
KORMÁNYZÁR
Zárás
A kapcsoló STOP állásban húzzuk ki az
indítókulcsot, és fordítsuk el a
kormánykereket a reteszelődést jelző
kattanásig.
Nyitás
A kireteszeléshez az indítókulcs MAR
állásba fordításakor mozgassuk a
kormánykereket kissé jobbra-balra.
FIGYELMEZTETÉS
2) Ha a gyújtáskapcsoló megsérült
(pl. lopási kísérletnél
megrongálták), az utunk
folytatása előtt ellenőriztessük a
működését egy Fiat
márkaszervizben.3) Mindig húzzuk ki az indítókulcsot,
amikor kiszállunk a járműből, hogy
megelőzzük a kezelőszervek
felügyelet nélküli működtetését.
Ne feledjük el behúzni a kéziféket.
Kapcsoljuk a sebességváltót az
első fokozatba, ha emelkedőn,
vagy hátramenetbe, ha lejtőn
parkolunk a járművel. Soha ne
hagyjunk gyermekeket a járműben
felügyelet nélkül.
4) Soha ne húzzuk ki a
gyújtáskulcsot a jármű mozgása
közben. A kormányzár az első
kormánymozdulatra,
automatikusan reteszeli a
kormánykereket. Ugyanez
vonatkozik a jármű vontatásának
esetére is.
5) Szigorúan tilos minden utólagos, a
kormányszerkezetet vagy a
kormányoszlopot érintő
beavatkozás, átalakítás (pl.
lopásgátló berendezés
beszerelése), mert ez súlyosan
veszélyezteti a gépkocsi
menetbiztonságát és a honosítási
követelményeknek való
megfelelést, ezen túlmenően a
garancia elvesztését is
eredményezi.
ÜLÉSEK
6)2)
Hosszirányú állítás
Emeljük meg a kart A ábra 11, és toljuk
az ülést előre vagy hátra: helyes
vezetési testhelyzetben a karunkat a
kormánykerék kerületén tartjuk.
7)
Magasság beállítása
Az ülés emelése: az ülésben ülve
mozgassuk a B ábra 11 kart az ülés
elülső részének, vagy a C ábra 11 kart
az ülés hátsó részének emeléséhez,
miközben csökkentsük az emelendő
részre eső testsúlyt.11
F1A0021
16
A JÁRMŰ MEGISMERÉSE
10-3-2014 10:59 Pagina 16

Az ülés ki is szerelhető: nyomjuk meg
ott, ahol a sínek furataihoz képest a
rögzítők szabadon állnak; ebben a
pozícióban (könnyen elérhető, ha az
alapot kissé megmozdítjuk, és ezzel
egyidejűleg kifelé húzzuk) az ülés
könnyen kivehető ábra 33.A mozgatási, kiszerelési műveletek után
az ülést vissza kell helyezni a
padlólemez sínjeire, és még elindulás
előtt rögzíteni kell. Ehhez az alábbiak
szerint járjunk el:
❒helyezzük az alapot a sínekre;
❒megfelelő erőt kifejtve toljuk lefelé a
rögzítőkart ábra 34 a rendszer
rögzüléséig.FIGYELMEZTETÉS A rögzítőrendszer
csak akkor rögzít biztonságosan,
amikor a kar alatt elhelyezkedő
biztonsági ütköző vízszintesen rögzíti
magát a kart. Amennyiben ez nem
történik meg, ellenőrizzük, hogy az ülést
a sínhez képest a pontos rögzítési
pozícióba helyeztük-e (néhány
millimétert mozgassuk hátra vagy előre
az ülést a végleges rögzülésig). A
rögzülés után a gyorskioldós alap olyan,
mint az első fázisban, vagyis a
rögzítőkar tökéletesen párhuzamos a
padlólemezzel, garantálva az ülés
biztos rögzítését a kiválasztott
pozícióban.
Az ülés az ellentétes oldalon levő ülés
irányában 180°-kal elfordítható. Az ülés
elfordításához lásd az „Elfordítható
ülés” című részben leírtakat.30
F1A0388
31
F1A0389
32
F1A0390
33
F1A0391
34
F1A0392
22
A JÁRMŰ MEGISMERÉSE
10-3-2014 10:59 Pagina 22

NÉGYSZEMÉLYES
ÜLÉSPAD (duplafülkés
furgon változatok)
(egyes változatoknál/piacokon)
Bizonyos változatoknál a jármű
négyszemélyes üléspaddal szerelt. Az
üléspad oldalán egy palacktartó
mélyedés A ábra 35 található
az ülés a raktérhez való hozzáférés
megkönnyítése érdekében kézzel
összehajtható ábra 36.
FIGYELMEZTETÉS
6) A beállításokat kizárólag a jármű
álló helyzetében szabad elvégezni.
7) A beállító kar elengedése után
mindig győződjünk meg az ülés
biztos reteszelődéséről úgy, hogy
megpróbáljuk kissé előre-hátra
mozgatni az ülést. Nem megfelelő
reteszelődés esetén az ülés menet
közben hirtelen elmozdulhat, és
a vezető elveszítheti a jármű
feletti uralmát.
8) Az övfeszítő akkor biztosítja a
leghatékonyabb védelmet, ha
egyenesen, hátunkat a
háttámlának támasztva ülünk, és
a heveder szorosan simul a
mellkasra és a medencére.
9) Ügyeljünk arra, hogy a biztonsági
öv becsatolásakor a kartámasz a
háttámlához felemelt helyzetben
legyen (ld. a „Biztonsági övek”
című fejezetrészt).
10) Ügyeljünk arra, hogy a biztonsági
öv kicsatolásakor és a
gépkocsiból való kiszálláskor az
ajtó felőli (külső) kartámasz
teljesen felemelt helyzetben
legyen.11) A beállításokat kizárólag a jármű
álló helyzetében szabad elvégezni.
Az ülés elfordításakor különösen
ügyeljünk arra, hogy az ne
ütközzön a kézifékkarhoz.
12) A járművel való elindulás előtt
gondosan ellenőrizzük, hogy az
ülés megfelelően rögzült-e a
vezetősínben.
13) Ne helyezzünk nehéz tárgyakat
az előrehajtott ülésbetétre a
jármű mozgása közben, mert erős
fékezéskor vagy ütközéskor az
előrerepülő tárgyak sérüléseket
okozhatnak a járműben
utazóknak.
14) Ne szállítsunk utasokat a 3.
üléssor ülésein, ha a 2. üléssor
üléstámlája előre van hajtva. Ne
helyezzünk semmilyen tárgyat a 2.
üléssor előrehajtott háttámlájára:
erős fékezéskor vagy ütközéskor
az előrerepülő tárgyak sérüléseket
okozhatnak a járműben
utazóknak. További
információkért tanulmányozzuk az
ülés alatt levő címkén található
előírásokat.
15) Az ülés visszaszerelésekor
ellenőrizzük a padlólemezben levő
vezetősínekben való megfelelő
reteszelődést.
35
F1A0393
36
F1A0394
23
10-3-2014 10:59 Pagina 23

KORMÁNYKERÉKA kormánykerék tengelyirányban
állítható.
A beállítást az alábbiak szerint
végezzük:
❒a kart ábra 38 a kormánykerék felé
húzva (2. helyzet) oldjuk a
kormánykerék reteszelését;
❒állítsuk be a kormánykereket;
❒a rögzítéshez toljuk a kart előre (1.
helyzet).
17) 18)
FIGYELMEZTETÉS
17) A beállítási műveleteket a
gépkocsi álló helyzetében,
leállított motornál kell elvégezni.
18) Szigorúan tilos minden utólagos,
a kormányszerkezetet vagy a
kormányoszlopot érintő
beavatkozás, átalakítás (pl.
lopásgátló berendezés
beszerelése), mert ez súlyosan
veszélyezteti a gépkocsi
menetbiztonságát és a honosítási
követelményeknek való
megfelelést, ezen túlmenően a
garancia elvesztését is
eredményezi.
VISSZAPILLANTÓ
TÜKRÖKBELSŐ TÜKÖR
A tükör az A ábra 39 átváltókarral két
különböző helyzetbe állítható: normál
(nappali) vagy vakításmentes (éjszakai).
KÜLSŐ VISSZAPILLANTÓ
TÜKRÖK
Manuális állítású
visszapillantó tükrök
A tükrök állításához az egyes tükör
mindkét tükörlapját kézzel mozdítsuk a
kívánt pozícióba.
19)
38
F1A0040
39
F1A0353
25
10-3-2014 10:59 Pagina 25

TACHOGRÁFA tachográf működésére és
használatára vonatkozó részletes
információk a berendezés gyártója által
mellékelt kezelési útmutatóban
találhatók. A tachográf alkalmazása
kötelező, ha a jármű megengedett
össztömege (vontatmánnyal vagy
anélkül) meghaladja a 3,5 tonnát.
FIGYELMEZTETÉS A berendezés vagy
az adatátviteli rendszer bármilyen
változtatása, különösen, ha csalás
céljából történik, szabálysértésnek vagy
bűncselekménynek minősül.
FIGYELMEZTETÉS A tachográffal
felszerelt változatoknál, ajánlatos az
akkumulátor negatív csatlakozójánál
található biztosítékot eltávolítani a
gépkocsi 5 napnál hosszabb időre
történő leállítása előtt.
FIGYELMEZTETÉSEK
Karcoló hatású súrolószert vagy
oldószert ne használjunk a berendezés
tisztítására. A külső felületekhez nedves
ruhadarabot vagy szintetikus anyagok
tisztítására ajánlott, speciális
termékeket használjunk.A tachográf beszerelésére és védőzárral
történő ellátására csak meghatalmazott
személyek jogosultak: ezért semmilyen
módon ne befolyásoljuk az áramellátó
és adatátviteli kábeleket, a berendezés
beállítását és működését. A gépjármű
tulajdonosa felelős a berendezés
törvényes használatáért és rendszeres
ellenőrzéséért.
A legalább kétévenkénti ellenőrzés
során szükséges a megfelelő működést
igazoló teszt elvégzése. Minden
ellenőrzés után győződjünk meg a
megújított és megfelelően kitöltött
igazoló címke elhelyezéséről.
SPEED BLOCK(bizonyos változatok/piacok esetében)
A jármű külön kívánságra egy
sebességkorlátozó berendezéssel is
rendelkezhet, amely 4 előre beállított
érték egyikénél működhet: 90,100,
110, 130 km/h.
A berendezés be- és kikapcsolása
érdekében forduljunk egy Fiat
márkaszervizhez.
A beavatkozás elvégzésekor a
szélvédőn el kell helyezni a beállított
maximális sebesség értékét feltüntető
öntapadó címkét.
FIGYELEM A sebességmérő, az
érvényben lévő törvényi előírásoknak
megfelelően, a márkakereskedés által
beállított tényleges értéknél többet
jelezhet.
69
10-3-2014 10:59 Pagina 69

FIGYELMEZTETÉS Mindig ellenőrizzük
a motorháztető megfelelő
reteszelődését, így elkerülhetjük, hogy
menet közben kinyíljon.
41) 42) 43)
FIGYELMEZTETÉS
41) A biztonság érdekében menet
közben feltétlenül szükséges a
motorháztető megfelelő
reteszelődése. Ezért mindig
ellenőrizzük a motorháztető
megfelelő reteszelődését. Ha
menet közben észrevesszük, hogy
a záródás nem megfelelő, azonnal
álljunk meg, és végezzük el a
motorháztető megfelelő zárását.
42) Ha a kitámasztó rúd nem
megfelelően van elhelyezve, a
felemelt motorháztető lezuhanhat.
43) Ezeket a műveleteket csak álló
járműnél végezzük.
TETŐCSOMAGTARTÓ/A tetőcsomagtartó/síléctartó
felszereléséhez a gépkocsi H1 és H2
változatain a tetőperemeken található,
előkészített A rögzítőcsapokat
használjuk ábra 122.
A rövid és közepes tengelytávú
változatokon 6 rögzítőcsap, a hosszú
tengelytávú változatokon 8 rögzítőcsap,
az extra hosszú tengelytávú
változatokon 10 rögzítőcsap szolgál a
csomagtartó felszerelésére.
44) 45)5) 6)
FIGYELMEZTETÉS Szigorúan tartsuk
be a készletben található szerelési
útmutatásokat. A felszerelést
csak szakember végezheti el.
120
F1A0349
121
F1A0129
122
F1A0130
78
A JÁRMŰ MEGISMERÉSE
10-3-2014 10:59 Pagina 78
SÍLÉCTARTÓ

UTÓLAG VÁSÁROLT
TARTOZÉKOKHa a gépkocsi megvásárlása után
olyan, kiegészítő elektromos
berendezéseket kívánunk beépíteni,
amelyek nagy fogyasztásúak vagy
állandó elektromos áramellátást
igényelnek (riasztó, műholdas
lopásgátló stb.), forduljunk egy Fiat
márkaszervizhez, ahol segítenek a
legmegfelelőbb típus kiválasztásában a
Fiat Lineaccessori tartozékok
választékából, és az összes
energiafogyasztás meghatározása után
tanácsot adnak az esetleg szükséges,
nagyobb kapacitású akkumulátor
beépítésére vonatkozóan.
87)
ELEKTROMOS/
ELEKTRONIKUS
BERENDEZÉSEK
BEÉPÍTÉSE
A gépkocsi megvásárlása után csak
olyan elektromos/elektronikus
berendezéseket szabad beépíteni,
amelyeken az alábbi jelzések fel vannak
tüntetve ábra 137.A Fiat Group Automobiles S.p.A. abban
az esetben engedélyezi rádió adó-vevő
készülék beépítését, ha azt képzett
szakember, a gyártó és a törvény
előírásait betartva, speciális
szakműhelyben végzi el.
FIGYELMEZTETÉS A gépkocsi műszaki
jellemzőit megváltoztató berendezések
beépítése és egyéb módosítások
következményeként a hatóságok
bevonhatják a gépjármű forgalmi
engedélyét, a gyártó pedig
érvénytelenítheti a garanciát, ha a
meghibásodás közvetlen vagy közvetett
kapcsolatban van a nem megengedett
átalakítással.
A Fiat Group Automobiles S.p.A.
semmilyen garanciát nem vállal az olyan
tartozékok beépítésére vonatkozóan,
amelyeket nem a Fiat Group
Automobiles S.p.A. szállított vagy
ajánlott, és amelyek beszerelését nem
az előírásoknak megfelelően végezték
el.RÁDIÓ ADÓ-VEVŐ
KÉSZÜLÉKEK ÉS
MOBILTELEFONOK
Rádió adó-vevő készülékek (gépjármű
mobiltelefonok, CB-rádió,
rádióamatőrök adói és hasonlók) külső
antenna felszerelése nélkül nem
használhatók a gépkocsi belsejében.
FIGYELMEZTETÉS Az ilyen készülékek
használata a gépkocsi belsejében
(külső antenna nélkül) működési
zavarokat okozhat a gépkocsi
elektronikus vezérlési rendszerében,
ami veszélyezteti a jármű üzem- és
menetbiztonságát, emellett potenciális
veszélyt jelent a gépkocsi utasainak
egészségére is.
Továbbá az ilyen hírközlő eszközök
sugárzási és vételi lehetőségeit
jelentősen befolyásolhatja a
karosszérialemezek árnyékoló hatása
is.
A hivatalos EC jóváhagyással
rendelkező mobiltelefonok (GSM,
GPRS, UMTS) használata során
szigorúan tartsuk magunkat a
telefonkészülék gyártója által adott
utasításokhoz.
137
DISPOSITIVI-ELETTRONICI
106
A JÁRMŰ MEGISMERÉSE
10-3-2014 10:59 Pagina 106

BIZTONSÁG
Ez a fejezet rendkívül fontos
információkat tartalmaz: itt kerülnek
ismertetésre a gépkocsihoz tartozó
biztonsági rendszerek és a helyes
használatukhoz szükséges
útmutatások.BIZTONSÁGI ÖVEK ........................156
S.B.R. RENDSZER ..........................157
ÖVFESZÍTŐK ..................................158
GYERMEKEK BIZTONSÁGOS
SZÁLLÍTÁSA ...................................160
ELŐKÉSZÍTÉS AZ UNIVERSAL
ISOFIX GYERMEKÜLÉSEK
BESZERELÉSÉHEZ ........................165
ELÜLSŐ LÉGZSÁKOK ....................171
OLDALLÉGZSÁKOK (SIDE BAG).....177
155
10-3-2014 11:0 Pagina 155