ALCANTARA
RÉSZEGYSÉGEK
54)
Az Alcantara részegységek
helyreállításának folyamata:
a felszínt enyhe marseille szappannal
és vízzel megnedvesített, mikroszálas
törlőkendővel kezelje, ügyelve arra,
hogy az egész fedett területet
benedvesítse egységes, enyhe nyomást
használva (ne dörzsölje erősen);
öblítse és csavarja ki a mikroszálas
törlőkendőt, majd ismét törölje át a
kezelt felszínt;
hagyja megszáradni, majd puha
kefével finoman kefélje át.
FIGYELMEZTETÉS
213)Ne permetezzen vizet a jármű
utasterébe. Veszélyes dolog vizet
permetezni a jármű utasterébe, hiszen az
olyan elektromos készülékek, mint például
a rádió vagy a kapcsolók nedvessé válva
hibásan működhetnek vagy tüzet
okozhatnak a járműben.
214)Ha valamelyik biztonsági öv
kirojtosodik vagy meghorzsolódott,
cseréltesse ki egy Abarth
márkakereskedésben. Ha egy biztonsági
övet ilyen állapotban használnak, nem tud
teljes mértékben funkcionálni, ami súlyos
sérüléshez vagy halálesethez vezethet.215)Enyhe mosószerrel tisztítsa meg a
biztonsági öveket. Ha szerves oldószereket
használnak a biztonsági övek tisztítására
vagy foltossá válnak vagy kifakulnak,
előfordulhat, hogy ennek
eredményeképpen meggyengülnek, nem
tudnak teljes egészében funkcionálni, ami
súlyos sérülést vagy halálesetet okozhat.
216)Ne használjon a jármű belsejének
tisztítására gyúlékony anyagot, például
petrolétert vagy finomított benzint. A
tisztítással járó dörzsölés által keltett
elektrosztatikus töltés tüzet okozhat.
217)Ne tartson aeroszolos palackokat az
autóban: felrobbanhatnak. Az aeroszolos
palackokat legfeljebb 50 °C hőmérsékleten
szabad tárolni. Forró, nyári napokon a
gépkocsi belsejében a hőmérséklet jóval
meghaladhatja ezt az értéket, ami a
palackok felrobbanását okozhatja.
218)A pedálok alatt nem lehetnek
akadályozó tárgyak a padlón; ügyeljen rá,
hogy a szőnyegek mindig ki legyenek
simítva és ne akadályozzák a pedálokat
működés közben.
FIGYELMEZTETÉS
53)Sose használjon alkoholt, benzint vagy
ezek származékait a kijelzők és a műszerfal
lencséinek tisztítására.
54)Ne használjon "kemény" mesterséges
kefét, mert az javíthatatlan kárt okozhat az
anyagban. Ne végezzen részleges, helyi
felújításokat, mert azok esztétikai
különbségeket okozhatnak a kezelt és a
kezeletlen területek közt. Ne használjon
alkohol- vagy keton alapú oldószereket.
184
KARBANTARTÁS ÉS ÁPOLÁS
MULTIMÉDIA
Ez a fejezet ismerteti a járműbe
lehetségesen beszerelt Radio 3” és a
Radio 7” rendszer fő funkcióit.
TIPPEK, KEZELŐSZERVEK ÉS
ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓ......201
RADIO 3”.................202
RADIO 7”.................208
200
MULTIMÉDIA
RADIO 3”
ELŐLAP
(160. ábra)06020300-121-001
202
MULTIMÉDIA
KEZELŐSZERVEK A
KORMÁNYKERÉKEN
A HANGERŐ KAPCSOLÓI
Nyomja felfelé a hangerő kapcsolót+a
hangerő növeléséhez. Nyomja lefelé ahangerő kapcsolót – a hangerő
csökkentéséhez.
KERESÉS KAPCSOLÓ
MW/LW/FM rádió
Nyomja meg a keresés kapcsolót
/. A rádió átvált a
következő/előző tárolt állomásra abban
a sorrendben, ahogy a tárolás történt.
Nyomja le és tartsa lenyomva a keresés
kapcsolót
/az összes
használható állomás kereséséhez
magasabb vagy alacsonyabb
frekvencián, akár be van programozva,
akár nem.
Azok a rádióállomások, amelyek
előzőleg tárolva lettek az automatikus
memóriahangolás során, behívhatók a
keresés kapcsoló
/
megnyomásával, miközben
bármilyen, az automatikus
memóriahangolás során tárolt
rádióállomás vétele történik.
A rádióállomások tárolásuk
sorrendjében hívhatók be a kapcsoló
/egyes megnyomásaival.
USB Audio /
Bluetooth®Audio
Nyomja meg a keresés kapcsolót
a következő műsorszám elejére
való előreugráshoz. Nyomja meg a
keresés kapcsolót
a lejátszás
megkezdése után néhánymásodpercen belül az előző
műsorszám elejére visszaugráshoz.
Nyomja meg a keresés kapcsolót
a lejátszás megkezdésétől való
néhány másodperc eltelte után az
aktuális műsorszám elejére
visszaugráshoz.
NÉMÍTÁS KAPCSOLÓ
Nyomja meg a némítás kapcsolót
egyszer a hang elnémításához,
nyomja meg ismét a hangkibocsátás
folytatásához.
Ha a gyújtást lekapcsolják elnémított
hang mellett, a némítás törlésre kerül.
Ezért, amikor a motort újraindítják, a
hang nem lesz elnémítva. A hang
ismételt elnémításához nyomja meg a
némítás kapcsolót
.
FŐKAPCSOLÓ /
HANGERŐ ÉS HANG
KEZELŐSZERVEI
BE / KI kapcsolás
Kapcsolja a gyújtást ACC vagy ON
állásba. Nyomja meg aPUSH POWER
gombot az audiorendszer
bekapcsolásához. Nyomja meg a
PUSH POWERgombot ismét az
audiorendszer kikapcsolásához.
Hangerő-szabályozás
Forgassa el aVOLtárcsát. Forgassa el
aVOLtárcsát az óramutató járásával
megegyező irányba a hangerő
(161. ábra)0620500-189-099AB
(162. ábra)0620500-188-088AB
203
A főbb rendszerfunkciók kezelőszervei
megtalálhatók a kormánykeréken
ábra 161 (
Bluetooth®kihangosító
nélküli változatok) és
ábra 162 (
Bluetooth®kihangosítóval
rendelkező változatok), hogy
megkönnyítsék a kezelést.
növeléséhez, azzal ellentétes irányba a
hangerő csökkentéséhez.
Az audiokészülék hangbeállítása
Nyomja meg aMENUgombot a
funkció kiválasztásához. A kiválasztott
funkció jelzésre kerül.
Forgassa el aVOLtárcsát a kiválasztott
funkciók beállításához:
AF (alternatív frekvencia);
REG (körzeti programok);
ALC (automatikus hangerő-beállítás);
BASS (alacsony hangmagasságú
hang);
TREB (magas hang);
FADE (elülső/hátsó hangerő
kiegyenlítése);
BAL (bal/jobb hangerő kiegyenlítése);
BEEP (audioművelet hangja);
12Hr < > 24Hr (12 órás/24 órás
időkijelzés).
ÓRA
Az idő beállítása
Az óra bármikor beállítható, amikor a
gyújtás ACC vagy ON helyzetbe van
kapcsolva.
Az idő beállításához tartsa lenyomva az
óra gombotFM/AMkb.
2 másodpercig, amíg egy sípszó nem
hallható. Az óra aktuális időbeállítása
villog.Az idő módosítása
Az idő módosításához nyomja meg az
óra/perc beállító gombot
/,
miközben az óra aktuális időbeállítása
villog.
Az órák értéke halad előre, amíg az
órabeállító gomb
le van nyomva.
A percek értéke halad előre, amíg a
percbeállító gomb
le van nyomva.
Nyomja meg az óra gombotFM/AM
ismét az óra elindításához.
A RÁDIÓ MŰKÖDTETÉSE
Rádió bekapcsolása: nyomja meg az
FM/AM sávválasztó gombot a rádió
bekapcsolásához.
Sávválasztás: nyomja meg azFM/
AMsávválasztó gombot a sávok
váltásához a következők szerint:
M1–FM2–MW/LW
Kézi hangolás: válasszon ki egy
állomást a hangolás gomb
/
enyhe nyomásával.
Kereséses hangolás: nyomja meg a
hangolás gombot
/.A
keresés leáll, amikor egy állomást talált.
Pásztázásos hangolás: nyomja le és
tartsa lenyomva aMEDIApásztázás
gombot az erős vételű automatikus
mintavételéhez. A pásztázás minden
egyes állomáson megáll kb.
5 másodpercre. Egy állomás
megtartásához nyomja le és tartsalenyomva a MEDIA pásztázás gombot
ismét ez alatt az intervallum alatt.
Programhely hangolása
A 6 programhely felhasználható
6 MW/LW és 12 FM állomás tárolására.
Egy programhely beállításához
először válassza ki az MW/LW,
FM1 vagy FM2 sávot. Hangoljon a
kívánt állomásra.
Nyomja le a programhely gombját
kb. 2 másodpercig, amíg egy sípszó
nem hallható. A programhely száma
vagy az állomás frekvenciája
megjelenik. Az állomás most már
tárolva van a memóriában.
Ismételje meg ezt a műveletet a többi
tárolni kívánt állomás és sáv esetén.
Egy memóriában tárolt állomásra
hangoláshoz válassza ki az MW/LW,
FM1 vagy FM2 sávot, majd nyomja
meg a programhely gombját. Az
állomás frekvenciája vagy a
programhely száma megjelenik.
AUX / USB / iPod
ÜZEMMÓD
Kiegészítő jack / USB-port
A hang a jármű hangszóróiból hallható
egy, a kereskedelemben beszerezhető
hordozható audiokészüléknek a
kiegészítő jackhez csatlakoztatása
révén. A kereskedelemben
beszerezhető, impedancia nélküli (3,5
Ø), sztereo minidugasszal ellátott
204
MULTIMÉDIA
RADIO 7”
KEZELŐSZERVEK A
KORMÁNYKERÉKEN
A főbb rendszerfunkciók kezelőszervei
megtalálhatók a kormánykeréken (lásd
az ábrát), hogy megkönnyítsék a
kezelést.
A HANGERŐ KAPCSOLÓI
Nyomja felfelé a hangerő kapcsolót+a
hangerő növeléséhez. Nyomja lefelé a
hangerő kapcsolót – a hangerő
csökkentéséhez.
KERESÉS KAPCSOLÓ
AM/FM rádió
Nyomja meg a keresés kapcsolót
/. A rádió átvált a
következő/előző tárolt állomásra abban
a sorrendben, ahogy a tárolás történt.
Nyomja le és tartsa lenyomva a keresés
kapcsolót
/az összeshasználható állomás kereséséhez
magasabb vagy alacsonyabb
frekvencián, akár be van programozva,
akár nem.
Azok a rádióállomások, amelyek
előzőleg tárolva lettek a kedvenc
rádióba, behívhatók a keresés kapcsoló
/megnyomásával,
miközben bármilyen, a kedvenc
rádióban tárolt rádióállomás vétele
történik.
A rádióállomások tárolásuk
sorrendjében hívhatók be a kapcsoló
/egyes megnyomásaival.
DAB rádió
(ahol van)
Nyomja meg a keresés kapcsolót
/DAB rádió hallgatása
közben, hogy behívjon egy, a
kedvencek listában korábban tárolt
állomást.
Nyomja meg és tartsa lenyomva a
keresés kapcsolót
a következő
állomásra lépéshez,
az előző
állomásra való visszatéréshez.USB Audio /
Bluetooth® Audio
Nyomja meg a keresés kapcsolót
a következő műsorszám elejére
való előreugráshoz.
Nyomja meg a keresés kapcsolót
a lejátszás megkezdése után
néhány másodpercen belül az előző
műsorszám elejére visszaugráshoz.
Nyomja meg a keresés kapcsolót
a lejátszás megkezdésétől való
néhány másodperc eltelte után az
aktuális műsorszám elejére
visszaugráshoz.
NÉMÍTÁS KAPCSOLÓ
Nyomja meg a némítás kapcsolót
egyszer a hang elnémításához,
nyomja meg ismét a hangkibocsátás
folytatásához.
Ha a gyújtást lekapcsolják elnémított
hang mellett, a némítás törlésre kerül.
Ezért, amikor a motort újraindítják, a
hang nem lesz elnémítva. A hang
ismételt elnémításához nyomja meg a
némítás kapcsolót
.
(163. ábra)0620500-188-088AB
208
MULTIMÉDIA
AUDIOKÉSZÜLÉK
Commander kapcsoló működése
MEGJEGYZÉS Biztonsági okokból
egyes műveletek le vannak tiltva a
jármű vezetése közben.
A következő műveletek végezhetők el a
commander gomb ábra 164 körül lévő
kapcsolók megnyomásával:
megjeleníti a kezdőképernyőt.
megjeleníti a Szórakozás
képernyőt.
NAVmegjeleníti a Navigáció képernyőt
(csak a navigációval felszerelt
járműveknél). Ha a navigációs
rendszer SD-kártyája nincs
behelyezve, azt az irányt mutató
iránytű jelenik meg, amerre a jármű
halad.
megjeleníti a Kedvencek
képernyőt. Nyomja meg
hosszan egyes elemeknek a
„Kedvencek” közt való
tárolásához (a rádió, a
telefonkönyv és a navigációs
rendszer célpontja
programozható be).
visszatér az előző képernyőre.
A hangerő-szabályozó tárcsa
működése
Nyomja meg aVOLtárcsát a NÉMÍTÁS
be- és kikapcsolásához az
audiokészüléknél.
Forgassa el a hangerő-szabályozó
tárcsát a hangerő beállításához. A
hangerő növekszik a tárcsának az
óramutató járásával megegyező irányba
történő elforgatásával, és csökken az
ellentétes irányba történő
elforgatásával.
Ikonok kiválasztása a képernyőn
Döntse vagy forgassa a commander
gombot, és mozgassa a kurzort a
kívánt ikonra. Nyomja meg a
commander gombot, és válassza ki az
ikont.
MEGJEGYZÉS A commander gomb
hosszú megnyomásos működtetése is
lehetséges egyes funkciók esetén.Érintőpanel működése
Érintés és koppintás: érintse meg a
képernyőn látható tételt vagy
koppintson rá. A művelet elkezdődik, és
a következő tétel megjelenik.
Csúsztatás: érintse meg a csúszkás
sávot megjelenítő beállítási tételt.
Érintse meg a csúszkát az ujjával, és
mozgassa a kívánt irányba.
Söprés: érintse meg a képernyőt az
ujjával, és mozgassa fel vagy le.
Megjeleníthetők azok a tételek, amelyek
nem voltak láthatók.
FIGYELMEZTETÉS Ne nyomja meg a
képernyőt erősen, illetve ne nyomja
meg hegyes tárggyal. Különben a
képernyő megsérülhet.
MEGJEGYZÉS Biztonsági okokból az
érintőpanel működése le van tiltva a
jármű mozgása közben.
AZ AUDIOKÉSZÜLÉK
HANGBEÁLLÍTÁSA
Válassza azikont a kezdőképernyőn
a Beállítások képernyő
megjelenítéséhez.
Válassza aHangopciót a módosítani
kívánt tétel kiválasztásához:
Mély hangok(alacsony
hangmagasságú hang): + oldal: az
alacsony hangmagasság erősítése/–
oldal: az alacsony hangmagasság
csökkentése;
(164. ábra)06020400-122-002
209
Magas hangok: + oldal: magas
hangok erősítése/– oldal: magas
hangok csökkentése;
Halkítás(Elülső/hátsó hangerő
kiegyenlítése): Elülső (az elülső
hangszóró hangerejének
erősítése)/Hátsó (a hátsó hangszóró
hangerejének erősítése);
Balansz(Bal/jobb hangerő
kiegyenlítése): Bal (a bal hangszóró
hangerejének erősítése)/Jobb (a jobb
hangszóró hangerejének erősítése);
ALC(Automatikus szintszabályozás)
(standard audió): Ki-Szabályozás hét
szinten;
Bose®AudioPilot(Automatikus
hangerő-szabályozás) (Bose®
hangrendszer, ahol van): Be/Ki;
Csipogás(Audioművelet hangja):
Be/Ki.
KEZDŐKÉPERNYŐ
A kezdőképernyőn látható ikonok:
Alkalmazások: információk,
mint például átlagos
üzemanyag-gazdaságosság,
karbantartás és figyelmeztetések
ellenőrizhetők. Az osztálytól és a
specifikációtól függően a
képernyőkijelzés eltérő lehet.
Szórakozás: működteti az
audiorendszert, például a rádiót.
A legutóbb használt audioforrás
látható a kijelzőn. Az olyan
audioforrás, amely az adott
időpontban nem használható,
átugrásra kerül, és az előző
audioforrás jelenik meg. Az
audioforrás váltásához válassza
ki a képernyő alján kijelzett ikont.
Kommunikáció:A
Bluetooth®-hoz kapcsolódó
funkciók rendelkezésre állnak.
Navigáció: Megjelenik a
navigációs rendszer (ha van
ilyen). Ha a navigációs rendszer
SD-kártyája nincs behelyezve,
azt az irányt mutató iránytű
jelenik meg, amerre a jármű
halad. Lehetséges, hogy az
iránytű nem helyesen mutatja a
viselkedést, amikor a jármű
megállt, vagy alacsony
sebességgel halad.
Beállítások: általános beállítási
menü (például kijelző, hang,
Bluetooth®és Nyelv). Az
osztálytól és a specifikációtól
függően a képernyőkijelzés
eltérő lehet.A RÁDIÓ MŰKÖDTETÉSE
Válassza azikont a kezdőképernyőn
a „Szórakozás” képernyő
megjelenítéséhez. Amikor kiválasztja a
kívánt rádiót, a következő ikonok
láthatók a kijelző alsó részén:
megjeleníti a „Szórakozás”
menüt. Egy másik audioforrásra
történő átkapcsolásra szolgál;
megjeleníti a fogható RDS
állomások listáját (csak FM);
megjeleníti az állomáslistát (csak
AM). Válassza a„Rádióadók
listájának frissítése”opciót a
memóriában tárolt listán
található legfeljebb tíz
rádióállomás frekvenciájának
megjelenítéséhez. Válassza ki a
kívánt frekvenciát.
megjeleníti a Kedvencek listát.
Nyomja le hossza az aktuálisan
vett rádióállomás tárolásához.
kereshet fogható
rádióállomásokat. A pásztázás
minden egyes állomáson megáll
kb. öt másodpercre. Válassza ki
ismét a rádióállomás vételének
folytatásához.
210
MULTIMÉDIA