Page 249 of 289

Autóápolás247
A vonószemet hajtsa be ütközésig,
amíg vízszintes helyzetbe nem kerül.
A vontatókötelet - vagy még inkább a
vonórudat - csatlakoztassa a
vonószemhez.
A vonószem csak a gépkocsi
vontatására, nem pedig kátyúkból
való kihúzásra való.
Kapcsolja be a gyújtást, hogy a
kormányzárat oldja, és hogy a
féklámpákat, a kürtöt, valamint az
ablaktörlőt működtetni tudja.
Figyelem!
Kapcsolja ki a vezetőt segítő
rendszereket, mint az aktív
vészfékezést 3 178, egyébként a
jármű automatikusan fékezhet a
vontatás alatt.
Tegye a választókart üres állásba.
Oldja ki a rögzítőféket.
Figyelem!
Vezessen lassan. Kerülje arángatást. A túlzottan nagy
vonóerő a gépkocsi károsodását
okozhatja.
Álló motornál a kormányzáshoz és a
fékezéshez lényegesen nagyobb
erőkifejtés szükséges.
Zárja be az ablakokat, a szellőzést
kapcsolja belső levegőkeringtetésre,
hogy a vontató gépkocsi
kipufogógáza ne jusson az utastérbe.
Automata sebességváltóval
rendelkező gépkocsik: A gépkocsi
csak orral előre vontatható, legfeljebb
80 km/h sebességgel és legfeljebb
100 km távolságra. Ettől eltérő
esetben, ha a sebességváltó
meghibásodott, akkor csak az első
tengely felemelésével szabad
vontatni.
Kérjen segítséget egy szerviztől.
Vontatás után csavarja ki a
vonószemet.
Illessze be a sapkát a peremmel a horonyba és rögzítse nyomással.
Másik gépjármű vontatása
Vegye le a tanksapkát.
Page 250 of 289

248AutóápolásA vonószem a szerszámkészletbentalálható 3 230.
A vonószemet hajtsa be ütközésig,
amíg vízszintes helyzetbe nem kerül.
A gépkocsi alatt, hátul található
rögzítőszemet soha ne használja
vonószemként.
A vontatókötelet - vagy még inkább a
vonórudat - csatlakoztassa a
vonószemhez.
A vonószem csak a gépkocsi
vontatására, nem pedig kátyúkból
való kihúzásra való.
Figyelem!
Vezessen lassan. Kerülje a rángatást. A túlzottan nagy
vonóerő a gépkocsi károsodását
okozhatja.
Vontatás után csavarja ki a
vonószemet.
Illessze be a sapkát a felső peremmel a horonyba és rögzítse nyomással.
Gépkocsiápolás
Külső ápolás
Zárak
A zárakat gyárilag jó minőségű
zárcilinder-zsírral látják el. Jégoldót
csak rendkívüli esetben használjon,
mivel annak zsíroldó hatása van, és
rontja a zár működőképességét.
Jégoldó használata után a zárat újra
kell zsíroztatni egy szervizben.
Mosás Gépkocsijának fényezése környezeti
hatásoknak van kitéve.
Rendszeresen mossa le és viaszolja a gépkocsit. Automata mosóban
válasszon viaszolást is tartalmazó
programot.
A madárürüléket, az elpusztult
rovarokat, a növényi gyantát, a
virágport és a hasonlókat azonnal el
kell távolítani, mert ezek erős hatású vegyületeket tartalmaznak, amelyek
károsíthatják a fényezést.
Page 251 of 289

Autóápolás249Gépi mosáskor tartsa be a gépi
mosóberendezés gyártójának
utasításait. Kapcsolja ki az első és a
hátsó ablaktörlőt. Szerelje le az
antennát és a kívül felszerelt
tartozékokat, mint például a
tetőcsomagtartót stb.
Ha kézzel mossa gépkocsiját, a
sárvédők belső felületeit is alaposan
öblítse ki.
Viaszozza rendszeresen a jármű
festett felületeit.
Az ajtók, a motorháztető és a
csomagtérajtó éleit és peremeit,
valamint az ezek által eltakart
részeket is tisztítsa meg.
Tisztítsa meg a fényes fém
szegélyeket alumíniumhoz
jóváhagyott tisztító oldattal, a
sérülések elkerüléséhez.Figyelem!
Mindig használjon 4 és 9 közötti
pH értékű tisztítószert.
Ne használjon tisztítószereket
forró felületeken.
Ne tisztítsa a motorteret
gőzborotvával vagy nagynyomású
tisztítóberendezéssel.
Öblítse le alaposan a gépkocsit, majd törölje át szarvasbőrrel. A
szarvasbőrt gyakran öblítse. A
fényezett felületekhez és az
üvegfelületekhez használjon külön szarvasbőrt: a viaszmaradványok az
ablaküvegre kerülve rontják a kilátást.
Szervizben zsíroztassa meg az
összes ajtó csuklópántját.
Ne használjon kemény tárgyakat a
kátrányfoltok eltávolítására.
Fényezett felületeken használjon
kátrányeltávolító spray-t.
Külső lámpák
A fényszóró és a többi lámpabura
műanyagból készült. Ne használjon
sem súroló, sem maró anyagot vagy
jégkaparót, és ne tisztítsa szárazon a burákat.Polírozás és viaszolás
Rendszeresen viaszolja a gépkocsit
legkésőbb akkor, amikor a víz már
nem folyik le rajta. Ellenkező esetben a fényezés kiszárad.
A polírozás csak akkor szükséges, ha
a fényezésre szilárd részecskék
tapadtak, vagy ha matt és fénytelen
lett.
A szilikonos autópolírozó taszító
védőréteget képez, ami
szükségtelenné teszi a viaszolást.
A műanyag karosszéria-elemeket
soha ne kezelje viaszos vagy polírozó
szerrel.
Ablakok és ablaktörlő lapátokKapcsolja ki az ablaktörlőt, mielőtt
tevékenykedni kezd a területükön.
Puha, nem bolyhozódó kendőt vagy
szarvasbőrt, valamint ablaktisztító és
rovareltávolító szert használjon.
Amikor a hátsó ablakot belülről
tisztítja, mindig a fűtőelemmel
párhuzamosan törölje a sérülés
elkerüléséhez.
Page 252 of 289

250AutóápolásA kézzel történő jégtelenítéshez élesperemű jégkaparót használjon. A
kaparót erősen nyomja rá az üvegre,
hogy ne kerüljön alá szennyeződés,
amely megkarcolhatja az üveget.
A maszatoló ablaktörlő lapátot puha
ruhával és ablaktisztítóval tisztítsa.
A maszatoló ablaktörlő lapátokról a
szennyeződés maradványokat egy
puha rongy és ablaktisztító
segítségével távolítsa el. Biztosan
távolítsa el a viaszmaradványokat,
rovarmaradványokat és hasonlókat
az ablakról is.
A jég maradványok, szennyeződés
és a száraz ablakok folyamatos
törlése károsítja vagy akár tönkre is
teheti az ablaktörlő lapátokat.
ÜvegtáblaSoha ne tisztítsa oldó- vagy súrolószerrel, benzinnel, maró hatású
anyagokkal, például fényezéstisztító,
acetont tartalmazó oldószerek stb.,
savas vagy erősen lúgos anyagokkal,
illetve súroló kefével.Kerekek és gumiabroncsok
Ne használjon nagynyomású
tisztítóberendezést.
A keréktárcsákat pH-semleges
keréktárcsa-tisztítóval tisztítsa.
A keréktárcsák festve vannak, és
ugyanazokkal a szerekkel
tisztíthatók, mint a karosszéria.
A fényezés sérülése
A kisebb fényezési sérüléseket még
a rozsda kialakulása előtt javítsa ki
festékjavító ecsetelővel. A
kiterjedtebb sérüléseket vagy rozsdát szervizben javítassa ki.
Alváz
A gépkocsi alvázának bizonyos
részeit PVC bevonat fedi, míg más
kritikus részeket ellenálló védőviasz
bevonat borít.
Az alváz mosása után ellenőrizze az
alvázat, és szükség esetén
viaszoltassa.
Bitumenkaucsuk anyagok
károsíthatják a PVC bevonatot. Az
alvázon elvégzendő munkákat bízza
szervizre.Tél előtt és után mossa le az alvázat, és ellenőriztesse a védőviasz
bevonatot.
Cseppfolyós gázrendszer9 Veszély
A cseppfolyós gáz nehezebb, mint
a levegő és összegyűjthető a
kifolyó pontokon.
Legyen óvatos, amikor a
karosszéria alsó részén végez
munkát egy aknában.
A festési munkákhoz és a 60 °C feletti hőmérsékletű szárítófülke
használatakor a cseppfolyós gáz
tartályt el kell távolítani.
Ne hajtson végre semmilyen
módosítást a cseppfolyós
gázrendszeren.
Vonóhorog Ne tisztítsa a vonóhorog-fejet
gőzborotvával vagy nagynyomású
tisztítóberendezéssel.
Page 253 of 289

Autóápolás251Belső ápolás
Belső tér és kárpitozás
A gépkocsi belső terét, beleértve a
műszerfalborítást és a burkolatokat,
csak száraz ruhával vagy belső
tisztítóval tisztítsa.
A bőr kárpitot tiszta vízzel és puha
ronggyal tisztítsa. Erős
szennyeződés esetén használjon
bőrápolószert.
A műszerfalat és a kijelzőket csak
puha ronggyal tisztítsa. Ha
szükséges használjon híg szappanos
oldatot.
A szövetkárpitot porszívóval és
kefével tisztítsa. A foltok
eltávolításához kárpittisztítót
használjon.
Lehet, hogy a kárpitanyag nem
színtartó. Ez látható elszíneződést eredményezhet, főleg a világos színű kárpiton. Az eltávolítható foltokat ésszíneződéseket a lehető
leghamarabb ki kell tisztítani.
A biztonsági öveket langyos vízzel
vagy belső tisztítóval tisztítsa.Figyelem!
Csukja be a tépőzárakat, mivel a
ruházaton lévő nyitott tépőzárak károsíthatják a kárpitozást.
Ugyanez vonatkozik az éles
tárgyakkal rendelkező ruhákra, pl. villámzár, deréköv vagy
szegecselt farmer.
Műanyag és gumi alkatrészek
A műanyag és gumi alkatrészek
ugyanazzal a tisztítószerrel
tisztíthatók, mint amivel a
karosszéria. Szükség esetén
használjon belső tisztítót. Ne
használjon semmilyen más szert.
Különösen kerülje az oldószerek
vagy benzin használatát. Ne
használjon nagynyomású
tisztítóberendezést.
Page 254 of 289
252Szerviz, karbantartásSzerviz,
karbantartásÁltalános információk .................253
Szerviz információ ...................253
Javasolt üzemeltetési folyadé‐
kok, kenőanyagok és alkatré‐
szek ........................................... 256
Javasolt üzemeltetési folyadékok és kenőanyagok ...256
Page 255 of 289

Szerviz, karbantartás253Általános információk
Szerviz információ
Annak érdekében, hogy biztosítsa
gépkocsija üzem- és
forgalombiztonságát, valamint
gazdaságos üzemeltetését, illetve
hogy gépkocsija megőrizze értékét,
fontos, hogy az előírt időszakonként
minden karbantartási munkát
elvégeztessen.
Az Ön gépkocsijára érvényes
részletes, naprakész átvizsgálási terv a szervizben rendelkezésre áll.
Nehéz üzemi feltételek állnak fenn,
ha a következő körülmények közül
egy vagy több gyakran előfordul:
Hidegindítás, motorleállítás és
indítási művelet pl. taxiknál vagy
rendőrautóknál, utánfutó
működtetés, hegymenet, rossz és
homokos útfelületeken vezetés,
megnövekedett légszennyezés,
levegőben homok jelenléte és magas
portartalom, nagy magasságban
vezetés és a hőmérséklet
szélsőséges változékonysága.Ilyen nehéz üzemi állapotok mellett
bizonyos szerviz munkákra a
szervizkijelző jelzett rendszeres
szervizelési időközöknél gyakrabban
lehet szükség. Lépjen kapcsolatba
egy szervizzel a személyre szabott
átvizsgálási ütemterveket illetően.
Szervizkijelző 3 94.
Page 256 of 289

254Szerviz, karbantartásSzerviz időközök
Motorkód
EB2ADT
EB2ADTS
EB2FAEP6FADTXDEB2DTS
1. országcsoport25 000 km / 1 év25 000 km / 1 év30.000 km / 1 év2. országcsoport15 000 km / 1 év25 000 km / 1 év20 000 km / 1 év3. országcsoport15 000 km / 1 év25 000 km / 1 év20 000 km / 1 év10 000 km / 1 év 1)4. országcsoport15 000 km / 1 év20 000 km / 1 év5. országcsoport10 000 km / 1 év1)
Ha a szervizkijelző másképpen nem jelzi.
Motorkód
DV5RC
DV5RD
DW10FCDV6FC
1. országcsoport30 000 km / 1 év 1)30 000 km / 1 év1)25 000 km / 1 év 1)2. országcsoport30 000 km / 1 év1)30 000 km / 1 év 1)25 000 km / 1 év1)3. országcsoport15 000 km / 1 év20 000 km / 1 év25 000 km / 1 év 1)4. országcsoport15 000 km / 1 év20 000 km / 1 év5. országcsoport10 000 km / 1 év10 000 km / 1 év1)
Ha a szervizkijelző másképpen nem jelzi.
A DV6D motorral felszerelt járművet legkésőbb 10 000 mérföldenként vagy évente kell karbantartani, amelyik előbbe
bekövetkezik. Ezek a szervizelési intervallumok az 5. országcsoport országaira vonatkoznak.