Page 137 of 344

135
3008_hu_Chap07_securite_ed01-2015
Betartandó szabályok:
Természetes, függőleges ülőhelyzetet
vegyen fel.
Kapcsolja be és állítsa be megfelelően a
biztonsági övét.
Ne engedje, hogy bármi az utasok és a
légzsákok közé kerüljön (gyermek, kisállat,
tárgy, stb.), ne rögzítsen és ne ragasszon
semmit a légzsákok közelébe ill. berobbanási
pályájára, mert a légzsák berobbanásakor
sérülést okozhatnak.
Ne alakítsa át a gépjármű eredeti kialakítását,
különösen a légzsákok közvetlen közelében.
Balesetet vagy a gépjármű
feltörését követően ellenőriztesse a
légzsákrendszereket.
A légzsákrendszereket érintő
beavatkozásokat kizárólag a PE
u
g
E
O
t
hálózat szakemberei vagy egy szakszerviz
munkatársai végezhetik el.
A légzsákok kinyílásakor a fej, a törzs,
illetve a karok sérülésének kockázata vagy
enyhe égési sérülései az említett biztonsági
előírások betartása mellett sem zárhatók ki.
A légzsák szinte egyetlen pillanat (néhány
ezredmásodperc) alatt fújódik fel, majd a forró
gázt az erre a célra szolgáló nyílásokon át
kibocsátva azonnal le is ereszt.
Oldallégzsákok
Az üléseket kizárólag szabványos huzatokkal
óvja, mivel azok nem akadályozzák az
oldallégzsákok esetleges kinyílását. A
gépjárművébe való üléshuzatokról a
PEUGEOT hálózatban kaphat tájékoztatást.
Olvassa el a „Tartozékok” c. részt.
Ne rögzítsen semmit (ruházatot, stb.) az
ülések háttámlájára, mert az oldallégzsákok
kinyílása esetén mellkasi vagy karsérüléseket
okozhat.
Felsőteste a szükségesnél ne legyen
közelebb az ajtóhoz.
Frontlégzsákok
Vezetés közben ne fogja a kormánykereket
a küllőinél fogva, és ne tartsa a kezét a
kormánykerék középső részén.
ut
asoldalon a lábát ne tegye fel a
műszerfalra.
ta
rtózkodjon a dohányzástól, mivel a
légzsákok kibomlásakor a cigaretta vagy a
pipa égési sérüléseket okozhat.
Soha ne szerelje le, ne fúrja ki, és ne tegye ki
erős ütéseknek a kormánykereket.
Ne rögzítsen, ill. ne ragasszon semmit a
kormányra vagy a műszer falra, mert az a
légzsákok kinyílása esetén sérülést okozhat.
Függönylégzsákok
Ne rögzítsen és ne ragasszon semmit a
plafonra, mivel az a függönylégzsákok
kinyílása esetén fejsérülést okozhat.
Ha gépjárműve rendelkezik ilyennel,
ne szerelje le a plafonra szerelt
kapaszkodófogantyúkat, mert fontos szerepet
játszanak a függönylégzsákok rögzítésében.
7
Biztonság
Page 138 of 344

136
3008_hu_Chap08_conduite_ed01-2015
Vezetési tanácsok
tartsa be a KRESZ-szabályokat, és a
közlekedési viszonyoktól függetlenül mindig
legyen éber.
Folyamatosan figyelje a forgalmat és tartsa
a kezét a kormányon, hogy bármikor reagálni
tudjon a felmerülő helyzetekre.
Hosszú utazás során kétóránként tartson
pihenőt.
Rossz időjárási viszonyok esetén
kiegyensúlyozott vezetési stílusra törekedjen,
kerülje a fékezést, és nagyobb követési
távolságot tartson.
Vezetés vízzel elárasztott
úton
Kerülje a vízzel elárasztott útfelületen való
közlekedést, mert az súlyosan károsíthatja
a motort, a sebességváltót és a gépjármű
elektromos rendszereit.
Fontos!
Soha ne közlekedjen behúzott
parkolófékkel, mert túlmelegedhet és
károsodhat a fékrendszer.
Ne parkoljon és a gépjármű álló
helyzetében ne járassa a motort olyan
helyen, ahol a forró kipufogórendszerrel
gyúlékony anyagok (száraz fű, avar,
stb.) kerülhetnek érintkezésbe.
Tűzveszély!
Járó motorral soha ne hagyja a
gépjárművet felügyelet nélkül. Ha el kell
hagynia a gépjárművet, miközben jár a
motor, húzza be a parkolóféket,
és kapcsolja a sebességváltó kart -
a sebességváltó típusától függően -
üresbe, ill. N vagy P helyzetbe.
Ha a vízzel elöntött útszakaszon való átkelés
elkerülhetetlen:
A vízzel elárasztott szakaszon túljutva, amint a
biztonsági feltételek megengedik, a féktárcsák
és a fékbetétek szárítása érdekében többször
egymás után finoman fékezzen.
Ha bármilyen kétsége támad gépjárműve
állapotát illetően, forduljon a PEUGEOT
hálózathoz vagy egy szakszervizhez. -
g
yőződjön meg róla, hogy a vízréteg
mélysége nem haladja meg a 15
cm-t
(vegye figyelembe a többi gépjármű által
esetlegesen keltett hullámokat is),
-
k
apcsolja ki a Stop & Start funkciót,
-
m
inél lassabban haladjon, vigyázva, hogy
a motor le ne fulladjon. Semmi esetre se
lépje túl a 10
km/h sebességet,
-
n
e álljon meg és ne állítsa le a motort.
Vezetés
Page 139 of 344

137
3008_hu_Chap08_conduite_ed01-2015
Három helyzete van:
- 1 . (Stop) helyzet: kulcs behelyezése és
kihúzása, reteszelt kormányoszlop,
-
2
. (Gyújtás) helyzet: kireteszelt
kormányoszlop, gyújtás ráadása, dízel
előizzítás, motor beindítása,
-
3
. (Indítás) helyzet.
A motor beindítása és leállítása
Gyújtás helyzet
Lehetővé teszi a gépjármű elektromos
berendezéseinek használatát és a tartozékok
töltését.
Amint az akkumulátor töltöttségi szintje
eléri a tartalékküszöböt, a rendszer
áttér energiatakarékos üzemmódra: az
akkumulátortöltés megőrzése érdekében
az elektromos tápellátás automatikusan
megszűnik.
Gyújtáskapcsoló
Lopásvédelem
Elektronikus indításgátló
A rendszer meghibásodására a
visszajelzés kigyulladása, hangjelzés
és/vagy a képernyőn megjelenő üzenet
figyelmeztet (modellváltozattól függően).
Ebben az esetben a motor nem indul
be; forduljon sürgősen a PEUGEOT
hálózathoz.
A gépjármű átvételekor a kulcsokhoz
kapott matricát gondosan őrizze meg,
és tárolja a gépjárművön kívül.
A kulcsokban egy speciális kóddal rendelkező
elektronikus chip található. A gyújtás
ráadásakor a motor indításához az indításgátló
berendezésnek fel kell ismernie a kulcs kódját.
Az elektronikus indításgátló berendezés a
gyújtás levételét követően blokkolja a motor
ellenőrző rendszerét, és megakadályozza a
gépjármű erőszakos indítását.
8
Vezetés
Page 140 of 344

138
3008_hu_Chap08_conduite_ed01-2015
Várja meg, amíg a kombinált kijelzőn
kialszik ez a visszajelző lámpa,
majd működtesse az indítómotort
a kulcs 3. helyzetbe fordításával a
motor beindulásáig, de ne nyomja le
a gázpedált. Amint a motor beindult,
engedje el a kulcsot.
A motor indítása
Bizonyos esetekben előfordulhat,
hogy a kormány elmozdításához nagy
erőkifejtésre van szükség (pl. elfordított
kerekek esetén).
F
B
enzinmotornál működtesse az
indítómotort a kulcs 3 . helyzetbe történő
elfordításával a motor beindulásáig, de
a gázpedált ne nyomja le. Amint a motor
beindult, engedje el a kulcsot.
F
D
ízelmotornál a gyújtás ráadásához
és a motor izzítóberendezésének a
működtetéséhez fordítsa el a kulcsot a
2 .
helyzetbe. Ha a motor nem indul be azonnal,
vegye le a gyújtást. Várjon néhány
másodpercet, majd indítózzon újra. Ha
a motor több kísérlet után sem indul
be, ne erőltesse: megrongálódhat az
indítóberendezés és a motor. Forduljon
a PE
u
g
E
O
t
hálózathoz vagy egy
szakszervizhez. Téli időjárás esetén a visszajelző lámpa
hosszabb ideig világíthat. Ha a motor
meleg, a visszajelző lámpa nem gyullad
ki.
Húzza be a parkolóféket, és kapcsolja a
sebességváltó kart üresbe, ill. N vagy P
helyzetbe:
F
n
yomja be ütközésig a tengelykapcsoló-
pedált (mechanikus sebességváltó),
vagy
F
n
yomja be ütközésig a fékpedált
(elektronikusan vezérelt vagy automata
sebességváltó),
F
h
elyezze be a kulcsot a gyújtáskapcsolóba;
a rendszer felismeri a kódot,
F
a k
ormány és a kulcs egyidejű elfordításával
reteszelje ki a kormányoszlopot.
Normál időjárási viszonyok esetén ne
melegítse a motort a gépjármű álló
helyzetében, induljon el azonnal, és
haladjon alacsony fordulatszámmal.Ne járassa a motort rosszul szellőző,
zárt helyen: a belső égésű motorok
mérgező kipufogógázokat bocsátanak
ki, például szén-monoxidot, melyek
mérgezést, ill. halált okozhatnak.
Nagy hidegben (-23
°C-nál alacsonyabb
külső hőmérséklet esetén) a gépjármű
mechanikus alkatrészei, a motor és a
sebességváltó megfelelő működésének
és hosszú élettartamának biztosítása
érdekében indulás előtt 4 percig járatni
kell a motort.
Vezetés
Page 141 of 344

139
3008_hu_Chap08_conduite_ed01-2015
Gyújtáskapcsolóban
felejtett kulcs
Ha a kulcsot a gyújtáskapcsoló
2 -es (Gyújtás) helyzetében felejti, az
automatikus gyújtáslevétel funkció egy óra
múlva bekapcsol.
A gyújtás ismételt ráadásához fordítsa
a kulcsot 1 -es (Stop) , majd ismét 2 -es
(Gyújtás) helyzetbe.
Ne akasszon nehéz tárgyat (kulcstartó
stb.) a gyújtáskapcsolóban lévő kulcsra,
mert a tengelyére nehezedve működési
zavart okozhat. Bővebben ld. a „Gyakorlati tudnivalók”
c. rész „Energiatakarékos üzemmód” c.
bekezdésében.
A motor leállítása
Energiatakarékos üzemmód
A motor leállását követően (
1- es, Stop helyzet)
összesen legfeljebb harminc percig még
használhatók bizonyos funkciók, pl. az audio-
és telematikai rendszer, az ablaktörlők, a
tompított világítás, a plafonvilágítás, stb.
A kormányoszlop kireteszelésének
megkönnyítéséhez javasoljuk, hogy
a motor leállítása előtt állítsa az első
kerekeket a gépjármű tengelyének
megfelelő irányba.
F
E
llenőrizze, hogy megfelelően behúzta-e
a parkolóféket, főleg, ha lejtős felületen
parkol. Ne vegye le a gyújtást, amíg a gépjármű
teljesen meg nem áll. Ha a motor leállt,
a fék- és kormányrásegítő funkciók
szintén kikapcsolnak, így elveszítheti a
gépjármű feletti irányítást.
Ha kiszáll a gépjárműből, tartsa
a kulcsot magánál és reteszelje a
gépjárművet.
F
Á
llítsa le a gépjárművet.
F
A
mikor a motor elérte az alapjáratot,
fordítsa el a kulcsot az 1 . helyzetbe.
F
V
egye ki a kulcsot a gyújtáskapcsolóból.
F
A k
ormányoszlop reteszeléséhez fordítsa
el a kormányt úgy, hogy reteszelődjön.
8
Vezetés
Page 142 of 344

140
3008_hu_Chap08_conduite_ed01-2015
Az elektromos parkolófék kétféle módon
működtethető:
-
A
utomatikus rögzítés / kioldás
A m
otor leállításakor a rögzítés,
elinduláskor pedig a kioldás automatikusan
történik.
-
K
ézi rögzítés / kioldás
A f
ék rögzítése / kioldása kézzel
is működésbe hozható az A kar
meghúzásával.
Elektromos parkolófék
Az automata üzemmód
kikapcsolása
Az automata üzemmód be-
és kikapcsolása a gépjármű
konfigurációs menüjében
történik (gyárilag az üzemmód
be van kapcsolva).
A kikapcsolt állapotot ennek a
visszajelző lámpának a kombinált
kijelzőn történő kigyulladása jelzi,
üzenet kíséretében.
Ha az automata üzemmód ki van kapcsolva,
a parkolófék behúzása és kioldása kézzel
történik.
Javasolt a kikapcsolást elvégezni
nagyon hideg (fagyos) időben és
vontatáskor (mentés, lakókocsi, stb.).
Ha nem tudja kikapcsolni az automata
üzemmódot, olvassa el "A gépjármű
leállítása a fék behúzása nélkül" c.
bekezdést.
Ne helyezzen semmilyen tárgyat
(cigarettásdobozt, telefont, stb.) az
elektromos fék vezérlőkarja mögé.
Címke az ajtókárpiton
Mielőtt elhagyná a gépjárművet,
ellenőrizze, hogy a parkolófék rögzítés
visszajelzése világít-e a kombinált
kijelzőn. Egyes forgalmazó országokban az automatikus
rögzítés (a motor leállításakor) és az
automatikus kioldás (elinduláskor) funkció
kiiktatható.
Vezetés
Page 143 of 344

141
3008_hu_Chap08_conduite_ed01-2015
Álló gépjárműnél, akár jár a motor, akár nem,
húzza meg az A kart maga felé.-
k
igyullad a parkolófék rögzítését
jelző visszajelzés,
-
m
egjelenik a „Behúzott parkolófék” üzenet.
Kézi kioldás
Ráadott gyújtásnál vagy járó motornál a
parkolófék kioldásához nyomja be a fék- vagy
a gázpedált, és húzza meg, majd engedje el
az A kart.
-
k
ialszik a parkolófék rögzítés
visszajelzése,
-
m
egjelenik a „Parkolófék kiengedve”
üzenet.
Kézi rögzítés
- kigyullad a P visszajelző lámpa az A karon, -
k ialszik a P jelzőlámpa az A
karon,
Ha a parkolófék nincs behúzva, járó
motornál a vezetőoldali ajtó nyitásakor
hangjelzés hallható és egy üzenet
jelenik meg (kivéve, ha automata
sebességváltó esetén a fokozatválasztó
kar P (Parkolás) helyzetben van). Ha az A kar meghúzásakor
nem nyomja be a fékpedált,
a parkolófék nem old ki, és kigyullad egy
visszajelzés a kombinált kijelzőn. Mielőtt kiszállna a gépjárműből,
ellenőrizze, hogy a parkolófék rögzítés
visszajelzése a kombinált kijelzőn és a
P jelzőlámpa az A karon világít-e.
A parkolófék teljes kioldását a következők
jelzik:
A parkolófék bekapcsolását a következők jelzik:
A gépjármű rögzítése
járó motornál
Álló gépjárműnél, járó motorral, a gépjármű
rögzítéséhez feltétlenül kapcsolja be
manuálisan a parkolóféket az A kar
meghúzásával.
-
k
igyullad a parkolófék rögzítését
jelző visszajelzés,
A parkolófék rögzítését a következők jelzik:
-
k
igyullad a P visszajelző lámpa
az A karon,
A vezetőoldali ajtó nyitásakor
hangjelzés, ill. a kombinált kijelzőn
megjelenő üzenet figyelmezteti a
vezetőt, ha a parkolófék nincs behúzva
(kivéve, ha automata sebességváltó
esetén a fokozatválasztó kar P
(Parkolás) helyzetben van).
-
m
egjelenik a „Behúzott parkolófék” üzenet.
8
Vezetés
Page 144 of 344

142
3008_hu_Chap08_conduite_ed01-2015
Automatikus rögzítés
álló motornál
Megállás után, a motor leállításakor a
parkolófék automatikusan működésbe lép.
A maximális rögzítés elengedhetetlen:
-
l
akókocsi vagy utánfutó vontatásakor,
amennyiben az automatikus funkciók be
vannak kapcsolva, és a parkolóféket kézzel
húzza be;
-
h
a a gépjárművet olyan felületen állította
le, melynek lejtése változhat (pl. hajón vagy
kamionon történő szállításkor, a gépjármű
vontatásakor). -
k
igyullad a parkolófék rögzítését
jelző visszajelzés,
-
m
egjelenik a „Behúzott parkolófék” üzenet.
Az elektromos parkolófék rögzítéséről a
működésével járó zaj alapján bizonyosodhat
meg. A parkolófék bekapcsolását a következők jelzik:
-
k
igyullad a P visszajelző lámpa
az A karon,
Mielőtt kiszállna a gépjárműből,
ellenőrizze, hogy a parkolófék
visszajelzés folyamatosan világít-e a
kombinált kijelzőn.
Ne hagyjon gyermeket felügyelet nélkül a
gépjárműben, ráadott gyújtásnál ugyanis
véletlenül kioldhatja a parkolóféket.
Ha a gépjárműhöz vontatmány
kapcsolódik, erősen meg van terhelve,
vagy meredek lejtőn parkol, a kerekeket
fordítsa a járda felé, és kapcsoljon
sebességi fokozatba. Álló gépjárműnél, járó motorral ne
nyomja be feleslegesen a gázpedált,
mert kioldhat a parkolófék.
Ha a gépjárműhöz vontatmány
kapcsolódik, erősen meg van terhelve,
vagy meredek lejtőn parkol, rögzítse a
maximumig, majd a kerekeket fordítsa
a járda felé, és kapcsoljon sebességi
fokozatba.
Maximális rögzítés esetén a fék
kioldása hosszabb ideig tart.
Maximális rögzítés
Szükség esetén a maximális rögzítés
az
A kar hosszan tartó meghúzásával érhető
el, amit a „Bekapcsolt parkolófék” üzenet és
hangjelzés jelez.
A parkolófék teljes kioldását a következők
jelzik:-
k
ialszik a parkolófék rögzítés
visszajelzése,
-
m
egjelenik a „Parkolófék kiengedve”
üzenet. -
k
ialszik a P jelzőlámpa az A
karon,
Automatikus kioldás
A gépjármű indulásakor a parkolófék
automatikusan és fokozatosan kiold:
F
M
echanikus sebességváltó: nyomja be
teljesen a tengelykapcsoló pedált, váltson
első fokozatba vagy hátramenetbe, nyomja
be a gázpedált, és lassan engedje fel a
kuplungot.
F
V
ezérelt sebességváltó: állítsa a váltókart
A, M vagy R fokozatba, és nyomja be a
gázpedált.
F
A
utomata sebességváltó: állítsa a
váltókart D, M vagy R fokozatba, majd
nyomja be a gázpedált.
Vezetés