemrevételezéssel ellenőrizze a
kiegészítő egységek hajtószíjának az
állapotát;
ellenőrizze és ha szükséges cserélje
le a motorolajat és cserélje ki az
olajszűrőt;
ellenőrizze és ha szükséges cserélje
ki a pollenszűrőt;
ellenőrizze és ha szükséges cserélje
ki a levegőszűrőt-
170
KARBANTARTÁS ÉS ÁPOLÁS
Page 173 of 232

TERVEZETT KARBANTARTÁS
A Tervezett Karbantartási Tervben felsorolt ellenőrzéseket 120 000 km/8 év elérése után rendszeresen meg kell ismételni az első
intervallum után ugyanazokkal az intervallumokkal folytatva.
Ezer kilométer15 30 45 60 75 90 105 120 135 150
Év12345678910
Ellenőrizze a gumiabroncs állapotát/kopottságát
és szükség esetén állítsa be a nyomást.
Ellenőrizze a gumijavító készlet újratöltöttségét és
lejárati dátumát (ha van)
●●●●●●●●●●
Ellenőrizze a világítási rendszer működését
(fényszóró, irányjelző, vészvillogó, csomagtartó,
utastér, kesztyűtartó, műszerfal figyelmeztető
lámpák, stb.)
●●●●●●●●●●
Ellenőrizze a folyadékszinteket és ha szükséges
töltse fel (1)●●●●●●●●●●
Ellenőrizze a kipufogógáz kibocsátást/
füstösséget●●●●●●●●●●
Használja a diagnosztikai aljzatot a motorvezérlő
rendszer működésének, a kibocsátásnak és –
azoknál a változatoknál/piacokon, ahol
rendelkezésre áll – a motorolaj fáradásnak az
ellenőrzésére
●●●●●●●●●●
(1) Mindig a kézikönyvben jelzett folyadékokat használja a feltöltéshez, miután ellenőrizte, hogy a rendszer nem sérült.
171
Page 174 of 232

Ezer kilométer15 30 45 60 75 90 105 120 135 150
Év12345678910
Szemrevételezéssel ellenőrizze a következők
állapotát és épségét: karosszéria külső része,
karosszéria aljának védelme, csövek és tömlők
(kipufogó, üzemanyag rendszer, fékek), gumi
elemek (gumiharmonika, hüvelyek, perselyek
stb.) és látható rögzítők
●●●●●
Szemrevételezéssel ellenőrizze a kormány
elemek állapotát és ellenőrizze működésüket●●●●●
Ellenőrizze a kerékcsapágyak, valamint az első
és hátsó csuklós csatlakozások kotyogását●●●●●
Ellenőrizze a szélvédő törlőlapát helyzetét/
kopottságát●●●●●
Ellenőrizze az ablaktörlő/ablakmosó rendszert és
szükség esetén állítsa be a fúvókákat●●●●●
Ellenőrizze a motorháztető és csomagtartó zárak
tisztaságát, valamint a rudas/csuklós
mechanizmusok tisztaságát és kenését
●●●●●
Ellenőrizze a rögzítőfékkar útját és állítsa be, ha
szükséges●●●●●●●●●●
Szemrevételezéssel ellenőrizze az első/hátsó
tárcsafék-betétek állapotát és kopottságát és a
betét kopottság jelző állapotát
●●●●●●●●●●
172
KARBANTARTÁS ÉS ÁPOLÁS
Page 175 of 232

Ezer kilométer15 30 45 60 75 90 105 120 135 150
Év12345678910
Szemrevételezéssel ellenőrizze a párologtatás-
vezérlő rendszer állapotát●●●
Szemrevételezéssel ellenőrizze a kiegészítő
egységek hajtószíja(i) állapotát és feszességét●
Szemrevételezéssel ellenőrizze a fogas
vezérműszíj állapotát●
Cseréljen sebességváltó-olajat●
Cserélje le a motorolajat és az olajszűrőt●●●●●●●●●●
Cserélje le a gyújtógyertyákat (2)●●●
Cserélje le a kiegészítő egységek hajtószíja(i)t(3)
Cserélje le a fogas vezérműszíjat(3)
Cserélje le a légszűrőbetétet (4)
●●●
Cserélje le a fékfolyadékot(5)
(2) Az 1.4 Turbo Multiair változatokhoz a megfelelő működés és a motor súlyos károsodásának megelőzése érdekében lényegesek a következők: csak ezekre a
motorokra tanúsított gyújtógyertyákat használjon; legyen mindegyik gyújtógyertya ugyanolyan típusú és márkájú (ld. a „Motor” részt a „Műszaki előírások”
fejezetben); szigorúan tartsa be a Tervezett karbantartásban meghatározott gyújtógyertya csere időszakokat. A gyertyacserével kapcsolatban tanácsos felkeresni
egy Abarth márkaképviseletet.
(3) Nem poros területek: javasolt maximum futásteljesítmény 120 000 km. A szíjat a futásteljesítménytől függetlenül 6 évente cserélni kell. Poros területen vagy
megterhelő használat esetén (hideg klíma, városi használat, hosszú pihenőidők): javasolt maximum futásteljesítmény 60 000 km. A szíjat a futásteljesítménytől
függetlenül 4 évente cserélni kell.
(4) Ha a járművet poros területen használta, a légtisztítót minden 15,000 km után le kell cserélni.
(5) A fékfolyadék cseréjét kétévente el kell végezni, tekintett nélkül a kilométer-teljesítményre.
173
Page 176 of 232

FIGYELMEZTETÉS
191)Ne végezzen karbantartási
munkálatokat, ha nem rendelkezik
elegendő tudással, tapasztalattal, vagy a
munkához szükséges szerszámokkal és
felszereléssel. A karbantartási munkát
szakképzett szerelővel végeztesse. A nem
megfelelően végzett járműkarbantartási
munka veszélyes. Bizonyos karbantartási
műveletek végrehajtása közben súlyosan
megsérülhet.
192)Ha járó motorral kell a motorháztető
alatt dolgoznia, a motor vagy a
hűtőventillátor, mely váratlanul
bekapcsolhat, megközelítése előtt vegyen
le minden ékszert (különösképp a gyűrűket,
karkötőket, órákat és nyakláncokat), illetve
a nyakkendőt, sálat vagy hasonló laza
ruhadarabokat. Ezek beakadhatnak a
mozgó alkatrészekbe és sérülést
okozhatnak.
193)Mielőtt a hűtőventillátor közelében
dolgozna, vegye le a gyújtást és
bizonyosodjon meg arról, hogy nem jár a
ventillátor. Működő hűtőventillátor
közelében dolgozni veszélyes. A ventillátor
sokáig foroghat akkor is, ha a motor leállt
és a motortér hőmérséklete magas. A
propeller megütheti és súlyos sérülést
okozhat.
FIGYELMEZTETÉS
38)Ne hagyjon tárgyakat a motortérben. A
motortér ellenőrzése vagy az ott végzett
munka után ne felejtsen és hagyjon
tárgyakat, például szerszámokat vagy
rongyokat a motortérben. A motortérben
hagyott szerszámok és egyéb tárgyak a
motor károsodását vagy tűz kitörését
okozhatják, mely váratlan balesethez
vezethet.
174
KARBANTARTÁS ÉS ÁPOLÁS