5057-3. Karbantartás saját kivitelezésben
7
Karbantartás és ápolás
VIGYÁZAT!
Izzók cseréje
Győző djön meg arról, hogy a hibrid rendszert leállította, és a világítást kikapcsolta.
Az izzót ne közvetlenül a lámpák kikapcsolása után cserélje ki.
Az izzók ilyenkor rendkívül forróak, ami égési sérülést okozhat.
Puszta kézzel ne érintse meg az izzó üvegf elületét. Ha az üvegfelület megfogása el-
kerülhetetlen, használjon tiszta száraz ruhát, nehogy folyadék vagy olaj kerüljön az iz-
zóra.
Ha megkarcolódik vagy leesik az izzó, akkor kiéghet vagy eltörhet.
Teljesen szerelje be az izzókat és az azokat rögzít ő alkatrészeket. Ha nem így tesz, a
fényszóróegységet h ő károsíthatja, t űz keletkezhet, illetve víz kerülhet bele. Így meg-
rongálódhatnak a fényszórók, illetve pára csapódhat le a lencsén.
Ne tegyen kísérletet az izzók, csatlakozók , áramkörök vagy ezek részeinek megjaví-
tására vagy szétszerelésére.
Ez halált vagy áramütéssel járó súlyos sérülést okozhat.
A károsodás és a tű z megakadályozása érdekében
Győző djön meg arról, hogy az izzók megfelel ően vannak-e behelyezve és rögzítve.
Az izzó beszerelése el őtt ellen őrizze annak watt-teljesítményét, így kerülve el a h őká-
rosodást.
FIGYELEM
A talajvilágítás izzóinak kicserélésekor
Ha az els ő ablak akadályozza a csere megfelel ő végrehajtásában, nyissa ki az ablakot
azon az oldalon, ahol dolgozik, hogy elegend ő helye legyen a munkavégzéshez. Ha
úgy folytatja a munkát, hogy nem biztosít magának elegendő helyet, megkarcolhatja a
gépjárm űvet.
5158-2. Teendők szükséghelyzetben
8
Ha baj történik
Ha világítani kezd valamelyik figyelmeztető lámpa,
vagy figyelmeztet ő hangjelzést hall
Ha valamelyik figyelmeztet ő lámpa világítani vagy villogni kezd, higgadtan
hajtsa végre a következő lépéseket. Nem feltétlenül jelent hibát, ha valame-
lyik lámpa világítani vagy villogni kezd, majd kialszik. Ha azonban továbbra is
ez történik, ellen őriztesse a gépjárm űvet hivatalos Lexus márkakereskedés-
ben, szervizben vagy más, megfelel ő képesítéssel és felszereléssel rendelke-
ző szakembernél.
Figyelmeztet ő lámpák és hangjelzések listája
Figyelmeztet ő
lámpaFigyelmeztet ő lámpa/Részletek/M űködésük
Fékrendszer figyelmeztet ő lámpa és figyelmeztet ő hangjelzés (piros vis-
szajelz ő lámpa)*1
Jelzi, hogy:
• A fékfolyadék szintje alacsony, vagy
• A fékrendszer meghibásodott.
A lámpa akkor is világítani kezd, ha a rögzít őféket nem engedte ki. Ha a
rögzít őfék kiengedését követ ően a lámpa nem világít tovább, a rendszer
mű ködése megfelel ő.
Biztonságos helyen azonnal álljon meg a gépjárm űvel, és lépjen kap-
csolatba hivatalos Lexus márkakereskedéssel, szervizzel vagy más,
megfelel ő képesítéssel és felszereléssel rendelkez ő szakemberrel. A
gépjárm ű továbbvezetése veszélyes lehet.
Fékrendszer figyelmeztet ő lámpa (sárga)
Hibát jelez a következ ő egységekben:
• Az energia-visszatápláló fékezési rendszerben vagy
• Az elektronikus vezérlés ű fékrendszerben
Azonnal ellen őriztesse a gépjárm űvet hivatalos Lexus márkakereske-
désben, szervizben vagy más, megfelel ő képesítéssel és felszereléssel
rendelkez ő szakembernél.
Töltésrendszer figyelmeztet ő lámpa
A gépjárm ű töltésrendszerének hibáját jelzi
Biztonságos helyen azonnal álljon meg a gépjárm űvel, és lépjen kap-
csolatba hivatalos Lexus márkakereskedéssel, szervizzel vagy más,
megfelel ő képesítéssel és felszereléssel rendelkez ő szakemberrel.
Alacsony motorolajnyomásra figyelmeztet ő lámpa
Ez a lámpa azt mutatja, hogy a motorolajnyomás túl alacsony
Biztonságos helyen azonnal álljon meg a gépjárm űvel, és lépjen kap-
csolatba hivatalos Lexus márkakereskedéssel, szervizzel vagy más,
megfelel ő képesítéssel és felszereléssel rendelkez ő szakemberrel.
5458-2. Teendők szükséghelyzetben
8
Ha baj történik
A keréktárcsa érintkez ő felületér ől
távolítsa el a szennyez ődéseket és
az idegen anyagokat.
Ha a keréktárcsa érintkez ő felületén
idegen anyag van, a gépjárm ű mozgása
közben a kerékanyák kilazulhatnak, és a
kerék kieshet.
Szerelje fel a pótkereket, majd azonos
er ővel húzza meg a kerékanyákat.
Húzza addig a kerékanyákat, amíg a kú-
pos rész lazán hozzá nem ér a keréktár-
csa lemezéhez.
VIGYÁZAT!
Defektes kerék cseréje
Ne érintse meg a keréktárcsákat vagy a fékek körüli tartományt közvetlenül a gépjár-
m ű vezetése után.
A gépjárm ű vezetése után a keréktárcsák és a fékek körüli tartomány rendkívüli mó-
don felforrósodik. Ha ezeket a területeket kezével, lábával vagy más testrészével
megérinti, miközben pl. kereket cserél, égési sérüléseket szenvedhet.
E biztonsági figyelmeztetések be nem tart ása a kerékanyák meglazulását és a kerék
kiesését okozhatja, ami halálhoz vagy súlyos sérüléshez vezethet.
• Soha ne olajozza vagy zsírozza meg a kerékcsavarokat és a kerékanyákat.
Az olaj vagy ken őzsír használata a kerékanyák túlzott meghúzásához, a csavarok
vagy a keréktárcsa sérüléséhez vezethet. Továbbá az olaj vagy a ken őzsír miatt a
kerékanyák kilazulhatnak, és a kerék súlyos balesetet okozva kieshet.
Távolítson el minden olajat vagy zsírt a kerékcsavarokról és a kerékanyákról.
• A kerékcsere után minél hamarabb 103 N•m (10,5kgf•m, 76 ft•lbf) forgatónyo- matékkal meg kell húzni a kerékanyákat.
• Kerék felszerelésekor csak kimondottan az adott keréktárcsához gyártott kerék- anyákat használjon.
• Ha bármilyen repedés vagy deformáció látható a csavarokon, az anyák menetei- ben vagy a keréktárcsa csavarfurataiban, ellen őriztesse a gépjárm űvet hivatalos
Lexus márkakereskedésben, szervizben vagy más, megfelel ő képesítéssel és fel-
szereléssel rendelkez ő szakembernél.
A pótkerék felszerelése
1
Keréktárcsa-
lemez
Kúpos rész2
577
9A gépjármű műszaki adatai
9-1. Műszaki adatok
Karbantartási adatok (üzemanyag-,
olajszint stb.).............................. 578
Üzemanyag-információk ....... 587
9-2. Személyre szabás Személyre szabható funkciók................ .......................589
9-3. Inicializálás Inicializálandó elemek ............. 599
5789-1. Műszaki adatok
Karbantartási adatok (üzemanyag-, olajszint stb.)
*1: Terheletlen gépjárm ű
*2: 16 és 17 collos gumiabroncsokkal felszerelt gépjárm űvek
*3: 15 collos gumiabroncsokkal felszerelt gépjármű vek
Gépjármű-azonosító szám
A gépjárm ű-azonosító szám (VIN) a gépjárm ű törvényes azonosítója. Lexus
gépjármű vének ez az els ődleges azonosító száma. Ez kerül a forgalmi enge-
délybe is.
Ez a szám a m űszerfal tetején, bal ol-
dalon beütve látható.
Méretek
Teljes hosszúság4350 mm (171,3 in.)
Teljes szélesség1765 mm (69,5 in.)
Teljes magasság*11455 mm (57,3 in.)*2
1445 mm (56,9 in.)*3
Tengelytáv2600 mm (102,4 in.)
Nyomtáv
Elöl1525 mm (60,0 in.)*2
1535 mm (60,4 in.)*3
Hátul1520 mm (59,8 in.)*2
1530 mm (60,2 in.)*3
Megengedett legnagyobb össztömeg1845 kg (4068 lb.)*2
1790 kg (3946 lb.)*3
Megengedett legnagyobb
tengelyterhelésElöl1020 kg (2249 lb.)*2
1060 kg (2337 lb.)*3
Hátul980 kg (2161 lb.)
A gépjárm ű azonosítása
5809-1. Műszaki adatok
*: A motorolaj-feltöltési mennyiség az olajcse re esetén alkalmazandó tájékoztató adat.
Melegítse fel a motort, és állítsa le a hibrid rendszert, várjon 5 percnél tovább, és el-
len őrizze az olajszintet az olajszintmér ő pálcán.
Üzemanyag
Üzemanyag típusa
Az EU területén
Csak az EN228 európai szabványnak megfelel ő
ólmozatlan benzin
Az EU területén kívül
Csak ólmozatlan benzin
Oktánszám (RON)95 vagy magasabb
Üzemanyagtartály-feltöltési
mennyiség (tájékoztató adat)45 l (11,9 gal.; 9,9 lmp.gal.)
Villanymotor (hajtómotor)
TípusÁllandómágneses motor
Maximális teljesítmény60 kW
Maximális nyomaték207 N•m (21,1 kgf•m, 153 ft•lbf)
Hibrid akkumulátor (hajtóakkumulátor)
TípusNikkel-metálhidrid akkumulátor
Feszültség7,2 V/modul
Kapacitás6,5 Ah (3HR)
Mennyiség28 modul
Teljes feszültség201,6 V
Kenési rendszer
Olajmennyiség
(Leengedés és feltöltés –
tájékoztató adat
*)
Sz űrő vel
Sz űrő nélkül4,2 l (4,4 qt., 3,7 Imp.qt.)
3,9 l (4,1 qt., 3,4 Imp.qt.)
581
9
9-1. M
űszaki adatok
A gépjárm ű műszaki adatai
A motorolaj kiválasztása
Az Ön Lexus gépjárm űvét gyárilag „Toyota Genuine Motor Oil” (eredeti To-
yota) motorolajjal töltötték fel. A Lexus a „Toyota Genuine Motor Oil” motor-
olaj használatát javasolja. Más, ezzel megegyez ő minő ségű motorolaj szintén
használható.
Olaj teljesítményszintje:
0W-20, 5W-20, 5W-30 és 10W-30:
API besorolású SL „Energy-Conservi ng” (energiatakarékos), SM „Energy-
Conserving” (energiatakarékos), SN „Resource-Conserving” (környezetba-
rát) vagy ILSAC többfokozatú motorolaj
1 5 W- 4 0 é s 2 0 W- 5 0 :
API teljesítményszintű SL, SM vagy SN többfokozatú motorolaj
Javasolt viszkozitás (SAE):
Az Ön Lexus gépjárm űvébe a gyár-
tás során SAE 0W-20 olajat töltöt-
tek. Ez a legjobb választás, mivel
kedvez ő fogyasztási adatokkal ren-
delkezik, és hideg id őben is könnyen
indul a gépjárm ű.
SAE 0W-20 helyett használhat SAE
5W-30-at is. A következ ő olajcsere
alkalmával azonban le kell cserélnie
SAE 0W-20-ra.
Ha túl alacsony h őmérsékleten SAE
10W-30 vagy magasabb viszkozitá-
sú motorolajat használ, akkor a mo-
tor indítása nehezebb lesz, ezért
SAE 0W-20, 5W-20 vagy 5W-30
motorolajat ajánlunk.
Olajviszkozitás (példaként lásd a 0W-20 jelölés magyarázatát): • A 0W a 0W-20 jelölésben az olaj hidegindítási jellemz őjére utal. Hideg
id őben könnyebb az indulás olyan olajok használatakor, amelyek esetében
a W jelzés elő tti szám kisebb.
• A 20 a 0W-20 jelölésben az olaj magas h őmérsékleten jellemz ő viszkozitá-
sát jelzi. Ennél magasabb viszkozitási érték ű olajat nagy sebességen történ ő
üzemeltetés vagy kifejezetten nagy terhelés esetén érdemes használni.
A következ ő olajcseréig várható
h ő mérséklet-tartomány
Leginkább ajánlott
5829-1. Műszaki adatok
A motorolaj flakonján található feliratok:
Az API-jelölések valamelyike megtalálható az olajosflakonokon, amelynek
segítségével kiválaszthatja a megfelel ő olajtípust.
API-szervizjelölés
Fels ő rész: Az „API SERVICE SN” az
olajmin őség American Petroleum
Institute (API) (Amerikai K őolaj Inté-
zet) általi meghatározására utal.
Középs ő rész: A „SAE 0W-20” a
SAE viszkozitás mértékére utal.
Alsó rész: A „Resource-Conserving”
azt jelenti, hogy az olaj el ősegíti az
üzemanyag-takarékosságot és a kör-
nyezetvédelmet.
ILSAC-tanúsítvány jele
A Nemzetközi Ken őanyag-tanácsadási Bizottság (ILSAC) tanúsítvány jelzése a
doboz elején van feltüntetve.
1
2
Hű tőrendszer
Kapacitás
Benzin-
motor
Kipufogógáz-visszavezetési rendszer nélkül
6,5 l (6,9 qt., 5,7 Imp.qt.)
Kipufogógáz-visszavezetési rendszerrel
6,9 l (7,3 qt., 6,1 Imp.qt.)
Teljesít-
ményszabá-
lyozó-
egység
2,1 l (2,2 qt., 1,8 Imp.qt.)
A h űtő folyadék típusa
Az alábbiak egyikét használja:
• „Toyota Super Long Life Coolant” (rendkívülhosszú élettartamú Toyota h űtő folyadék)
• Egyéb, hasonlóan jó min őség ű, etilén-glikol
alapú, szilikát-, amin-, nitrit-, borátmentes,
hosszú élettartamú („long-life”), kevert szer-
ves sav technológiájú h űtő folyadék
Ne használjon tisztán csak vizet.