Page 89 of 260

87
Biztonság
5gyermek csak a súlyának megfelelő
jóváhagyott gyermekülésben utazhat, amely
biztonsági övvel vagy ISOFIX rendszerrel rögzül
a gépkocsi üléséhez.
–
Statisztikailag bizonyított, hogy a
gyermekek szállítása a gépjármű hátsó
ülésein a legbiztonságosabb.
–
9
kg-os testsúly alatt a gyermekeket az első
és a hátsó üléseken egyaránt menetiránynak
háttal kell szállítani.
Javasoljuk, hogy a gyermekeket a
gépjármű hátsó ülésein szállítsa:
–
3 éves korig a
menetiránynak háttal,
–
3 éves kortól a
menetiránynak
megfelelően.
Győződjön meg arról, hogy a biztonsági
öv elég feszes, és megfelelő helyzetben
van.
Kitámasztós gyermekülés esetén győződjön
meg arról, hogy a gyermekülés biztosan és
stabilan támaszkodik a padlón.
Mielőtt bármelyik utasülésre háttámlás
gyermekülést szerelne, távolítsa el és
rakja el a fejtámlát, a gyermekülés kivételekor
pedig tegye vissza.
Gyakorlati tudnivalók
A nem megfelelően beszerelt gyermekülés csökkenti a gépjárműben
utazó gyermek védelmét ütközés esetén.
Gondoskodjon róla, hogy ne legyen
biztonsági öv vagy csat a gyermekülés alatt,
mert instabillá válhat.
Még rövid utak során is ügyeljen arra, hogy a
biztonsági öv vagy a gyermekülés hevedere
a lehető legszorosabban simuljon a gyermek
testéhez.
Ha a biztonsági övvel rögzíti a gyermekülést,
ellenőrizze, hogy az öv elég feszes-e, és
szilárdan rögzíti-e a gyermekülést a gépjármű
üléséhez. Ha az utasülés állítható, szükség
esetén tolja előre.
Mielőtt bármelyik utasülésre háttámlás
gyermekülést szerelne, vegye ki a
fejtámlát.
Győződjön meg arról, hogy a fejtámlát
megfelelően tárolja vagy rögzítette, mert
hirtelen fékezésnél elszabadulhat. Ha a
gyermekülést eltávolította, helyezze vissza a
fejtámlát.
Magasító beszerelése
A biztonsági öv mellkasi részének a
gyermek vállához kell illeszkednie anélkül,
hogy érintené a nyakát.
Győződjön meg róla, hogy az öv hasi része
valóban a gyermek combjain fekszik-e.
Háttámlával és vállmagasságban övvezetővel
ellátott ülésmagasítót használjon.
További védelem
Az ajtók és a hátsó ablakok véletlen
kinyitásának elkerülése érdekében használja
a „Child lock” gyermekzárat.
A hátsó ablakokat csak egyharmad részig
nyissa ki.
Óvja a gyerekeket a napfénytől: a hátsó
oldalablakokra tegyen napellenzőt.
Biztonsági okokból:
–
soha ne hagyjon gyermeket felügyelet
nélkül a gépjárműben,
–
soha ne hagyjon gyermeket vagy állatot
zárt ablakok mellett erős napfénynek kitett
gépjárműben,
–
soha ne hagyja a kulcsait a gépjárműben, a
gyermek által elérhető helyen.
Gyermekülés hátul
2. sor
Page 90 of 260

88
Biztonság
Az első utasoldali légzsák kikapcsolása
Gyermeke biztonságának biztosítása
érdekében ki kell kapcsolni az első
utasoldali légzsákot, ha „menetiránynak háttal
néző” gyermekülést rögzít ez első
utasülésben. Ellenkező esetben a működésbe
lépő légzsák a gyermek súlyos vagy halálos
sérülését okozhatja.
Kikapcsolási vezérléssel nem
felszerelt gépjárművek
Kifejezetten tilos „menetiránynak háttal néző”
gyermekülést rögzíteni az első utasoldali
ülésben vagy üléspadon! Ellenkező esetben
a légzsák kinyílása a gyermek súlyos vagy
halálos sérülését okozhatja.
Multi-flex üléspad vagy duplakabin
esetében kapcsolja ki az első utasoldali
légzsákot, ha hosszú tárgyakat szállít.
Az első utasoldali légzsák ki- / visszakapcsolása
A vezérlő a kesztyűtartó oldalán található.
Menetiránnyal szemben vagy
menetiránynak háttal
► Tolja előre az első ülést, és állítsa függőleges
helyzetbe a háttámláját, hogy a menetiránnyal
szemben vagy menetiránynak háttal elhelyezett
gyermekülésben utazó gyermek lába ne
érhessen hozzá az első üléshez.
►
Ellenőrizze, hogy a menetiránynak
megfelelően elhelyezett gyermekülés háttámlája
és a gépjármű hátsó ülésének háttámlája között
minimális
legyen a távolság, és lehetőleg érjenek
egymáshoz.
►
A
hátsó ülést (a 2. sorban) tolja hosszanti
irányban a lehető leghátrább, és állítsa
függőleges helyzetbe az ülés háttámláját.
Ellenőrizze, hogy a biztonsági öv elég
feszes-e.
Kitámasztós gyermekülés esetén győződjön
meg arról, hogy a gyermekülés stabilan
támaszkodik a padlón. Szükség esetén
változtasson a gépjármű első ülésének
helyzetén.
Gyermekülés elöl
► Állítsa az utasülést maximális magassági
helyzetbe és tolja teljesen hátra,
felegyenesített háttámlával .
Menetiránynak megfelelően
Az utasoldali frontlégzsákot hagyja
bekapcsolva.
„Menetiránynak háttal”
Ha menetiránynak háttal szerel be
gyermekülést az első utasülésre, előtte
feltétlenül kapcsolja ki az elülső utasoldali
légzsákot. Ellenkező esetben a működésbe
lépő légzsák a gyermek súlyos vagy
halálos sérülését okozhatja.
Figyelmeztető címke – első utasoldali légzsák
Be kell tartania az alábbi utasítást, melyre
az utasoldali napellenző mindkét oldalán
figyelmeztető címke emlékeztet:
SOHA ne használjon menetiránynak
háttal beszerelt gyermekülést AKTIVÁLT
(BEKAPCSOLT) FRONTLÉGZSÁKKAL
védett ülésen. Ez a gyermek HALÁLÁT vagy
SÚLYOS SÉRÜLÉSÉT okozhatja.
Page 91 of 260

89
Biztonság
5Az első utasoldali légzsák kikapcsolása
Gyermeke biztonságának biztosítása
érdekében ki kell kapcsolni az első
utasoldali légzsákot, ha „menetiránynak háttal
néző” gyermekülést rögzít ez első
utasülésben. Ellenkező esetben a működésbe
lépő légzsák a gyermek súlyos vagy halálos
sérülését okozhatja.
Kikapcsolási vezérléssel nem
felszerelt gépjárművek
Kifejezetten tilos „menetiránynak háttal néző”
gyermekülést rögzíteni az első utasoldali
ülésben vagy üléspadon! Ellenkező esetben
a légzsák kinyílása a gyermek súlyos vagy
halálos sérülését okozhatja.
Multi-flex üléspad vagy duplakabin
esetében kapcsolja ki az első utasoldali
légzsákot, ha hosszú tárgyakat szállít.
Az első utasoldali légzsák ki- / visszakapcsolása
A vezérlő a kesztyűtartó oldalán található.
Levett gyújtás mellett:
►
A légzsák kikapcsolásához állítsa a kulcsot a
kapcsolóban „ (KI)” helyzetbe.
►
A
visszakapcsoláshoz állítsa a kulcsot „ (BE)”
helyzetbe.
A gyújtás ráadásakor:
Ez a figyelmeztető lámpa kigyullad és
egészen addig világít, amíg a kikapcsolás
meg nem történik.
Ajánlott gyermekülések
A hárompontos biztonsági övvel rögzíthető
gyermekülések választéka.
0+ csoport: születéstől 13 kg-ig
L1
„RÖMER Baby-Safe Plus”
„Menetiránynak háttal” szerelhető be.
2. és 3. súlycsoport: 15-36 kg
L5
"RÖMER KIDFIX XP"
A gépjármű ISOFIX rögzítéseivel szerelhető. A gyermeket a biztonsági öv tartja.Csak a hátsó oldalsó üléseken.
A gépjármű ülésének fejtámláját ki kell szerelni.
2. és 3. súlycsoport: 15-36 kg
Page 92 of 260
90
Biztonság
2. és 3. súlycsoport: 15-36 kgL6
„GRACO Booster”
A gyermeket a biztonsági öv tartja.
Kizárólag az első utasülésre vagy valamelyik hátsó szélső ülésre szerelhető.
Biztonsági övvel rögzíthető gyermekülések elhelyezése
Az európai szabályozásnak megfelelően a táblázat az egyes ülőhelyekre biztonsági övvel rögzíthető univerzális gyermekülések ( (c)) beszerelési
lehetőségeit mutatja be a gyermek súlyától, illetve az adott ülőhelytől függően.
Page 93 of 260

91
Biztonság
5Gyerek súly és életkor útmutató
Ülések 13
kg alatt
(0. csoport (b) és 0+)
Kb. 1 éves korig 9-től 18
kg-ig
(1. csoport)
1– kb. 3 éves korig 15–25 kg
(2 csoport)
3– kb. 6 éves korig22-től 36 kg-ig
(3 csoport)
6– kb. 10 éves korig
Fülke/1. sor
(a) Egyszemélyes ülés esetén: utasülés
/
Üléspad esetén
a külső vagy
középső utasülés
Kikapcsolt
utasoldali
frontlégzsákkal
(OFF) U
Bekapcsolt
utasoldali
frontlégzsákkal
(ON) X
UF
Jelmagyarázat
(a) Ellenőrizze az adott országban érvényes jogi szabályozást, mielőtt gyerekülést szerel erre az üléspozícióra.
(b) 0. csoport: születéstől 10
kg-ig. Mózeskosár vagy „autós bébiülés” nem szerelhető be az első utasülés(ek)re.
(c) Univerzális gyerekülés: minden gépjárműbe beszerelhető, biztonsági övvel rögzíthető gyerekülés.
U Biztonsági övvel rögzíthető univerzális gyerekülés menetiránynak háttal és/vagy menetiránnyal szemben történő beszerelésre alkalmas ülésállás.
UF Biztonsági övvel rögzíthető univerzális gyerekülés menetiránnyal szemben történő beszerelésre alkalmas ülés.
X Az ülőhelyre nem szerelhető be az adott súlycsoporthoz tartozó gyerekülés.
Page 94 of 260

92
Biztonság
Manuális gyerekzár
Az oldalsó tolóajtó belső nyitókarral történő
nyitását megakadályozó mechanikus szerkezet.
Zárás / nyitás
► Fordítsa az oldalsó tolóajtó élén található
vezérlőt felfelé a záráshoz, vagy lefelé a
nyitáshoz.
Elektromos gyermekzár
A hátsó ajtók (oldalsó tolóajtó(k), szárnyasajtó\
k
vagy csomagtérajtó) belső nyitókarokkal történő
nyitását megakadályozó, távvezérlésű rendszer.
Bekapcsolás/kikapcsolás
► Ráadott gyújtásnál nyomja meg ezt a
gombot a gyermekzár bekapcsolásához /
kikapcsolásához.
Ha a jelzőlámpa világít, a gyermekzár aktív
.
Ha gyermekzár be van kapcsolva, az
ajtókat kívülről továbbra is ki lehet nyitni.
Erőteljes ütközéskor az elektromos
gyermekzár automatikusan kiold.
A jelzőlámpa minden egyéb állapota az elektromos gyermekzár meghibásodását
jelzi.
Ellenőriztesse a PEUGEOT hálózatban vagy
egy szakszervizben.
Ez a funkció teljesen független a
központi zártól, és semmilyen
körülmények között sem helyettesíti azt.
Ne közlekedjen nyitott oldalsó tolóajtóval.
Minden gyújtásráadáskor ellenőrizze a
gyermekzár állapotát.
A gyújtáskulcsot mindig, még a gépjármű
rövid időre történő elhagyásakor is vegye ki.
Page 95 of 260

93
Vezetés
6Vezetési tanácsok
► Tartsa be a KRESZ-szabályokat, és a
közlekedési viszonyoktól függetlenül mindig
legyen éber.
►
Folyamatosan figyelje a környezetét és tartsa
a kezét a kormányon, hogy bármikor reagálni
tudjon a felmerülő helyzetekre.
►
Törekedjen kiegyensúlyozott vezetési
stílusra, készüljön fel időben a fékezésre, és
tartson nagyobb követési távolságot, különösen
rossz időjárási körülmények között.
►
A
fokozott odafigyelést igénylő műveletek
(például beállítások) elvégzéséhez állítsa le a
járművet.
►
Hosszú utak alkalmával tartson két óránként
pihenőt.
Fontos!
Soha ne hagyja a gépjárművet járó
motorral nem megfelelően szellőző
zárt térben. A belső égésű motorok mérgező
kipufogógázokat, például szén-monoxidot
bocsátanak ki. Mérgezés és halálos baleset
veszélye áll fenn!
Rendkívül mostoha időjárási viszonyok
között (-23 °C-nál alacsonyabb külső
hőmérséklet esetén) a gépjármű mechanikus
alkatrészei, (a motor és a sebességváltó)
megfelelő működésének és hosszú
élettartamának biztosítása érdekében indulás
előtt 4 percig járatni kell a motort.
Soha ne közlekedjen behúzott
rögzítőfékkel. A fékrendszer
túlmelegedhet és károsodhat!
Ne gépjármű a járművel és ne járassa
a motort gyúlékony felületen (kiégett
fű, száraz falevelek, papír...). A gépjárműve
kipufogórendszere nagyon forró, még
percekkel a motor leállítása után is.
Tűzveszély!
Járó motorral soha ne hagyja a
gépjárművet felügyelet nélkül. Ha el
kell hagynia a gépjárművet, miközben jár a
motor, húzza be a parkolóféket, és kapcsolja
a sebességváltó kart (a sebességváltó
típusától függően) üresbe, ill. N vagy P
helyzetbe.
Soha ne hagyjon felügyelet nélkül
gyermekeket a gépjárműben .
Vízzel elárasztott úton
Kerülje a vízzel elárasztott útfelületen való
közlekedést, mert az súlyosan károsíthatja
a motort, a sebességváltót és a gépjármű
elektromos rendszereit.
Ha a vízzel elöntött útszakaszon való átkelés
elkerülhetetlen:
►
győződjön meg róla, hogy a víz mélysége
nem haladja meg a 15
cm-t, figyelembe véve
a többi közlekedő által esetlegesen keltett
hullámokat is,
►
kapcsolja be vagy ki a Stop & Start funkciót.
►
a lehető leglassabban haladjon, vigyázva,
hogy a motor le ne fulladjon. Semmi esetre se
lépje túl a 10 km/h sebességet,
►
ne álljon meg, és ne állítsa le a motort.
A
vízzel elárasztott szakaszon túljutva, amint a
biztonsági feltételek megengedik, a féktárcsák
és a fékbetétek szárítása érdekében többször
egymás után finoman fékezzen.
Ha bármilyen kérdése van gépjárműve állapotát
illetően, forduljon a PEUGEOT hálózathoz vagy
egy szakszervizhez.
Vontatás esetén
Az utánfutó vontatása jelentős igénybevételnek teszi ki a vontatást
végző gépjárművet, és különös figyelmet
igényel a vezetőjétől.
Page 96 of 260

94
Vezetés
► Automata sebességváltónál tegye a
fokozatválasztó kart P állásba, majd nyomja be
ütközésig a fékpedált.
Hagyományos kulccsal/Távirányítós
kulccsal
1. Stop pozíció.
2. Gyújtásráadás pozíció.
3. Indítás pozíció.
► Helyezze be a kulcsot a gyújtáskapcsolóba. A
rendszer felismeri az indítókódot.
► A kormány és a kulcs egyidejű elfordításával
reteszelje ki a kormányoszlopot.
Bizonyos esetekben előfordulhat, hogy a
kerekek csak a kormány határozott
forgatásával fordíthatók el (például ha a
járdának vannak fordítva).
► A motor előmelegítő rendszerének
aktiválásához fordítsa el a kulcsot a 2-es állásba
úgy, hogy a gyújtás rá van adva.
Ne lépje túl a megengedett maximálisan
vontatható tömegértékeket.
Nagy magasságban: Minden 1000 méteres
magasságnövekedésnél 10%-kal csökkentse
a maximális terhelést. A levegő sűrűsége a
tengerszint feletti magasság növekedésével
csökken, ettől pedig csökken a motor
teljesítménye.
Új gépjármű: Ne vontasson addig, amíg
nem tett meg legalább 1000 kilométert.
Ha a külső hőmérséklet magas, a
gépjármű leállítása után járassa még 1-2
percig a motort, hogy lehűljön.
Elindulás előtt
Vonóhorog függőleges terhelése
► Az utánfutó rakományát úgy ossza el, hogy
a nehezebb tárgyak a lehető legközelebb
kerüljenek a tengelyhez, és a vonóhorogra
nehezedő függőleges terhelés (ahol csatlakozik
a járművéhez) megközelítse, de ne lépje túl az
engedélyezett maximumot.
Gumiabroncsok
► Ellenőrizze a vontatást végző gépjármű és
az utánfutó gumiabroncsainak a nyomását, és
tartsa be a javasolt nyomásértékeket.
Világítás
► Ellenőrizze az utánfutó elektromos
jelzőberendezéseit és a gépjármű fényszóróinak
vetítési magasságát.
Eredeti PEUGEOT vonóhorog
használata esetén a hangjelzés
elkerülése érdekében a hátsó parkolássegítő
automatikusan kikapcsol.
Vezetés közben
Hűtés
Az utánfutó emelkedőn való vontatása a
hűtőfolyadék hőmérsékletének megemelkedését
okozza. A vontatható maximális tömeg
az emelkedő dőlésszögétől és a külső
hőmérséklettől függ. A ventilátor hűtőkapacitása
nem nő a motorfordulatszámmal.
►
A
felhevülés korlátozása érdekében
csökkentse a sebességet és a motor
fordulatszámát.
Minden esetben figyeljen a hűtőfolyadék
hőmérsékletére.
A figyelmeztető visszajelzés és a STOP
lámpa kigyulladása esetén állítsa le a
gépjárművet, és amint lehet, vegye le a gyújtást.
Fékrendszer
A vontatás növeli a féktávolságot. A fékek
felmelegedésének elkerülése érdekében
használja a motorféket.
Oldalszél
Vegye számításba, hogy a gépjármű
szélérzékenysége vontatáskor megnő.
Lopásvédelem
Elektronikus indításgátló
A távirányítóban egy speciális kóddal
rendelkező elektronikus chip található. A gyújtás
bekapcsolásakor az indításhoz az indításgátló
berendezésnek fel kell ismernie a kulcs kódját.
Ez a rendszer a gyújtás kikapcsolása után
néhány másodperccel zárolja a motorvezérlő
rendszert, így megakadályozza a motor
elindulását egy esetleges behatolás esetén.
A rendszer meghibásodására a visszajelzés kigyulladása, hangjelzés és a
képernyőn megjelenő üzenet figyelmeztet.
A motor nem indul be; forduljon sürgősen a
PEUGEOT hálózathoz.
A motor beindítása/ leállítása
Indítás
Húzza be a rögzítőféket.
►
Kézi sebességváltó esetén kapcsoljon üres
fokozatba, teljesen nyomja ki a kuplungpedált és
tartsa benyomva a motor beindulásáig.