Page 115 of 296

113
Berlingo-2-VP_hu_Chap04_Ergonomie_ed01-2016
ELEKTROMOS ABLAKEMELŐK
engedje le teljesen az ablakot, majd
csukja be: az ablak szakaszosan,
minden gombnyomásra néhány
centiméternyit fog emelkedni. Ismételje
a művéletet az ablak teljes záródásáig.
A
teljes záródást követően legalább
egy másodpercig tartsa lenyomva a
kapcsolót.
A műveletek ideje alatt a
becsípődésgátló nem működik.
Becsípődésgátló
az emelkedés közben akadályba
ütköző ablak megáll és részlegesen
visszaereszkedik.
Kézi üzemmód
Ez az üzemmód csak bizonyos
felszereltségi szinteken áll
rendelkezésre. Megléte esetén
ez a szimbólum látható a
megfelelő kapcsolón.
Megfelelő használat
Az ablakemelők működtetése közben
történt becsípődés esetén fordítsa
meg az ablak mozgási irányát. Ehhez
nyomja meg az adott kapcsolót.
Ha a vezető kezeli az ablakemelő-
kapcsolókat, mindig meg kell
győződnie arról, hogy az ablakok
megfelelő záródását senki sem
akadályozza.
A vezetőnek ellenőriznie kell, hogy
utasai megfelelő módon használják-e
az ablakemelőket.
a
z ablakok mozgatása közben
fordítson fokozott figyelmet a
gépjárműben tartózkodó gyermekekre.
Az elektromos ablakemelő nyitás/
zárás kapcsolójának rövid időn belül
történő többszöri használatát követően
egy olyan védelmi mechanizmus lép
működésbe, amely csak az ablak
bezárását teszi lehetővé. A zárást
követően várjon kb. 40
percet.
Ezt követően a kapcsoló ismét
működőképes.
1.
V
ezetőoldalon
2.
u
tasoldalon
újrainicializálás
Az akkumulátor lekötését követően
vagy meghibásodás esetén a
becsípődésgátló funkciót újra kell
inicializálni. Az ablakemelők elektromos funkciói
kikapcsolnak:
-
kb. 45
másodperccel a gyújtás
levételét követően,
-
ráadott gyújtásnál az egyik első ajtó
kinyitását követően.
Két üzemmód közül választhat:
Nyomja vagy húzza meg a kapcsolót
anélkül, hogy túllépné az ellenállási pontot.
Ha elengedi a kapcsolót, az ablak
mozgása megáll.
Automatikus üzemmód
Nyomja vagy húzza meg a kapcsolót
az ellenállási ponton túlra.
A gomb elengedését követően az
ablak teljesen kinyílik vagy becsukódik.
a gomb ismételt megnyomása
megállítja az ablak mozgását.
eRGONómia és KéNYelem
4
Visszapillant
Page 171 of 296

169
Berlingo-2-VP_hu_Chap08_aide-rapide_ed01-2016
AKKUMULÁTOR
A gyújtás levételét követően az
akkumulátor kikötése előtt várjon
2 percet.
Ne kösse ki a sarukat, amíg jár a
motor.
a
z akkumulátort csak a saruk kikötése
után töltse.
a
z akkumulátor visszakötését
követően adja rá a gyújtást és
várjon 1
percet az indítózás előtt,
hogy lehetővé tegye az elektronikus
rendszerek inicializálását. A művelet
elvégzése után a legkisebb zavar
esetén is forduljon a CITROËN
hálózathoz vagy egy szakszervizhez.
Izzócserét követően az akkumulátor
visszakötésével várjon kb. 3
percet.
a
mennyiben a gépkocsit egy
hónapnál hosszabb ideig
nem használja, tanácsos az
akkumulátort kikötni.
Az akkumulátor
akkumulátortöltővel történő
feltöltése
- Kösse ki az akkumulátort.
-
T
artsa be a töltő gyártójának
használati előírásait.
-
Kösse vissza az akkumulátort a (-)
pólussal kezdve.
-
Ellenőrizze a pólusok és a saruk
tisztaságát. Ha szulfátosodást
észlel (fehéres vagy zöldes
lerakódás), szerelje le és tisztítsa
meg azokat.
Indítás segédakkumulátorral
- Kösse a piros színű kábelt a két
akkumulátor (+) pólusaihoz.
-
Kösse a zöld vagy fekete kábel
egyik végét a segédakkumulátor (-)
pólusához.
-
Kösse a zöld vagy fekete kábel
másik végét az elindítandó
gépkocsi testpontjára (minél
messzebb az akkumulátortól).
-
Indítsa be a motort, majd hagyja
járni.
-
Várja meg, míg a motor visszatér
alapjáratra, majd kösse le a
kábeleket.
a matrica azt jelzi, hogy
gépjárművében különleges
technológiával készült és speciális
jellemzőkkel rendelkező, 12
voltos,
ólomtartalmú akkumulátor található,
melynek cseréjét vagy kikötését
a CITROËN hálózatban vagy egy
szakszervizben kell elvégeztetni. e
nnek elmulasztása az akkumulátor
idő előtti elhasználódásához vezethet.
a
z akkumulátor visszakötését
követően a Stop & Start funkció akkor
lesz újra aktív, ha a gépjárművet több
órára leállította. A leállítás időtartama
függ az időjárási viszonyoktól és az
akkumulátor töltési szintjétől (akár
8
óra is lehet).
A Stop & Start funkció
akkumulátorának feltöltéséhez nem
kell kikötni az akkumulátort.
akkumulátor
GYORsseGélY
8
Page 186 of 296

184
Berlingo-2-VP_hu_Chap08_aide-rapide_ed01-2016
Hátsó lámpák
Ehhez a művelethez szükség van
a kerékcseréhez rendszeresített
szerszámok között található kulcsra.Visszaszereléskor ügyeljen a
nyelvek és a tápellátó kábel
megfelelő elhelyezésére, nehogy
becsípődjön.
Hátsó irányjelző izzójának cseréjét
követően az újrainicializálás időtartama
meghaladhatja a 2
percet.
-
A foglalat kiemeléséhez nyomja
szét a négy nyelvet.
-
Könnyedén nyomja meg, és az
óramutató járásával ellentétes
irányban elfordítva emelje ki a
hibás izzót.
-
Cserélje ki az izzót.
A
lámpatest eltávolításakor:
-
csomagtérajtó esetén húzza a
lámpatestet a gépjármű közepe felé,
-
szárnyasajtó esetén húzza az
egységet maga felé.
Az izzókkal kapcsolatos bővebb
információkért tanulmányozza az
„Izzótípusok” c. részt.
1.
Féklá
mpák / helyzetjelző lámpák
B típus
, P 21/5
W - 21/5W
2.
Irányjelzők
B típus, PY21W - 21W (borostyánszínű)
3. Tolatólámpák
B típus
, P21W - 21W
4.
Ködfényszóró
k
B típus
, P21W - 21W
Mosás nagynyomású vízsugárral
Ha a makacs szennyeződések
eltávolításához ezt a mosási módot
választja, a fényszórók védőrétegének
és szigetelésének megóvása érdekében
a vízsugárral kerülje el a fényszórókat és
azok közvetlen környékét.
Lásd 9. fejezet, „Kerékcsere” c.
rész.
- Határozza meg a hibás izzó helyét, majd
180°-os szögben nyissa ki a hátsó ajtókat.
Lásd 3. fejezet, „Nyílászárók” c
rész.
-
Csavarozza ki a két rögzítőcsavart
a kulccsal.
-
Kívülről húzza meg a lámpatestet.
-
t
artsa meg a lámpatestet, és kösse
ki az elektromos csatlakozót.
izz
Page 247 of 296

Audio- és telematikai berendezések
245
Berlingo-2-VP_hu_Chap10a_smeGplus_ed01-2016
1. szint 2. szint Megjegyzések
Internetes szolgáltatások
Második oldal
Bluetooth
kapcsolatok Keresés
Csatlakozásra váró eszköz keresésének
indítása.
Csatlakozás /Kapcs. bontása Kiválasztott Bluetooth eszköz csatlakozásának
be- vagy kikapcsolása.
Frissítés Kiválasztott telefon névjegyeinek importálása és
mentése az autórádióra.
Törlés Kiválasztott telefon törlése.
jó
váhagyás Paraméterek mentése.
Internetes szolgáltatások
Második oldal
Átviteli arány Alaphelyzet
Fogyasztás-nyilvántartás újrainicializálása és
jóváhagyása.
jó
váhagyás
Internetes szolgáltatások
Második oldal
Wi-
fi
-csatlakozás Összes
Összes Wi-Fi hálózat megjelenítése.
Biztonságos Biztonságos Wi-Fi hálózatok megjelenítése.
Tá r o l t Kiválasztott Wi-Fi hálózatok tárolása.
Hozzáadás Új Wi-Fi hálózat hozzáadása.
On /Off Wi-Fi hálózat be- vagy kikapcsolása.
Csatlakozás A rendszer által talált Wi-Fi hálózat kiválasztása
és csatlakozás.
FEDÉLZETI TECHNOLÓGIA
10