FIGYELMEZTETÉS Az elülső és/vagy az
oldallégzsákok olyan esetekben is
felfúvódhatnak, amikor a jármű
karosszériájának alsó részét erős ütés
éri, mint pl. járdaszegélynek, lépcsőnek,
útpadkának, a földből kiálló tárgynak
vagy más merev tereptárgynak való
ütközés, útfelbontás miatti gödörbe
hajtás vagy árokba csúszás esetén.
FIGYELMEZTETÉS A légzsák
felfúvódáskor egy kevés, füstszerű port
is kibocsát. Ez a por nem ártalmas,
és nem utal tűz keletkezésére, továbbá
a felfúvódott légzsák és az utastér
felületein vékony porréteg maradhat
vissza: ez a por irritálhatja a bőrt és a
szemet. Ha robbanás esetén
érintkezésbe léptünk ilyen porral,
mossuk meg az érintett testrészt
semleges szappannal és vízzel.
FIGYELMEZTETÉS Olyan baleset után,
amelyben egy légzsák működésbe
lépett, egy Fiat márkaszervizben ki kell
cseréltetni az aktiválódott légzsákokat
és ellenőriztetni kell a rendszer épségét.
Bármilyen ellenőrzési, javítási műveletet
vagy cserét a légzsák rendszeren
csak Fiat márkaszervizek végezhetnek.Ha a járművet a forgalomból való
kivonás után szétbontják, bezúzzák,
előtte egy Fiat márkaszervizben el kell
végeztetni a légzsák rendszer
hatástalanítását. A jármű
tulajdonosváltásakor az új tulajdonos
figyelmét fel kell hívni a használati
módra és a fenti tudnivalókra, továbbá
a „Kezelési és karbantartási útmutatót”
át kell adni az új tulajdonosnak.
FIGYELMEZTETÉS Az övfeszítők, a
frontális légzsákok és az elülső
oldallégzsákok működésének kiváltása
egymástól függetlenül, az ütközés
jellegétől függően történik. Ha tehát a
fenti berendezések valamelyike nem lép
működésbe a baleset során, az nem
jelenti a rendszer meghibásodását.
FIGYELMEZTETÉS
121) Ne nyugtassuk a fejet, a kart és
a könyököt az ajtón, az ablakokon,
és a fejet védő függönylégzsákok
kibomlási területén, hogy a
felfúvódáskor bekövetkező,
esetleges sérüléseket elkerüljük.
122) Soha ne nyújtsuk ki a fejünket,
karunkat és könyökünket az
ablakon.123) Ha a
figyelmeztető lámpa
nem gyullad fel az indítókulcs
MAR állásba fordítása után, vagy
menet közben égve marad (egyes
változatoknál/piacokon) a
multifunkciós kijelzőn megjelenő
üzenettel együtt), ez a visszatartó
biztonsági rendszer lehetséges
hibáját jelzi; ilyen esetben a
légzsákok vagy az övfeszítők
ütközés esetén nem működnek,
vagy ritka esetben előfordulhat,
hogy tévesen működésbe lépnek.
Ilyenkor a továbbhaladás előtt
feltétlenül lépjünk kapcsolatba
egy Fiat márkaszervizzel a
rendszer azonnali ellenőrzése
céljából.
124) Ne alkalmazzunk az első és
hátsó üléstámlákon védőhuzatot
vagy más dekorációt, ha azok nem
speciálisan az oldallégzsákokkal
felszerelt ülésekhez készültek.
125) Ne utazzunk a gépkocsiban
ölünkbe vett, mellkasunk előtt
tartott tárgyakkal, a szájunkban
pipával, ceruzával stb. Ezek
veszélyes sérülést okozhatnak
ütközés esetén, ha a légzsák
felfúvódik.
187
126) Vezetés közben tartsuk mindkét
kezünket a kormánykerék
kerületén, hogy a légzsák
működésekor a felfúvódást ne
akadályozzuk. Ne előrehajolva
vezessünk, hanem üljünk
egyenesen, a hátunkkal az
üléstámlának támaszkodva.127) Álló járműben, járó motornál,
vagy álló motornál, de a MAR
állásban levő indítókulcs esetén
egy másik jármű nekiütközése
kiválthatja a légzsákok
felfúvódását. Ezért álló járműnél
SEM szabad menetiránynak háttal
fordított gyermekülést az elülső
utasülésen elhelyezni, ha az elülső
utas oldali légzsák aktív. Ütközés
esetén a légzsák működésbe
lépése a szállított gyermek halálos
sérülését is okozhatja. Ezért
mindig kapcsoljuk ki az utas oldali
légzsákot, ha menetiránynak
háttal fordított gyermekülést
helyezünk az elülső utasülésre. Az
első utasülést ilyenkor a
lehetséges leghátsó pozícióba kell
állítani, hogy elkerüljük az
érintkezést a gyermekülés és a
műszerfal között. Haladéktalanul
kapcsoljuk vissza az utas oldali
légzsákot, amikor a gyermekülést
eltávolítjuk az utasülésről. Végül
jegyezzük meg, hogy álló
gépkocsinál, STOP állásban levő
indítókulcs esetén, egy esetleges
ütközéskor semmilyen biztonsági
berendezés sem aktiválódik
(légzsákok és övfeszítők); ezen
berendezések működésének
elmaradása nem jelenti tehát a
rendszer működési hibáját.128) Ha a gépkocsit ellopták vagy
erre kísérletet tettek, ha
rongálásnak volt kitéve, esetleg
áradáskor víz öntötte el,
ellenőriztessük a légzsák
rendszert egy Fiat
márkaszervizben.
129) Az indítókulcsot MAR pozícióba
állítva a műszerfalon található
gombon lévő LED
néhány
másodpercre felgyullad (piactól
függően változik a felgyulladás
ideje), a gombon található LED
helyes működésének
ellenőrzésére.
130) Nem szabad vízsugárral mosni
vagy nagynyomású gőzzel
tisztítani az első üléseket (sem
kézzel, sem gépi ülésmosó-
berendezéssel).
131) A légzsákok úgy vannak
beállítva, hogy nagyobb erejű
ütközésnél lépjenek működésbe,
mint az övfeszítők. A két erőhatár
közötti ütközés esetén
előfordulhat, hogy csak az
előfeszítők lépnek működésbe.
132) Ne akasszunk merev tárgyakat
az ablakok feletti ruhaakasztókra
és a kapaszkodókra.
188
BIZTONSÁG
133) A légzsák nem helyettesíti a
biztonsági öveket, hanem fokozza
azok hatásosságát. Mivel kis
sebességű frontális ütközés,
oldalról vagy hátulról bekövetkező
ütközés, vagy a jármű felborulása
esetén az elülső légzsákok
felfúvódása elmaradhat, az
utasokat csak a biztonsági övek
védik, ezért azokat menet közben
mindig becsatolva kell hordani.
189
173) Ha egy biztonsági rendszer
(légzsák rendszer, fékrendszer),
motor-váltó egység (motor
rendszer, sebességváltó rendszer)
vagy kormányrásegítő rendszer
védelmére szolgáló általános
biztosíték kiolvadt, forduljunk egy
Fiat márkaszervizhez.
235
ETŰRENDES
TÁRGYMUTATÓ
3
. féklámpa ................................... 230
Ablakemelők ................................. 77
Ablaktörlő és -mosó ....................... 52
ABS ............................................... 81
A fénysugár beállítása .................... 80
A fényszórók felvillantása
(fénykürt) ...................................... 49
a jármű adatait összefoglaló
tábla............................................. 272
A jármű felemelése ......................... 243
A jármű feltöltése üzemanyaggal .... 109
A jármű leállítása hosszabb időre.... 208
A jármű nehéz üzemi
körülmények közötti használata.... 252
A jármű vontatása .......................... 243
Ajtók .............................................. 71
Ajtózsebek ..................................... 65
A kerék felfújása ............................. 217
Akkumulátor (feltöltés) .................... 242
Akkumulátor
– Csere ........................................ 262
Akkumulátor (szakaszoló) ............... 61
Akkumulátor szakaszoló................. 61
Alvázszám...................................... 272
A motor bemelegítése indítás
után ............................................. 192
A motor indítása ..................... 192-210
A motor leállítása............................ 192A nyomás ellenőrzése és
beállítása ...................................... 218
ASR (rendszer) ............................... 83
A szélvédőtörlő-lapát cseréje.......... 266
A tartály cseréje.............................. 219
Automata fényszórók érzékelője ..... 51
Automata légkondicionáló
rendszer ....................................... 35
Autórádió ....................................... 106
Az akkumulátor cseréje .................. 262
Azonosító adatok ........................... 272
Az Universal Isofix gyermekülés
beszerelhetősége a jármű
üléseire ........................................ 177
Beállítható kartámasszal ellátott
ülések .......................................... 17
Belső berendezések ....................... 63
Belső világítás izzócsere ................. 231
Belső világítás lámpatestek ............ 58
Biztonsági övek
– Felhasználás.............................. 166
Biztosítékok (cseréje)...................... 232
CO2-kibocsátás............................ 358
Csatlakozóaljzat ............................. 67
Dead lock berendezés .................. 73
DPF (részecskeszűrő) ..................... 115
Driving Advisor (rendszer) ............... 91
Elektromos ablakemelők ............... 77
Elektronikus riasztóberendezés ...... 14Elfordítható ülés egybeépített
biztonsági övvel............................ 18
Elfordítható ülés ............................. 17
Előkészítés az Isofix
gyermekülések beszereléséhez .... 175
Elülső és oldallégzsák manuális
kikapcsolása ................................ 182
Elülső légzsákok............................. 181
– Elülső és oldallégzsák
manuális kikapcsolása............... 182
– Utas oldali elülső légzsák ........... 181
– Vezető oldali elülső légzsák ....... 181
Elülső mennyezeti lámpa
(izzócsere) .................................... 231
EOBD rendszer .............................. 99
Erőátvitel ........................................ 278
ESC (rendszer) ............................... 82
Esőérzékelő ................................... 53
Fejtámlák
– Első ........................................... 24
Fékek
– jellemzők ................................... 279
Fékfolyadék.................................... 259
Felső tárolórekesz .......................... 63
Feltöltési adatok ............................. 339
Fényszórók
– A fénysugár beállítása................ 80
– Fényszóró-magasságállítás ....... 80
Fényszóró-magasságállítás ............ 80
Fényszórómosók............................ 267
Fényszórómosó ............................. 53
Központi zár................................... 62
Külső világítás izzócsere ................. 225
Külső világítás ................................ 48
Lehajtható ülésbetét .................. 19-68
Lengéscsillapítóval ellátott ülés ....... 17
Levegőnyílások .............................. 29
Levegőszűrő .................................. 261
Manuális légkondicionáló.............. 32
Menetteljesítmények....................... 296
Mennyezeti rakodóhely................... 68
Méretek.......................................... 285
Motorháztető ................................. 78
Motor hűtőfolyadék hőmérséklet
kijelző ........................................... 121
Motor hűtőfolyadék ........................ 257
Motorkódok ................................... 274
Motor ............................................. 276
Motorolaj ........................................ 257
Motorolajszint-jelző ........................ 121
Motorszám..................................... 273
Mozgó fellépő ................................ 74
MSR (rendszer) .............................. 81
Multifunkciós kijelző
– Kezelőgombok .......................... 124
– Setup (beállítás) menü ............... 124
Műszercsoport ............................... 119
Műszerek ....................................... 119
Napellenzők .................................. 66
Nappali világítás ............................. 48
Oldallégzsákok (Side Bag) ............ 186
Oldalsó helyzetjelzők ...................... 230
Oldalsó tolóüveg ............................ 74
Önálló kiegészítő fűtőberendezés ... 42
Övfeszítők ...................................... 168
Parkolás-érzékelők........................ 100
Parkolás ......................................... 193
Parkolólámpa ............................. 49-61
Pneumatikus kerékfelfüggesztés .... 70
Pollenszűrő .................................... 261
Pótkerék ........................................ 280
Rendelkezések a járművek
élettartamuk végén történő
kezelésére.................................... 373
Rendszámtábla-világítás ................ 230
Rendszer: ABS .............................. 81
Rendszer: ASR .............................. 83
Rendszer: Fiat CODE ..................... 11
Rendszer: Hill Holder...................... 83
Rendszer: MSR .............................. 81
Rendszer: S.B.R. ........................... 167
Részecskeszűrő (DPF) ................... 115
Rim Protector................................. 281
Sebességmérő.............................. 121
Sebességtartó automatika
(cruise control).............................. 54
Sebességváltó kar.......................... 195
Sebességváltó ............................... 195
Side Bag (oldallégzsák) .................. 186Síléctartó........................................ 79
Speed block................................... 69
Speed Limiter................................. 56
Start&Stop rendszer ....................... 102
Szélvédő-/hátsó ablakmosó
folyadék ....................................... 258
Szélvédőtörlő ........................... 52-266
Szervokormány folyadék ................ 258
Szimbólumok ................................. 11
Szivargyújtó ................................... 66
Tablet készülék tartó ..................... 67
Tachográf ....................................... 69
Tanácsok a rakodáshoz ................. 196
Tanácsok az akkumulátor
élettartamának
meghosszabbítására .................... 262
Tárolóhely a vezetőfülke felett ......... 68
Tárolórekesz ................................... 64
Távolsági fényszórók................. 48-226
Téli gumiabroncsok ........................ 207
Téli ................................................. 280
Tengelykapcsoló ............................ 278
Tetőcsomagtartó ............................ 79
Tolatókamera ................................. 96
Tolóajtó .......................................... 73
Tompított fényszórók ................ 48-227
Tömegek ........................................ 298
TPMS rendszer .............................. 88
Traction Plus rendszer .................... 87
Trip computer................................. 133