A gépkocsi vezetése
5 34
FIGYELEM
- Sár vagy hó
Ha a gépkocsi egyik els ő kereke sárban vagy hóban kipörög, akkor a gépkocsit esetenként csak a gáz-pedál er ősebb lenyomásával tudja kivezetni. Mindenképpen kerülje a motor folyamatosan magas fordu-latszámon való já ratását, mivel emiatt károsodhat a négykerék-meghajtás rendszer.
A felborulás kockázatának csök-
kentése Ez a számos célra felhasználható sze-
mélygépkocsi Sports Utility Vehicle
(SUV - sportos szabadid őautó) néven is-
mert. A SUV-ok nagyobb szabad ma-
gassággal és keskenyebb nyomtávval
rendelkeznek, hogy a legváltozatosabb
terepviszonyokkal is képesek legyenek
megbirkózni. Jellemz ő tervezési tulaj-
donságaik miatt súlypontjuk magasab-
ban van, mint a hagyományos gépko-
csiké. A nagyobb szabad magasság
el őnye az út jobb beláthatósága, ami
lehet ővé teszi a problémák korábbi felis-
merését. Ezeket nem arra tervezték,
hogy ugyanakkora sebességgel kanya-
rodjanak, mint a hagyományos személy-
gépjárm űvek. Erre éppen annyira nem
alkalmasak, mint ahogy az alacsony felépítés
ű sportautók nem felelnek meg
a terepkörülmények közötti használat
támasztotta követelményeknek. A koc-
kázat miatt a vezet őnek és az utasoknak
mindig be kell csatolniuk a biztonsági
öveiket. A gépkocsiban utazó bekötetlen
személy egy borulás esetén sokkal na-
gyobb valószín űséggel szenved halálos
sérülést, mint az, aki becsatolt bizton-
sági övvel utazik. A következ ő szabályok
betartásával a vezet ő csökkentheti a
felborulás kockázatát. Amennyire csak
lehetséges, kerülje az éles kanyarokat
vagy a hirtelen man ővereket, ne terhelje
meg nehéz csomagokkal a tet őcsomag-
tartót, és soha, semmilyen módon ne
alakítsa át gépkocsiját.
VIGYÁZAT
- Borulás
Hasonlóan más Sports Utility Vehicle (SUV) járm űvekhez, a gép-kocsi nem megfelel ő üzemeltetése a gépkocsi feletti uralom elveszté-séhez, balesethez vagy a gépkocsi felborulásához vezethet. • A SUV gépkocsiknak jelent ősen magasabb a felborulási arányuk, mint az egyéb járm űtípusoknak. • Az Ön gépkocsijának speciális tu-lajdonságai (nagyobb szabad ma-gasság, nyomtáv stb.) miatt a súlypontja magasabban van, mint a hagyományos típusú gépkocsi-ké. • A SUV-okat nem arra tervezték, hogy ugyanolyan sebességgel ka-nyarodjanak, mint a hagyományos gépkocsik. • Kerülje az éles kanyarokat vagy a hirtelen man ővereket. • A gépkocsiban utazó bekötetlen személy egy borulás esetén jelen-tő sen nagyobb valószín űséggel szenved halálos sérülést, mint az, aki becsatolt biztonsági övvel utazik. Mindig ellen őrizze, hogy a gépkocsiban mindenki megfelel ő-en becsatolta a biztonsági övét.
A gépkocsi vezetése
5 80
Veszélyes vezetési körülmények Ha olyan veszélyes vezetési körülmé-
nyekkel találkozik, mint víz, hó, jég, sár,
homok vagy egyéb hasonló útviszonyok,
kövesse az alábbi javaslatokat:
• Óvatosan vezessen, és tartson a szokásosnál is nagyobb követési tá-
volságot.
• Kerülje a hirtelen fékezési és kor- mányzási man ővereket.
• Ha olyan gépkocsit vezet, amelyben nincs ABS, pumpálja a féket a fék-
pedál gyenge lenyomásával és felen-
gedésével, amíg a gépkocsi meg nem
áll.
VIGYÁZAT
- ABS
ABS rendszerrel szerelt gépkocsi-nál ne pumpálja a féket.
• Ha gépkocsijával havas, sáros vagy
homokos úton akad el, az elinduláskor
kapcsoljon 2. fokozatba. Óvatosan
gyorsítson, nehogy a kerekek kipörög-
jenek.
• Jeges, havas vagy sáros úton való elinduláshoz a hajtott kerekek alá
helyezzen homokot, durva sót, hólán-
cot vagy egyéb nem csúszós anyagot,
hogy megnövelje a tapadást.
VIGYÁZAT
- Visszakap-csolás
Ha automata sebességváltóval sze-relt gépkocsival visszakapcsol csú-szós úton, az baleset forrása lehet. A kerekek forgási sebességének hirtelen megváltozása megcsúszást okozhat. Óvatosan kapcsoljon visz-sza csúszós úton.
A felborulás kockázatának
csökkentése Ez a számos célra felhasználható sze-
mélygépkocsi Sports Utility Vehicle
(SUV - sportos szabadid ő-autó) néven
ismert.
A SUV-ok nagyobb szabad magasság-
gal és keskenyebb nyomtávval rendel-
keznek, hogy a legváltozatosabb útvi-
szonyokkal is képesek legyenek megbir-
kózni. Jellemz ő tervezési tulajdonságaik
miatt súlypontjuk magasabban van, mint
a hagyományos gépkocsiké. A nagyobb
szabad magasság el őnye az út jobb
beláthatósága, ami lehet ővé teszi a
problémák korábbi felismerését. Ezeket
a járm űveket nem arra tervezték, hogy
ugyanolyan sebességgel kanyarodjanak,
mint a hagyományos személygépkocsik.
A kockázat miatt a vezet őnek és az uta-
soknak mindig be kell csatolniuk a biz-
tonsági öveiket. A gépkocsiban utazó
becsatolatlan személy egy borulás ese-
tén sokkal nagyobb valószín űséggel
szenved halálos sérülést, mint az, aki
becsatolt biztonsági övvel utazik. A kö-
vetkez ő szabályok betartásával a vezet ő
csökkentheti a felborulás kockázatát.
Amennyire csak lehetséges, kerülje az
éles kanyarokat vagy a hirtelen man őve-
reket, ne terhelje meg nehéz csomagok-
kal a tet őcsomagtartót, és soha, semmi-
lyen módon ne alakítsa át gépkocsiját.
KÜLÖNLEGES VEZETÉSI KÖRÜLMÉNYEK