163
ISMERKEDÉS
A GÉPKOCSIVAL
BIZTONSÁG
INDÍTÁS
ÉS VEZETÉS
SZÜKSÉG
ESETÉN
TISZTÍTÁS ÉS
KARBANTARTÁS
MÙSZAKI
ADATOK
TARTALOMJEGYZÉK
A kocsiemelő kizárólag kerékcseréhez használha-
tó, a gépkocsi saját, vagy egy ugyanolyan típusú
gépkocsi emelőjét használjuk. Más célra, például
más típusú gépkocsik emelésére soha ne használjuk az
emelőt. Semmiképpen ne használjuk az emelőt a gépko-
csi alatt végzendő javítási munkákhoz. Az emelő pontat-
lan elhelyezése esetén a felemelt gépkocsi lezuhanhat. Ne
használjuk a kocsiemelőt a ráragasztott címkén feltünte-
tett terhelésnél nagyobb súly emelésére. A szükségpótke-
rékre nem lehet hóláncot szerelni; ezért ha az első (haj-
tott) kerekek valamelyike defektessé válik, szereljük le az
azonos oldali hátsó kereket, és tegyük ennek helyére
a szükségpótkereket. Ilyen módon elöl két normál mére-
tű kerék lesz, amelyekre lehet hóláncot szerelni.
A dísztárcsa visszahelyezésekor ügyeljünk arra,
hogy az pontosan illeszkedjen, mert különben me-
net közben leválhat a gépkocsiról. Ne próbáljuk
szétszerelni vagy módosítani a kerékszelepeket. Ne he-
lyezzünk semmilyen szerszámot a keréktárcsa pereme és
a gumiabroncs közé. Rendszeres időközönként ellenőriz-
zük a gumiabroncsok és a szükségpótkerék légnyomását
(lásd a „Műszaki adatok” című fejezetet).A szükségpótkerékkel szerelt gépkocsik menettu-
lajdonságai megváltoznak. Kerüljük az erős gáza-
dásokat és fékezéseket, a hirtelen kormánymoz-
dulatokat és a gyors kanyarvételeket. A pótkerék maxi-
mális élettartama kb. 3000 km, amelynek elérésekor azo-
nos típusúra kell kicserélni. A pótkerék keréktárcsájára ne
szereljünk normál gumiabroncsot. A defektes gumiabron-
csot minél előbb javíttassuk meg, és szereljük vissza a pót-
kerék helyére. Soha ne használjunk egyidejűleg kettő vagy
több pótkereket. Ne alkalmazzunk semmilyen kenőanya-
got a kerékcsavarok menetes részén, mert azok ettől ki-
lazulhatnak.
EMELÃ
Jegyezzük meg a következőket:
❍a kocsiemelő tömege 1,76 kg;
❍a kocsiemelő nem igényel beállítást;
❍a kocsiemelő nem javítható; meghibásodás esetén másik ere-
detire kell cserélni;
❍a meghajtókar kivételével semmilyen szerszám nem szerel-
hető a kocsiemelőre.
161-198 Alfa Giulietta HU 4ed 5-05-2010 12:05 Pagina 163
169
ISMERKEDÉS
A GÉPKOCSIVAL
BIZTONSÁG
INDÍTÁS
ÉS VEZETÉS
SZÜKSÉG
ESETÉN
TISZTÍTÁS ÉS
KARBANTARTÁS
MÙSZAKI
ADATOK
TARTALOMJEGYZÉK
„Fix&Go Automatic” készlet
A csomagtérben található (a készlettartó a verzióktól függően vál-
tozhat – lásd 122. ábra). A készlet tartalmazza a csavarhúzót és
a vontatószemet is. A készlet továbbá az alábbiakat tartalmazza:
❍egy tömítőfolyadékot tartalmazó tartály (122a. ábra – A),
amelynek tartozékai: a B töltőcső és egy C öntapadó,
„max. 80 km/h” figyelmeztető feliratú címke, amelyet a ve-
122a. ábraA0K0019m
122. ábraA0K0126m123. ábraA0K0020m
zető látóterében, a műszerfalra kell ragasztani a gumiabroncs
megjavítása után;
❍egy D kompresszor nyomásmérővel és a szükséges csatlako-
zókkal;
❍útmutató (123. ábra) a készlet gyors és szakszerű használa-
tához, továbbá a gumijavító szakműhelyben való bemutatás-
hoz a végleges javítás előtt;
161-198 Alfa Giulietta HU 4ed 5-05-2010 12:05 Pagina 169
170
ISMERKEDÉS
A GÉPKOCSIVAL
BIZTONSÁG
INDÍTÁS
ÉS VEZETÉS
SZÜKSÉG
ESETÉN
TISZTÍTÁS ÉS
KARBANTARTÁS
MÙSZAKI
ADATOK
TARTALOMJEGYZÉK
A gumiabroncs oldalfelületén keletkezett lyukak és
sérülések nem javíthatók. Ne használjuk a készle-
tet, ha a gumiabroncs leengedett állapotban törté-
nő közlekedés következtében károsodott.
A gumiabroncs javítása nem lehetséges, ha a le-
vegővesztést a keréktárcsa elgörbülése, deformá-
ciója okozta. A gumiabroncs futófelületébe beha-
tolt idegen testeket (csavarokat vagy szögeket) ne
távolítsuk el.
A kompresszor 20 perc üzemidőnél tovább nem mű-
ködtethető folyamatosan. Fennáll a túlmelegedés
veszélye. A készlet végleges javításhoz nem hasz-
nálható, ezért a készlettel javított gumiabroncsok csak ide-
iglenes használatra alkalmasak.
A folyadékot ne öntsük ki, és ne dobjuk el a tartályt
a környezetet szennyezve. Az üres tartály vagy
a folyadék elhelyezését mindenkor az országos és he-
lyi környezetvédelmi előírások szerint végezzük.
A javítókészlet tartálya etilénglikolt és latexet tar-
talmaz: Lenyelés esetén káros az egészségre. Irri-
tálja a szemet. Belélegzése és bőrrel való érintke-
zése irritáló lehet. Ügyeljünk arra, hogy ne érintkezzen
szemmel, bőrrel és a ruházattal. A szemmel vagy bőrrel
való érintkezés esetén mossuk le azonnal bő vízzel, és tá-
volítsuk el a szennyezett ruhát. Véletlen lenyelés esetén ne
alkalmazzunk hánytatást, hanem mossuk ki a szájat, itas-
sunk sok vizet, és forduljunk azonnal orvoshoz. Ügyeljünk
arra, hogy a szer ne kerüljön gyermekek kezébe. A ter-
méket asztmatikus betegségben szenvedők nem használ-
hatják. Óvakodjunk a folyadék gőzének belégzésétől a be-
töltés és leeresztés során. Allergiás reakció esetén azonnal
forduljunk orvoshoz. A tartályt mindig a számára kialakí-
tott tartóban helyezzük el, és tartsuk a hőforrásoktól tá-
vol. A tömítőfolyadék eltarthatósági ideje korlátozott. A tö-
mítőfolyadék szavatossági idejének lejártakor cseréljük ki
a tartályt.
❍egy pár kesztyű a kompresszor oldalán lévő rekeszben elhe-
lyezve;
❍adapterek különféle eszközök levegővel való felfújásához.
FIGYELMEZTETÉS A tömítőfolyadék −20 °C és +50 °C külső hő-
mérsékletek között hatásos. A tömítőfolyadék eltarthatósági ide-
je korlátozott.
A gumijavító szakműhelyben adjuk át Fix&Go
Automatic készlet használati útmutatóját.
Ha a gumidefektet idegen test behatolása okozta,
a javítókészlet a gumiabroncs futófelületén maxi-
málisan 4 mm átmérőjű károsodás javítására hasz-
nálható.
161-198 Alfa Giulietta HU 4ed 5-05-2010 12:05 Pagina 170
172
ISMERKEDÉS
A GÉPKOCSIVAL
BIZTONSÁG
INDÍTÁS
ÉS VEZETÉS
SZÜKSÉG
ESETÉN
TISZTÍTÁS ÉS
KARBANTARTÁS
MÙSZAKI
ADATOK
TARTALOMJEGYZÉK
❍fújjuk fel a gumiabroncsot a „Kerekek” fejezet „Gumiabron-
csok légnyomása” című részében megadott nyomásértékre.
A pontos leolvasás érdekében a kompresszor kikapcsolt álla-
potában ellenőrizzük az értéket a nyomásmérő műszeren
(126. ábra – B);
❍ha 5 perc alatt nem sikerül elérni legalább 1,8 bar nyomást,
kössük le a kompresszort a szelepről és a csatlakozóaljzat-
ból, és mozgassuk a gépkocsit kb. 10 méternyire előre, a tö-
mítőfolyadéknak a gumiabroncs belsejében történő egyenle-
tes elosztása érdekében, azután ismételjük meg a felfújási
eljárást;
❍ha ezután sem sikerül 5 percen belül legalább 1,8 bar nyomást
elérni, ne folytassuk az utat, vegyük fel a kapcsolatot egy
Alfa Romeo márkaszervizzel;
❍kb. 10 perc múlva álljunk meg, és ellenőrizzük ismét a gumi-
abroncs légnyomását: ne feledjük el behúzni a kéziféket;
Helyezzük el az öntapadó címkét a vezető látóte-
rében, figyelmeztetve arra, hogy a gumiabroncs
megjavítása a gyorsjavító készlettel történt. Vezes-
sünk nagyon óvatosan, különösen kanyarokban. Ne lép-
jük túl a 80 km/h sebességet, kerüljük a hirtelen gyorsí-
tást és fékezést.
❍ha a műszer legalább 1,8 bar nyomást mutat, fújjuk fel az
előírt értékig (járó motor és behúzott kézifék mellett), majd
folytassuk utunkat, és óvatosan vezetve keressünk fel egy
Alfa Romeo márkaszervizt.
Ha a megjavított gumiabroncs légnyomása 1,8 bar
érték alá csökken, ne folytassuk tovább az utat,
mert a gumiabroncs súlyosan károsodott, és a
Fix&Go Automatic készlet segítségével nem lehet megbíz-
ható tömítést elérni. Forduljunk Alfa Romeo márkaszer-
vizhez.
A gumijavító műhelyben feltétlenül közöljük, hogy
a gumiabroncs javítása a gyorsjavító készlet segít-
ségével történt. A gumijavító szakműhelybe való
megérkezéskor mutassuk be a használati útmutatót, amely
szerint az ideiglenes javítást elvégeztük.
127. ábraA0K0128m
161-198 Alfa Giulietta HU 4ed 5-05-2010 12:05 Pagina 172
173
ISMERKEDÉS
A GÉPKOCSIVAL
BIZTONSÁG
INDÍTÁS
ÉS VEZETÉS
SZÜKSÉG
ESETÉN
TISZTÍTÁS ÉS
KARBANTARTÁS
MÙSZAKI
ADATOK
TARTALOMJEGYZÉK
128. ábraA0K0086m
A
A NYOMÁS ELLENÃRZÉSE ÉS BEÁLLÍTÁSA
A kompresszor használható csak a gumiabroncs légnyomásának
ellenőrzésére és beállítására is. Kössük le a gyorscsatlakozót (128.
ábra – A), és csatlakoztassuk közvetlenül a felfújni kívánt kerék
szelepéhez.
A TARTÁLY CSERÉJE
Az alábbiak szerint járjunk el:
❍kössük le a csatlakozót (129. ábra – A), és kössük le a B
csövet;
❍az óramutató járásával ellentétesen forgatva emeljük le a cseré-
lendő tartályt;
❍helyezzük fel az új tartályt, és forgassuk az óramutató járá-
sával megegyezően;
❍kössük vissza az A csatlakozót, és csatlakoztassuk a B csövet
a helyére.
129. ábraA0K0041m
161-198 Alfa Giulietta HU 4ed 5-05-2010 12:05 Pagina 173
199
ISMERKEDÉS
A GÉPKOCSIVAL
BIZTONSÁG
INDÍTÁS
ÉS VEZETÉS
SZÜKSÉG
ESETÉN
TISZTÍTÁS ÉS
KARBANTARTÁ S
MÙSZAKI
ADATOK
TARTALOMJEGYZÉK
TISZTÍTÁS ÉS KARBANTARTÁS
FIGYELMEZTETÉSEK
❍2000 km-rel a tervszerű karbantartás esedékessége előtt a ki-
jelzőn üzenet jelenik meg.
❍A Gyártó írja elő a Karbantartási terv szerinti átvizsgálási és kar-
bantartási műveletek elvégeztetését. Ezek elmulasztása a ga-
rancia megszűnését eredményezheti.
❍A használat közben esetleg jelentkező, kisebb hibák kijavítta-
tásával ne várjunk a következő átvizsgálásig, hanem hala-
déktalanul lépjünk kapcsolatba a legközelebbi Alfa Romeo már-
kaszervizzel.
KARBANTARTÁSI TERV
A megfelelő karbantartás biztosítja, hogy a gépkocsi éveken ke-
resztül megbízható és kitűnő műszaki állapotban maradjon.
Ennek érdekében az Alfa Romeo gyár előírja a részletesen kidol-
gozott karbantartási program végrehajtását, amely a 30 000 kilo-
méterenként (1.4 benzinmotoros változatoknál) és 35 000 kilo-
méterenként (1750 Turbo Benzina változatoknál) elvégzendő
ellenőrzési és karbantartási műveleteket foglalja magában.
Az első 30 000/35 000 kilométeres karbantartás előtti perió-
dusban, sem a későbbiek során, az előírt karbantartások között
a rutinszerű ellenőrzéseket és a rendszeres figyelmet, mint pl.
a különféle folyadékszintek ellenőrzését és szükség szerinti fel-
töltését, a gumiabroncsok légnyomásának rendszeres ellenőrzését
stb.) nem szabad elmulasztani.
A Tervszerű karbantartás műveleteit az Alfa Romeo márkaszervi-
zek meghatározott időnormák szerint végzik el. Ha az átvizsgálás
során, a karbantartásra előírt műveleteken túl esetleges további hi-
bák kerülnek megállapításra, ezek kijavítására csak a gépkocsi tu-
lajdonosának beleegyezése esetén kerül sor.
Ha a gépkocsit gyakran használjuk utánfutó vontatására, a kar-
bantartási tervben előírt ellenőrzési és karbantartási műveletek kö-
zötti intervallumokat csökkenteni kell.
199-224 Alfa Giulietta HU 4ed 3-05-2010 16:14 Pagina 199
200
ISMERKEDÉS
A GÉPKOCSIVAL
BIZTONSÁG
INDÍTÁS
ÉS VEZETÉS
SZÜKSÉG
ESETÉN
TISZTÍTÁS ÉS
KARBANTARTÁ S
MÙSZAKI
ADATOK
TARTALOMJEGYZÉK
TERVSZERÙ KARBANTARTÁS MÙVELETEI
VERZIÓK 1.4 Turbo Benzina és 1.4 Turbo Multi Air
Km ezres nagyságrendben
Gumiabroncsok állapotának/kopásának ellenőrzése és légnyomás beállítása
Világítóberendezés (helyzetjelző világítás, fényszórók, irányjelzők, vészvillogó, utastér világítás,
csomagtér világítás, műszercsoport figyelmeztető lámpák stb.) működésének ellenőrzése
Ablakmosó és -törlő berendezés működésének ellenőrzése
Szélvédőtörlő és hátsó ablaktörlő lapátok állapotának és helyzetének ellenőrzése
Első tárcsafék fékbetétek állapotának, kopásának
és a kopásjelző berendezés működésének ellenőrzése
Hátsó tárcsafék betétek állapotának és kopásának ellenőrzése
Az alábbiak állapotának és épségének ellenőrzése szemrevételezéssel:
kocsiszekrény külső rész, fenéklemez védőrétegek, merev és flexibilis csővezetékek
(kipufogó - üzemanyag-ellátó - fékek),
gumi alkatrészek (védőharmonikák - tömlők - perselyek, stb.)
Motorháztető és csomagtérajtó zárak tisztaságának ellenőrzése,
tisztítása és a szerkezet zsírzása
Folyadékszintek ellenőrzése és szükség szerinti feltöltése (motor hűtőfolyadék,
fék-/tengelykapcsoló folyadék, ablakmosó folyadék, akkumulátor elektrolit stb.)
Kézifékkar munkaútjának ellenőrzése és szükség szerinti beállítása
Vezérműszíj állapotának ellenőrzése
Kiegészítő berendezéseket meghajtó szíj(ak) állapotának szemrevételezéses ellenőrzése
Kipufogógáz károsanyag tartalom ellenőrzése30 60 90 120 150 180
●●● ●●●
●●● ●●●
●●● ●●●
●●● ●●●
●●● ●●●
●●● ●●●
●●● ●●●
●●● ●●●
●●● ●●●
●●● ●●●
●●
●●
●●● ●●●
199-224 Alfa Giulietta HU 4ed 3-05-2010 16:14 Pagina 200
202
ISMERKEDÉS
A GÉPKOCSIVAL
BIZTONSÁG
INDÍTÁS
ÉS VEZETÉS
SZÜKSÉG
ESETÉN
TISZTÍTÁS ÉS
KARBANTARTÁ S
MÙSZAKI
ADATOK
TARTALOMJEGYZÉK
35 70 105 140 175
●● ●●●
●● ●●●
●● ●●●
●● ●●●
●● ●●●
●● ●●●
●● ●●●
●● ●●●
●● ●●●
●● ●●●
●●
●●
VERZIÓK 1750 Turbo Benzina
Km ezres nagyságrendben
Gumiabroncsok állapotának/kopásának ellenőrzése és légnyomás beállítása
Világítóberendezés működésének (helyzetjelző világítás, fényszórók, irányjelzők, vészvillogó,
utastér világítás, csomagtér világítás, műszercsoport figyelmeztető lámpák stb.) ellenőrzése
Ablakmosó és -törlő berendezés működésének ellenőrzése
Szélvédőtörlő és hátsó ablaktörlő lapátok állapotának és helyzetének ellenőrzése
Első tárcsafék fékbetétek állapotának, kopásának és a kopásjelző
berendezés működésének ellenőrzése
Hátsó tárcsafék betétek állapotának és kopásának ellenőrzése
Az alábbiak állapotának és épségének ellenőrzése szemrevételezéssel:
kocsiszekrény külső rész, fenéklemez védőrétegek, merev és flexibilis csővezetékek
(kipufogó - üzemanyag-ellátó - fékek),
gumi alkatrészek (védőharmonikák - tömlők - perselyek, stb.)
Motorháztető és csomagtérajtó zárak tisztaságának
ellenőrzése, tisztítása, zsírzása
Folyadékszintek ellenőrzése és szükség szerinti feltöltése (motor hűtőfolyadék,
fék-/tengelykapcsoló folyadék, ablakmosó folyadék, akkumulátor elektrolit stb.)
Kézifékkar munkaútjának ellenőrzése és szükség szerinti beállítása
Különféle meghajtószíjak állapotának szemrevételezéses ellenőrzése
Vezérműszíj állapotának szemrevételezéses ellenőrzése
199-224 Alfa Giulietta HU 4ed 3-05-2010 16:14 Pagina 202