Kulcsok
FIGYELMEZTETÉS
Ne hagyja a kulcsot a járműben, ha ott
gyerekek tartózkodnak, és tartsa olyan
helyen, ahol gyerekek nem találhatják meg
és nem játszhatnak vele:
A kulcsot gyerekekkel a járműben hagyni
veszélyes! Súlyos vagy akár halálos sérülés
is lehet a következménye! A gyerekek a
kulcsokat érdekes játékszernek találhatják,
és játék közben mozgásba hozhatják az
elektromos ablakokat vagy más
berendezéseket, vagy akár magát a
járművet is elindíthatják.
VIGYÁZAT
¾Mivel a kulcs (jeladó) gyenge
rádióhullámokat használ, előfordulhat,
hogy az alábbi esetekben nem fog
működni:
¾A kulcsot távközlési eszközök, például
mobiltelefon mellett tartja.
¾A kulcs valamilyen fémtárggyal
érintkezik.
¾A kulcs elektronikus eszközök, például
számítógép közelében van.
¾Nem eredeti Mazda elektronikus
berendezés van beépítve a járműbe.
¾Rádióhullámokat kibocsátó eszköz
van a jármű közelében.
¾Ha erős rádióhullámokat vesz, a kulcs
(jeladó) túl hamar lemerítheti az elemet.
Ne tegye a kulcsot elektronikus eszközök,
például televízió vagy személyi
számítógép közelébe.
¾A kulcs (jeladó) meghibásodásának
elkerülése érdekében NE:
¾ejtse le a kulcsot;
¾tegye ki a kulcsot nedvességnek;
¾szerelje szét a kulcsot;
¾tegye ki a kulcsot magas
hőmérsékletnek vagy erős
napsütésnek olyan helyeken, mint a
műszerfal vagy a motorháztető.
¾tegye a kulcsot semmilyen mágneses
térbe;
¾tegyen nehéz tárgyakat a kulcsra;
¾tegye a kulcsot ultrahangos mosóba;
¾tegyen semmilyen mágneses anyagot
a kulcs közelébe.
Elindulás eltt
Kulcsok
3-2
Továbbfejlesztett kulcs
nélküli ajtónyitó rendszer
*
FIGYELMEZTETÉS
A kulcs által kibocsátott rádióhullámok
zavarhatják bizonyos egészségügyi
készülékek, például a
szívritmus-szabályozók (pacemaker)
működését:
Mielőtt egészségügyi készülékeket
használó személyek közelében használná a
kulcsot, kérdezze meg a készülék gyártóját
vagy egy orvost, hogy a kulcs által
kibocsátott rádióhullámok zavarják-e az
adott készülék működését.
A továbbfejlesztett kulcs nélküli ajtónyitó
funkció lehetvé teszi az ajtók és a
csomagtérajtó nyitását és zárását, valamint
a csomagtérajtó nyitását, ha a kulcs Önnél
van.
A rendszer m&ködési hibáit és a
figyelmeztetéseket az alábbi hangjelzések
jelzik.
•A „küls zárgomb nem m&ködik”
figyelmeztet hangjelzés
Lásd „A »küls zárgomb nem m&ködik«
figyelmeztet hangjelzés
(továbbfejlesztett kulcs nélküli
funkciónál)” c. részt, 7-55. oldal.
•A „kulcs a csomagtérben maradt”
figyelmeztet hangjelzés
Lásd „A kulcs a csomagtérben maradt
figyelmeztet hangjelzés
(továbbfejlesztett kulcs nélküli
funkciónál)” c. részt, 7-55. oldal.
•A „kulcs a gépkocsiban maradt”
figyelmeztet hangjelzés
Lásd „A »kulcs a gépkocsiban maradt«
figyelmeztet hangjelzés
(továbbfejlesztett kulcs nélküli
funkciónál)” c. részt, 7-55. oldal.
MEGJEGYZÉS
A továbbfejlesztett kulcs nélküli ajtónyitó
rendszer funkciói a felhasználó által
hordott szívritmus-szabályozóra vagy más
orvosi eszközre gyakorolt esetleges káros
hatások elkerülése érdekében
kikapcsolhatók. Ha a rendszer ki van
kapcsolva, nem indíthatja el az autót
akkor sem, ha magánál tartja a kulcsot. A
részletek tekintetében konzultáljon egy
szakm&hellyel. Javasoljuk, hogy forduljon
egy hivatalos Mazda márkaszervizhez.
Kikapcsolt továbbfejlesztett kulcs nélküli
ajtónyitó rendszer esetén a motor
elindításához a kulcs elemének lemerülése
esetére megadott eljárást kell követnie.
Lásd a Motor elindítása a kulcs elemének
lemerülésekor c. részt a 4-9. oldalon.
Elindulás eltt
Továbbfejlesztett kulcs nélküli ajtónyitó rendszer
*Egyes modelleken.3-9
Hatótávolság
A rendszer csak akkor m&ködik, ha a
vezet a járm&ben vagy hatótávolságon
belül van úgy, hogy nála van a kulcs.
MEGJEGYZÉS
Ha kicsi az akkumulátor/elem töltöttsége,
vagy olyan helyeken tartózkodik, ahol ers
rádiójelek vagy rádiózajok foghatók, a
hatótávolság lesz&külhet, és megeshet,
hogy a rendszer nem m&ködik. Az
elemcsere esedékességének
meghatározásához lásd a Kulcsnélküli
ajtónyitó rendszer c.részt, 3-3oldal.
tAz ajtók és a csomagtérajtó nyitása
és zárása
Külső antenna
Hatótávolság80 cm
80 cm 80 cmZár
Külső antenna
Hatótávolság 80 cm 80 cmKioldás
MEGJEGYZÉS
•Elfordulhat, hogy a rendszer nem
m&ködik, ha Ön túl közel van az
ablakokhoz, az ajtók kilincseihez vagy a
csomagtérajtóhoz.
•Ha a kulcsot az alábbiakban felsorolt
helyek valamelyikén hagyja, és elhagyja
a járm&vet, a rendszer a
rádióhullám-viszonyoktól függen
lezárhatja a járm&vet, annak ellenére,
hogy a kulcs a járm&vön belül van.
•a m&szerfal környéke;
•tárolórekeszek, például a keszty&tartó;
vagy a középkonzol
•kommunikációs eszköz, például
mobiltelefon közelében
ttA csomagtérajtó kinyitása
Külső antenna
80 cm
Hatótávolság
Elindulás eltt
Továbbfejlesztett kulcs nélküli ajtónyitó rendszer
3-10
Ajtózárak
FIGYELMEZTETÉS
A gyerekeket és háziállatokat mindig vigye
magával, vagy bízza őket valaki
felügyeletére:
Gyerekeket és háziállatokat álló járműben
felügyelet nélkül hagyni veszélyes. Meleg
időben a hőmérséklet a jármű belsejében
annyira megemelkedhet, hogy
agykárosodást vagy akár halált is okozhat.
Ne hagyja a kulcsot a járműben, ha ott
gyerekek tartózkodnak, és tartsa olyan
helyen, ahol gyerekek nem találhatják meg
és nem játszhatnak vele:
A kulcsot gyerekekkel a járműben hagyni
veszélyes! Súlyos vagy akár halálos sérülés
is lehet a következménye!
Ha a járművet felügyelet nélkül hagyja,
mindig húzzon fel minden ablakot, zárja be
az ajtókat, a csomagtérajtót és a
napfénytetőt, és vigye magával a kulcsot:
A lezáratlanul hagyott jármű veszélyes,
mert a gyerekek bezárhatják magukat a
felforrósodott járműbe, ami a halálukat
okozhatja. Emellett a bezáratlan jármű
könnyű célpont a tolvajok és más célból
behatolók számára.
Az ajtók és a csomagtérajtó becsukása
után mindig ellenőrizze, hogy azok
rendesen be vannak-e csukva:
A megfelelően be nem csukott ajtó és
csomagtérajtó veszélyes, mert menet
közben váratlanul kinyílhat és balesetet
okozhat.
Az ajtó és a csomagtérajtó kinyitása előtt
mindig ellenőrizze, hogy az nem teremt-e
veszélyhelyzetet:
Az ajtó és a csomagtérajtó hirtelen
kinyitása veszélyes. Nekicsapódhat egy
elhaladó járműnek vagy gyalogosnak, ami
balesethez vezethet.
VIGYÁZAT
¾Mindig ellenőrizze a jármű környezetét
az ajtók és a csomagtérajtó kinyitása/
bezárása előtt, és körültekintően járjon el
erős szél vagy lejtőn való parkolás
esetén. Ha nem ellenőrzi a jármű
környezetét, az veszélyes lehet, mert az
ujja becsípődhet az ajtóba vagy a
csomagtérajtóba, vagy az ajtó
nekiütődhet egy épp arra járó
gyalogosnak, ami váratlan balesetet
vagy sérülést okozhat.
MEGJEGYZÉS
•Mindig állítsa le a motort, és zárja le az
ajtókat. Ezenfelül ne hagyja értékeit a
fülkében, így biztosan nem fogják ket
ellopni.
•Ha a kulcsot az alábbiakban felsorolt
helyek valamelyikén hagyja, és elhagyja
a járm&vet, a rendszer a
rádióhullám-viszonyoktól függen
lezárhatja a járm&vet, annak ellenére,
hogy a kulcs a járm&vön belül van.
•a m&szerfal környéke;
•tárolórekeszek, például a keszty&tartó;
vagy a középkonzol
•kommunikációs eszköz, például
mobiltelefon közelében
Elindulás eltt
Ajtók és zárak
3-11
MEGJEGYZÉS
•A kulcsokhoz egyedi elektronikus kód
tartozik. Emiatt, valamint saját
biztonsága érdekében a pótkulcs
beszerzése némi idbe telik, és csak
hivatalos Mazda márkaszervizben
intézhet el.
•Mindig legyen pótkulcsa arra az esetre,
ha elvesztené a kulcsot. Ha valamelyik
kulcs elveszett, mielbb forduljon egy
hivatalos Mazda márkaszervizhez.
•Kulcs elvesztése esetén a hivatalos
Mazda márkaszerviz új elektronikus
kódokat ad megmaradt kulcsainak és az
indításgátló rendszernek. A kódok
megváltoztatásához vigye be az összes
megmaradt kulcsot a hivatalos Mazda
márkaszervizbe.
Változatlanul hagyott kódú kulcsokkal
nem lehet majd elindítani a járm&vet.
tM&ködés
MEGJEGYZÉS
•Ha a kulcsot olyan helyre – például a
m&szerfalra vagy a keszty&tartóba –
teszi, ahol a rendszer nehezen érzékeli a
jeleit, elfordulhat, hogy a motor nem
indul el és a biztonsági visszajelz
lámpa világít vagy villog. Tegye a
kulcsot a hatótávolságon belüli helyre,
vegye le a gyújtást, majd indítsa újra a
járm&vet.
•Tévé- vagy rádióadók, adó-vevk és
mobiltelefonok jelei zavarhatják az
indításgátló rendszert. Ha a megfelel
kulcsot használja, és a motor mégsem
indul, nézze meg a biztonsági visszajelz
lámpát.
Élesítés
A rendszer a gyújtás ON (Be) állásból
OFF (Ki) helyzetbe állításakor élesedik.
A m&szercsoport biztonsági visszajelz
lámpája a rendszer kikapcsolásáig 2
másodpercenként felvillan.
Kikapcsolás
Amikor a megfelel programozott kulccsal
BE kapcsolja a gyújtást, a rendszer
kikapcsol. A biztonsági visszajelz lámpa
körülbelül 3 másodpercre felgyullad, majd
kialszik. Ha a motor nem indul a
megfelel kulccsal, és a biztonsági
visszajelz lámpa továbbra is
folyamatosan világít vagy villog, próbálja
meg a következket:
Ellenrizze, hogy a kulcs hatótávolságon
belül van-e. Vegye le a gyújtást, majd
indítsa újra a motort. Ha a motor 3 vagy
több kísérlet után sem indul, forduljon egy
hivatalos Mazda márkaszervizhez.
MEGJEGYZÉS
•Ha a biztonsági visszajelz lámpa menet
közben folyamatosan villog, ne állítsa le
a motort. Keressen fel egy hivatalos
Mazda márkaszervizt, és ellenriztesse a
rendszert. Ha leállítja a motort, amikor
villog a biztonsági visszajelz lámpa,
nem tudja majd azt elindítani.
•Mivel az indításgátló rendszer
javításakor megváltoztatják az
elektronikus kódokat, a kulcsokra
szükség lesz. Vigye el az összes kulcsot
újraprogramoztatni egy hivatalos
Mazda márkaszervizbe.
Elindulás eltt
Biztonsági rendszer
3-55
MEGJEGYZÉS
(Reteszelt kormánykerék)
Ha a nyomógombos indítás visszajelz
lámpája (zöld) villog és sípoló hangjelzés
hallható, az azt jelzi, hogy a kormányzár
még nem oldott ki. A kormányzár
kioldásához mozgassa a kormánykereket
balra és jobbra, miközben az indító
nyomógombot lenyomva tartja.
ACC (Tartozékok)
Egyes elektromos kiegészít berendezések
ekkor m&ködnek és a visszajelz lámpa
(sárga) világít.
Ebben a helyzetben a kormányzár ki van
oldva.
MEGJEGYZÉS
A kulcs nélküli ajtónyitó rendszer nem
m&ködik az indító nyomógomb ACC
(Tartozékok) helyzet& állapotában, és az
ajtók nem záródnak/nyitódnak még akkor
sem, ha kézzel zárták be azokat.
BE
Ez a normál üzemi helyzet a motor
beindítása után. A visszajelz lámpa
(sárga) kialszik. (A visszajelz lámpa
(sárga) világít, amikor a gyújtás ON (Be)
helyzetbe van kapcsolva és a motor nem
jár.)
Egyes visszajelz lámpákat/figyelmeztet
lámpákat ellenrizni kell a motor
beindítása eltt (4-47. oldal).
MEGJEGYZÉS
(SKYACTIV-G 2.0, SKYACTIV-G 2.5)
Az indító nyomógomb ON (Be) helyzetbe
nyomása esetén az üzemanyagtartály
közelében az üzemanyag-szivattyúmotor
m&ködésének hangja hallható. Ez nem
jelent rendellenességet.
A motor elindítása
FIGYELMEZTETÉS
A kulcs által kibocsátott rádióhullámok
zavarhatják bizonyos egészségügyi
készülékek, például a
szívritmus-szabályozók (pacemaker)
működését:
Mielőtt egészségügyi készülékeket
használó személyek közelében használná a
kulcsot, kérdezze meg a készülék gyártóját
vagy egy orvost, hogy a kulcs által
kibocsátott rádióhullámok zavarják-e az
adott készülék működését.
MEGJEGYZÉS
•A kulcsot a vezetnek magánál kell
tartania, mert a kulcsban található
indításgátló chipnek rövid távolságról
kommunikálnia kell a motor
vezérlegységeivel.
•A motor beindul, ha az indító
nyomógombot ACC (Tartozékok) vagy
ON (Be) helyzetben megnyomja.
Vezetés közben
Motor beindítása/leállítása
4-5
tKamera és érzékelk
Els érzékel kamera (FSC)
Az els érzékel kamera (FSC) érzékeli a sávjelzéseket, és felismeri a fényszórókat, a hátsó
helyzetjelzket és a városi lámpákat az éjszakai vezetés során. Ezenfelül észleli az Ön eltt
tartózkodó járm&veket, gyalogosokat vagy akadályokat. A következ rendszerek szintén
használják az els érzékel kamerát (FSC).
•Távolsági fényszóró-szabályozó rendszer (HBC)
•Adaptív LED-es fényszórók (ALH)
•Vezet ébersége riasztás (DAA)
•Sávtartássegít rendszer (LAS) és Sávelhagyásra figyelmeztet rendszer (LDWS)
•Jelztábla-felismer rendszer (TSR)
•Továbbfejlesztett Smart City fékasszisztens (Továbbfejlesztett SCBS)
•Smart City fékasszisztens [elremenet] (SCBS F)
•Intelligens fékasszisztens (SBS)
•Mazda radarvezérelt sebességtartó rendszer Stop & Go funkcióval (MRCC Stop & Go
funkcióval)
Az els érzékel kamera (FSC) a visszapillantó tükör közelében, a szélvéd fels részén van
elhelyezve.
Lásd az Els érzékel kamera (FSC) c. részt, 4-249. oldal.
Radarérzékel (els)
A radarérzékel (els) rádióhullámokat bocsát ki, majd érzékeli az elöl haladó járm&rl
visszaverd hullámokat. Az alábbi rendszerek is használják a radarérzékelt (els).
•Mazda radarvezérelt sebességtartó rendszer Stop & Go funkcióval (MRCC Stop & Go
funkcióval)
•Mazda radarvezérelt sebességtartó rendszer (MRCC)
•Távolságfelismer asszisztens (DRSS)
•Intelligens fékasszisztens (SBS)
A radarérzékel (els) a h&trács mögé van felszerelve.
Lásd „Radarérzékel (els)” c. részt, 4-255. oldal.
Vezetés közben
i-ACTIVSENSE
4-119
Radarérzékelk (hátsó)
A radarérzékelk (hátsó) rádióhullámokat bocsátanak ki, majd érzékelik a hátulról közeled
járm&rl vagy útakadályról visszaverd hullámokat. Az alábbi rendszerek is használják a
radarérzékelket (hátsó).
•Holttérfigyel (BSM)
•Hátsó keresztforgalom-riasztó (RCTA)
A radarérzékelk (hátsó) a hátsó lökhárító belsejébe vannak beszerelve, egy-egy a bal és a
jobb oldalon.
Lásd a „Radarérzékel (hátsó)” c. részt, 4-259. oldal.
Ultrahangos érzékelk (hátsó)
Az ultrahangos érzékelk (hátsó) ultrahanghullámokat bocsátanak ki, majd érzékelik a
járm& mögötti akadályokról visszaverd hullámokat. Az alábbi rendszerek is használják az
ultrahangos érzékelket (hátsó).
•Smart City fékasszisztens [hátramenet] (SCBS R)
Az ultrahangos érzékelk (hátsó) a hátsó lökhárítóba vannak beszerelve.
Lásd az „Ultrahangos érzékelk (hátsó)” cím& részt, 4-261. oldal.
Elüls kamera/oldalsó kamerák/hátsó kamera
Az elüls kamera, a két oldalsó kamera és a hátsó kamera arra szolgál, hogy képekkel
szolgáljon a járm& környezetérl. A 360°-os monitor mind a négy kamerát használja.
A kamerák az elüls lökhárítón, a visszapillantó tükrökön és a csomagtérajtón kaptak helyet.
Lásd: Elüls kamera/Oldalsó kamerák/Hátsó kamera cím& fejezet, 4-262. oldal.
Vezetés közben
i-ACTIVSENSE
4-120