MEGJEGYZÉS: Egyes európai or-
szágokban a helyzetjelző világítás csak
kikapcsolt gyújtásnál (OFF), illetve
bekapcsolt ködlámpa vagy fényszóró
(ON) mellett működik. Függetlenül a
gyújtáskapcsoló helyzetétől, a helyzet-
jelző fények mindaddig világítanak
(ON), amíg a kapcsoló az első állásban
van.
A fényszóró, a helyzetjelző világítás és a
műszerfal-világítás bekapcsolásához
forgassa el a fényszórókapcsolót az óra
járásával egyezően, az első állásba. A
fényszóró, a helyzetjelző világítás és a
műszerfal-világítás bekapcsolásához
forgassa el a fényszórókapcsolót az óra
járásával egyezően, a második állásba.AUTOMATIKUS
FÉNYSZÓRÓK
Ez a rendszer a környezeti fényviszo-
nyoktól függően automatikusan kap-
csolja be vagy ki a fényszórókat. A rend-
szer bekapcsolásához forgassa a
fényszórókapcsolót az óra járásával el-
lentétesen az AUTO (automata) hely-
zetbe. Amikor a rendszer be van kap-
csolva, akkor a késleltetett fényszóró-
kikapcsolási funkció is aktív. Ez azt
jelenti, hogy a fényszóró a gyújtáskap-
csoló OFF (KI) állásba fordítását köve-
tően még 90 max. másodpercig világít.
Az automata rendszer kikapcsolásához
forgassa el a fényszórókapcsolót az
AUTO (automata) állásból.
MEGJEGYZÉS: Automata üzem-
módban a járó motor a fényszórók be-
kapcsolódásának feltétele.
ABLAKTÖRLŐHÖZ
KAPCSOLT
FÉNYSZÓRÓMŰKÖDÉS
(csak automata fényszórók
esetén)
Amikor ez a funkció aktív, a fényszórók
kb. 10 másodperccel az ablaktörlők be-
kapcsolását követően felkapcsolnak,
amennyiben a fényszórókapcsoló
AUTO (automata) helyzetben van.
Amennyiben a fényszórók ezen funkció
következtében kapcsolódtak be, akkor
az ablaktörlők leállításával ki is kapcso-
lódnak.
MEGJEGYZÉS: A Headlights On
with Wipers [Fényszórók bekapcso-
lása az ablaktörlőkkel együtt] funkció
be- vagy kikapcsolható a Uconnect®
rendszer segítségével. Erre vonatko-
zóan további információkért tanulmá-
nyozza a „Uconnect® beállítások”
részt az „Ismerkedés a műszerfallal”
című fejezetben.
Fényszórókapcsoló
122
és tájékoztató üzenet is megjelenhet elő-
ugró üzenetként. Az előugró üzenetek
típusai:
• Öt másodperces, tárolt üzenetek
Adott körülmények fennállása esetén öt
másodpercre egy ilyen üzenet jelenik
meg a fő kijelzőn, mely aztán visszatér az
előző képernyőre. A legtöbb ilyen üze-
netet tárolja a rendszer (amíg az üzene-
tet kiváltó jelenség aktív). Ezek vissza-
nézhetők a Messages (Üzenetek) fő
menüelemből. Amíg van tárolt üzenet,
az EVIC iránytű/külső hőmérséklet so-
rában egy „i” betű látható. Ilyen üzene-
tek pl. Right Front Turn Signal Light
Out (Jobb első irányjelző izzó kiégett),
Low Tire Pressure (Alacsony gumiab-
roncsnyomás).
• Nem tárolt üzenetek
Ez az üzenettípus bizonytalan ideig vagy
addig látható, amíg az üzenetet indokló
körülmény megszűnik. Ilyen üzenet pél-
dául: Turn Signal On (Irányjelző bekap-
csolva) (ha az irányjelzőt égve hagyják),
illetve Lights On (Világítás bekap-
csolva) (ha a sofőr elhagyja a gépkocsit).• A RUN (ÜZEM) állapotig tartó, nem
tárolt üzenetek
Ez az üzenettípus a gyújtás RUN
(ÜZEM) állapota kapcsolásáig látható.
Ilyen például: Press Brake Pedal and
Push Button to Start (Fékpedál és nyo-
mógomb megnyomása az indításhoz).
• Öt másodperces, nem tárolt üzenetek
Adott körülmények fennállása esetén öt
másodpercre egy ilyen üzenet jelenik
meg a fő kijelzőn, mely aztán visszatér az
előző képernyőre. Ilyen üzenetek pél-
dául: Memory System Unavailable - Not
in Park (Memóriarendszer nem elér-
hető – nincs parkoló helyzet), Automa-
tic High Beams On (Automatikus tá-
volsági fényszóró világít).
Az újra beállítható visszajelző rész jobb
oldalán fehér, közepén sárga, bal oldalán
pedig piros visszajelzők láthatók.
FEHÉR EVIC
VISSZAJELZŐK
Ezen a területen újrakonfigurálható fe-
hér színű visszajelző lámpák jelennek
meg. Ide tartoznak a következő vissza-
jelző lámpák:• Sebességváltó-helyzet – csak dízel
A kiválasztott AutoStick fokozat jelzése
(D1, D2, D3, D4, D5) mellett látható,
hogy működik-e az elektronikus tarto-
mánykiválasztó (ERS) funkció, vala-
mint a kiválasztott fokozat. Az
Autostick rendszerre vonatkozó további
információért lásd az „Indítás és haszná-
lat” című fejezetet.
• Elektronikus sebességszabályozás
bekapcsolva
Ez a visszajelző lámpa akkor
kapcsol be, ha az elektronikus
sebességszabályozás ON
(BE) helyzetben van. Ide vo-
natkozó további információkért lásd az
„Elektronikus sebességszabályozás”
című részt „A gépkocsi tulajdonságainak
megismerése” című fejezetben.
• Elektronikus sebességszabályozás
AKTÍV
Ez a visszajelző lámpa gyullad
fel, ha az elektronikus sebes-
ségszabályozás beállítása meg-
történt. Ide vonatkozó további
információkért lásd az „Elektronikus se-
bességszabályozás” című részt „A gépkocsi
tulajdonságainak megismerése” című
fejezetben.
182
• Tilt Mirrors In Reverse (Tükördöntés
hátramenetben) (olyan változatok/
piacok esetében, ahol rendelkezésre áll)
Amikor ez a funkció ki van választva,
akkor a külső visszapillantó tükrök lefelé
billennek, ha a gyújtáskapcsoló RUN
(ÜZEM) helyzetben, a sebességváltó
karja pedig HÁTRAMENETI helyzet-
ben van. A tükrök a sebességváltó kar
HÁTRAMENETBŐL történő átkap-
csolását követően visszaállnak eredeti
helyzetükbe. A kiválasztáshoz érintse
meg a Tilt Mirrors In Reverse (Tükör-
döntés hátramenetben) gyorsgombot,
hogy megjelenjen a pipa a beállítás mel-
lett, ezzel jelezve, hogy a beállítás kivá-
lasztása megtörtént. Érintse meg a
visszafelé mutató nyíl gyorsgombot az
előző menübe történő visszalépéshez.
•
Blind Spot Alert (Holttér-
figyelmeztetés) (azoknál a változatoknál/
országoknál, ahol ez a felszereltség része)
A holttér-figyelmeztetés funkció kivá-
lasztása után a Lights (Fény) vagy a
Lights and Chime (Fény és hang) lehe-
tőségek közül választhat, illetve kikap-
csolhatja a funkciót. A holttér-
figyelmeztetés Lights (Fény) üzemmódban választható ki. Ha ez az
üzemmód van kiválasztva, akkor a holt-
térfigyelő (BSM) rendszer aktív, és csak
látható figyelmeztetést jelenít meg a
külső tükrökben. Amikor a Lights &
Chime (Fény és hang) üzemmód aktív,
akkor a holttérfigyelő (BSM) látható fi-
gyelmeztetést jelenít meg a külső tük-
rökben, valamint figyelmeztető hangjel-
zést is hallat, ha az irányjelző be van
kapcsolva. Ha az Off (Ki) lehetőséget
választja, azzal kikapcsolja a holttérfi-
gyelő (BSM) rendszert. A holttér-
figyelmeztetés állapotának módosításá-
hoz érintse meg az Off (Ki), a Lights
(Fény) vagy a Lights & Chime (Fény és
hang) gyorsgombot. Majd érintse meg a
visszafelé mutató nyíllal jelölt gyors-
gombot.
MEGJEGYZÉS: Ha gépkocsija az
érzékelő körüli területen sérülést szen-
vedett, még ha a lökhárító-burkolat
nem is sérült meg, előfordulhat, hogy
az érzékelő elállítódott. Vigye gépko-
csiját hivatalos márkakereskedőhöz, és
ellenőriztesse az érzékelő beállítását.
Amennyiben az érzékelő rosszul áll,
akkor a BSM rendszer nem előírás
szerint működik.• ParkView® Backup Camera (Park-
view® tolatókamera) (olyan változatok/
piacok esetében, ahol rendelkezésre áll)
Elképzelhető, hogy gépkocsija fel van
szerelve ParkView® tolatókamerával,
amely a sebességváltó kar HÁTRAME-
NETI helyzetében lehetővé teszi, hogy
lássa a kijelzőn a gépkocsi háta mögötti
térről alkotott képet. A kép a rádió érin-
tőképernyőjén jelenik meg a check en-
tire surroundings (ellenőrizze a teljes to-
latási környezetet) figyelmeztető
üzenettel együtt, amely a kijelző tetején
látható. Öt másodperc elteltével a fi-
gyelmeztető üzenet eltűnik. A
ParkView® tolatókamera a gépkocsi
hátsó részén, a rendszámtábla fölött he-
lyezkedik el. A kiválasztáshoz érintse
meg a ParkView® Backup Camera
(ParkView® tolatókamera) gyorsgom-
bot, hogy megjelenjen a pipa a beállítás
mellett, ezzel jelezve, hogy a beállítás
kiválasztása megtörtént. Érintse meg a
visszafelé mutató nyíl gyorsgombot az
előző menübe történő visszalépéshez.
195
• Rain Sensing Auto Wipers (Esőérzé-
kelős automata ablaktörlők) (olyan
változatok/piacok esetében, ahol rendel-
kezésre áll)
Ezt a funkciót kiválasztva a rendszer
automatikusan bekapcsolja az ablaktör-
lőt, amikor nedvességet érzékel a szélvé-
dőn. A kiválasztáshoz érintse meg a
Rain Sensing (Esőérzékelő) gyorsgom-
bot, hogy megjelenjen a pipa a beállítás
mellett, ezzel jelezve, hogy a beállítás
kiválasztása megtörtént. Érintse meg a
visszafelé mutató nyíl gyorsgombot az
előző menübe történő visszalépéshez.
•
Hegymeneti elindulást seg ítő rendszer
Amikor a funkciót kiválasztják, a hegy-
meneti elindulást segítő rendszer (HSA)
aktív. A rendszer működésére és mű-
ködtetésére vonatkozó információkat az
„Elektronikus fékvezérlő rendszer” című
részben találja az „Indítás és használat”
című fejezetben. A kiválasztáshoz
érintse meg a Hill Start Assist (Hegy-
meneti elindulást segítő rendszer) gyors-
gombot, hogy megjelenjen a pipa a be-
állítás mellett, ezzel jelezve, hogy a
beállítás kiválasztása megtörtént.Érintse meg a visszafelé mutató nyíl
gyorsgombot az előző menübe történő
visszalépéshez.
Világítás
A Lights (Világítás) gyorsgomb meg-
nyomásával a következő beállítások vál-
nak elérhetővé.
• Késleltetett fényszóró-kikapcsolás
Amikor a funkciót kiválasztják, a vezető
beállíthatja, hogy a gépkocsiból történő
kiszállást követően a fényszórók 0, 30,
60 vagy 90 másodpercig világítsanak. A
késleltetett fényszóró-kikapcsolás álla-
potának módosításához érintse meg a 0,
30, 60 vagy 90 gyorsgombot. Majd
érintse meg a visszafelé mutató nyíllal
jelölt gyorsgombot.
• Fényszóró üdvözlőfény
Amennyiben a funkciót kiválasztják és
az kulcs nélküli (RKE) távadóval nyitják
az ajtókat, a fényszórók bekapcsolnak,
és további 0, 30, 60 vagy 90 másodpercig
világítanak. Az üdvözlőfény állapotának
módosításához érintse meg a + vagy -
gyorsgombokat a kívánt időintervallum
kiválasztásához. Érintse meg a visszafelé
mutató nyíl gyorsgombot az előző me-
nübe történő visszalépéshez.
• Headlights With Wipers (Törlőlapát-
tal rendelkező fényszórók) (olyan
változatok/piacok esetében, ahol rendel-
kezésre áll)
Amennyiben a funkciót kiválasztják, és
a fényszórókapcsoló az AUTO (auto-
mata) helyzetben van, akkor a fényszó-
rók körülbelül 10 másodperccel az ab-
laktörlőlapátok bekapcsolása után
bekapcsolnak. Amennyiben a fényszó-
rók a funkció miatt kapcsolódtak be, ak-
kor az ablaktörlők leállításával ki is kap-
csolódnak. A kiválasztáshoz érintse meg
a Headlights With Wipers (Törlőlapát-
tal rendelkező fényszórók) gyorsgom-
bot, hogy megjelenjen a pipa a beállítás
mellett, ezzel jelezve, hogy a beállítás
kiválasztása megtörtént. Érintse meg a
visszafelé mutató nyíl gyorsgombot az
előző menübe történő visszalépéshez.
196
•Auto Dim High Beams „SmartBeam™”
(„SmartBeam™” automatikus kikapcso-
lású távolsági fényszórók) (olyan
változatok/piacok esetében, ahol rendelke-
zésre áll)
Amennyiben ezt a funkciót kiválasztják,
a távolsági fényszórók bizonyos körül-
mények között automatikusan lekap-
csolnak. A kiválasztáshoz érintse meg az
Auto High Beams (Automata távolsági
fényszórók) gyorsgombot, hogy megje-
lenjen a pipa a beállítás mellett, ezzel
jelezve, hogy a beállítás kiválasztása
megtörtént. Érintse meg a visszafelé
mutató nyíl gyorsgombot az előző me-
nübe történő visszalépéshez. További
információkat A gépkocsi tulajdonsága-
inak megismerése fejezet Világítás/
SmartBeam™ — (azoknál a
változatoknál/országoknál, ahol ez a fel-
szereltség része) című részében talál.
• Daytime Running Lights (Nappali
világ ítás) (olyan változatok/piacok eset-
ében, ahol rendelkezésre áll)
Amennyiben ki van választva ez a funk-
ció, a fényszórók mindig bekapcsolnak,
amikor jár a motor. A kiválasztáshoz
érintse meg a Daytime Running Lights
(Nappali világítás) gyorsgombot, hogy megjelenjen a pipa a beállítás mellett,
ezzel jelezve, hogy a beállítás kiválasz-
tása megtörtént. Érintse meg a visszafelé
mutató nyíl gyorsgombot az előző me-
nübe történő visszalépéshez.
• Steering Directed Lights (Kanyarkö-
vető fényszórók) (olyan változatok/
piacok esetében, ahol rendelkezésre áll)
Amennyiben ki van választva ez a funk-
ció, a fényszórók a kormánykerék hely-
zetének változását követve elfordulnak.
A kiválasztáshoz érintse meg a Steering
Directed Lights (Kanyarkövető fény-
szórók) gyorsgombot, hogy megjelenjen
a pipa a beállítás mellett, ezzel jelezve,
hogy a beállítás kiválasztása megtörtént.
Érintse meg a visszafelé mutató nyíl
gyorsgombot az előző menübe történő
visszalépéshez.
• Headlight Dip (Tompított fényszóró –
forgalomváltás) (olyan változatok/
piacok esetében, ahol rendelkezésre áll)
A tompított fényszórók felfelé irányított
fénye kevésbé hangsúlyos, és a fény na-
gyobb részét lefelé irányítják, a jobb oldali
közlekedésnél balra, a bal oldali közleke-
désnél jobbra, ezáltal biztonságos előrelá-
tást nyújtanak, túlzott vakítás nélkül.
Doors & Locks (Ajtók és zárak)
A Doors & Locks (Ajtók és zárak)
gyorsgomb megnyomásával a következő
beállítások válnak elérhetővé.
• Auto Lock [Automatikus reteszelés]
Ezt a funkciót kiválasztva az összes ajtó
automatikusan bezáródik, ha a gépkocsi
sebessége eléri a 24 km/h-t. A kiválasz-
táshoz érintse meg az Auto Lock [Au-
tomatikus reteszelés] érintőgombot, és
megjelenik a beállítás mellett a pipa, ami
azt jelzi, hogy a beállítás kiválasztása
megtörtént. Érintse meg a visszafelé
mutató nyíl gyorsgombot az előző me-
nübe történő visszalépéshez.
• Auto Unlock On Exit [Automatikus
nyitás kiszálláskor]
Amennyiben a funkciót kiválasztják,
minden ajtó kinyílik, amikor a gépkocsi
megáll, a sebességváltót PARKOLÓ
vagy ÜRES állásba kapcsolják, és a ve-
zetőoldali ajtót kinyitják. A kiválasztás-
hoz érintse meg az Auto Unlock On
Exit (Automatikus kinyitás kiszállás-
kor) gyorsgombot, hogy megjelenjen a
pipa a beállítás mellett, ezzel jelezve,
hogy a beállítás kiválasztása megtörtént.
197