28
Fedélzeti műszerek
► A funkciót a ON kiválasztásával aktiválhatja,
majd válassza ki az elektromos energia
megőrzését: 10 km, 20 km vagy a teljes
elektromos energiát (MAX).
A funkció aktiválását a visszajelző lámpa
felvillanása jelzi a műszerfalon, az
elektromos energiával még megtehető
hatótávolság kilométerben vagy mérföldben való
kijelzésével.
►
Az energiatartalék felhasználásához válassza
a
ELECTRIC vezetési módot a módválasztóval.
A funkció beállításait a rendszer nem őrzi meg a
gyújtás levétele után.
Ha a még megtenni kívánt távolság
nagyobb, mint a rendelkezésre álló (nem
javasolt), a belsőégésű motor bekapcsol,
hogy a nagyfeszültségű akkumulátor a
szükséges küszöbig fel tudjon tölteni
- csökkent teljesítmény és túlzott
benzinfogyasztás veszélye.
Felső sáv
Egyes információk az érintőképernyő felső
sávjában folyamatosan elérhetők:
–
A
pontos idő és a külső hőmérséklet állandó
kijelzése (jegesedés veszélye esetén egy kék
figyelmeztető visszajelzés jelenik meg).
–
A
légkondicionáló információinak
emlékeztetője és közvetlen hozzáférés a
hozzákapcsolódó menühöz. –
A
RádióMédia
és a Telefon menü
információinak emlékeztetője és navigációs
utasítások (felszereltségtől függően).
–
Értesítések.
–
Hozzáférés az érintőképernyő
Beállítások
-
éhez és a digitális műszerfalhoz (dátum/idő,
nyelvek, egységek...stb.).
Távirányított funkció (Hibrid)
Ezek a funkciók
okostelefon segítségével, a
MyPeugeot
alkalmazáson
keresztül elérhetők:
–
Az akkumulátor
töltésének kezelése.
–
Hőmérséklet elő-kondicionálás kezelés.
–
Fogyasztás, töltöttségi állapot és hatótávolság
statisztikák.
Telepítési eljárás
► Töltse le a MyPeugeot appot az
okostelefonjára a megfelelő online áruházból.
►
Hozzon létre egy fiókot.
►
Adja meg gépjárműve alvázszámát (VIN)
(a gépjármű forgalmi engedélyében „VF”-el
kezdődő kód).
Az
Azonosítójelzésekkel kapcsolatos további
információért lásd az idevonatkozó fejezetet.
Hálózati lefedettség
A különféle távvezérelhető funkciók
használata érdekében gondoskodjon arról,
hogy gépjárműve mobilhálózat által lefedett
területen tartózkodjon.
A hálózati lefedettség hiánya
megakadályozhatja a gépjárművel
történő kommunikációt (például, ha egy
mélygarázsban van). Ilyen esetekben az
alkalmazás egy üzenetet jelenít meg, amely
jelzi, hogy nem létesíthető kapcsolat a
gépjárművel.
68
Ergonómia és kényelem
Be/Ki
► A funkció be- / kikapcsolásához járó motor
mellett nyomja meg ezt a gombot (működését a
visszajelző lámpa kigyulladása / kialvása jelzi).
A funkció bekapcsol, amint a külső hőmérséklet
0°C alá esik. A motor minden leállításánál
kikapcsol.
Hátsó szélvédő pára- és
jégmentesítése
A pára- és jégmentesítés csak járó motor mellett
működik.
Változattól függően ez a külső visszapillantó
tükrökre is vonatkozik.
► A funkció be/kikapcsolásához nyomja
meg ezt a gombot (a funkció működését a
visszajelző lámpa kigyulladása/kialvása jelzi).
A túlzott áramfogyasztás elkerülése érdekében a jégmentesítés automatikusan leáll.
Amikor már nincs szüksége pára- és jégmentesítésre, kapcsolja ki, mivel az
alacsonyabb áramfogyasztás kisebb
üzemanyag-fogyasztással jár.
Előfűtés (hibrid)
Ennek a funkciónak a segítségével a
gépjárművet úgy programozhatja, hogy az
utasteret egy előre meghatározott, nem
módosítható hőmérsékletre (kb. 21°C) állítsa,
mielőtt beszállna a gépjárműbe a tetszés szerint
kiválasztott napokon és időpontokban.
Programozás
(PEUGEOT Connect Nav rendszer(ek)nél)
A(z) Légkondicionáló > OPCIÓK menüben:
Válassza ki: „Hőmérséklet beállítása ”.
►
Nyomja meg a +
gombot a programozáshoz.
►
Válassza ki a gépjárműbe történő befúvás
időpontját és a kívánt napokat. Nyomja meg az
OK
gombot.
►
Nyomja meg a(z) ON
gombot a programozás
aktiválásához.
Az előfűtés a beprogramozott időpont előtt
körülbelül 45 perccel kezdődik el és azt követően
még 10 percig tart.
A visszajelző lámpa az előfűtési fázis ideje alatt
végig világít.
Több programozás is beállítható. A rendszer mindegyiket elmenti.
Az akkumulátor élettartamának optimalizálása
érdekében azt javasoljuk, hogy csatlakoztatott
gépjárműnél programozzon.
Ez a funkció a MyPeugeot alkalmazáson
keresztül okostelefonnal is
programozható.
PEUGEOT
Connect Radio esetében ez a funkció
az alkalmazáson keresztül okostelefonnal is
programozható.
A Távvezérelhető funkciókkal kapcsolatos
további információért lásd az idevonatkozó
fejezetet.
Üzemeltetési körülmények
– Ez a funkció csak akkor aktiválódik, amikor a
gyújtás le van véve, és a gépjármű zárva van .
–
A
funkció nem kapcsol be, ha az akkumulátor
töltöttségi szintje 50% alatt van.
– Ha az ismétlődő programozás aktiválva van
(pl.: hétfőtől péntekig) és két egymást követő
előfűtési ciklus megtörténik anélkül, hogy
a gépjárművet használnák, a programozás
kikapcsol.
Elülső tartozékok
1. Kapaszkodó fogantyú
2. Napellenző
3. Kártyatartó
4. Tárolórekesz a kormánykerék alatt
5. Megvilágított kesztyűtartó
6. Ajtózsebek
7. USB aljzat / 12 V tartozékcsatlakozó aljzat
(120 W)
8. Tárolórekesz vagy vezeték nélküli
okostelefon-töltő
70
Ergonómia és kényelem
► Megfelelő adapter segítségével
csatlakoztasson 12 V tartozékot (maximális
teljesítmény 120 W).
Ne lépje túl a maximális terhelési értéket,
különben az eszköz meghibásodhat.
A PEUGEOT által nem jóváhagyott elektromos berendezés csatlakoztatása
(pl. USB-csatlakozós töltő) működési zavart
okozhat a gépjármű elektromos rendszerében
(pl. rossz rádióvétel vagy a képernyőkijelzés
zavara).
USB-aljzat
Lehetővé teszi hordozható készülékek vagy
USB-memóriaeszközök csatlakoztatását.
Beolvassa az audiorendszerre továbbított
audiofájlokat, amelyeket azután a gépjármű
hangszóróin játszik le.
Ezeket a fájlokat a kormányon vagy az
érintőképernyőn található kezelőszervekkel
kezelheti.
Kiviteltől függően a
középkonzolon lévő
USB-aljzatra MirrorLink
TM, Android Auto® vagy
CarPlay® csatlakozással okostelefont is
csatlakoztathat, így az okostelefon egyes
alkalmazásait az érintőképernyőn is
használhatja.
A legjobb eredmény eléréséhez használjon
a gyártó által gyártott vagy a gyártó által
jóváhagyott kábelt.
Ezeket az alkalmazásokat a kormánykeréken
található vagy az audiorendszerhez tartozó
gombokkal kezelheti.
USB-vel történő használat közben a
hordozható készülék automatikusan
feltöltődhet.
Üzenet jelzi, ha a hordozható készülék
fogyasztása nagyobb, mint a gépjárműben
rendelkezésre álló áramerősség.
Az eszköz használatáról bővebben lásd az
audio- és telematikai berendezésekről
szóló fejezetet.
FOCAL® prémium
Hi-Fi-rendszer
A gépjármű a francia FOCAL® cég Hi-Fi
hangrendszerével van felszerelve.
A különleges FOCAL
® technológiákat
alkalmazó 10 db hangszóró révén tisztán
és részletgazdagon hallhatók a hangok a
gépjárműben:
–
Központi hangszóró / műholdas hangszórók:
A
Polyglass technológia lenyűgöző térbeli
hangzást nyújt.
–
Hi-fi mélyhangszóró / középsugárzók: az
egyenletes és precíz hangzást a Polyglass
technológia szavatolja.
–
TNF magassugárzók: alumínium fordított
dóm technológia, mely optimális hangszórást és
részletesen kidolgozott magas hangokat kínál.
–
12-Utas aktív erősítés - 515 W
att: a Class AB
/ Class D hibrid technológia gazdag és kifinomult
hangzást szavatol magas frekvencián és valódi
teljesítményt a mély tartományban.
– Mélynyomó: háromtekercses Power FlowerTM
200 mm technológia az alacsony frekvenciák
határozott és dinamikus visszaadása érdekében.
Vezeték nélküli
okostelefon-töltő
Lehetővé teszi a hordozható eszközök – pl.
okostelefonok – vezeték nélküli töltését a
mágneses indukció elvének segítségével, a Qi
1.1 szabványnak megfelelően.
A hordozható eszköznek kompatibilisnek
kell lennie a Qi szabvánnyal, a dizánját
tekintve, illetve egy kompatibilis tok vagy ház
segítségével.
A töltési területet a Qi szimbólum jelöli.
A töltés járó motornál és a Stop & Start rendszer
STOP üzemmódjában működik.
A töltést az okostelefon vezérli.
A Kulcs nélküli nyitás és indítás rendszerrel a
töltő működését átmenetileg megszakíthatja egy
ajtónyitás vagy a gyújtáslevétel.
74
Ergonómia és kényelem
számítógép, CD/DVD-lejátszó, palackmelegítő...
stb.).
Meghibásodás esetén a zöld jelzőlámpa villog.
Ellenőriztesse az aljzatot egy PEUGEOT
márkakereskedésben vagy szakszervizben.
Egyszerre csak egy eszközt
csatlakoztasson az aljzaton keresztül (ne
használjon hosszabbítót vagy elosztót).
Kizárólag II. osztályú szigeteléssel ellátott
készülékeket csatlakoztasson (jelzés a
készüléken).
Ne használjon fémházas eszközöket (pl.:
elektromos borotva... stb.).
Biztonsági óvintézkedésként magas
áramfogyasztás esetén, illetve ha
gépjármű elektromos rendszerének áramra
van szüksége (szélsőséges időjárási
körülmények, elektromos túlterhelés... stb.
miatt), az aljzat áramellátása megszakadhat,
mely esetben a zöld jelzőlámpa kialszik.
12 V-os tartozék csatlakozó
► Ha 12 voltos (max. teljesítmény: 120 Watt)
tartozékot kíván csatlakoztatni, emelje fel a
fedelet, és helyezze be a megfelelő adaptert.
A PEUGEOT által nem jóváhagyott elektromos berendezés csatlakoztatása
(pl. USB-csatlakozós töltő) működési zavart
okozhat a gépjármű elektromos rendszerében
(pl. rossz rádióvétel vagy a képernyőkijelzés
zavara).
Hátsó kartámasz
A könyöktámaszt két pohártartót tartalmaz.
Sílécalagút
Hosszú tárgyak tárolására és szállítására
szolgáló eszköz.
Nyitás
► Hajtsa le a hátsó kartámaszt.
► A fedél fogantyúját húzza lefelé.
► Hajtsa le a fedelet.
► A csomagtér belseje felől helyezze be a
szállítandó tárgyakat.
Lehajtható asztalkák
80
Ergonómia és kényelem
– Alsó helyzet (max. 150 kg .): maximális
csomagtér-térfogat.
Egyes változatoknál a mozgatható
csomagtérpadlót nem lehet alsó
helyzetbe tenni.
A magasság módosítása:
►
Emelje fel maga felé padlólemezt a középső
fogantyúnál fogva, majd a vízszintes ütközőket
használva mozgassa.
►
T
olja le a padlólemezt előrefelé és rögzítse a
kívánt pozícióban.
Megtartás a megemelt helyzetben:
► A padlólemez felső helyzetében emelje ki a
hátsó részt a csomagtakaró felé.
►
Emelje túl a padlólemezt a két kihúzható
ütközőn, majd helyezze rájuk.
Alsó tárolórekesz
► Az alsó tárolórekeszhez való hozzáféréshez
emelje meg teljesen a csomagtér padlóját.
Modellváltozattól függően a következőket
tartalmazza:
– Egy ideiglenes gumiabroncsjavító-készletet a
szerszámokkal.
–
Pótkereket a szerszámokkal.
–
Az akkumulátortöltő kábelt (hibrid).
A
kalaptartó is ide tehető el.
12 V-os tartozék csatlakozó
► Ha 12 voltos (max. teljesítmény: 120 W att)
tartozékot kíván csatlakoztatni, emelje fel a
fedelet, és helyezze be a megfelelő adaptert.
►
Adja rá a gyújtást.
A PEUGEOT által nem jóváhagyott elektromos berendezés csatlakoztatása
(pl. USB-csatlakozós töltő) működési zavart
okozhat a gépjármű elektromos rendszerében
(pl. rossz rádióvétel vagy a képernyőkijelzés
zavara).
Csomagtér-világítás
A csomagtartó nyitásakor automatikusan
bekapcsol, zárásakor pedig automatikusan
kikapcsol.
A világítás időtartama az alábbiak szerint
változik:
–
Kikapcsolt gyújtásnál: körülbelül 10 perc.
–
Energiatakarékos üzemmódban: körülbelül 30
másodperc.
–
Járó motornál: korlátlan.
91
Biztonság
5Általános biztonsági
ajánlások
Ne távolítsa el a gépkocsiban különböző
helyeken található matricákat. Ezek
biztonsági figyelmeztetéseket, illetve
gépjármű-azonosító adatokat tartalmaznak.
Ha a gépjárművön valamilyen
beavatkozást kell elvégezni, forduljon
olyan szakszervizhez, amely rendelkezik a
beavatkozás elvégzéséhez szükséges
műszaki tudással és szakértelemmel,
valamint a megfelelő felszereltséggel. A
PEUGEOT kereskedések garantáltan
biztosítják ezeket az Ön számára.
Az adott országban érvényes jogszabályoktól függően előfordulhat,
hogy bizonyos biztonsági felszerelések
kötelezőek: fényvisszaverő láthatósági
mellény, elakadásjelző háromszög,
alkoholszonda, izzókészlet, cserebiztosítékok,
tűzoltó készülék, elsősegélydoboz, hátsó
sárfogók... stb.
Elektromos tartozékok beszerelése:
– A PEUGEOT által nem jóváhagyott
elektromos berendezés vagy tartozék
beszerelése túlfogyasztáshoz és a gépjármű
elektromos rendszerének meghibásodásához
vezethet. A PEUGEOT kereskedésekben
érdeklődhet a rendszeresített
tartozékkínálatról.
–
Biztonsági okokból a gépjármű elektronikus
fedélzeti rendszereihez kapcsolódó
diagnosztikai csatlakozóhoz kizárólag a
PEUGEOT
hálózat, illetve a szakszervizek
szakemberei férhetnek hozzá, akik
rendelkeznek a megfelelő szerszámokkal (a
fedélzeti elektronikus rendszerek működési
rendellenességei súlyos meghibásodást
vagy balesetet okozhatnak). E figyelmeztetés
figyelmen kívül hagyása esetén a gyártó nem
vonható felelősségre.
–
Bármilyen változtatás vagy átalakítás,
amelyet nem a PEUGEOT
tervezett vagy
hagyott jóvá, vagy nem a gyártó műszaki
előírásai szerint végeztek el, a kereskedelmi
jótállás felfüggesztésével jár.
Rádiókommunikációs tartozék
adóberendezés beszerelése
Külső antennával rendelkező, utólagos
beszerelésű rádiókommunikációs
adóberendezés beszerelését megelőzően
feltétlenül érdeklődjön egy PEUGEOT
márkakereskedésnél arról, hogy
a gépjárművek elektromágneses
kompatibilitására vonatkozó irányelvnek
(2004/104/EK) megfelelően milyen
tulajdonságokkal (frekvenciasáv, max.
kimeneti teljesítmény, antenna helyzete,
speciális telepítési követelmények)
rendelkező adókészülékek szerelhetők be a
gépjárműbe.
A rádióberendezések megfelelőségi
nyilatkozatai
A vonatkozó tanúsítványok elérhetők a http://
public.servicebox.peugeot.com/APddb/
weboldalon.
Elakadásjelző lámpák
► A piros gomb megnyomásakor az összes
irányjelző villogni kezd.
Az elakadásjelző levett gyújtásnál is
működőképes.
Elakadásjelző automatikus
bekapcsolása
Vészfékezéskor a lassulás mértékétől függően
az elakadásjelzők automatikusan bekapcsolnak.
163
Vezetés
6Active Blind Spot Monitoring System
Ha bekapcsolt irányjelző mellett próbál sávot
váltani, az adott oldali visszapillantó tükörbe
beépített visszajelző fényén kívül a menetpálya
automatikus korrekcióját is érzékelni fogja, ami
egy esetleges ütközés elkerülését célozza.
Ez a rendszer a Lane Keeping Assist és a Blind
Spot Detection rendszer kombinációja.
A két utóbbi funkciónak aktívnak kell lennie, és
működnie kell.
A gépkocsi sebességének 65 és 140 km/h között
kell lennie.
Ezek a funkciók különösen autópályákon és
gyorsforgalmi utakon hasznosak.
A Lane Keeping Assist és a Blind Spot
Detection használatával kapcsolatban a
megfelelő részekben talál további információkat.
Parkolóradarok
Tanulmányozza a vezetést támogató és
parkolássegítő rendszerek használatával
kapcsolatos általános ajánlásokat.
A lökhárítóban elhelyezett érzékelők
figyelmeztetnek az érzékelőzónán belülre került
akadályok közelségére (például gyalogos, jármű,
fa, korlát).
Hátsó parkolóradarok
A rendszer hátramenetbe történő váltáskor
bekapcsolódik, melyet hangjelzés erősít meg.
A rendszer hátramenetből történő váltáskor
kikapcsolódik.
Hangjelzés
A rendszer jelzi az érzékelő észlelési zónáján
belül lévő akadályokat.
Az akadály közelségére szaggatott hangjelzés
figyelmeztet, amely egyre szaporábbá válik,
ahogy a gépjármű közelít az akadályhoz.
Amikor a gépjármű és az akadály közötti
távolság körülbelül harminc centiméter alá
csökken, a hangjelzés folyamatosra vált.
A bal vagy jobb hangszóró által kibocsátott hang
jelzi, hogy melyik oldalon található az akadály.
A hangjelzés beállításaPEUGEOT Connect Radio vagy
PEUGEOT Connect Nav esetén a
gomb megnyomására megnyílik a hangjelzés
hangerejének beállítása ablak.
Grafikus jelzés
A hangjelzést egészíti ki, megjelenítve a
képernyőn az akadály és a gépjármű közötti
távolságot jelölő négyszögeket (fehér: távolabbi,
narancssárga: közeli, piros: nagyon közeli).
Az akadály közeledtével a képernyőn a „Veszély”
szimbólum is megjelenik.
Első parkolóradar
A hátsó parkolóradar kiegészítéseként az első
parkolóradar a gépjármű előtt megjelenő akadály
esetén kapcsol be, ha a gépjármű sebessége
nem éri el a 10 km/h-t.
Az első parkolóradar működése felfüggesztésre
kerül, ha a gépjármű három másodpercnél
tovább megáll előremenetben, ha már nem
220
Üzemzavar esetén
könyöknél), majd a segédindító akkumulátor (B)
vagy a segédindító berendezés (+) pólusához.
►
Csatlakoztassa a zöld vagy fekete kábel
egyik végét a segédakkumulátor ( B
) vagy a
segédindító berendezés (–) pólusához (vagy a
kisegítő gépjármű testpontjához).
►
Csatlakoztassa a zöld vagy fekete kábel
másik végét a
C testponthoz.
►
Indítsa be a kisegítő gépjármű motorját és
hagyja járni néhány percig.
►
Indítsa be a meghibásodott gépjármű
motorját, és hagyja járni.
Ha a motor nem indul be azonnal, vegye le a
gyújtást, várjon néhány pillanatig, majd kísérelje
meg újra az indítást.
►
Várja meg, amíg visszaáll alapjáratra.
►
Válassza le a segédkábelt ellentétes
sorrendben
.
►
T
egye vissza a (+) pólusra a műanyag
takarást, ha a gépjármű rendelkezik ilyennel.
►
Az akkumulátor megfelelő töltöttségi
szintjének elérése érdekében legalább 30 percig
járassa az álló gépjármű motorját.
Ha a megfelelő töltési szint elérése
nélkül indul el a gépjárművel, akkor
előfordulhat, hogy a gépjármű egyes funkciói
nem működnek.
Ha a gépjármű automata
sebességváltóval rendelkezik, soha ne
próbálja meg betolással beindítani.
Akkumulátor feltöltése akkumulátortöltővel
Az optimális élettartam biztosítása érdekében
folyamatosan gondoskodni kell az akkumulátor
megfelelő töltöttségi szintjéről.
Bizonyos körülmények között szükséges lehet
feltölteni az akkumulátort:
–
ha főként rövid utakra használja a
gépjárművét;
–
ha több hétig egyhuzamban nem használta a
gépjárművet.
Forduljon valamelyik PEUGEOT
márkakereskedéshez vagy egy szakszervizhez.
Ha saját maga szeretné feltölteni
gépjárműve akkumulátorát, ezt kizárólag
12 V névleges feszültségű, ólomsavas
akkumulátorhoz való akkumulátortöltővel
tegye.
Kövesse a töltő gyártójának használati
utasításait.
Ne cserélje fel a polaritást.
A töltéshez nem kell leválasztani az akkumulátort.
►
V
egye le a gyújtást.
►
Kapcsolja ki az összes elektromos fogyasztót
(autórádió, fényszórók, ablaktörlő stb.).
► A szikrázás elkerülése érdekében a
kábelek csatlakoztatása előtt kapcsolja ki az
akkumulátortöltőt ( B).
►
Ellenőrizze a töltő kábeleinek az állapotát.
►
V
egye le a (+) pólusról a műanyag takarást,
ha a gépjármű rendelkezik ilyennel.
►
Az alábbi sorrendben csatlakoztassa a töltő
(
B) kábeleit: •
csatlakoztassa a piros színű (+) kábelt az
akkumulátor ( A
) (+) pólusára,
•
csatlakoztassa a fekete színű (–) kábelt a
gépjármű testpontjára ( C
).
►
A
töltési művelet befejezését követően
kapcsolja ki a töltőt ( B), mielőtt leválasztja a
kábeleket az akkumulátorról ( A).
24v 12v
Ha ezt a címkét látja, kizárólag 12 V-os
töltőt használjon annak elkerülése
érdekében, hogy visszafordíthatatlanul
megrongálódjanak a Stop & Start rendszer
elektromos alkatrészei.
Soha ne próbáljon tölteni megfagyott
akkumulátort, mert felrobbanhat!
Ha az akkumulátor megfagyott, ellenőriztesse
PEUGEOT márkaszervizben vagy
szakszervizben, hogy nem sérültek-e meg a
belső alkotórészek, és a háza nem repedt-e
meg, mert az mérgező és erősen maró sav
szivárgásához vezethet.
Egyes funkciók (pl. a Stop&Start) csak az
akkumulátor megfelelő töltöttségi szintje
esetén állnak rendelkezésre.
Az akkumulátor leválasztása
Ha a gépjárművet tartósan nem használja,
a motor indításához szükséges töltésszint
megőrzése érdekében javasolt leválasztani az
akkumulátort.
Mielőtt hozzákezdene az akkumulátor
leválasztásához:
► Csukja be az összes nyílászárót (ajtók,
csomagtartó, ablakok, tető).
► Kapcsolja ki az összes elektromos fogyasztót
(audiorendszer, ablaktörlő, fényszórók stb.).
► Vegye le a gyújtást, és várjon 4 percet.