alá. Ebben az esetben várjunk néhány percig a
motor lehűlésére, azután óvatosan és lassan vegyük
le a tartály kupakját, töltsük fel hűtőfolyadékkal,
hogy annak szintje a tartályon lévő MIN és a MAX
jelzések között legyen. Szemrevételezéssel
ellenőrizzük az esetleges folyadékszivárgást. Ha a
motor újraindításakor a lámpa ismét felgyullad,
lépjünk kapcsolatba egy Lancia márkaszervizzel;
❒nehéz üzemi körülmények esetén(pl. emelkedőn
haladás utánfutóval vagy teljes terheléssel):
csökkentsük a sebességet, és ha a figyelmeztető
lámpa égve marad, állítsuk meg a gépkocsit.
Járassuk a motort2–3percigalapjárati
fordulatszámon, közben kis gázadással segítsük elő
a hűtőfolyadék áramlását, azután állítsuk le a
motort. Ellenőrizzük a hűtőfolyadék szintjét az
előbbiekben leírt módon.
FIGYELMEZTETÉS Erős igénybevétellel történő
üzemeltetés után a motort leállítás előtt ajánlatos
néhány percig kis gázadással járatni.
TARTALÉK MENNYISÉGŰ
ÜZEMANYAG – LIMITÁLT
HATÓTÁVOLSÁG
(borostyánsárga)
A tartalék mennyiségű üzemanyagot jelző
figyelmeztető lámpa felgyullad, ha a tartályban5-7
liter üzemanyag maradt. Ha a hatótávolság kb. 50
km-nél (vagy ennek megfelelő mérföldnél) kisebb,
egyes változatoknál a kijelzőn megjelenik egy erre
figyelmeztető üzenet.FIGYELMEZTETÉS Ha a figyelmeztető lámpa
menet közben villog, az a rendszer meghibásodását
jelenti. Ilyen esetben lépjünk kapcsolatba egy Lancia
márkaszervizzel a rendszer ellenőrzése céljából.
EOBD/BEFECSKENDEZŐ
RENDSZER ÜZEMZAVAR
(borostyánsárga)
Normál körülmények között az indítókulcs MAR
állásba fordításakor a figyelmeztető fényjelzés
felgyullad (egyes változatoknál a kijelzőn megjelenő
üzenettel együtt), de a motor beindulása után ki
kell aludnia.
Ha a figyelmeztető lámpa égve marad vagy menet
közben felgyullad, az a motor befecskendező
rendszerének nem megfelelő működését jelenti; a
folyamatos fény jelzi az üzemanyag-befecskendező és
gyújtási rendszerben keletkezett rendellenességeket,
amelyek nagyobb károsanyag-kibocsátást, gyengébb
motorteljesítményt és magasabb üzemanyag-
fogyasztást okozhatnak.
Ilyen esetben folytathatjuk az utat, de ne terheljük
erősen a motort, és hajtsunk mérsékelt sebességgel.
Ha a figyelmeztető lámpa folyamatos világítása
mellett tartósan üzemeltetjük a gépkocsit, a motor
komoly károsodást szenvedhet: minél hamarabb
keressünk fel egy Lancia márkaszervizt.
A működési rendellenesség megszűnésekor a fény
kialszik, de a rendszer memóriája tárolja az üzemzavar
tényét.
156ISMERKEDÉS A
GÉPKOCSIVAL
BIZTONSÁG
INDÍTÁS ÉS
VEZETÉSFIGYELMEZTETŐ
LÁMPÁK ÉS
ÜZENETEKSZÜKSÉG ESETÉN
TISZTÍTÁS ÉS
KARBANTARTÁS
MÙSZAKI ADATOK
ETŰRENDES
TÁRGYMUTATÓ
Ha a figyelmeztető lámpa (vagy egyes változatoknál a
kijelzőn lévő üzenet + szimbólum) folyamatosan
világít, a kormányzási erőszükséglet érezhetően
megnőhet, mert nélkülöznünk kell a szervokormány
rásegítő hatását, de a kormányszerkezet továbbra
is működőképes marad. Ebben az esetben lépjünk
kapcsolatba egy Lancia márkaszervizzel.
FIGYELMEZTETÉS Bizonyos körülmények
esetén, az elektromos szervokormánytól független
tényezők hatására is előfordulhat, hogy a
műszercsoport figyelmeztető lámpája felgyullad. Ilyen
esetben azonnal álljunk meg, és a motort kb. 20
másodpercre állítsuk le, majd indítsuk újra a motort.
Ha a figyelmeztető lámpa (vagy egyes változatoknál a
kijelzőn lévő üzenet + szimbólum) továbbra is égve
marad, lépjünk kapcsolatba egy Lancia
márkaszervizzel.
FIGYELMEZTETÉS Az akkumulátor lekötése
után szükség lesz a kormánymű alapbeállítására, amit
a figyelmeztető lámpa felgyulladása jelez. Ennek az
eljárásnak a végrehajtásához elegendő a kormánykerék
elfordítása az egyik végállástól a másikig, vagy
egyszerűen néhány száz méteren keresztül egyenesen
kell haladni a járművel.
SEBESSÉGTARTÓ AUTOMATIKA
(zöld)
(egyes változatoknál/piacokon)
Az indítókulcs MAR állásba fordításakor a
figyelmeztető lámpa felgyullad, de néhány másodperc
múlva ki kell aludnia, ha a sebességtartó automatika
kikapcsolt.
A figyelmeztető lámpa világít, amikor a
kapcsológyűrű elfordításával a sebességtartó
automatikát ON állásba kapcsoljuk (lásd az
„Ismerkedés a gépkocsival” című fejezet
„Sebességtartó automatika” című részét). Egyes
változatoknál a kijelzőn megjelenik az erre vonatkozó
üzenet.DPF (RÉSZECSKESZŰRŐ)
TISZTÍTÁS FOLYAMATBAN
(kizárólag DPF-fel szerelt Diesel változatoknál)
(borostyánsárga)
Az indítókulcs MAR állásba fordításakor a
figyelmeztető lámpa felgyullad, de néhány másodperc
múlva ki kell aludnia.
A figyelmeztető lámpa folyamatosan világít (egyes
változatoknál a kijelzőn megjelenő üzenettel +
szimbólummal együtt), jelezve, hogy a DPF
rendszerből a regenerálási eljárással el kell távolítani a
felgyülemlett káros anyagokat (koromrészecskéket).
159ISMERKEDÉS A
GÉPKOCSIVAL
BIZTONSÁG
INDÍTÁS ÉS
VEZETÉSFIGYELMEZTETŐ
LÁMPÁK ÉS
ÜZENETEKSZÜKSÉG ESETÉN
TISZTÍTÁS ÉS
KARBANTARTÁS
MÙSZAKI ADATOK
ETŰRENDES
TÁRGYMUTATÓ
KERÉKCSEREÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK
A gépkocsi „Fix&Go Automatic” javítókészlettel van
ellátva: ennek használatát a „Fix&Go Automatic
készlet” részben leírtak ismertetik.
A „Fix&Go Automatic készlet” alternatívájaként a
gépkocsi szükségpótkerékkel is rendelhető: a
kerékcsere műveleteit a következő oldalak ismertetik.
FIGYELMEZTETÉS
A szükségpótkerék (egyes változatoknál/
piacokon) speciálisan a gépkocsihoz
tartozik: ne használjuk azt egy eltérő modellű
gépkocsin, és más gépkocsitípusok pótkerekét se
használjuk a gépkocsinkon. A szükségpótkerék
csak szükséghelyzetben használható. Csak a
legszükségesebb távolságot tegyük meg íg y, és ne
lépjük túl a 80 km/h sebességet. A
szükségpótkeréken egy narancssárga színű címke
van elhelyezve, amely röviden összefoglalva
tartalmazza a pótkerék használatára vonatkozó
korlátozásokat és figyelmeztetéseket. Ezt az
öntapadó címkét tilos eltávolítani vagy letakarni.
A címkén négy nyelven az alábbi olvasható:
„Figyelem! Kizárólag ideiglenes használatra! 80
km/h max! Mihelyt lehetséges, normál kerékre
cserélendő. Ezt a figyelmeztetést tilos letakarni.”
A szükségpótkerékre eg yáltalán nem szabad
dísztárcsát szerelni.
FIGYELMEZTETÉS
Az alkalmazott keréktárcsa típus esetleges
cseréje esetén (acél helyett könnyűfém
keréktárcsák és fordítva) ki kell cserélni az összes
kerékcsavart másik, megfelelő méretű
kerékcsavarokra.
FIGYELMEZTETÉS
Figyelmeztessük a forgalom többi
résztvevőjét a leállított gépkocsi
jelenlétére az előírt módon: vészvillogó,
elakadásjelző háromszög stb. Az utasok szálljanak
ki a gépkocsiból, különösen akkor, ha a gépkocsi
erősen meg van terhelve, és a kerékcsere ideje alatt
a veszélyes forgalomtól távolabb várakozzanak.
Lejtős vagy egyenetlen útfelület esetén
alkalmazzunk ékeket vagy köveket stb. a kerekek
kitámasztására.
168ISMERKEDÉS A
GÉPKOCSIVAL
BIZTONSÁG
INDÍTÁS ÉS
VEZETÉS
FIGYELMEZTETŐ
LÁMPÁK ÉS
ÜZENETEKSZÜKSÉG ESETÉN
TISZTÍTÁS ÉS
KARBANTARTÁS
MÙSZAKI ADATOK
ETŰRENDES
TÁRGYMUTATÓ
EMELŐ
Jegyezzük meg a következőket:
❒a kocsiemelő tömege 1,76 kg;
❒a kocsiemelő nem igényel beállítást;
❒a kocsiemelő nem javítható; meghibásodás esetén
másik eredetire kell cserélni;
❒a meghajtókar kivételével semmilyen szerszám nem
szerelhető a kocsiemelőre.
A kerékcserét az alábbiak szerint végezzük el:
❒állítsuk meg a gépkocsit olyan helyen, ahol a
kerékcserét biztonságosan és a forgalom zavarása
nélkül végre lehet hajtani. A talaj lehetőleg sík
és kellően szilárd legyen;
❒állítsuk le a motort, húzzuk be a kéziféket, és
kapcsoljuk az első vagy a hátrameneti
sebességfokozatot.. Vegyük fel a (törvényileg
kötelezően előírt) fényvisszaverő mellényt, mielőtt
kiszállunk a gépkocsiból;
❒nyissuk ki a csomagteret, húzzuk meg a nyelvet A
ábra 115, és emeljük fel a kárpitot;
❒a szerszámtartóban elhelyezkedő A ábra 116 kulcs
segítségével, hajtsuk ki a rögzítőszerkezetet, fogjuk
megaBszerszámtartót, és helyezzük azt el a
cserélendő kerék közelében. Ezután vegyük elő a C
szükségpótkereket;
❒az A ábra 117 kerékkulccsal kb. egy fordulattal
lazítsuk meg a kerékcsavarokat. Könnyűfém
keréktárcsákkal szerelt jármű esetén rázzuk meg a
gépkocsit, hogy megkönnyítsük a keréktárcsa
elválását a kerékagytól;❒helyezzük a kocsiemelőt a jármű alá, a cserélendő
kerék közelébe;
❒az A ábra 118 emelőorsó végének forgatásával
nyissuk ki annyira a kocsiemelőt, hogy a B ábra 119
emelőfej megfelelően illeszkedjen a C hossztartóra
(magán a hossztartón lévő jelzésnek megfelelő
helyre);
ábra 115
L0F0099
ábra 116
L0F0183
170ISMERKEDÉS A
GÉPKOCSIVAL
BIZTONSÁG
INDÍTÁS ÉS
VEZETÉS
FIGYELMEZTETŐ
LÁMPÁK ÉS
ÜZENETEKSZÜKSÉG ESETÉN
TISZTÍTÁS ÉS
KARBANTARTÁS
MÙSZAKI ADATOK
ETŰRENDES
TÁRGYMUTATÓ
❒figyelmeztessük a közelben tartózkodó
személyeket, hogy húzódjanak távolabb a
felemelendő jármű közvetlen közeléből, és
egyáltalán ne érintsék meg azt a talajra történő
visszaengedésig;
❒illesszük a D ábra 118 meghajtókart az A emelőbe,
és emeljük fel a gépkocsit annyira, hogy a
cserélendő kerék a talajtól néhány centiméterre
megemelkedjen;
❒vegyük le a dísztárcsát az azt rögzítő három csavar
kihajtása után, majd hajtsuk ki a negyedik csavart
is, és vegyük le a kereket (csak csavarokkal rögzített
dísztárcsákkal szerelt változatoknál);
❒ügyeljünk arra, hogy a szükségpótkerék és a
kerékagy érintkező felületei között szennyeződés,
idegen anyag ne legyen, mert ezek a kerékcsavarok
meglazulását okozhatják;❒helyezzük fel a szükségpótkereket úgy, hogy az első
kerékcsavart két menetnyit behajtjuk a szelephez
legközelebb lévő furatba;
❒az A ábra 117 kerékkulccsal hajtsuk be teljesen a
kerékcsavarokat;
ábra 117
L0F0179
ábra 118
L0F0025
ábra 119
L0F0024
171ISMERKEDÉS A
GÉPKOCSIVAL
BIZTONSÁG
INDÍTÁS ÉS
VEZETÉS
FIGYELMEZTETŐ
LÁMPÁK ÉS
ÜZENETEKSZÜKSÉG ESETÉNTISZTÍTÁS ÉS
KARBANTARTÁS
MÙSZAKI ADATOK
ETŰRENDES
TÁRGYMUTATÓ
❒a szerszámkészletben található kulccsal húzzuk meg
teljesen a kerékcsavarokat a bemutatott sorrendben;
❒nyomással illesszük a helyére a kerékagy fedelet, és
győződjünk meg arról, hogy a keréken lévő
referencia furat egybeesik a kupakon lévő referencia
csappal.
FIGYELMEZTETÉS A kerékagy fedél
visszahelyezésekor ügyeljünk arra, hogy az pontosan
illeszkedjen, mert különben menet közben leválhat
a keréktárcsáról.
A művelet végén
❒helyezzük vissza a szükségpótkereket a csomagtér
megfelelő mélyedésébe;
❒helyezzük be az emelőt és a többi szerszámot a
tartójukba;
❒helyezzük el a szerszámtartót a szerszámokkal
együtt a pótkeréken;
❒pontosan illesszük a helyére a csomagtér
padlóburkolatát.
173ISMERKEDÉS A
GÉPKOCSIVAL
BIZTONSÁG
INDÍTÁS ÉS
VEZETÉS
FIGYELMEZTETŐ
LÁMPÁK ÉS
ÜZENETEKSZÜKSÉG ESETÉNTISZTÍTÁS ÉS
KARBANTARTÁS
MÙSZAKI ADATOK
ETŰRENDES
TÁRGYMUTATÓ
Könnyűfém keréktárcsákkal szerelt változatok
❒helyezzük fel a kereket az agyra, és a
szerszámkészletben található kulccsal hajtsuk be a
kerékcsavarokat;
❒engedjük le a talajra a gépkocsit, és vegyük ki alóla
az emelőt;
Fix&Go GUMIABRONCS
GYORSJAVÍTÓ KÉSZLETA csomagtérben található egy megfelelő tartóban
ábra 121. A készlet tartalmazza a csavarhúzót és
a vontatószemet is.
A Fix&Go ábra 122 készlet a következő egységekből
áll:
❒a C kompresszortól különállóan a
tömítőfolyadékot tartalmazó A tartály,
amelynek tartozéka a B töltőcső;
❒a C kompresszor nyomásmérővel, csatlakozó-
szelep az A tartály csatlakoztatásához, vezeték
a D áramellátó csatlakozóval és az N cső a
nyomás beállítására (ez utóbbi a ház megjelölt
területén található);
ábra 121
L0F0307
IzzókFelhasználás Típus Teljesítmény Ábra hivatkozás
Távolsági/tompított H4 55 W D
Xenon gázkisüléses tompított fényszórók
(egyes változatoknál/piacokon)D1S 35 W F
Első helyzetjelzők W5W 5 W A
Nappali menetjelző fények (DRL) W21W 21 W B
Hátsó helyzetjelzők LED - -
Első irányjelzők PY24W 24 W B
Oldalsó irányjelzők W5W 5 W A
Hátsó irányjelzők PY21W 21 W B
Féklámpa W16W 16 W B
3. féklámpa LED - -
Ködfényszóró H1 55 W E
Hátrameneti lámpa P21W 21 W B
Ködlámpa P21W 21 W B
Rendszámtábla-világítás W5W 5 W C
Elülső mennyezeti lámpa C5W 5 W C
Csomagtér-világítás W5W 5 W A
Kesztyűtartó-megvilágítás C5W 5 W C
181ISMERKEDÉS A
GÉPKOCSIVAL
BIZTONSÁG
INDÍTÁS ÉS
VEZETÉS
FIGYELMEZTETŐ
LÁMPÁK ÉS
ÜZENETEKSZÜKSÉG ESETÉNTISZTÍTÁS ÉS
KARBANTARTÁS
MÙSZAKI ADATOK
ETŰRENDES
TÁRGYMUTATÓ
CSOMAGTÉR-VILÁGÍTÁS
Az izzó cseréjét az alábbiak szerint végezzük:
❒nyissuk ki a csomagtérajtót, és a nyíllal jelzett
pontnál feszítve emeljük ki az A ábra 149
lámpatestet;
❒nyissuk kiaBvédőfedelet, és cseréljük ki az izzót;❒helyezzük vissza a lámpatestreaBvédőfedelet;
❒illesszük vissza a megfelelő helyre az A lámpatestet,
először az egyik, majd a másik oldalon nyomva a
helyére a megfelelő rögzülést jelző kattanásig.
KESZTYŰTARTÓ-VILÁGÍTÁS
Az izzó cseréjét az alábbiak szerint végezzük:
❒nyissuk ki a kesztyűtartót, majd emeljük ki az A
ábra 150 lámpatestet;
❒nyissuk kiaBvédőfedelet, és cseréljük ki az izzót;
❒helyezzük vissza a lámpatestreaBvédőfedelet;
❒illesszük vissza a megfelelő helyre az A lámpatestet,
először az egyik, majd a másik oldalon nyomva a
helyére a megfelelő rögzülést jelző kattanásig.
ábra 148
L0F0185
ábra 149
L0F0100
ábra 150
L0F0065
190ISMERKEDÉS A
GÉPKOCSIVAL
BIZTONSÁG
INDÍTÁS ÉS
VEZETÉS
FIGYELMEZTETŐ
LÁMPÁK ÉS
ÜZENETEKSZÜKSÉG ESETÉN
TISZTÍTÁS ÉS
KARBANTARTÁS
MÙSZAKI ADATOK
ETŰRENDES
TÁRGYMUTATÓ